30 nappal később

Úgy kezdtem a száraz novembert, hogy nem lesz nagy ügy, egyszer már végigcsináltam, most is menni fog. Ez így is lett. Tudtam, hogy gyorsan vége lesz, seperc alatt eltelik egy hónap. Hozzá is szoktam már a józansághoz, kicsit félek is, mi lesz, ha újra alkoholt iszom. Őszintén szólva nincs is nagyon kedvem hozzá, úgyhogy szerintem ma még maradok az alkoholmentességnél.

Maga az alkohol, a részegség, a módosult tudatállapot nem is hiányzik, inkább az ízek. Alkoholmentes sört ittam végig, de a cider és a pezsgő ízét semmi nem helyettesíti. Vagy a szilvás sörét. Nyammm.

Nagy egészségbeli változásokról nem tudok beszámolni. Tök király normálisan funkcionáló emberi lénynek lenni, de ennyi. Nem aludtam jobban, sőt, a napokban kifejezetten szarul alszom. A bőröm se lett szebb. Nem fogytam, de nem is híztam. Eleinte fájdogált a fejem, de az már rég elmúlt. 

Megint rájöttem, milyen könnyű alkoholmentesen is társasági életet élni. Mindig félelmetesnek tűnik elsőre, pedig nem para. Igaz, hogy drágább, mert az alkoholmentes sör általában drágább az alkoholosnál.Az elmúlt hetekben voltak szülinapok, céges csapativások, rengeteg MTT-s szervezői tali, bükfürdői wellness, Gorillaz koncert – mind józanul. Lehet, hogy öregszem, de jó volt ez így.

Minccel és foxszal elnéztünk a Megérkezés Napja eseményre a Corvin Caféba. Meglepően kevesen voltunk, én azt hittem, be se férünk majd. Összeállítást néztünk a Kék Pont eddigi mértékletességre buzdító kezdeményezéseiről, Dávid Ferenc beszélt és örült, főleg az önszerveződő zárt facebook csoportnak, a végén pedig visszaszámoltunk, hiszen este 7-kor hivatalosan véget ért a szárazság. Mi alkoholmentes sört szopogattunk, nekem nem volt kedvem inni. Szereztünk "Az öröm urai" matricát, és büszkék voltunk magunkra.

Már ihatnék, de még nem fogok: tényleg nincs kedvem. Egy zacskó nachost viszont már elropogtattam, ez volt ugye a másik dolog, amiről egy hónapig lemondtam. Nem is olyan finom, mint ahogy emlékeztem. Azt hiszem, nem lesz probléma leszokni róla. 

Nagy tanulságokat nem akarok levonni, korai lenne még. Remélem, hogy kicsit átalakulnak az alkoholfogyasztási szokásaim, még akkor is, ha tavaly nem így történt. Sokkal tudatosabbnak és erősebbnek érzem magam most, mint egy éve. Mindenesetre most pár napig még nem fogok inni. 

Jól megérdemelt matrica

Fejezetek a skandináv alkoholtörténelemből

Mostanában újra elkapott az olthatatlan rajongás a skandináv országok felé – ez persze nem jelenti azt, hogy a Baltikummal szakítottam volna, a szeretetem többirányú. Úgy bizsereg a gyomrom,mintha szerelmes lennék, ha az északi tájakra gondolok, hóval, szaunákkal, északi fénnyel, fjordokkal és fenyvesekkel. Mindig is inkább északra húztam, ez valami hangulatbuborék, amibe ha belesüppedek, megnyugszom. Ez a hangulat kapott el, amikor regisztráltam egy ismeretterjesztő előadásra, ami a skandinávok és az alkohol kapcsolatát boncolta. Így száraz november idején még aktuális is.

Az előadás Nordic Content | Fejezetek a skandinávalkoholtörténelemből címen futott a Skandináv Ház szervezésében, és egy előadássorozat második része. Ingyenes, de regisztrációhoz kötött – a helyek hamar elfogytak, a terem méretét látva szerencsésnek éreztem magam, hogy jutott nekem is hely. Az Országos Idegennyelvű Könyvtár biztosította a helyszínt. November 22 szerda este 6-ra hirdették a kezdést, nem volt a késés, a terem pedig megtelt.

Wulf Sámuel egyetemi hallgató tartotta az előadást. Elsőre kicsit meghökkentem a fiatal előadót látva és azonnal elkezdett dolgozni az a fránya előítéletesség – eszembe jutott, én milyen színvonalú előadást tarottam volna egyetemistaként, de persze pozitívan csalódtam. Színvonalas, érdekes és jól felépített előadást hallhattunk, az egyetlen probléma az hossza volt: lehetett volna hosszabb, én még szívesen hallgattam volna. Jegyzeteltem, mert eldöntöttem, bejegyzést írok a hallottakból.

Történelmi áttekintéssel kezdtünk. Skandináv területről az első lelet, ami alkohollal kapcsolatos, az egtvedi lány sírjához köthető. A lány i.e.1370 körül, 16-17 évesen halt meg, sírja fontos bronzkori lelet Dánia területéről. A testéből nem sok maradt fenn, de egy kis vödröcskét találtak mellette, annak az alján pedig valamilyen erjesztett ital, valószínűleg mézzel ízesített sör nyomára bukkantak. 

A vaskorból rúnafeliratok utalnak alkoholos ital fogyasztására, a középkorra pedig már kialakult a szeszesital fogyasztás egyfajta kultúrája. Mit is ittak a középkori skandinávok?

-sör: Megkülönböztetünk hétköznapi, ünnepi és importsört. A hétköznapi sör mindennapos fogyasztásra készült, alkoholtartalma 1% alatti. Európában teljesen elfogadott volt víz helyett sört inni, arra rájöttek ugyanis, hogy a víz forralás nélkül betegségeket okozhat. Ünnepi sört ünnepségek alkalmával ittak, ennek az alkoholtartalma már közelített a mai sörökéhez. Import sört főleg Németországból szereztek be, a nagy kedvenc a lübecki sör volt.

- mjød: azaz mézsör. Kb. 20% volt az alkoholtartalma, a vizezett mézet erjesztették sörélesztővel.

- bor: Skandináviában nem jellemző a szőlőtermesztés, ez talán annyira nem meglepő. A bor a misebor intézményével került be a köztudatba, és magas ára révén a felső réteg itala volt. A 11. században francia és német területről importálták, a 15-16. században az olaszoktól és spanyoloktól importálták.

- égetett szesz: a 14. század pestisjárványa idején az égetett szeszeket aqua vitea, ’élet vize’ néven hívták, ez az elnevezés a mai napig megmaradt. Kapros ízesítésűek, orvosságként fogyasztották. Hamar megfizethető lett az ára, emiatt az alsóbb rétegek kedvelt italává vált.

Luca napi glögg és péksüti az irodában tavaly Stockholmban

Ahol pia van, ott alkoholizmus is van. A munkások vedelték az olcsó égetett szeszt, ami hosszú nagyon káros lehet. Próbálták hát idővel visszaszorítani a nép alkoholfogyasztását. Az 1880as években Svédországban alsó korhatárt vezettek be az alkoholhoz való hozzáférésre, és mértékletességet népszerűsítő egyesületek jöttek létre. Az I. világháború után próbálkoztak alkoholtilalommal, ez nyilván nem volt sikeres. Korlátozták az egy főre kiszabott alkohol mennyiségét, ez volt, hogy egy felnőtt férfinál (nőknek nem járt) 1 liter tömény italt jelentett 3 hónapra. Dánia élen jár az alkoholra kivetett adószázalékkal.

1919-től Svédországban, 1922-től pedig Norvégiában került állami irányítás alá az alkoholelosztás. Ekkor jöttek létre az állami italboltok, ahol eleinte a boltostól kellett kérni, ami remek visszatartó erő tud lenni. A mai napig különbséget tesznek skandináv területeken az erős (bor, égetett szeszek) és könnyű (sör) alkoholok között. Én is tapasztaltam, hogy Svédországban 3,5% alatti bort, sört, cidert lehet kapni sima boltokban, de afölött csak a systembolagetekben, az állami italboltokban. Kivételt képeznek az állami monopólium alól az éttermek és kocsmák, ott könnyen hozzá lehet férni mindenféle alkoholhoz. Ma a svédeknél a teljes alkoholfogyasztás 62%-a történik systembolagetből.

Szabályozták a reklámozást is: van, ahol egyáltalán nem lehet alkoholt reklámozni, van, ahol csak töményet nem, és van, ahol csak annyi a kikötés, hogy nem lehet a fiatal korosztályt megcélozni.

Mennyire probléma valójában az alkoholfogyasztás a skandinávoknál? A világrangsorokban nem állnak a legiszákosabb népek között. A probléma inkább a fiatalok ivási szokásaiban keresendő, akik jóval többet isznak egy-egy alkalommal, mint ami egészséges lenne. Az már az egész népességre jellemző, hogy hétköznap estéken nem isznak, hanem a „2-5 diéta” szerint élnek; csak péntek és szombat este alkoholizálnak, de akkor mértékletesség nélkül.

A Tuborg karácsonyi sörének reklámja

A végére még egy kis ízelítőt kaptunk a karácsonyi italokból. A glöggöt nekem is volt szerencsém megkóstolni, ez a skandináv forralt bor annyi extrával, hogy mandulával és időnként töménnyel ízesítik. A mumma valamilyen üdítő és portói bor vagy porter sör keveréke. A Juleöl a karácsonyi sör, ezt csak november-decemberben lehet kapni, és mindig nagy izgalom övezi a megjelenését. A Tuborg például november első péntekjén este 20:59-kor kezdi árulni az aktuális karácsonyi sörét. Juleöllel én is találkoztam Svédországban, nem is egyet kóstoltam. Némelyik enyhén mézeskalács ízű volt.

A következő előadás december 19-én lesz

UkRAJna - day 02 - Kijev

Meglepően sokáig aludtunk Taras kanapéján. Mire felébredtünk, már Zizi is velünk volt, aznap repült Magyarországról. A közös reggeli után Zizivel hármasban indultunk a város felfedezésére. 

A híres Pecserszka Lavra felé igyekeztünk. Ez egy több szempontból is különleges hely Kijevben:  egyszerre vallási és történelmi helyszín, és az "üzemeltetése" is ennek a kettősségnek a jegyében zajlik. Hiába veszed meg a belépőt a bejáratnál, az csak a vallási helyszínekre érvényes, a múzeumi részekre külön jegyet kell venni, és baromira nem egyértelmű, hogy melyik épület kinek a felügyelete alatt áll. A harangtoronynál például majd meglicselt a néni, mert jóhiszeműen a bejáratnál kapott jeggyel próbáltunk bejutni. Azt hagyjuk is, hogy a bejáratnál azt hazudták, hogy a jegy, amit veszünk, mindenhova érvényes. 

Húsvéti maradvány tojás?

A Percserszka Lavrát 1051-ben alapította két szerzetes, és hamar az ortodox egyház központjává vált. A mai napig szent hely, ahova csak szigorú öltözködési szabályok betartásával lehet belépni. Az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, és belátom, van benne ráció. A helyszínre látogatók nagy része mégsem az építészeti vagy történelmi jelentőségével van elfoglalva, hanem zarándokhelyként tekint rá. Bocsánat, de nagyon gyorsan elegem lett a minden sarokra keresztet vető, ájtatos tekintettel révedező, magukat a fejük búbjáig eltakaró  asszonyságokból és az egy fokkal lengébben öltözködő férfiakból. Meg az árgus szemekkel minden templomba belépőt vizslató papokból. 

A vöröses falrészlet állítólag az eredeti fal része a 11. századból. A II. világháborúban az épületet elpusztították, úgyhogy vannak kétségek, hogy valóban az eredeti falrészletet építették vissza.

A Nagyboldogasszony székesegyházba letakart hajjal és vállal léphettünk csak be. Végigsétáltunk rajta, tipikus csicsás ortodox templom tömjénillattal, nagy terekkel és aranyozott díszítéssel, a falakon és a plafonon festett képekkel. Az ortodox templomokra is igaz kis túlzással, hogy ha egyet láttál, az összeset láttad. Innen a barlangokhoz próbáltunk lejutni, ahol a lavra szerzeteseinek mumifikálódott testeit őrzik, de ez a hely egy labirintus, és nem igyekeznek útjelző táblákka segíteni az egyszeri turista életét. Nagy nehezen elvergődtünk egy bejárathoz, amiről kiderült, hogy a kijárat, és egy pap tessékelt ki minket erélyesen mondván, hogy itt nem lehet bemenni, meg egyébként se mehetnénk be, mert térdig érő rövidnadrág van rajtam, és oda nők csak szoknyában mehetnek be. Pfff. Én igyekszem tiszteletben tartani minden vallás bullshit szabályait, de abból elegem van, hogy az senkit nem zavart, hogy fox szintén rövidnadrágban volt, de én takarjam el a hajam, a vállam, a bokám, és még csak nem is jó a nadrág, vegyek fel szoknyát. Ha nagyon akartuk volna, tudtunk volna szoknyát hajtogatni sálból, de úgy voltunk vele, hogy ez egyszerűen nem ér ennyit. Ha küzdesz a nők hatrányos helyzetű megkülönböztetése ellen, akkor van egy pont, ahol már nem tudod figyelembe venni a vallási "indokokat". Itt döntöttem el, hogy köszönöm szépen, láttam elég ortodox templomot életemben, kipipálhatom a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházat is, én többet nem teszem be a lábam olyan ortodox templomba, ahol ennyire szigorúan veszik a dress kódot.  

Kilátás a harangtoronyból

A harangtoronyba mentünk fel következőnek, itt történt a jegyes incidens, ami után rájöttünk, hogy a bejáratnál átvertek. Felmásztunk a végtelen lépcsősoron a haranghoz, a látvány szépséges volt. Eddig Kijevnek csak a monumentalitását láttam, a panoráma viszont az én szívemet is megdobogtatta kissé, mégiscsak szép tud lenni ez a város a maga módján.

Az Alsó Lavra és a túlparti panelsivatag

Meglehetősen sokat időztünk a toronyban, a kilátás miatt érdemes volt nézelődni. A legjobb képeket a lavráról innen tudtam lőni. 

A Pecserszka Lavra főbejárata

A Nagyboldogasszony székesegyház a magasból

Ez a zöld-arany, mint domináns szín egyébként baromi szép. 

Közös fotó - bár a kilátásból nem sok látszik.

Következő úticélunk a Rodina Maty (Motherland monument, magyarul Anyaföld szoborként említik) volt, pár perces sétával jutottunk el ide. Ez az egyik legkomcsibb dolog, amit valaha láttam. Óriási, fém női alak, egyik kezében pajzs, a másikban kard. 1981-ben épült, a II. világháborúban elesett katonák emlékére. A pajzson a Szovjetunió címere díszeleg. Maga a szobor magasabb, mint a New York-i Szabadságszobor. Mivel jelenleg is folyik a dekommunizáció, a szobor létjogosultsága is vitatott, de lévén II. világháborús emlékmű, kiesik a törvényi szabályozás hatásköre alól. (2015-ben fogadta el az ukrán parlament, hogy a szovjet és kommunista utcaneveket, szimbólumokat, szobrokat el kell tüntetni.)

Rogyina Maty

A szobor egy II. világháborús szabadtéri múzeum része, és természetesen itt is minden nagyon monumentális. A szobor előtti placcon tankok állnak, közülük az egyiket az ukrán zászló színeire festették át. Ez is a 2014-es forradalom idején történt, és óriási szimbolikus jelentőséggel bírt. 

Átfestett tank

Kezdtünk éhesek lenni, így visszaindultunk a belváros felé. Útba ejtettük az Arsenalna metróállomást, ami a világ legmélyebben fekvő állomása a maga 105 méteres mélységével. A metróba potompénzért be lehet jutni, 5 hrivnya körül van egy jegy, ami körülbelül 50-60 Ft-nak felel meg. Jegy helyett kis tokent kell szerezni az automatánál, ezt kell a kapunyitáshoz bedobni, de érintős bankkártyával is lehet fizetni. Azért szégyellheti magát a BKK, hogy Kijevben már ezer éve működik a kapus rendszer, és még kártyával is lehet fizetni, mint ahogy Londonban is. 

Arany Kapu

Az Arany Kapunál (Zoloti Vorota) szálltunk le a metróról. Itt állt a 11. században a város kapuja. Az a műemlékvédelem megcsúfolása, hogy 1982-ben úgy építették újjá a kaput, hogy egy kép, egy részletes leírás nem volt arról, hogyan is nézett ki, csak a hasukra csaptak és felhúztak egy kaput. Hogy is mondjam, látszik rajta. 

A kapu melletti parkban van egy szökőkút, eköré húzott fel valaki egy szabadtéri éttermet. Zizi mesélte, mekkora botrány volt ebből, hiszen egy közterületet sajátított ki az étterem tulajdonosa. Végül egy olyan kompromisszum született, hogy a szökőkút köré felállítottak padokat és ernyőket, amire azok is leülhetnek, akik nem fogyasztanak. Nem egy etikus eljárás, de sajnos a kaja nagyon finom volt, úgyhogy csak félig tudok haragudni. Fura, de semmi nyomát nem találom az étterem létezésének az interneten, pedig internetes keresésben jó vagyok, és Ukrajnában emlékszem, hogy találtam róla infót. Emlékeim szerint Fontan (Фонтан) néven futott a hely.

A manbunos harcias sólyom kettévágja a kakóscsiga belsejű kezes kígyót. 

Uzsonna/kései ebéd után sétáltunk egyet a város 19. századi Európát idéző negyedében. A környéken bóklászva izgalmas dolgokba botlottunk, mint a fenti falfestmény. Megtudtuk, hogy ez megfeleltethető a nagymagyar nacionalista ábrázolások ukrán verziójának. 

Félkezű mozaik Kisherceg

A Pejzazsna utcát körbevevő park szobrai meglehetősen félelmetesek, a fenti képet is ott lőttem. 

Utcarészlet

A parkból megnéztük a naplementét, közben Zizi kiselőadást tartott az orosz-ukrán történelmi viszonyokról. 

Falfestés

Innen már vacsorázni mentünk, közben Tarast is összeszedtük. Egy grúz étterembe ültünk be a Petra Sahaidachnoho-n, ahol mindenkinek nagyon ízlett a kaja, csak nekem nem, mert a csirke, amit kértem, mócsingos volt (kétségbe vonom azt is, hogy csirke  volt).  

Az nagyon tetszett, mekkora élet volt a környéken még este is, mintha fesztivál lett volna. Tele volt az utca és a tér emberekkel, szólt a zene, igazi karneváli hangulat volt. Mi is megittunk még egy sört hazaindulás előtt. Nem akartunk nagyon sokáig kimaradni, hiszen másnap követekezett az ukrajnai út egyik legizgalmasabb úti célja, Csernobil. 

Kőről kőre a Bakonyban 20

Útvonal

Útvonal: Bakonybél - Száraz-Gerence - Árpád-kút - Somhegy - Oltár-kő - Kereteskői-szurdok - Borostyán-kő - Szent-kút - Hegyes-kő - Fehér-kő - Szekrényes-kő - Augusztin-tanya - Rák-tanya - Szent-kút - Bakonybél

Táv: 22,7 km Szintidő: 7 óra Szint: 698 m

Utoljára júniusban indultunk a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet túráján, akkor Vinye környékét jártuk be, most Bakonybél volt soron és a Kőről kőre a Bakonyban 20 km-es távja. Reggel korán keltünk, negyed 8kor már a buszon ültünk húggal és Dave-vel. A faluban első dolgunk volt elkeveredni, majd a Pikoló Vendéglő előtt muszáj  volt megállnunk cicát simogatni. Ez a vendéglő volt a rajt és cél helyszíne. Befizettük az 1200 Ft-os nevezési díjat, megkaptuk az itinert, és go.

Az útvonal nem jelentett különösebb kihívást, előre letöltöttem a GPS tracket, amit előzetesen e-mailben is megkaptam a szervezőktől. Ködösen, csípősen indult a reggel, ám nem telt el sok idő, és kisütött a nap, felszakadozott a ködfelhő. Az első EP-t kicsit nehéz volt megközelíteni; fakitermelés folyik az erdőben, az út az áthaladó nehéz járművek nyomában megsüllyedt, tiszta sár, és többször is keresztezi egy patak, amin köveken átugrálva lehet átkelni.

Ködös reggel (Dave fotója)

Mi úgy szeretünk túrázni, ha nincs senki a sarkunkban, és előttünk sincs látótávon belül senki, de ezen a túrán az első kilométereken ezt nehéz volt kivitelezni. Meglepően sokan jöttek ki a természetbe, és ráadásul az első szakasz csak a 20km-es táv indulói számára volt a táv része, szóval úgy tűnik, népszerű volt ez a hosszabb táv.

Kerteskői-szurdok (Dave fotója)

Kényelmesen sétáltunk, néha fotózgattunk. Az első megmérettetés az Oltár-kő ellenőrzőpont volt, ahol egy csúszós, meredek úton kellett felkaptatni a dombtetőre az ellenőrzőponthoz. Bár más lefelé tartó túratársak azt állították, mesés a kilátás, én nem nevezném olyan nagyon különlegesnek. Nem is szusszantunk, a kód felírása után indultunk is tovább, a Kerteskői-szurdokon át folytattuk az utat. A szurdok után történt a túra legindokolatlanabb eseménye: majdnem elütött egy szarvasbika. 

Túratesók (Dave fotója)

Egy szakaszon összesűrűsödtek a túrázók, és épp egy kisebb társaságot előztünk meg, mikor nagy recsegés-ropogás hallatszott mellettünk a susnyásból. Először azt hittem, hogy egy fa készül kidőlni, de pár pillanat múlva láttam egy hatalmas állatot közelíteni egyenesen felém. Konstatáltam, hogy ez bizony egy szarvas, méghozzá megtermett példány óriási szarvakkal, és ha ez rámtámad vagy nekemjön, akkor engem vinni fognak kifele az erdőből, nem két lábon távozom, az biztos. Próbáltam az alatt a pár pillanat alatt felmérni, odébb kell-e ugranom, de jobbnak láttam nem mozdulni. Húg és köztem száguldott el a hatalmas jószág. Annyira közel futott el előttem, hogy a mögöttem álló túrázók megkérdezték, jól vagyok-e. Dave megdicsért, hogy nyugodt maradtam és nem pánikoltam. Időm se lett volna rá, meg amúgy se sok értelme lett volna elkezdeni visítva rohanni, az nem is az én stílusom. :D

Borostyán Kút (Dave fotója)

A következő állomás a Szent Kút (vagy Borostyán Kút) kápolna volt. Ez a hely a pogány időkben áldozóhely lehetett, később Szent Günther, majd Gellért püspök remetéskedett itt. A hegy tetején kis templom állt, ez a történelem viharában elpusztult. Ma a tóparton áll a kis kápolna, a domboldalon kálvária vezet felfelé, és egy helyütt Mária szobor rejtőzik a sziklába vájt fülkében. Nem sokat időztünk, a kód felírása utána rátértünk a murvás útra. Kicsit csalódott is lettem, hogy ennyire járható úton kell mennünk, nincs is ebben kaland.

Elbűvölt minket ez a fa (Dave fotója)

A sárga csík és piros négyzet közös szakaszon haladtunk egészen addig, amíg a két út kettévált, mi a pirosat  követtük. A Hegyes-kő kódját elsőre nem is vettük észre, az úttól beljebb, a fák között volt. Nagyon durvák ezek a sziklák az erdőben. Nézed őket percekig, és nem bírod eldönteni, hogy a természet alkotásai, vagy emberi kezek formálták. Mindkettőt el tudod képzelni.

Hegyes-kő (Dave fotója)

Ez volt a következő EP-nél, a Fehér-kőnél, és elsőre a Szekrényes-kőnél is. Ez utóbbi rafinált volt, a szikla tetejére kellett felmászni a kódért, ami nem volt egyszerű feladat. A domboldal meredek, csúszós, sáros, tele falevelekkel, és minél többen másznak fel, annál jobban kilazulnak a kövek is.  Közben az eső is elkezdett csöpögni. Felérve láttuk, hogy itt inkább emberi építményről lehet szó, mert téglának tűnt az építmény alapanyaga, de eddig nem találtam semmi forrást, ami ezt megerősítené.

Szekrényes-kő teteje (saját fotó)

Most, hogy ezt leírtam, találtam egy túraleírást, ahol megemlítik, hogy 

"A Szekrényeskő sziklája itt található. A képződmény egy rétegesen összeállt nagy szikla. A kövek úgy pattogzanak le róla, mint a cserép."

Nem semmi, én emberi építménynek véltem.

Szelfi a magasból. (saját fotó)

Túl voltunk az út felén, egyre jobban fáradtunk. A Fehér-kő-árokban baktattunk, egyre gyakrabban megpihenve. Kétoldalról égigérő fák vettek körbe, és az árok mélyén aprónak érzi magát az ember. 

Őserdő (saját fotó)

Az árok egy pontján elkanyarodott a jelzés, és egy meredek domboldalon másztunk fel az Augusztin-tanya felé vezető földútra. Ez egy kulcsos ház, el is kezdtünk álmodozni róla, hogy egyszer eltöltünk itt egy éjszakát. Itt biztosan nincs fényszennyezés! 

Egy mosoly (Dave fotója)

Nem kellett sokat sétálnunk, és máris a Ráktanyánál jártunk. Itt sebtiben felhelyezett kódot kellett leolvasnunk. Egy másik társasággal együtt próbáltuk megfejteni a titkosírásnak is megfelelő szöveget. Sándor? Lángos? Vidor? Vándor! Ez tűnt a leglogikusabb megoldásnak.

Kicsit már fáradt voltam (Dave fotója)

Több EP nem volt a célig, hátravolt viszont jó 7 km. Beszélgetve sétáltunk, nem rohantunk. Egy helyen tértünk le az erdei ösvényről. Nem volt ésszerű, hogy egy csapásnyi ösvénykén kell menni, miközben mellettünk széles földút halad. Mé épp időben vettem észre, hogy mégiscsak vissza kell menni a kis ösvényre, különben nagy kerülőt tettünk volna.

Zseniálisak a színek! (Dave fotója)

Olyan 3-4 km-el a cél előtt döbbentünk rá, hogy késésben vagyunk, és bele kell húznunk, ha szintidőn belül akarunk beérni. Annyira elszüttyögtük megint az időt, hogy az utolsó 1 km-en már futottunk húggal. A kocsmába visszaérve beálltunk a sorba, és még csak rá se pillantott senki az itinerünkre, úgy kaptuk meg az oklevelet és kitűzőt. Ha ezt tudjuk, nem rohanunk ennyire. :D (Úgyis rohantunk volna. Nem bírnám elviselni, hogy úgy kapok kitűzőt, hogy nem tudtam tartani a szintidőt.) Kaptunk egy 200 Ft-os kupont is, amit a pultnál tudtunk beváltani. Jólesett volna egy korsó sör, de száraz november lévén forró csokiztam.

Oklevél és csodaszép kitűző (saját fotó)

A cicát nem találtuk a kocsmánál, mikor elindultunk a buszhoz. Titokban abban reménykedünk, hogy valaki hazavitte vagy van hol laknia és hazament.

Kellemesen elfáradtunk, szép és tartalmas túra volt. A Bakony sosem okoz csalódás. Néha elgondolkodom, mekkora szégyen, hogy a Bakonyban éltem majdnem 20 évig, és csak most kezdem felfedezni, mennyire gyönyörű. 

két hete szárazon

Túl vagyunk a szárazság felén. Nem állítom, hogy gyorsan eltelt, mert nem igaz. Beismerem, kicsit várom már a végét, mert ha az ember tudatosan megvon magától valamit, akkor sokkal többet gondol rá. 

Nekem igazából nem konkrétan az alkohollal van problémám, hanem a sörrel. Felőlem megpenészedhet a világ összes szőlője, nem sírnék a borért. De a sör! Sajnos nagyon szeretem az ízét. Tavalyhoz képest hatalmas előrelépés, hogy egyre több sörízű alkoholmentes sört kapni, múlt novemberben nem egy ihatatlan borzalmat kóstoltam - nem is értem, mit gondolnak a gyártók, ki issza meg ezeket a borzalmakat? Mostanság sokkal több kocsmában tartanak alkoholmentes Heinekent, ami a favorit nálam. Általánosságban is több kocsmában van zéró sör – talán tavaly megtapasztalták, hogy novemberben erős igény van rá. Kevés esélyt láttam rá tegnap, hogy a Macskában alkoholmentes sörhöz jutok, mégis kaptam 0%-os Lobkowiczot, és még finom is volt. Felmerül viszont, hogy ha vannak már fasza alkoholmentes sörök, miért iszok állandóan alkoholost. Lehetne vegyíteni a későbbiekben. 

Mostanra elmúltak a fejfájások, ennek igencsak örülök. Reggelente meglepően kevés alvás után is egész frissen kelek, szerintem nem késtem el melóban egyszer sem, mióta nem alkoholizálok. Sőt, fél órával korábban bent vagyok az irodában. Tavaly szebbnek éreztem a bőröm, most nem kifejezetten. Időnként kiszárad az arcbőröm, ezt eddig mindig az alkohol számlájára írtam, de kiderült, hogy anélkül is megtörténik. (Persze az alkohol szárít, de zéró sör után is ébredtem száraz bőrrel.)

Újra tapasztalom azt is, hogy bár nem ittam, ugyanúgy nem emlékszem pontosan a teljes előző estére. Egy szita az agyam. A találkozók eddig csak úgy elszaladtak, alkohol nélkül viszont sokkal lassabban telik az idő. Kedden kamaráztam, és elképesztő lassan forgott az agyam. Bezzeg egy sör után már ömlik belőlem a szó és repkednek a gondolatok, most erőlködnöm kellett, hogy eszembe jussanak beszédtémák. Voltunk Gorillaz koncerten foxszal, maga a koncert tök jó volt, de nehezebben ment a táncolás. Besörözve olyan természetesek a mozdulatok, magával ránt a ritmus és dallam, most volt, hogy elgondolkodtam közben, hogy mi legyen a következő mozdulat. Nem állt még át az agyam arra, hogy nincs élénkítőszer, nekem kell magamtól felpörögnöm. 

Remekül sikerült viszont a céges csapatépítő, én lepődtem meg a legjobban, hogy a keménymaggal zártam az estét, és izgalmas beszélgetésekbe folytam bele. És még pia se kellett hozzá. 

Sóvárgás nincs, megszoktam már, hogy no-no alkohol. Az külön vicces, hogy ilyen sokat nem szoktam elmászkálni esténként, mint mostanában. Biztos nehéz lenne kibírni, ha lenne sóvárgás. Tavaly sokat olvasgattam a száraz novemberes zárt csoportot, most néha nézek csak oda. Tavaly erőt adott, most semleges, valahogy nincs rá szükségem, hogy kitartsak.  

Szóval vegyesen érzem magam: büszke is vagyok, örülök is magamnak, de még nem adaptálódtam teljesen az új helyzethez. Közben néha eszembe jut, hogy igazából senki nem mondja meg nekem, mikor igyak. Az év bármely szakaszában tarthatnék száraz időszakot. 

Óbudai Terepfutó és Túrafesztivál, 20 km

Egy héttel az Ördög-árok megpróbáltatásai után, október 7-én újabb túrán indultunk foxszal és húggal: az Óbudai túrafesztivál 20 km-es távján. A honlapon az szerepelt, hogy a szintidő 8 óra. Arra tippeltünk, hogy a szervezők így akarnak kedvezni az idősebb vagy gyerekes indulóknak, hiszen 8 óra alatt nem kihívás 20 km-t gyalogolni. Teljes nyugalomban készültünk egy laza, nézelődős, fotózgatós sétára. A regisztrációs pultnál ért a meglepetés, mikor átvettük az itinereket: azon a szintidő 6 óra volt. Ennyit a kényelmes sétáról, welcome back loholás.

Az útvonal lilával van jelölve a térképen

Útvonal: Fenyőgyöngye –Libanoni Cédrus–Hűvösvölgy–Határ-nyereg–Hármashatár-hegy–Virágos-nyereg – Csúcs-hegy – Csúcs hegyi menedékház

Táv: 20 km Szintidő: 6 óra Szint: 654 m

Veszett már több Mohácsnál, mégis kissé nyűgösebb lett a hangulat, fel kellett készítenünk magunkat egy megerőltetőbb túrára - sokszor írtam már, mennyire fontos része a futásnak a szenvedés elfogadása és az erre való felkészülés, a tortúráknál sincs ez máshogy. Foxszal amúgy is idegállapotban voltunk, nagyban folyt a KÖMT szervezése, már elindult a jelentkezés, amikor reggel azt vettük észre, hogy az éjjel valaki leállította a jellapot egy szó nélkül. Persze tudtuk,hogy ki, és tudtuk, miért, de nagyon dühös voltam, hogy így kellett megtudnom, és még csak nem is tudtuk kommunikálni az emberek felé, hogy figyi már, most kicsit nem fogsz tudni jelentkezni. Nehéz a túrára koncentrálni, ha tele van az agyad tök más gondolatokkal. 

Húg táskája persze az indulás pillanatát választotta arra, hogy a szíja szétessen. Sebtiben biztostűvel megszereltük, de elsőre sikerült kifordítva rögzíteni. A hisztihangulat kiteljesedését elkerülendő előkerült egy doboz sör, ez lenyugtatta a kedélyeket. A random kedvesség, amikor a futóverseny frissítőpontjánál kaptunk szőlőcukrot, mert olyan sok megmaradt a futók után, még jobban lenyugtatott mindenkit.

Látszik a Hármashatár-hegy

Meglepően forgalmas volt a környék aznap, több futóversenyt is tartottak, és szerintem túrából is több volt. Vicces volt, ahogy mindenki bizalmatlanul méregette a másikat, aki olyan irányból jött/arra ment, ami az ő térképe szerint nem a helyes irány. Itt aztán nem lehetett bekövetni más indulókat, sose lehetett tudni, ki melyik rendezvényen vesz éppen részt.

Az útvonal sok esetben nem okozott meglepetést, már keresztbe meg kasul is bejártuk a budai hegyeket. A libanoni cédrusnál mondjuk még nem jártam, elég szépséges volt.

Emlékhely a vitorlázó reptéren

A Hármashatár-hegyre menet történt a túra legcukibb pillanata. A túraút házak között haladt, és az egyik háznál egy nagy kutya lófrált a kerítésnél. Észrevettünk a földön egy teniszlabdát. Hamar kikövetkeztettük, hogy a kutya azért várakozik a kerítésnél, mert szeretné visszakapni a labdát. Fox visszadobta neki, a kutya pedig azonnal rávetette magát. :D

HHH

Felüdülés volt, hogy kivételesen a Hármashatár-hegyről másztunk le a Virágos-nyeregre, és nem fordítva. Túl sokszor kellett már a Virágos-nyeregtől felmásznunk, és egyszerűen gyűlöljük. Az, hogy felmászol egy meredek emelkedőn, aztán le, aztán megint fel, az borzasztó. Lefelé tűrhető volt. 

Csúcs-hegyi-nyereg kilátás

A Csúcs-hegyi-nyereg is ismerős volt, egyszer már jártunk erre, amikor a Kálvária-hegyre másztunk fel. Az meglepő volt, mikor bringával jött szembe egy srác, hiszen egy nagyon keskeny és meredek ösvény vezet a hegyoldalban, én még gyalog is veszélyesnek éreztem.

Nagyon benéztem a térképet, mert még meg voltam róla győződve, hogy legalább 10 perc gyalog a következő EP, mikor egyszer csak ott állt egy bácsi pecséttel. Innen már csak pár km volt a cél, a Csúcs-hegyi menedékház. 

Célfotó xD

Beérve az meglehetősen kiábrándító volt, hogy néhány vihogó, az asztalt csapkodó tinédzser ült a célban, akik láthatóan nem vágták, mit csinálnak egyáltalán. Megkaptuk az utolsó pecsétet, de külön rá kellett kérdeznünk, hogy kitűzőt kapunk-e. Gondolom érettségihez szükséges közmunkában voltak ott, vagy én nem tudom, de látszott, hogy nincsenek teljesítménytúrához szokva. Akármekkora is a táv, egy erős kézszorítás mindig jólesik az embernek a célban, na itt nem volt ilyesmi, még oklevelet se kaptunk. A kitűző ráadásul egy vékony gumis anyagból készült plecsni, se nem tartós, se nem elegáns.  Kaptunk viszont ebédet, az nagyon finom volt, jóízűen megettük.

Leves!

Összességében kevésbé volt megterhelő a túra, mint a szintidő kiderültekor tippeltem. Menni kellett, de azért nagyjából még így is kényelmes tempóban haladtunk. A táj szép volt, az útvonal második fele izgalmas - az első felét már bejártuk párszor. Az Ördög-árokhoz képest kellemes séta volt ez, pont erre volt szükségünk. 

egy hete szárazon

Eltelt bő egy hét, és nem ittam alkoholt. Közben volt egy céges ivászat, egy mtt-s szervezői hétvége, egy kömt retro, egy kamarázás. Meglepő módon egyáltalán nem jelent nehézséget megállni a piálást, remekül elvagyok az alkoholmentes sörrel és a limonádéval. Ahogy tavaly is, most is csak a kézműves sörök miatt fáj egy kicsit a szívem, de túl lehet élni.

Az tud csak macera lenni, hogy melyik kocsmában milyen alkoholmentes italt kapni. Minden vendéglátóipari egység legfeljebb egyfélét tart zéró sörből, nyilván  rájuk is rohadna az év nagy részében. Az Aurórában például egyáltalán nem volt alkoholmentes sör, ott limonádéztam. Tavaly Dreher 24-et ittam a legtöbbször, idén megkóstoltam a Heineken 0.0-t, ami kellemes meglepetés volt: egész kellemes, söríze van, kellemetlen utóíz nélkül. Az első korty kicsit fura, de amúgy finom. A Kamarában erre cserélték az alkoholmentes Sopronit, halleluja!

Azóta, hogy tudatosítottam magamban; nincs alkohol decemberig, nem nagyon lázadozik az elmém, nincs sóvárgás. Azt észrevettem, hogy a fejem néha fáj, főleg így a 6-7.nap óta. Magyar nyelvű cikket nem találtam erről, de angol nyelvű forrás több is van arra vonatkozóan, hogy mik az alkoholmegvonás hosszabbtávú következményei a szervezetre, és a fejfájás az egyik ilyen mellékhatás. Hát igen, bele se gondolunk, mennyire hozzászokik a szervezet a rendszeres alkoholbevitelhez. A hirtelen megvonásra meg nem tud azonnal reagálni, és jönnek a kellemetlen mellékhatások. Emlékszem, hogy tavaly is fájt a fejem, de akkor valamiért nem néztem utána rendesen.

Tegnap sokat gondolkoztam az alkoholhoz való viszonyomon és az alkohol társadalmi elfogadottságán. Tavaly elborzasztott, amikor ráébredtem, mennyire beépült a mindennapjainkba. Iszunk, ha van mit ünnepelni, és iszunk, ha fáj és felejteni akarunk. Iszunk, ha buli van, iszunk, ha összegyűlt végre a család. Iszunk, ha barátokkal találkozunk, iszunk a kollégákkal. Iszunk, ha le akarunk ereszteni, de akkor is, ha fel akarunk pörögni. Basszus borzasztó! Ami még jobban zavar, hogy mindenki folyton azt bizonygatja, hogy ő nem alkoholista. „Minden este megiszok egy pohár borocskát, de ez még nem alkoholizmus.” „Minden héten egyszer-kétszer lecsúszik 4-5 korsó sör, de nem vagyok alkoholista.” „Megérdemlem azt az üveg sört esténként, de az nem sok, nem vagyok alkesz”. Emberek, az az igazság, hogy de, azok vagytok. Nyugi, én is. Gondoljunk már bele, ha valaki heti két-háromszor befal 4-5 tábla csokit, arról azt gondoljuk, hogy csokifüggő. Aki naponta eltol egy füves cigarettát, az büdös drogos. Ha ugyanezeket alkohollal műveli valaki, az tök oké. Wtf?

Úgy szocializálódtunk, hogy inni jó és inni kell, és aki nem iszik, az gyanús. Pedig lehet az árral szemben úszni, lehet nemet mondani.

Magamon is tapasztalom, mennyi időt és energiát spórolok a nemivással. Kocsmázás után hazamegyek, józan vagyok, és tudok dolgokat aktívan csinálni, nem csak bedőlök az ágyba, nincs az a bénító homály az agyamon. És ez jó érzés. Ahogy tavaly, idén is azt tapasztalom, hogy mindegy, mit iszok valójában, az a lényeg, hogy legyen előttem egy pohár/korsó, benne ital, és tudjak kortyolgatni beszélgetés közben.

Arra kezd rávilágítani ez a száraznovember,hogy az alkohol és én tulajdonképpen nem is vagyunk akkora spanok, mint hittem.  

KÖMT 2017

Szervezőként mindig nehéz arról nyilatkozni, milyen is volt egy rendezvény. Pláne ha ez a rendezvény a KÖMT, ami mindenkinek a szíve csücske. A tavalyi volt az első őszi találkozós szervezésem, és valószínűleg úgy megy ez, mint a táboroknál: az első mindig a legjobb. Jó csapat gyűlt össze idén is - de valahogy sose tudtam elvonatkoztatni attól, hogy tavaly mi hogyan volt. Idén kevesebbet találkoztunk személyesen, ami sose jó, és jóval többen is voltunk. Így, hogy konkrét keretjátékos brigád gyűlt össze, néha nem láttam át, ki mit csinál éppen. Számomra munkával teli volt az elmúlt bő másfél hónap, ez azon is látszik, hogy még blogolni se volt időm. Igaz az is, hogy a Lassi nyomdába juttatásán is sokat dolgoztam ezzel párhuzamosan, és a kettő együtt tényleg minden kapacitásomat igénybe vette.

Seregélyestől kicsit féltem. Zebegényhez vagy Esztergomhoz képest a világ vége, lejutni is macerás. Szerintem alap és elvárható is volt, hogy szerveztünk különbuszt meg fuvarokat, a résztvevők meg nem problémáztak; alkalmazkodtak, és a távolság ellenére is eljöttek. Egyébként is nagyon rugalmasak voltak, amiért nagyon hálás vagyok. Az iskola nem volt rossz, kifejezetten nagy, jól felszerelt, de nem olyan hangulatos mint az esztergomi. Szerencsére a dekor zseniális lett, totál meghozta a hangulatot.

Egyetlen bajom volt az egésszel: ott voltam KÖMT-ön, de nem éreztem magam KÖMT-ön. Egy háromnapos MTT-s találkozón voltam, ami jól sikerült ugyan, de mintha mégse KÖMT lett volna. Most első este ért utol a mélypont, meg voltam győződve róla, hogy az emberek utálnak mindent, a helyszín szar, a program se elég változatos, és különben is, mit keresek én itt, de ez hálistennek csupán néhány sör utáni érzelmi túltöltöttség volt, másnapra elmúlt.

Sör, na igen. Utólag azt mondom, hogy nem volt jó ötlet mindhárom este alkoholt árulni. Konkrétan kiábrándító volt, hogy péntek este megérkezés után azonnal elkezdtek sörrel a kezükben mászkálni az emberek. Egyszerűen megölte a hangulatot. Úgy érzem, hogy eltolódtak így az arányok a napközbeni kreatívkodás és az esti ivás között az utóbbi irányába. Én is ittam minden este, nem kellett volna, de ha már úgyis mindenki azt csinálta... Jövőre biztosan nem fogom ezt támogatni - utolsó este lehessen inni, az oké, úgyse lehet megakadályozni, de ne végig. Nem a piálásról kéne szólnia a KÖMT-nek.

A műhelyek és rendek szuperek voltak: voltam modern táncolni a Bélteki lányoknál, na ott meghaltam, nem számítottam ilyen durva bemelegítésre és órára. Szombaton körbebringáztam a Velencei tavat Adáékkal, nagyon kellett az a fél nap távol az iskolától, teljesen feltöltött. Nati színjátszós rendjében fel tudtam oldódni, pedig kifejezetten féltem ettől a rendtől. Kicsit direkt kib*sztam magammal: a múltbéli énem röhögött, hogy nyehehe, jelentkeztem egy rendbe, ahol produkálnod kell magad, pedig utálod, most aztán hajrá, oldd meg! Szoktam ilyen módon feszegetni a határaimat, nem mindig jön be, de most nagyon betalált. Élveztem a játékokat, és nagyon befogadó meg támogató volt a csapat, még a bizalomjátékot is úgy letoltuk, hogy elhittem, nem fognak elejteni. Tényleg nagyon fun volt az egész rend, ezentúl nem fogok félni máskor is színjátszani.

Utolsó este nagyon élveztem, hogy én küldhettem haza az embereket. A farsangra összeállított szettemet toltam le, mert februárban nem tudtam végigjátszani. Egy idő után az emberek tényleg „hazamentek”, amit nem bánok cseppet se, tudom, hogy egyedi a zenei ízlésem, és legalább nyugodtan ugrálhattam az üres aulában, és még udmurt rapet is játszhattunk Bogival.

A hajnali sörösdoboz és szemétszedés nem esett jól, cserébe fél 12ig aludtam, amennyire bírtam. Kicsit nehéz, ha üvölt közben a zene a hangosbemondóból. Késő délutánra értem haza,és hiába próbáltam ébren maradni, egyszerűen nem sikerült.

Összességében nem volt rossz ez a KÖMT, amennyi időnk volt mindent elintézni és megszervezni, csoda, hogy ilyen flottul ment minden. Szerintem jók voltunk, és remélhetőleg nagyon rosszul nem érezte magát senki. Nálam meg úgy tűnik, az a módi, hogy minden második évben nagyon király a KÖMT, amúgy meg okés – ez valami tendencia vagy átok nálam. :D

Főleg pozitív visszajelzéseket hallottam eddig, néhány negatívat - én mindenesetre sokat tanultam a szervezésből megint. Jövőre még jobb lesz a KÖMT. :)

fun fact így a végére: 2013-ban ezen a napon jelölt ismerősnek facebookon a pasim. Ültünk a vonaton Bogival KÖMT után, robogtunk vissza Budapestre, és Bogit kellett megkérdeznem, ki ez a srác, aki bejelölt. :D 

func fact2: Az imént állított haza egy doboz bonbonnal, hogy boldog friendfordulót. :D

száraz november 2017

Végre, újra itt vagy, kedves száraz november! Már nagyon vártalak.

Tavaly nem is tudom, miért nem fejeztem be a beszámolót az egy hónapos józanságról, pedig végigcsináltam. Valószínűleg bekavart, hogy a végére kikeveredtem Svédországba, és sok írnivaló volt az ottani kalandokról. Tavaly végigcsináltam, néha nehéz volt, de alapvetően egy jó élmény. Az ember erősnek érzi magát, ha elmegy kocsmába,  elmegy csapatépítőre, elmegy Bécsbe a karácsonyi vásárba, és megállja, hogy alkoholt igyon. Én állítom, hogy az arcbőröm is szebb lett, és sokkal jobban is aludtam. Az meg felszabadító érzés, amikor elmegyek este "inni", és tudom, hogy felelősségem teljes tudatában fogok hazabiciklizni, és nem lesz másnapos szenvedés. 

Tudom, tudom, nem lenne szükség hivatalos, mások által szervezett eseményre ahhoz, hogy az ember ne igyon, de beismerem, sokkal könnyebb így megállni. Sokan száraznovembereznek, nem néznek az emberre annyira hülyén, kevesebbet kell magyarázkodni. Bár gáz az is, hogy magyarázkodni kell, ha nem iszik valaki. 

Tegnap este még csináltunk egy adag forralt bort foxszal, este elkortyolgattuk, gondosan ügyelve, hogy éjfél utánra már ne maradjon. Már a gondolat is energikusabbá tesz, hogy nem fogok inni, ezt kihasználva elmentem futni a szigetre két kört, egészen felfrissített. Az alkoholstop mellé idén hozzáteszem a nachosmegvonást - azt hiszem, ráfüggtem. Egyszerűen imádom az ízét, és legszívesebben minden nap enném - és ez itt a baj. Szóval most egy hónapig azt se fogok fogyasztani. 

Fura egyébként, mennyire kezdi a szervezetem jelezni, mire van, és mire nincs szükségem: a cigarettát rég letettem (párhavonta azért egy-egy szál elszívódik, de csak sok alkohol után), igénylem a mozgást, egyre kevésbé kívánom a húst, és őszintén szólva az alkoholt se szeretem már annyira. Szeretem a sört, szeretem a forralt bort, szeretem a pezsgőt, de mindig lelkiismeret furdalásom van, ha ittam, amolyan "erre már megint mi szükség volt" érzés. Persze legközelebb is megiszom a heti söradagom a Kamarában, de egyre kevésbé vagyok boldog ettől a ténytől. 

No, mindenesetre most egy hónap nyugi következik. Lesz céges csapatépítő, csapativás, szülinap, MTT-s szervezői hétvége, talán még IHB is, ha megszervezzük. Tavaly sikerült, idén is menni fog. 

Aki csatlakozott, annak hajrá! Higgyétek el, ha másnak nem, kísérletnek jó lesz, a májatok pedig hálás lesz a kis pihenőért!

Tessék egy kis halloween. Én faragtam! ^_^