Meglepően sokáig aludtunk Taras kanapéján. Mire felébredtünk, már Zizi is velünk volt, aznap repült Magyarországról. A közös reggeli után Zizivel hármasban indultunk a város felfedezésére.
A híres
Pecserszka Lavra felé igyekeztünk. Ez egy több szempontból is különleges hely Kijevben: egyszerre vallási és történelmi helyszín, és az "üzemeltetése" is ennek a kettősségnek a jegyében zajlik. Hiába veszed meg a belépőt a bejáratnál, az csak a vallási helyszínekre érvényes, a múzeumi részekre külön jegyet kell venni, és baromira nem egyértelmű, hogy melyik épület kinek a felügyelete alatt áll. A harangtoronynál például majd meglicselt a néni, mert jóhiszeműen a bejáratnál kapott jeggyel próbáltunk bejutni. Azt hagyjuk is, hogy a bejáratnál azt hazudták, hogy a jegy, amit veszünk, mindenhova érvényes.
|
Húsvéti maradvány tojás? |
A Percserszka Lavrát 1051-ben alapította két szerzetes, és hamar az ortodox egyház központjává vált. A mai napig szent hely, ahova csak szigorú öltözködési szabályok betartásával lehet belépni. Az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, és belátom, van benne ráció. A helyszínre látogatók nagy része mégsem az építészeti vagy történelmi jelentőségével van elfoglalva, hanem zarándokhelyként tekint rá. Bocsánat, de nagyon gyorsan elegem lett a minden sarokra keresztet vető, ájtatos tekintettel révedező, magukat a fejük búbjáig eltakaró asszonyságokból és az egy fokkal lengébben öltözködő férfiakból. Meg az árgus szemekkel minden templomba belépőt vizslató papokból.
|
A vöröses falrészlet állítólag az eredeti fal része a 11. századból. A II. világháborúban az épületet elpusztították, úgyhogy vannak kétségek, hogy valóban az eredeti falrészletet építették vissza. |
A Nagyboldogasszony székesegyházba letakart hajjal és vállal léphettünk csak be. Végigsétáltunk rajta, tipikus csicsás ortodox templom tömjénillattal, nagy terekkel és aranyozott díszítéssel, a falakon és a plafonon festett képekkel. Az ortodox templomokra is igaz kis túlzással, hogy ha egyet láttál, az összeset láttad. Innen a barlangokhoz próbáltunk lejutni, ahol a lavra szerzeteseinek mumifikálódott testeit őrzik, de ez a hely egy labirintus, és nem igyekeznek útjelző táblákka segíteni az egyszeri turista életét. Nagy nehezen elvergődtünk egy bejárathoz, amiről kiderült, hogy a kijárat, és egy pap tessékelt ki minket erélyesen mondván, hogy itt nem lehet bemenni, meg egyébként se mehetnénk be, mert térdig érő rövidnadrág van rajtam, és oda nők csak szoknyában mehetnek be. Pfff. Én igyekszem tiszteletben tartani minden vallás bullshit szabályait, de abból elegem van, hogy az senkit nem zavart, hogy fox szintén rövidnadrágban volt, de én takarjam el a hajam, a vállam, a bokám, és még csak nem is jó a nadrág, vegyek fel szoknyát. Ha nagyon akartuk volna, tudtunk volna szoknyát hajtogatni sálból, de úgy voltunk vele, hogy ez egyszerűen nem ér ennyit. Ha küzdesz a nők hatrányos helyzetű megkülönböztetése ellen, akkor van egy pont, ahol már nem tudod figyelembe venni a vallási "indokokat". Itt döntöttem el, hogy köszönöm szépen, láttam elég ortodox templomot életemben, kipipálhatom a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházat is, én többet nem teszem be a lábam olyan ortodox templomba, ahol ennyire szigorúan veszik a dress kódot.
|
Kilátás a harangtoronyból |
A harangtoronyba mentünk fel következőnek, itt történt a jegyes incidens, ami után rájöttünk, hogy a bejáratnál átvertek. Felmásztunk a végtelen lépcsősoron a haranghoz, a látvány szépséges volt. Eddig Kijevnek csak a monumentalitását láttam, a panoráma viszont az én szívemet is megdobogtatta kissé, mégiscsak szép tud lenni ez a város a maga módján.
|
Az Alsó Lavra és a túlparti panelsivatag |
Meglehetősen sokat időztünk a toronyban, a kilátás miatt érdemes volt nézelődni. A legjobb képeket a lavráról innen tudtam lőni.
|
A Pecserszka Lavra főbejárata |
|
A Nagyboldogasszony székesegyház a magasból |
Ez a zöld-arany, mint domináns szín egyébként baromi szép.
|
Közös fotó - bár a kilátásból nem sok látszik. |
Következő úticélunk a
Rodina Maty (Motherland monument, magyarul Anyaföld szoborként említik) volt, pár perces sétával jutottunk el ide. Ez az egyik legkomcsibb dolog, amit valaha láttam. Óriási, fém női alak, egyik kezében pajzs, a másikban kard. 1981-ben épült, a II. világháborúban elesett katonák emlékére. A pajzson a Szovjetunió címere díszeleg. Maga a szobor magasabb, mint a New York-i Szabadságszobor. Mivel jelenleg is folyik a dekommunizáció, a szobor létjogosultsága is vitatott, de lévén II. világháborús emlékmű, kiesik a törvényi szabályozás hatásköre alól. (2015-ben fogadta el az ukrán parlament, hogy a szovjet és kommunista utcaneveket, szimbólumokat, szobrokat el kell tüntetni.)
|
Rogyina Maty |
A szobor egy II. világháborús szabadtéri múzeum része, és természetesen itt is minden nagyon monumentális. A szobor előtti placcon tankok állnak, közülük az egyiket az ukrán zászló színeire festették át. Ez is a 2014-es forradalom idején történt, és óriási szimbolikus jelentőséggel bírt.
|
Átfestett tank |
Kezdtünk éhesek lenni, így visszaindultunk a belváros felé. Útba ejtettük az
Arsenalna metróállomást, ami a világ legmélyebben fekvő állomása a maga 105 méteres mélységével. A metróba potompénzért be lehet jutni, 5 hrivnya körül van egy jegy, ami körülbelül 50-60 Ft-nak felel meg. Jegy helyett kis tokent kell szerezni az automatánál, ezt kell a kapunyitáshoz bedobni, de érintős bankkártyával is lehet fizetni. Azért szégyellheti magát a BKK, hogy Kijevben már ezer éve működik a kapus rendszer, és még kártyával is lehet fizetni, mint ahogy Londonban is.
|
Arany Kapu |
Az Arany Kapunál (Zoloti Vorota) szálltunk le a metróról. Itt állt a 11. században a város kapuja. Az a műemlékvédelem megcsúfolása, hogy 1982-ben úgy építették újjá a kaput, hogy egy kép, egy részletes leírás nem volt arról, hogyan is nézett ki, csak a hasukra csaptak és felhúztak egy kaput. Hogy is mondjam, látszik rajta.
A kapu melletti parkban van egy szökőkút, eköré húzott fel valaki egy szabadtéri éttermet. Zizi mesélte, mekkora botrány volt ebből, hiszen egy közterületet sajátított ki az étterem tulajdonosa. Végül egy olyan kompromisszum született, hogy a szökőkút köré felállítottak padokat és ernyőket, amire azok is leülhetnek, akik nem fogyasztanak. Nem egy etikus eljárás, de sajnos a kaja nagyon finom volt, úgyhogy csak félig tudok haragudni. Fura, de semmi nyomát nem találom az étterem létezésének az interneten, pedig internetes keresésben jó vagyok, és Ukrajnában emlékszem, hogy találtam róla infót. Emlékeim szerint Fontan (Фонтан) néven futott a hely.
|
A manbunos harcias sólyom kettévágja a kakóscsiga belsejű kezes kígyót. |
Uzsonna/kései ebéd után sétáltunk egyet a város 19. századi Európát idéző negyedében. A környéken bóklászva izgalmas dolgokba botlottunk, mint a fenti falfestmény. Megtudtuk, hogy ez megfeleltethető a nagymagyar nacionalista ábrázolások ukrán verziójának.
|
Félkezű mozaik Kisherceg |
A Pejzazsna utcát körbevevő park szobrai meglehetősen félelmetesek, a fenti képet is ott lőttem.
|
Utcarészlet |
A parkból megnéztük a naplementét, közben Zizi kiselőadást tartott az orosz-ukrán történelmi viszonyokról.
|
Falfestés |
Innen már vacsorázni mentünk, közben Tarast is összeszedtük. Egy grúz étterembe ültünk be a Petra Sahaidachnoho-n, ahol mindenkinek nagyon ízlett a kaja, csak nekem nem, mert a csirke, amit kértem, mócsingos volt (kétségbe vonom azt is, hogy csirke volt).
Az nagyon tetszett, mekkora élet volt a környéken még este is, mintha fesztivál lett volna. Tele volt az utca és a tér emberekkel, szólt a zene, igazi karneváli hangulat volt. Mi is megittunk még egy sört hazaindulás előtt. Nem akartunk nagyon sokáig kimaradni, hiszen másnap követekezett az ukrajnai út egyik legizgalmasabb úti célja, Csernobil.