nosztalgiaár

Jajj nem szabad régi képeket nézegetnem. Borzalmasan be tud szippantani a dolog.

2011-ben büdös hippi voltam. Olyan buliképeim vannak abból az évből, hogy azokkal emberek karrierjét lehetne tönkretenni. Denevér volt a törölközőmben. Vodkazselé. Ó, azok a mesés KUK-os folyosópartik. A Dob utcai albérlet. Mályi tó. Rengeteg, rengeteg prágai kép. Az első fotók az akkor még bimbózó, cukin ártatlan és naiv kapcsolatról. Jajj mennyire kövér voltam karácsonykor. A húgom meg mennyire vékony. Bassment. Jééézusom, az a Haramia afterparty, ahova a szálak még mindig, mindig visszavezetnek. Nóra összevarrt feje a pécsi punkkoncerten. (Sose fogom elfelejteni, ahogy állt a tükör előtt könyékig véresen, és az egyetlen dolog, amin ki volt akadva, hogy meg fog maradni a heg a homlokán.) Úúú, és mennyire gazdag voltam, amikor megjött az Erasmus ösztöndíjam, és mennyi rengeteg pénzt költöttem el faszságokra a kiutazás előtt... Ó, Hegyalja, alig volt pénzünk, a toitoik mellett sátraztunk, átaludtuk a Scootert, és egy rakás képem van, ahol random emberekkel iszunk. Hát jó.

2012. Konkrétan van egy olyan mappám, aminek az a címe, hogy "az este, amikor ellopták a táskám". Az utolsó közös bulik, utolsó közös képek, aztán egy totál szétesett nyár random képei. Somló. Pécs már megint. (Azon az estén nem találtam vissza a próbaterembe, és kétségbeesve hívtam Istit, hogy eltévedtem. Ott állt öt méterre mögöttem.) Vödör. Nem is egy. Koli. Hálistennek végre lefogytam. Cicák. Az a sorsdöntő Kutatók Éjszakája, amikor könyvet árultunk. Az a zseniális Gödör Kemping, amire azóta is tüncögünk Esztivel.Tüntetések. (Az unokáimnak tuti ezeket fogom mutogatni, nézzétek, milyen fiatal és elszánt volt a nagyi, mínusz kétszáz fokban menetelt a jeges szélben, hidat foglalt, parlamentet rohamozott, késő estig fórumozott az egyetemen, körbevették a rendőrök, skandált, jajj de hiányzik)

Na jó, azért túlzás lenne 2013-ról írni, az nemrég volt. De jajj, jó érzés visszagondolni az elmúlt évekre, és konstatálni, mennyi minden történt. A legjobban annak örülök, hogy most már tényleg rossz érzések nélkül tudok emlékezni mindenre.

(borzasztó a munkamorálom, ma se mentem be dolgozni. most pedig irány a kamara. nyilván.) 

kedvenc napom

ó, vasárnap, te rohadék, visszatérő borzalom az életemben, már megint itt vagy. 

szedd össze magad

A kép, amit Eszti küldött, amikor totál magam alatt voltam és a ne vinnyogj címet adtam neki.

Ideje rágyújtani. 

nézőpont

Ma láttam egy bácsit a trolin, aki az állával kormányozta a kerekesszékét. Nincsenek problémáim. 

most meglepődtem

Hajlamos vagyok elfelejteni azt a tényt, hogy az emberek időnként azért olvassák is a cikkeimet, aztán amikor egyszer utánanézek, hány ajánlást nyomtak facebookra valamelyik cikkem alatt és azt látom, hogy néha a szám száz felett van, akkor kicsit pánikba esek. Jézusúristen, ezek szerint ennyi ember nagyjából el is olvasta. És hoppá, lehet, hogy ezt nem így kellett volna írni. És mi van, ha benne maradt egy szóismétlés. És jajj, ez az újságírósdi azért mégiscsak felelősséggel is jár. 

ténylegnemtudokcímetadni

ó jajj, ez a lány már megint itt hagy minket. Pedig olyan, mintha le se lépett volna, olyan könnyű felvenni a beszélgetés folyamát, mintha a késő ősztől történt események egy hét alatt lejátszódtak volna. Mintha mi sem változott volna. (Változott. Nem is kevés dolog.) 

Sajnos nem kívánhatom valakitől, aki máshol megtalálta a számításait, hogy maradjon. Az emberek elutaznak, szétszóródnak, élik a saját kis világukat, ennek így kell lennie. Még az is lehet, hogy egyszer én is elhúzok valahova, aztán csak néha látogatok haza. De mennyire király lenne, ha legalább egy városban maradnánk mind. 

Hát nyüssz, ez is egy olyan búcsú, ami korántsem örökre szól, sőt, nem telnek el hónapok a következő viszontlátásig, de szarnak szar. 

Jó utat, te bolond lány, és bocsásd meg a szentimentalizmusomat. <3 

hétköznapi hősök

a mai nap termése:

• egy megírt cikk
• egy elolvasott kisregény
• egy elolvasott novella
• 2 átrágott, kijegyzetelt tanulmány

Hősnő vagyok.

Adjatok egy ágyat. 

legyen már vége lécci

Motiváció szempontjából valami borzalmas, amikor bruttó 3 óra tanulás után kapsz egy 4est egy amúgy kicsit parázós vizsgára. Adjuk hozzá a konstans "leszarom, végezzek már és amúgy sincs kedvem már ehhez" érzést, és kapunk egy iszonyatosan elbaszott utolsó hajrás vizsgaidőszakot. I'm getting too old for this shit. 

xcualoveykbwsng

Az mondjuk nem ér, hogy csak pozitív dolgokat lehet kiolvasni. Meg az sem, hogy függőlegesen nincsenek értelmes szavak. És van kb. tíz értelmes szó, abból hármat nem nehéz eltalálni. Mindegy, amúgy meg cuki, én popular leszek, happy meg lesz love is. 

vizsgaidőszak om nom nom

Enyhe szívroham, amikor a csütörtöki vizsgámra készülve lapozgatom a jegyzeteimet, és az utolsó órai anyag végén megtalálom a felírt vizsgaidőpontokat, és rájövök, hogy a csütörtöki vizsga rohadtul nem csütörtökön lesz, hanem szerdán. Érted, SZERDÁN. Ma KEDD van. Szerdáig nem alszom.

(legszívesebben elbújnék egy sarokba sírni. retardált gyökér vagyok már megint. muszáj vennem egy határidőnaplót, ez így tarthatatlan.) 

boldog új év

Az valami csodálatos évkezdés volt, ami éjfélkor a Királydombon történt. Alapból úgy készültünk, hogy kimegyünk rakétázni, bár azt nem terveztem, hogy mindezt rohamsisakban (enyhe túlzás, igazából police feliratú játéksisak), egy rózsaszín csillámpónival a hónom alatt fogom művelni. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik a dombon kívánták kezdeni az új évet. Mások is lőtték a rakétákat, mi is, aztán visszaszámlálás, buék, hamis himnuszéneklés (hülye youtube nem töltött be a mobilomon), telefonhívások, körben mindenfelé tűzijáték, mesés volt. Majd jött az ismerkedés, a másik társaság közös körbe invitált minket, fogtuk egymás kezét és üvöltöttük a buék-ot. Bogi váratlan speech-el lepett meg minket, majd rövid bemutatkozás után sorban mindenki elmondta, mit kíván az új évre. Gyönyörű volt, de komolyan. Volt ott pilóta, óvónéni, bölcsész, mérnök, teljesen különböző emberek, mégis gátlás nélkül örömködtünk együtt. Invitáltak minket az ő házibulijukba, de nekünk még be kellett fejeznünk a sajátunkat, hogy aztán a Kamarában randomkodjunk még egy sort.

A zárás volt a legszebb, mint egy novellában vagy filmben: odajött az egyik srác, és azt mondta, legyünk mindig ilyen nyitottak. Így lesz.

(2014 egy remek év lesz. Ahogy elmúlt éjfél, éreztem. Azóta se kellett csalódnom.)