A lassan kéthetes északi kalandozásom utolsó napján Suomenlinna szigetére hajóztunk át.
A hostel olyannyira igazán finn volt, hogy a szállásdíjban egy reggeli szaunázás is benne volt. Ha jól emlékszem, 7 és fél 9 között lehetett menni. Fox inkább aludt, én éltem a lehetőséggel, és nagyon jólesett. Indítanám minden reggelemet így.
Közben észrevettem, hogy az én értékelésemmel reklámozza magát a hostel több másikkal együtt :O
Miután kicsekkoltunk, elvillamosoztunk a vasútállomásra, ahol leraktuk a hátizsákokat a csomagmegőrzőben. A piactéri kikötőből indult a kis komp, amibe megdöbbentő mennyiségű ember elfért. Szerencsére sikerült jó helyet kifognom, ahonnan tudtam fotózni.
Közeledik a sziget
Az út rövid volt, pár perc telt csak el, és már ki is kötöttünk a kis szigetcsoporton. Suomenlinna öt szigetből áll, amit hidak kötnek össze. Főleg a Helsinkit látogató turisták célpontja, de vannak állandó lakosai is. Én mondjuk nagyon utálnám, ha egész nap turisták lepnék el a lakóhelyemet, nem is értem, hogy bírják.
Suomenlinna
Suomenlinna erődje akkor jött létre, amikor a mai Finnország még Svédországhoz tartozott. Az 1700-as évek elején Svédország jelentős erődöket veszített el keleten az oroszokkal vívott háborúban, ezért 1747-ben döntöttek egy új erőd építéséről Helsinki partjainál. A következő évben megkezdődött az építkezés, ami 40 éven keresztül tartott, pedig pár év alatt végezni akartak vele. Az erőd a Sveaborg nevet kapta, ez finnül Viapori.
Öböl
1808-ban az oroszok elfoglalták a tengeri erődöt, akik barakkokat húztak fel a katonáknak, és egy ortodox templomot is építettek. Az 1800-as években elveszítette jelentőségét Viapori, így a karbantartással se nagyon foglalkoztak. A krími háborúban az angol-francia csapatok két napig ostromolták, és a bombázások súlyos károkat okoztak. A háború után újjáépítették, de a jelentősége nem állt vissza.
Lakóépület száradó ruhákkal
Az I. világháborúban a feladata Szentpétervár védelme volt, majd a háború után a frissen alakult finn kormány vette át az uralmat a szigetek felett, és az erődöt átnevezték Soumenlinnára ('finn vár'). Ekkor lett először turistalátványosság. A II. világháborúban a finn tengeralattjáró flotta bázisa volt. 1972 óta civil területnek számít, 1991 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
Nem az, aminek látszik
Nem volt különösebb tervünk a szigetek bejárására, elindultunk véletlenszerűen az egyik úton. Hamar betévedtünk a katonai múzeumba, ami ingyenesen látogatható. Alapvetően nem szoktam túlságosan odalenni a katonai témákért, ez a múzeum mégis tudott izgalmas dolgokat mutatni. Megtudtam például, hogy a szvasztika finn katonai szimbólum 1918-ból, szóval a fenti zászlónak semmi köze a nácikhoz.
Vesikko
A szigetcsoport egyik legizgalmasabb pontja a Vesikko tengeralattjáró. Ezt a 20 fős legényzettel működő tengeralattjárót a 2. világháborúban használták: a Finn-öbölben járőrözött. Kintről nem látszik, de belépve megdöbbentő, hogy itt 20 ember elfért: szűk a folyosó, aprók a hálóhelyek, és ha ez nem lenne elég, a gépház baromi hangos volt, a padló meg csúszós. Nem éppen idilli munkakörülmények.
Gépház
Háló
A párizsi békeszerződések értelmében Finnország nem birtokolhatott tengeralattjárókat, ezért a flotta többi darabját leselejtezték, a Vesikko az egyetlen, ami múzeumként megmaradhatott.
WC
Itt lehet virtuális túrát tenni a Vesikkon, nagyon ajánlom.
A tenger
A király kapu felé sétáltunk tovább, amikor észrevettünk egy lépcsőt a töltésen túl, le egészen a tengerig. Lemásztunk mi is, én a lábamat lógattam a jéghideg vízbe.
Láblógatás
Végig akartunk sétálni a töltésen, de nem lehetett, mert egy szakaszon omlásveszély van, és több helyen tényleg be is omlott már.
A háttérben Helsinki
A Tuomiokirkko messziről
Kis sziget a távolban
Egy kilátópontról körbenéztünk. Helsinki mivel nincs messze, tisztán látszik, és más, kisebb tengeri szigetecskéket is láthattunk.
Strand
Találtunk egy kis szabadstrandot is, de kissé hidegnek bizonyult a víz a fürdéshez. :D
Augustin Ehrensvärd síremléke. Ő építette Suomenlinnát
Bár a szigetcsoport kicsinek tűnik, valójában meglehetősen nagy kiterjedésű. Ha mindent látni akar az ember, ahhoz sok idő kell és sok séta. Bevallom, majd két hét világlátás után már én is fáradtam, és időnk se volt borzasztó sok, úgyhogy a túránk végén nem sokat nézelődtünk már céltalanul. A fő célpont egy sör volt, amit mindenképpen meg akartunk inni indulás előtt. Útba esett Augustin Ehrensvärd síremléke, őt bízta meg I. Frigyes az erőd építtetésével, élete végéig Suomenlinna bővítésén munkálkodott.
Suomenlinna temploma
Elhaladtunk a helyi templom mellett, aminek az az érdekessége, hogy eredetileg ortodox templomnak épült öt hagymakupolával 1854-ben. Az építész az a Konstantin Thon volt, aki a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházat, a Nagy Kreml-palotát és a Oruzsejnaja-palotát. Miután finn kézre került a terület, a templomot átépítették, a hagymakupolákat elbontották, és evangélikus templomként működött tovább. A templom egyben világítótorony is egyben.
A helyi sör
A kikötőbe visszaérve betértünk egy kis étterembe, és kikértük a régóta vágyott söröket. Nem is akármilyen sört ittunk: a szigeten 1995 óta kis sörfőzde üzemel, úgyhogy tradicionális helyi sört ittunk. :D Tényleg finom volt.
Utolsó szelfi
A következő kompra fel is pattantunk, visszahajóztunk a városba, aztán a vasútállomásról elvonatoztunk a reptérre, onnan pedig hazarepültünk Budapestre.
Ez volt tehát a nagy észt és finn kaland 2018-ban. Sűrű volt, IFUSCO-val, Bogival, aztán foxszal, sok várossal, egy nemzeti parkkal, néhány sokkoló, de sokkal több kellemes élménnyel, két országban, két hét alatt. Megint kicsivel többet tudok Észtországról és Finnországról, de még mindig azt érzem, hogy érdemes lesz hamarosan visszatérni. Jövő nyáron Laulupidu lesz Tallinnban, azaz észt dalfesztivál, amit csak ötévente tartanak. Bizony kár lenne kihagyni.
Nem igazán terveztem én Ostravába menni, de az egyik kedvenc előadóm, az új-zélandi Princess Chelsea európai turnéra indult. Erre nem volt példa azóta, hogy olyan 6-7 éve a youtube-on garázdálkodás közben megtaláltam a Cigarette Duet-et, és azonnal beleszerelmesedtem Princess Chelsea-be.
Budapestnek persze még csak a közelébe se jön, így maradtak a környékbeli országok. Leszűkítette a lehetőségeket, hogy szabadnapom már nincs, maradtak a hétvégi fellépések. Ostravában szeptember 29-én, szombat estére hirdették meg a koncertet. Ostrava nincs nagyon messze, erre esett hát a választás.
Ostrava csehországi iparváros a cseh-lengyel határtól nem messze. 300 ezer lakosával a harmadik legnagyobb cseh város. Az Ostravice folyó szeli ketté. A 19. század második felében nagy mennyiségű feketeszenet találtak a környéken, megkezdődött a bányászat, hamarosan pedig elkezdődött az acélgyártás. A II. világháború után az új vezetés a belváros területén is bányát nyitott volna, de ebből szerencsére semmi nem lett, bár történelmi épületek áldozatul estek az előkészítő munkálatoknak. A '90-es években megszűnt a bányászat, és innentől a környezeti károk visszafordításának szenteltek figyelmet. Napjainkban a város kulturális eseményekkel igyekszik felhívni magára a turisták figyelmét. forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Ostrava
Péntek este fél 9-kor indult a vonatunk a Keletiből. Azt inkább el se mesélem, milyen ügyesen játszott össze fox figyelmetlensége és a jegypénztáros inkompetenciája, hogy se az oda, se a visszaútra nem jó jegyeket kaptunk - ezzel jelentős ráfizetéssel indultunk az egyébként elsőre olcsónak tűnő útra. Ostraváig az egyetlen izgalom a fűtés volt: konkrétan meg lehetett sülni, és csak Břeclavnál szállt fel egy műszakis emberke, aki kinyitogatta az ablakokat az utasok kérésére. Mivel a vonat gyorsan haladt, az ablakokat pedig innentől nem lehetett becsukni, ellenben huzat az lett, az lett emberünk fő elfoglaltsága, hogy egyesével csukogatta be az ablakokat, amikor az utasok elkezdtek fázni és emiatt felkeresték a fülkéjében. Egyébként totál jól viselte az „ugráltatást”, kedvesen segített mindenkinek, még mondta is, hol találjuk, ha bármi történne. Ilyenkor csak nem bírom ki és elképzelem, hogy ha ez egy belföldi vonatúton történik Magyarországon, nem egészen ilyen reakcióval szembesültek volna az utasok.
Vasútállomás hajnalban
Hajnal 2-kor érkeztünk meg - mi leszálltunk, a vonat suhant tovább Varsó felé. Direkt olyan szállást kerestem, ami közel van a vasútállomásoz. A Max Hotelig 200 m-t kellett csak sétálni és 0-24 órás a recepció, számunkra ideális. A súlyos fabútoraival vadászházat idéző bárban becsekkoltunk, majd elfoglaltuk a meglepően pici, ráadásul kifejezetten hideg szobánkat. Fűtés semmi, a falak vastagok és hidegek voltak, szerencsére a takaró alatt mégse fáztunk. Pár óra alvás után levánszorogtunk reggelizni, majd aludtunk tovább. Jócskán benne jártunk már a délutánban, amikor elindultunk várostnézni.
Welcome to the jungle
Ahhoz képest, hogy Ostrava Csehország harmadik legnagyobb városa, nincsenek nagy távolságok. Gyalog indultunk el, de abban bizonytalanok voltunk, merre találjuk a történelmi belvárost, a térkép nem jelezte egyértelműen. A vár felé indultunk, útközben izgalmas graffitiket, érdekes épületeket, és az iparvárosokra annyira jellemző gyárépületeket, tornyokat és kéményeket láttunk. Az pozitív meglepetés volt, hogy bár ipari központról van szó, a város mégis tele van parkokkal és hatalmas fákkal. Úgy látszik, vannak helyek, ahol tudják, hogy az ipari szennyezést valamivel kompenzálni kell – nem csak a levegő, az emberek hangulata is jobb, ha sok a zöld terület.
Ez is Ostrava
Ostrava arról lehet talán ismerős, hogy Colours of Ostrava néven 2002 óta minden júliusban zenei fesztivált tartanak a város egyik ipartelepén, a Dolní Vitkovicén. A fő irányvonal stílusban a rock, pop, indie és elektronikus zene. Biztos vagyok benne, hogy a helyszín maga már izgalmassá teheti ezt a fesztivált, érdemes lenne egyszer megnézni.
Új városháza
Az új városháza tornyát messziről észrevettük, közelebb sétáltunk. Az épületet 1925-30 között húzták fel. Ez a legnagyobb városháza komplexum Csehországban, sőt, a legmagasabb városháza toronnyal is Ostrava büszkélkedhet.
Meglepően nem ronda kilátás
Ronda és bájos váltakozása
Odaérve láttuk, hogy a toronyban emberek vannak - innentől nem volt kérdés, hogy mi is fel akarunk menni. Fellifteztünk a 6. emeletre a tourinform irodába, ahol fejenként 60 koronát fizettünk a toronylátogatásért. Innen újabb lift vitt fel a kilátóba, ami zsúfolásig tele volt. Nem gondoltam, hogy Ostravában ennyi turistával fogunk találkozni.
Rács
Még a város
A kilátóból nem csak távoli hegyeket, békés lankákat, gyárépületeket, panelházakat, cuki romantikus épületeket vagy az Ostravice folyót láttuk, hanem a 315 m magas Halda Ema hegyet, ami konkrétan a helyi bányákból kitermelt kőzetekből és ipari melléktermékekből emelt mesterséges hegy. Érdekessége, hogy teljesen egyedi a növényvilága pont mesterséges volta miatt. Állítólag a hegy belsejében lévő anyagok a mai napig égnek, és időnként felhőpamacsok szállnak fel belőle. Fel lehet rá menni, de csak saját felelősségre. A mi időnkbe sajnos nem fért bele ez a túra.
Halda Ema mesterséges hegy
Fox fotója
Sose hittem volna, hogy egyszer meglátom a romantikát a hegyek előtt füstfelhőt eregető kémények látványában, de valamiért még ez is tetszett.
Füst és hegyek
Városháza előtti tér
A torony 85,6 m magas, a kilátóterasz pedig 73 méteren van. Lejutni nem is volt olyan egyszerű, a lift kapacitása véges, kb. három környi ember után kerültünk mi sorra.
Felszabadítási emlékmű
Folytattuk a sétát a vár felé, bár tudtuk, hogy bemenni már nem lesz időnk, mert már nem sok idő volt hátra az aznapi nyitvatartásból. Közben megálltunk egy II. világháborús felszabadítási emlékműnél, ami konkrétan egy tank.
sziléziai városháza
Megnéztük kívülről a sziléziai városháza épületét, ami az új városházához képest a folyó túlpartján található. Ez mégse a régi városháza, mert az a történelmi belvárosban található. Nem teljesen értem, miért van három városháza Ostravában, de az tény, hogy az Ostravice folyó ketté osztja a várost sziléziai és morva Ostravára, a város éppen a két régió határán fekszik. Azt tartom logikusnak, hogy működött a két városháza párhuzamosan, aztán felépült az új, de csak spekulálok, nem találtam erről információt.
sziléziai ostravai vár
Végül némi keresgélés után elértük a várat. Régen három vár is állt a város területén, egy a morva Ostraván, egy a sziléziain, és egy a Landeken (bányaterület), de csak a sziléziai vár maradt fenn, az se teljesen. Maga az épület nem tűnt kifejezetten izgalmasnak, de abban maradtunk, hogy másnap még hazaindulás előtt megnézzük belülről is.
Hirtelen a természetben
Egy gyalogos és bicikliúton indultunk tovább, és nagyon hamar a folyó partján, a természetben találtuk magunkat bringások, görkorisok, futók között. Egy gyaloghídon jutottunk vissza a városba. Ekkor már igyekeztünk a koncerthelyszín felé orientálódni. Kis séta után az óvárosban kötöttünk ki, a Masaryk téren, ami amilyen kicsi, olyan bájos.
A sárga tornyos a régi városháza
Itt található a régi városháza épülete, ami a legrégebbi épület a téren, még a 16. századból. Ma múzeum üzemel benne. Innen nem messze vacsoráztunk meg egy pizzériában, ahol németül kellett társalognom a pincérrel, mert azt jobban értette, mint az angolt. Még mindig jobb, mintha a csekély cseh nyelvtudásommal kellett volna boldogulnom.
Este 8-ra írták a hivatalos koncertkezdést a Cooltour nevű helyen, de volt „előzenekar”. Egy régi, kopottas irodaházszerűbe léptünk be, aminek a belseje sokkal barátságosabb volt: a pultnál már csapolták a sört, fiatalok üldögéltek asztaloknál, minden tiszta és modern. A jegyszedő lány tökéletesen beszélt angolul, a pultosok is, sőt, nagy pozitívum, hogy repohárba csapolták a sört. Az emeleten volt a koncert, elsőre meg is riadtam, mennyire kevés az ember – nem akartam, hogy olyan kevesen legyenek, ami már az előadónak is ciki. Az előzenekar egy lány volt, aki szintetizátoron játszott és mellé énekelt, egy ideig hallgattuk, de aztán inkább visszamentünk sörözni.
Legjobb póló :D
Princess Chelsea fél 10-kor kezdett, addigra már beszereztem egy zenekaros pólót. A koncertről nem tudok mást mondani, csak hogy vávává úristen zseniálisan szuper volt! Végre élőben hallottam a dalokat, amiket annyira imádok, és Chelsea sem okozott csalódást: egy cuki, vicces és nagyon szimpi csajszinak tűnik, aki nem fél hülyéskedni a színpadon. Imádtam. Nem tett úgy, mintha a színpad és a közönség két külön világ lenne, leskelődött lefele, odamosolygott, szinte kacsintgatott az emberekre, és amikor a dalok végén a közönség méretéhez képest hatalmas taps és füttyvihart kerekedett, látszott, hogy örömmel vette.
Princess Chelsea
A zene meg... hát az egy nagyon szubjektív dolog, én imádom a zenéjét, és szerencsére foxot is meggyőzte. Azt meg mindig szeretem, amikor egy énekes koncerten is tud úgy énekelni, mint egy stúdiófelvételen. Majdnem másfél órát játszottak, de én elhallgattam volna egész éjszaka. Rég élveztem ennyire koncertet, és nem is tudom teljesen megmagyarázni, pont ez miért volt ennyire jó: talán a családias hangulat, a lelkes közönség, a barátságos és mellé nagyon profi, mégis emberi zenekar, az okos és izgalmas zene, talán ez mind együtt.
<3
A koncert végével zárt a hely is, egy gyors sör után a hotel felé végiglelkendeztük az utat. Hatalmas élmény volt élőben látni Princess Chelsea-t, remélem, hogy lesz még rá módom ebben az életben.
A városháza kivilágított tornya éjszaka
Vasárnap reggeli után tettünk egy látogatást a vasútállomáson – említettem már, hogy csak problémáink voltak a jegyekkel? Szerencsére csak helyjegyet kellett vennünk, az legalább nem volt drága.
Eltroliztunk a várhoz, befizettük a 80 koronás jegyárat, és bejutottunk. Nos. Az a helyzet, hogy a várnak nyomokban van csak várformája. Nem sok maradt meg belőle, látszik, hogy amit tudtak, azt újjáépítették, de hozzá is építettek bőven. Látszik, hogy tényleg próbálták hangulatossá varázsolni, még középkorias zene is szólt az udvarban.
A bejárat az eredeti toronnyal a várudvarból
A sziléziai Ostrava várat eredetileg az 1280-as években építették, a helyszín ideális volt katonai célokra a lengyel határ közelsége miatt. Az 1500-as évek elején reneszánsz kastéllyá építették újra, majd miután leégett 1872-ben, újra felépítették. A várat a közelmúltban a teljes megsemmisülés fenyegette, el akarták bontani, de szerencsére néhány tulajdonosváltás után inkább felújították és megnyitották a látogatók előtt.
Egy kevés kiállítás
A kapu a toronnyal a 16. századból maradt meg. A legérdekesebb, hogy az egész épület 16 métert süllyedt (!) a szénbányászat miatt, alatta is folyt ugyanis a kitermelés. Egészen döbbenetes.
Emberke
Mivel kiállítani nem nagyon tudtak semmit, ezért faszobrokkal van tele az épület, van egy rejtélyek múzeuma cuki gnómos történetekkel meg az ördögfiókák iskolájával.
Ők laknak a vár alatt
Rekord
Egy cseh rekord eredménye, egy hosszú falánc is megtekinthető. Eredeti emlék a már említett torony, egy helyen látni az eredeti út maradványait, de nagyjából ennyi. Pár helyre fel lehet mászni, ahonnan lenne kilátás, ha lenne mit nézni. Nem baj, megnéztük, veszteni nem vesztettünk, de azért fél óra bőven elég volt bejárni.
Az eredeti út
Túl sok időnk nem maradt a vonatig, még el tudtunk menni bevásárolni cseh sörökből, a vasútállomáson ettünk egy lángost (kifejezetten finom volt, bár lehetett volna kérni rá ketchupot is, amit Prága óta nem tudok hova tenni - ott alapból járt a ketchup), és már mehettünk is a vágányhoz.
Ostrava nem egy világváros, az tény, de kellemesebb hely, mint képzeltem. Nem mondom, hogy visszamennék, mert annyi hely van még a világon, de jó volt látni.
