emtétéségek

A Tolkien Klubbal sokszor úgy vagyok, hogy tökre nincs kedvem kimozdulni és a föld alatt egy pincehelyiségben tölteni a fél napomat, de aztán ahogy telik az idő, mindig egyre jobban érzem magam és egyre jobban feltöltődök. Mindig rájövök, hogy sokkal értelmesebben telt így a nap, mintha otthon döglöttem volna, ráadásul kvázi lehetőséget biztosítottunk egy rakás embernek, hogy szocializálódjon, társasozzon, kézműveskedjen, finom sütiket egyen és jól érezze magát. Közben én is új társasjátékokat ismerek meg, kreatívkodok, új emberekkel találkozom, és élvezem, hogy én vagyok a Szervező (jó, csak az egyik), akihez lehet jönni, ha bármi történik és lehet kérdezni. Ráadásul ma én hoztam haza az adományos ládikát, elég jó érzés kiborítani egy doboznyi pénzt és számokban látni, mennyire jó arcok az emberek és anyagilag is támogatják, amit csinálunk. ^_^

Az mtt-vel meg úgy vagyok, hogy már eléggé szerves részének érzem magam, beintegrálódtam, azt hiszem. Vicces visszagondolni, mennyire viszolyogtam az egésztől, amikor még csak Bogi mesélt a hardcore ihb-król és a szövevényes szerelmi szálakról. Már nem tudnám elképzelni az életemet szervezkedés meg eseményekre járás nélkül, tiszta unalmas lenne. Meg nem lenne egy ilyen király pasim se. Bár azt hiszem, nálam Fox és az mtt eléggé egyszerre jöttek, és a kettő együtt működik igazán. Nem biztos, hogy nélküle ennyire belefolytam volna a társaság életébe.

A mai nap übermenősége mégis az, hogy miután segítettünk hazacipelni a társasokat bigfootékhoz, Foxszal elváltunk a Nyugatinál, merthogy én rollerrel voltam, ő pedig inkább buszozott. Naná, hogy én értem haza előbb. :D

A pénteki ihb-s eseményeket annyiben nem tudom szó nélkül hagyni, hogy egyszerűen gáz. Én is szoktam hülyeségeket csinálni részegen, de nem zúzok le egy gipszkarton falat. Nem is értem, mire volt ez jó. Örvendek, hogy az elkövető végül jelentkezett és remélhetőleg meg tudnak egyezni a hellyel, de borzasztó kellemetlen, és egy ember miatt ég az egész banda. A kocsma ráadásul elég király volt, az a kacsa zseniális, szívesen visszamentem volna. Így már nem biztos, hogy olyan szívesen látnának minket. Szóval shame on you. De nagyon.

50

Múlt hétvégén ünnepeltük a nagyszüleim 50. házassági évfordulóját. Az übercuki volt, ahogy nagyapám arca egyre jobban elkerekedett, ahogy meglátta a gyerekeit és unokáit felsorakozni a nappaliban, meg ahogy a szemüket törölgették, amikor átadtuk nekik a tablót, amin az összes gyerek és unoka szerepel.(Olyan babaarcot fotosoppolt nekünk a fényképész nénit, hogy csak na.) Őszintén meghatódtak, és ezt jó volt látni. És jó volt együtt tölteni az egész délutánt, szalonnát sütni, beszélgetni, sztorizgatni, koccintani. Talán most először éreztem magam teljes jogú felnőttnek a bővebb család körében, és ilyen jól emlékeim szerint még nem is éreztem jól magam családi eseményen.

Az 50 év pedig olyan hosszúnak tűnik innen a 25. évemből nézve, hogy hűha. A szerelem mint összetartó erő nyilván már elmúlt, nincs kézen fogva sétálás, a csók is már csak arcapuszi, de leéltek egy életet egymás mellett, egymással. A gimis énektanárom mondta mindig, hogy idővel a szerelem szeretetté szelidül. (Természetesen 15 évesen azt gondoltam, hogy ez hülyeség, ha elmúlik a szerelem, akkor mi értelme, a szeretet meg olyan, hogy szeretem a fagyit, mégse megyek hozzá feleségül. Most már kicsit jobban értem.) Felneveltek négy gyerekeit, van egy rakás unokájuk, ház udvarral, borzasztó nagy egészségügyi problémák sincsenek, decens kis élet ez. Fél évszázada hoztak egy döntést, hogy ez lesz, és ez lett.

Nyilván valahol ámulok és bámulok, hogy ezt így is lehet. Abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy én együtt leszek bárkivel is 50 évig, és őszintén szólva riasztó is a gondolat. Mármint nem az van, hogy nem szeretném, de nehezen tudom elképzelni, hogy 50 évig bírunk olyan szórakoztatóak lenni egymás számára, hogy ne unjuk meg. Szóval szeretném is meg nem is, de azt nem bírom elképzelni és elhinni, hogy ilyen velem megtörténhet. Foxszal már bő egy évet lehúztunk, 49 év múlva visszatérünk a kérdésre.  

sohatöbbetnempanaszkodomamunkámra

Ma túléltem egy bombariadót és egy csoportos leépítést.

Asszem most bontok egy sört.

herót

Mostanában annyi, de annyi dolog idegesít, hogy úgy döntöttem, jobb, ha kiírom magamból. Hátha kevésbé irritálnak majd ezek az idegesítő hülyeségek. 

Dolgok, amiktől agyfaszt kapok:

• Az a kibebaszott fonódó villamos és az összes kikúrt építkezés, felújítás, pótlóbusz, ami a városban fellelhető. Nem bírom felfogni, miért kell MINDENT egyszerre feltúrni, nehogy közlekedni lehessen a városban. Az albérlet környékét konkrétan szanaszét túrták, már komolyan el tudnám sírni magam, ha még egy neonsárga mellényes munkást meglátok. 
• Az a nyomoroncia vasárnapi zárva tartás. Erre tényleg azt tudom csak mondani, hogy baszódjál meg KDNP. Elegem van abból, hogy nem tudok értelmesen vásárolni, mert hétköznap dolgozom+iskolába járok, nincs időm boltba menni, hétvégén szombaton pihennék és intézném az egyéb dolgaimat és vasárnap mennék el shoppingolni vagy nagybevásárolni. Gyűlölöm, hogy szombaton mindig be kell nézni a hűtőbe és átgondolni, minden van-e itthon. A vasárnapi spontán főzéseknek meg lőttek - néha rámjön a főzhetnék, általában vasárnap, ha éppen semmi dolgom. Dögöljenek meg, de tényleg. 
• Orbán Viktor. Meg az összes cinikus faszkalap kormánypárti politikus. 
• Emberek, akik elfoglalják az egész járdát, és úgy andalognak. Legyen már eszetek, basszus. 
• A nénik a piacon, akik árgus szemekkel figyelik, nem tolakodik-e eléjük valaki, de az már kevésbé zavarja őket, ha ők próbálnak előrébb slisszolni a sorban.
• Az emberek, akik azt mondják, egyengjogúság van és nincs szükség a feminizmusra. Persze. Tök érdekes, hogy ezt az esetek többségében férfiak jelentik ki.
• Az "úristen, eljegyeztek, révbe értem, happyhappyhappy, tökéletes az életem"-lányok. *sóhaj* Eszméletlenül cinikus vagyok az eljegyzésekkel kapcsolatban. Több eljegyzést láttam felbomlani a környezetemben, mint ahányból esküvő lett. Jómagam is voltam eljegyezve egy darabig, mégse lett belőle semmi, csak egy nagyon csúnya szakítás. A legcsodálatosabb mégis az, amikor két hónap együtt járás után történik az eljegyzés - hát sok boldogságot, tuti kihúzzátok az esküvőig és nem a múlik el a rózsaszín köd. 
• Az "úristen, terhes vagyok, révbe értem, happyhappyhappy, tökéletes az életem"-lányok. *sóhaj* Facebookon zseniális találmány a hide gomb, általában itt szoktam elkezdeni használni. Ezzel megelőzhető a "nézd a gyerekem, nézd milyen cukiiiii, de nézd már!" szint.
• A tény, hogy az emberek észreveszik, ha híztam, és nem is restek felemlegetni. Bezzeg ha fogyok, akkor nagy a kuss.
• Foodporn. Edd meg azt a rohadt kaját, ne posztolgasd!
• Emberek, akik azt mondják egy illatra, hogy finom. Kóstoltad tán?
• Ügyfelek, akik felhívnak panaszkodni, majd megköszönik, hogy meghallgattam őket és elköszönnek. Nem lelkisegély vonal vagyunk, basszus. 
• Ügyfelek, akik azt képzelik, hogy ha velem veszekednek, a bank elengedi a tartozásukat, de lehetőleg még fizet is nekik pár millát vigaszdíjként. Szerencsére már megtanultam nem magamra venni a hülyeségeket, nem hatnak meg ezek túlságosan.
• Emberek, akik nem értenek a nyelvészethez, de belepofáznak. Éljen a finnugor hazugság és a sumér nyelvrokonság! 
• Bezzeg régen minden jobb volt/mindenki udvarias volt/mindenki tudta a helyét, bezzeg most szar minden, szar ez a generáció, kivesztek az igazi emberi értékek, ésatöbbi, ésatöbbi. Persze, természetesen régen MINDEN jobb volt, nem voltak szar arcok, bűnözés, munkanélküliség, udvariatlanság, semmi, csak jófej, kedves és udvarias emberek. Naná.
• A rejtett számon naponta hívogató értékesítők. Ez már zaklatás, baszki.
• Nem tudom, hol kéne rollereznem. A biciklisávról lezúznak a suhanó bringások, a járdán anyáznak a gyalogosok. 
• Hétfőtől péntekig egy merő disznóól a lakás, mert munka után nem igazán van kedvünk takarítani. Ettől függetlenül rosszul vagyok, ha a mosatlanokra nézek.
• Nem tudok spontán fesztiválra menni, jó előre tudnom kell, mikor akarok szabin lenni. Ezt a részét gyűlölöm a felnőttségnek. 
• A bizonytalanság, hogy nem tudom, hosszabbítanak-e szerződést július végén a munkahelyemen vagy sem. 

Egy kicsit máris jobb.