nyál, szerelem, évforduló

(Ezt már múlt héten posztolni akartam, csak írás közben úgy elálmosodtam, hogy muszáj volt ledőlnöm, aztán nem volt időm folytatni.) 

Február 22-én volt egy éve. Majdnem utolsó pillanatban, de jött a vallomás, hogy határozatlan ideig csak velem akar lenni, nem mással, és akkor már váltsunk relationship státuszt, én meg nem tértem magamhoz, mert már arra készültem, hogy ennek legyen inkább vége, mert annak nincs értelme, hogy én szerelmes vagyok, ő meg laza kapcsolatot tud csak elképzelni. Életem egyik legzaklatottabb villamosútja volt az. Biztos rohadt idegesítő voltam, hogy tízszer kérdeztem vissza, hogy akkor most biztos, és még meggondolhatod magad, de nem akarta meggondolni magát. És úgy tűnik, azóta sem. Én sem.

Továbbra sem értem, hogyan lehet valakit minden nappal egyre jobban szeretni, nincs már az a szeretetmennyiség, ami elfér a szívemben, mégis így van. A dolgok nem mindig egyszerűek, sőt, de úgy tűnik, a közösen átélt nehézségek csak erősebbé tesznek minket mint párt. Úgy érzem, megtaláltam AZT az embert, és nem kell más. Szerencsére a hormongőzös rózsaszín köd rég elmúlt, így még én is elhiszem, hogy ez egy valódi érzés, ami nem múlik el egyik napról a másikra. Olyan remekül összeillünk, hogy az varázslatos. Boldog vagyok, hogy nem tudunk veszekedni. (Szerinte volt már rá példa, én az Exuram óta más mércével mérem a veszekedést. Mi még nem veszekedtünk.) Egyszerűen jó minden. 

Néha belemerülök az emlékekbe, felidézem, milyen volt pattanásig feszülve várni egy-egy hívását, a rengeteg kétség, félelem, hogy lesz-e ebből valami komoly, a sok részeg blablázás, hogy de tuti belém fog szeretni (szegény, szegény barátaim, akiknek ezt át kellett élniük), és pontosan fel tudom idézni azt is, mennyire borzasztóan akartam, hogy egy pár legyünk. Ezek után nem csoda, hogy mikor végre megtörtént, azt se tudtam, mi van. 

Azóta eltelt egy év, nem is akármilyen év. Kiderült, hogy tényleg jók vagyunk együtt. Remélem, ez még sokáig így lesz.

Megyek is és jól megpuszilgatom. 

hétköznapifeminizmus

Biztos én vagyok a fasz, de rettenetesen zavar, hogy a munkahelyemen  elfogadott a jóindulatú szexizmus. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy állandóan, értsd ÁLLANDÓAN előreengednek a liftnél, tartják az ajtót, még ha totál messze vagyok is, néhányan pedig attól függetlenül kezétcsókolomoznak, hogy a tegezés az általánosan elfogadott a cégnél.  

Valószínűleg sok kolléganőmnek ezzel nincsen semmi baja, mert ez a "tisztelet jele" (persze...), személy szerint én borzasztóan utálom. Basszák rám az ajtót, furakodjanak elém, de ne kapjak már megkülönböztetett figyelmet csak azért, mert történetesen nincs farkam. Nem tud nem eszembe jutni az este, amikor melegbuliban voltam, na ott mindenki leszarta, hogy nő vagyok. Olyan jó volt.

farsang előtt

Elkezdtem dolgozni, aztán elfelejtettem blogolni. 

A munka továbbra is jó, a környezet és az emberek királyak, az unalom viszont sokszor döglesztő. Számítottunk rá, hogy a hívások márciusig még nem indulnak be igazán, de mikor kedden három hívást fogadtam egész nap, az meglehetősen kiakasztó volt. Van már egy rakás rejtvényújságom, A Dűne istencsászárát hétfő óta már több mint a feléig elolvastam, chatelek, beszélgetek, és megörülök, ha nagyritkán megcsörrent a telefonom. Egészen furcsa, mennyire féltem attól, ha vonalba kerülünk, de sokkal kevésbé para, és a kedves hangon tájékoztatás nekem eddig is ment. LEP-en én lepődtem meg, mennyire kényszerét éreztem, hogy a reigsztrációs pultnál kedves legyek és hatékony, és minden fontos infót el akartam mondani az alatt a fél perc alatt, amíg előttem álltak az emberek. Természetesen az első hívásom előtt/alatt/után vadul remegett a kezem, szinte azt se tudtam, mit csinálok, azóta egész jól belejöttem. Nyilván más lesz, ha sok hívásunk lesz, az megint más kihívás. 

Farsang. Azért is keltem ma is korán, mert van még dolgom dögivel. Apróságok csupán, de el kell intézni: nyomtatni, összeállítani, összevágni, gyorsan megvenni. Szervezői szemmel teljesen máshogy tekintek a ma estére, mint az eddigi farsangokra, várom is, meg túl is akarok lenni rajta. És remélem, hogy minden flottul megy majd. Azt már elhatároztam, hogy farsang után kicsit megpihenek a szervezésben. Amit már elvállaltam, azt csinálom, de új feladatot nem vállalok kis ideig. Kacérkodtam a tavaszi talival, hogy ha valaki megszervezi, besegíthetnék, de nem. Néha már így is kifacsart szivacsnak érzem magam munka és suli mellett. Kell pár hét/hónap pihi. (Aztán valaki megkeres, hogy szerveznék-e, és igent fogok mondani. Így megy ez. :D )

Emlékszem, a tavalyi farsang mennyire krípi és idegölő volt. Én nem mertem Foxhoz odamenni, ő láthatóan került engem, aztán másnap hivatalosan is összejöttünk. :) Utólag nem is értem, ezt hogy sikerült így alakítanunk, de basszus, most már tényleg egy éve lesz, hogy hivatalosan is együtt vagyunk. Wow.