^_^

Boldogság van. Végre.

i am a ukrainian

annyira, de annyira dühös és szomorú tudok lenni a napokban, ha Ukrajnára gondolok.

Egészen hamar kezdtem követni az eseményeket. Aki ismer, tudja, milyen hamar be tudok lelkesedni, ha tüntetésről, demokratikus jogokról, önmagunkért való kiállásról van szó, úgyhogy napi rutin lett lecsekkolni, mi történik a kormányellenes tüntetőkkel. Nem teljesen váratlan fordulat, hogy a tömegbe lövetnek, de valami elképesztő módon fel tudom baszni magam ezen. Emberi jogok, Európa, fegyvertelen emberek meggyilkolása? Ezt mégis hogy? Rettenetesen gyűlölöm, ha a szabadságukért harcoló, az életüket kockáztató emberek sorsáról a hatalmukat féltő korrupt politikusok döntenek.

Én a szabadságharcosokkal vagyok.

részegek üvöltenek a folyosón, ezaz

Lent már negyed órája megy a kolibuli, a tűzlépcsőn konstans az üvöltözés, én meg pizsamában ülök a gép előtt és teát kortyolok. Úgy tűnik a világ kifordult önmagából. Fél éve megrohadtam volna, ha tudom, hogy buli van, nekem meg a négy fal között kell ülnöm. De most jó ez így. Fáradt vagyok, keveset aludtam, sokat dolgoztam, rohangáltam a TO-n, órán voltam, elég volt már ebből a napból. A fiatalság érezze jól magát, ma nyugdíjas napot vettem ki. (Amúgy sincs túl sok kedvem ugyanazokat az arcokat nézegetni egész este. Berúgni még annyira se. Amúgy se lesz ott senki, aki számít.)

Van egy jó meg egy rossz hírem, melyiket mondjam először? Oké, kezdem a jóval: voltam a TO-n, és elvileg nincs kredittúlfutásom. Azt nem tudom, hogyan lehetséges ez, de én elfogadom. Valamit nagyon jól csináltam ezek szerint tudat alatt tárgyfelvételekkor. És a rossz? Hát jó, legyen: átpakoltak költségesre. Valamiért nem vagyok annyira kétségbe esve, mint lehetnék. Bár igen mókás, kedden láttam a neptun üzenetet az átsorolásról, amit hétfő délután küldtek, és a költségtérítéssel kapcsolatos kérvények leadási határideje hétfő volt. Kissé nonszensz. Hálistennek igen gyors választ kaptam a hök-ös tanulmányisoktól, úgyhogy ma betámadtam a költségtérítési referenst. Még nincs minden veszve, adjak be kérvényt, be fogják fogadni a késés ellenére. Annyira, de annyira boldog lennék, ha szerencsétlen 3 kreditért nem kéne 150.000 Ft-ot kiperkálnom.  Az meg totál szívás, hogy a szoctámnak búcsút inthetek, és kénytelen leszek többet dolgozni, ha nem akarok éhen veszni. Természetesen a lottó ötös és/vagy gazdag férj még mindig szerepel a meggazdagodási opcióim között. De futtathatok lányokat és lehetek madam is akár, ez a pálya valamiért mindig is vonzott, kár, hogy kevésbé megbecsült szakma.

first world problems

Ó, hogy száradjon el az a szégyentelen, aki képes volt a nézzsorozatokatra a Sherlock s01 helyére feltölteni az s02 videókat. Mindezt úgy, hogy a nulladik rész a helyén van. Szóval láttam az unaired pilotot és a második évad kétharmadát. Még csodálkoztam is, micsoda in medias res kezdődik az első részt, de gondoltam biztosan ez szimbolizálja Sherlock és Watson összeszokottságát és az életük kalandosságát.  

Mert az első évaddal kezdeni túl mainstream. 

meg lettem állásinterjúvolva

Túl vagyok az első olyan állásinterjúmon, ahol konkrétan megkérdezték, hol képzelem el magam öt év múlva. (Legszívesebben visítottam volna a kérdésen, mióta vártam már, hogy megkérdezzék.) Elég standard választ sikerült adnom, stabil állás, önfenntartás, pont. Aztán így itthon belegondoltam, hogy basszus, öt év múlva 29 leszek. Azért elég szomorú lenne, ha addigra csak egy állásom lenne. Addigra már minimum menyasszony akarok lenni.

Az viszont nagyon-nagyon nem tetszett, hogy feljött az a kérdés is, amit szerintem a világ legnagyobb tahósága feltenni ilyenkor: párkapcsolat. Az égvilágon semmi, de semmi közük nincs hozzá. Értem én, hogy miért kérdezik, faszt, dehogy értem, egyszerűen semmi közük hozzá. Ráadásul egy gyakornoki munkáról van szó. Ha azt mondom, hogy holnap férjhez megyek, akkor elhajtanak? :/ 

insomnia irl

Eddig fogalmam nem volt, milyen érzés kipattanó szemekkel bámulni a plafont alvás helyett.

11 körül lefeküdtem aludni, 2-kor mindenféle zajok felébresztettek. És én azóta ébren vagyok. (A nemalvás fertőző?)

Oké, pár napon belül másodszor sikerült egyazon személy által egészen mélyen megbántódnom. Ezen azért tud kattogni az agy, mondjuk egy bő félórát.

Három körül magamhoz vettem némi homeopátiás altatót, amiről eddig is sejtettem, hogy placebo, most meg is bizonyosodtam róla.

Négyig mantráztam magamnak, hogy ha csukott szemmel fekszem, az is pihenésnek számít.

Fél öt körül lezuhanyoztam. Sokkal kényelmesebb lett utána az ágyam, de el így se aludtam.

Öt körül fejben elkezdtem fogalmazni ezt a bejegyzést.

Háromnegyed hatkor melegítettem kávét (hálistennek még van), felöltöztem, most nyilván ülök a gép előtt kávét kortyolva.

Úgy döntöttem, ha már ilyen szépen ébren vagyok, elhúzok dolgozni hétre. Ilyen utoljára szeptemberben volt, amikor még lelkes voltam.

(Nem tudom, mi baja az agyamnak mostanában. Nem hagy aludni, amúgy meg creepy álmokkal bombáz. Ki álmodik olyat, hogy részeg? Ki álmodik olyat, hogy hallucinál, és nem tudja álmában eldönteni, mi a valóság és mi az, amit csak odaképzel, és ettől úgy érzi, megőrül?) 

thx

Ó, randomkodás, köszönöm, hogy visszatértél az életembe!

Már csak a mértéket kéne eltalálni. 

hogy is van ez?

Nagyanyám egyre gyakrabban érdeklődik olyan részletek felől, mint hogy miért nincs tartósan férfiember mellettem, illetve mikor szándékozom férjhez menni.

Bezzeg amikor jegygyűrű volt az ujjamon, azt nem vette komolyan senki.

Erről ennyit.

(Amúgy is cicás vénlány leszek.)