nyárközép

Fúha. Mostanában elkezdtem emlékezni az álmaimra. Ez általában jó, mert legalább van egy kis sejtésem, mivel szórakozik az agyam éjszaka, de ma megint olyat sikerült kitalálnia, aminek a hangulata rajtam maradt.

Szóval álmomban nem volt fox. Hogy elhagyott vagy nem is létezett soha, azt nem tudom, de szingli voltam. De nem az a "végre kicsit egyedül vagyok és nyugi van és azt csinálok, amit akarok", hanem az a szingli, aki már pont ráunt erre és érzi, hogy most már jó lenne valakivel lenni. Éreztem azt a feszítő érzést, hogy amúgy jól vagyok, csak a fszom már, hát nem igaz, hogy nem bújhatok oda senkihez esténként, és egy mardosó hiányt valahonnan a mellkasomból, ahol a felfűtött szerelmes állapotnak kéne lennie.

Így ébren megnyugtató, hogy ez az időszak rég elmúlt, nem téma, hogy ki lesz a következő, tartós lesz-e, nincsenek béna játszmák, egyéjszakák, habkönnyű kavarások. Annak is megvolt a maga szépsége, mert sosem tudod, mit várj, sosem tudhatod, hátha aznap találkozol valakivel, aki megmozgat, és ez borzasztó izgalmas tud lenni. De egy-két év után bele lehet unni, fáradni, elkezd hiányozni az az érzés, hogy van mellettem valaki, akiben megbízok, szeretem és viszontszeret.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Líthas. Életem elsője. Pont odaértünk a naplemetére, Pilinszky után el bírtam volna viselni némi csöndet. A gyertyák a kőfalon eleinte a halottak napját idézték fel bennem, de egy idő után képes voltam tündércsalogatóként tekinteni rá. Tábortűz, tábortűz melletti beszélgetések, Ickével mindig történik valami, sülő krumplik és kolbászkák, sör, enyhe spicc, pisilés a természet lágy ölén, félhold, a kőfal megvilágítása néha egészen kísérteties, az idő kellemes, utolsó pillanatban beeső váratlan vendégek, éjfél után búcsúzkodás és indulás haza, megindulunk és meglátjuk, de a táv rövidebb, mint számoltuk*, jééé, az már a kolosy?

Szép volt, örülök, hogy eljutottam.

*Utólag ellenőrizve látom, hogy azért az 5 km séta megvolt a katlantól.

fiatalfelnőtt

Elég menő volt a kis kolléganőimmel beülni koktélozni egyet péntek délután, meló után és "szakmázni". Az van, hogy ha az ember elkezd valahol dolgozni, időnként baráti társaságban is elkezdi ontani magából a munkahelyi történéseket, és arról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a barátokat 1. valószínűleg egyáltalán nem érdekli, 2. nem ebben élnek minden nap, nekik ez tök ismeretlen terület. Nincs is jobb, mint egy kellemes koktélt szürcsölve szörnyülködni az elszámolás és forintosítás rejtelmein, majd megfűszerezni némi magánéleti színvallással. (Én vagyok az a lány, aki borzasztóan védi a magánéletét. Mesélek róla, persze, de mértékkel.)

A szombati esküvő egyrészt dawww, másrészt omg, belegondolva pár éve tuti nem gondoltam volna, hogy ezen az eseményen én ott leszek, harmadrészt egy napra elkapott a házasodnék-fíling. Jó játék elszórakozni a variációkkal, ahogy nevet változtatnék, elképzelni a lakodalmat, a programot, mit csinálnék máshogy, milyen zene szólna, hova mennénk nászútra. Fellángolásról van szó, most már úgy vagyok vele, hogy ej, ráérünk arra még, most okosan akarom csinálni és nem elkapkodni és elrontani a dolgokat, haladjunk szépen lassan, akkor tuti nem lesz baj.

Egyébként a buli előtti dekorálás rendkívül feltöltött, egész este büszkén nézegettem a fényfüzéreket, még akkor is, ha hajnalra a sok nyújtózkodástól úgy beragadt valami a hátamban, hogy sírni tudtam volna. Kóspallag viszont egy nagyon cuki hely, még ha az éjszakai vonatozás már csak nyűg volt, akkor is.

Vasárnaptól pedig nyaralunk. Az első igazi felnőtt nyaralásom lesz ez, juhú, de jó lesz. :)