it is on Eesti

Próbáltam befejezni az élménybeszámolókat, mielőtt eljön ez a nap, de túl sok az írnivaló (ami alapvetően nem baj). Megszakítom a bükki hétvége leírását ideiglenesen.

A reptéren vagyunk épp Bogival. Fú de pusztulat ilyen hajnalban felkelni és itt lenni. Egy óra múlva felszáll a gépünk Dortmundba, ahol pár óra várakozás után átszállunk a rigai járatra. Rigában biciklit kölcsönzünk, felcsapjuk magunkat a vonatra, és ha minden jól megy, az éjszakát már Valgában, Észtországban töltjük.

Izgi.

Kószák a Bükkben 2. nap

Reggeli után egésznapos túrára indultunk a fennsík keleti felén. Már az első kilométerek kihívásnak bizonyultak: a fenyőerdőt, amin átkeltünk, határozottan megtépázta a hó. 

Kicsit bökős akadály

Lehet, hogy előző nap lassan haladtunk a kidőlt fák miatt, de az semmi volt a fenyveshez képest. Haloványan felmerült, hogy esetleg visszaforduljunk, de valójában senkinek nem volt hozzá kedve. 

Pusztítás

A fő probléma az volt, hogy a fenyőtüskék nagyon-nagyon böktek. Én persze rövidnadrágban toltam, mert az az elvem, hogy nem vagyok hajlandó megsülni, inkább karcoljanak össze az ágak. Ahhoz képest egész jól megúsztam, a csaláncsípés jobban zavart, mint a karcolások.

Kühne-emlékmű

Némi keresgélés után találtuk meg a Kühne-emléktáblát az úttól kicsit távolabb, a pusztítás mélyén. A táblát Kühne Andor emlékére állították, aki a Magyar Turista Egyesület Borsodi Bükk Egyletének alapítója volt. A táblán fia, Kühne Pál verse olvasható.

Öreg fáknak helyén
Új sarjadék nőtt már,
Füves ösvényeken
Másik nemzedék jár,
Régi nyomra ráhull az
Idők avarja,
S mint kedves emléket
Szelíden takarja.

Határozottan illettek a fenti sorok az erdőre: mindenütt kicsavarodott fák, amiket idővel majd felvált az új nemzedék.

Szusszanásnyi sík terep

Egy órát tölthettünk az amúgy nem nagy kiterjedésű Svéd fenyvesben. Megkönnyebbülés volt újra bükkfák között járni. Ott is akadt kidőlt fa, de jóval kevesebb. 

Bükkös

Egy ponton sikerült elkavarodnunk az eredetileg kinézett útvonalról, de annyiból nem volt baj, hogy találtunk például egy tavat, amit nem jelölt a térkép. 

Titkos tó

Betonútra értünk, arra vitt a sárga jel, de utunkat töbörök (töbrök?), zsombolyok és barlangok tették izgalmassá.

Lezárt barlang.

Persze mindent meg kellett néznünk közelről.

Részlegesen lezárt barlang.

Visszaértünk a földútra és vele együtt az erdőbe. Megmásztunk egy dombot, utána elkezdtünk leereszkedni Lillafüred felé. Igen ám, de egy helyen olyan sűrűn állták utunkat a kidőlt fák, hogy lehetetlenség volt továbbhaladni. A domboldalon csúszkáltunk le, kikerülve a járhatatlan szakaszt.

Inkább kerültünk

A domboldalon, mint a dominó, úgy terültek el a fák.

Dominó

Még pár km, és leértünk Lillafüred szélére, a kalandparkhoz. Egy szimpatikus büfénél megebédeltünk. Közben átgondoltuk az eredeti útitervet, aszerint még Hollóstetőig sétáltunk volna el, de beláttuk, hogy későre járt már ahhoz, hogy útba ejtsük. Visszafelé indultunk a pihenő után, a Lusta-völgyben folytattuk a túrát.

Úton a völgyhöz

A képek sajnos nem adják vissza, mennyire volt szépséges.

Lusta-völgy

Két oldalról égi érő fák között sétáltunk, nyugalom volt és jó levegő. Idilli.

Váááá de szép

A völgy felfelé kanyargott, emelkedő követett emelkedőt. Végül felértünk a tetőre, ahol egy kellemes mezőt találunk, a közepén egy gondozott katonasírral.

Mező sírral

Megejtettük a napi meditációt. Jól esett fetrengen a fűben, gyakrabban kéne csinálnom. Ezután következett a nap legszebb része: igaz töbörös, világítóan zöld mezőségen keltünk át Jávorkút felé.

Mint a mesében

Amikor sétálsz, körbenézel, és alig akarod elhinni, hogy ilyen szépségek léteznek. És nem érted, miért vártál 27 évet, hogy ott legyél és lásd.

Magány

Bónuszként még egy mókust is láttam az út végén! Arról sajnos nincs kép, túl gyorsan elszaladt.

Kanyargó út

Ilyenkor azért örülök, hogy a nemzeti park mint intézmény létezik. Kicsit nagyobb biztonságban érzem így ezt a tájat.

Töbör!

Még pár kilométer, és visszajutottunk Jávorkútra. A menetrend a szokásos volt: vacsora, pihenés, csillagnézés, végül alvás és felkészülés a másnapi túrára. Miért nem lehet minden napom ilyen?

Kószák a Bükkben 1. nap

Volt egy nagyon kellemes hosszú hétvégénk a Bükkben a Kószakommandóval, amiről még nem számoltam be. Négy napot töltöttünk a Bükk-fennsíkon túrázva, a szálláson nem volt se internet, se térerő, tökéletes kikapcsolódás és zavartalan menekülési lehetőség a hétköznapokból.

Idén februárban voltam először teljesítménytúrán, akkor kaptam rá nagyon a túrázásra, de előtte is szerettem kirándulni. A bükki hétvége szervezése januárban indult, és már akkor nagyon be voltam sózva. Rettenetesen vártam az első perctől kezdve.

Május 18-án reggel indultunk. Elvonatoztunk Miskolcra, onnan a lillafüredi kisvasúttal mentünk a végállomásig, Garadnára. Tavaly utaztunk már ezzel a vonattal, mikor a környéken kirándultunk foxszal. A büfében vettünk nasit, és elndultunk gyalog Jávorkútra, ahol a szállásunk volt. 

Szövetség forrás

Elhaladtunk a Szövetség forrás mellett, ami egy kész történelmi relikvia: a tábla szerint 1966-ban állíttatta a Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőr Gépgyár, az Ózdi Kohászati Művek, a Keletbükki Állami Erdőgazdaság és a LÁEV (Lillafüredi Állami Erdei Vasút). A Lenin Kohászati Művek utódja 2009-ben fejezte be működését, a DIGÉP 1990-ben fizetésképtelenné vált és bezárt, és az Ózdi Kohászat Művek se létezik már eredeti formájában. A környéken a kohászat nagyon menő iparág volt, a közeli Újmassa őskohóról már tavaly írtam. 

Pusztítás

Az út eleje könnyen járható volt, de hamar elértük az áprilisi hó pusztításától meggyötört területet. 

Sebes-víz vízesés

Nem volt hosszú az út, de a kidőlt fák megnehezítették a haladást, és egy szép nagy emelkedőt is meg kellett másznunk. 

Virágrengeteg

Az emelkedő után betonútra értünk ki, majd rövid séta után érkeztünk meg Jávorkútra, ahol a Fenyvesházban szálltunk meg. 

Közeledünk

Lepakoltunk, megebédeltünk, és tettünk egy kisebb kört a környéken. 

Babatoboz

Óriási bükkfák között sétáltunk, de akadt fenyő is. Jávorkúton 1885-ben lucfenyvest telepítettek, ma ezt nevezik őslucosnak. Egy 8 hektáros területen fekszik a fenyves, aminek ma már csak a 60%-a fenyő, szép lassan visszafoglalja a területet az őshonos bükkös. 

Lépcső a fában

Mivel a fennsíkon nincs fakitermelés, ilyen megoldással találkozhatunk a kidőlt fákon való átjutásra. Elég menő. 

Rengeteg

A Nagymező felé haladtunk, de időszűke miatt nem mentünk fel a rétre. 

Töbör

Egy szép nagy töbör oldalában megpihentünk, közös meditálás (részemről inkább csak fűben fekvés és madárcsicsergés hallgatása), és indultunk is vissza a szállásra, mert már vár minket a vacsora. 

A vacsora utáni csendespihenőben elaludtam, de éjjel felébredtem. Akkor foxszal rövid sétára indultunk a fényszennyezéstől mentes környéken. Zseniális élmény, amikor tényleg látni a csillagokat. Ottlétünk alatt minden éjszaka tettünk egy rövid sétát, ki kellett használni az alkalmat a csillagnézésre.

Szent László emléktúra, 17 km

A Bocskai István emléktúra céljában már említették a szervezők, hogy júnus elején is lesz egy éjszakai túrájuk. Amikor kezdett aktuális lenni, utánanéztünk, és Minccel, húggal és foxszal úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a túrán. 17 km, péntek este, kellemes nyári idő, budai hegyek, laza nyáresti sétára készültünk. Hányszor, de hányszor kell még tudatosítanom magamban, hogy nem szabad alábecsülni egyetlen távot sem?

Térkép

Útvonal:  Rózsadomb center > Kondor út > Nyéki-hegy > Határnyereg > Újlaki-hegy > Virágos-nyereg > Hármashatárhegyi turistaház > Árpád kilátó > Rózsadomb center

Úthossz (térképen):  16,97 km; Szintemelkedés:  686 m; Szintidő:  5 óra

A Szent László emléktúrát június 9-én tartották, a versenyközpont a Rózsadomb Centerben volt. Fél 7 körül indultunk, már itinerrel felszerelkezve. Az idő kellemes volt. Még naptejjel is bekentem magam a biztonság kedvéért.

Erdő <3

Kényelmesen sétáltunk az árnyat adó fák alatt, hintáztunk a játszótéren, beszélgettünk, meghallgattuk, hogy "az egészet meg kell inni" - ez lett az este jelmondata-, és már el is értünk az első EP-hez. Felírtuk a kódot, és kezdődött a hegymászás.

Tobozok

Megmásztuk a Nyéki-hegyet, és a túloldalán felírtuk a kövezkező kódot. Megkerültük a Vadaskerti-hegyet, itt ért minket a naplemente.

Naplemente a fák között

És a mezőn

Elhaladtunk az ismeretlen katona sírja mellett, ahonnan párszáz méterre, a Határ-nyeregnél pecsétet kaptunk és csokit.

Ismeretlen katona sírja

Felmásztunk az Újlaki-hegyre, ami kifejezetten megerőltető művelet volt. Egy határozottan meredek, köves-gyökeres ösvényen kapaszkodtunk fel a betonútig, majd bokrok és cserjék között jutottunk fel a hegyre. Itt azért elkapott néha az érzés, hogy mégis miért csináljuk végig ezt a szenvedést újra meg újra. :D Cserébe a kilátás annyira pazar volt, hogy muszáj volt megállnunk gyönyörködni.

Hármashatár-hegy és a hold

Sötétedett, fent volt a szinte teljes telihold. Egyik oldalról a hold és a Hármashatár-hegy ORFK tornya foglalták keretbe a panorámát. Látszott egész Budapest, még az Erzsébet téri óriáskerék és a MüPa is, a másik oldalról pedig kis települések fényei, erdős dombok és rétek tárultak elénk.

Dimbes dombok

Nagyon szép volt. Tudtam azt érezni, hogy sokkal jobb itt lenni, mint bárhol máshol. Hogy végre nem az irodában vagyok, végre nem a városban.

Padon üldögélés

Szívesen időztünk volna tovább, de a szintidő sürgetett.

Fűben üldögélés

A Virágos-nyereg felé egyszer eltévedtünk. Az Újlaki-hegyról leérve rossz irányba kanyarodtunk, de viszonylag hamar korrigáltunk. Azt már megtanultuk, hogy ha 100-200 m után nem látni turistajelet, akkor botorság abban bízni, hogy majd később feltűnik egy, érdemesebb visszafordulni. Visszasétáltunk a kereszteződésig, és a helyes irányban haladtunk tovább. Homokos, bokros út vitt a nyeregig, nem is kellett a fejlámpa, még éppen elég volt a fény a tájékozódáshoz.

A Virágos-nyeregnél, miután felírtuk a kódot, konstatáltuk, hogy az itiner szerint negyed óra múlva zár a hármashatár-hegyi EP. A távolság csak alig 1 km, a terep viszont emberpróbáló. Még tavaly ősszel túráztunk egyet a környéken, akkor a Kálvária-hegyig mentünk, és ugyanígy a Virágos-nyeregtől másztunk fel a Hármashatár-hegyre. Élénken élt még az emlékezetünkben, mekkora szívás az a rész. Arra  viszont nem emlékeztem, hogy ez két pusztulatos emelkedőt jelent, ugyanis előbb fel kell mászni a Vihar-hegyre, majd leereszkedni, utána lehet csak meghódítani a Hármashatárt. Loholtunk és kapkodtuk a levegőt. Sötét volt már, és mivel csak Nóra hozott fejlámpát, telefonnal a kézben próbáltunk a csúszós lejtőn lemászni és a meredeken fel. Nem volt kifejezetten kellemes. Kavarogtak olyan gondolatok a fejemben, hogy bezzeg a rendes emberek péntek este kocsmáznak meg buliznak, vagy otthon punnyadnak, nem a sötét erdőben kínozzák magukat, de felérve erőteljesen elkapott az "that's how we roll és igen, ezt is megcsináltuk" érzés.

Budapest éjszaka

A turistaház környékén volt az ellenőrző pont, messziről láttuk a fényeit. Kaptunk almát, amit pont elrágcsáltunk a Guckler Károly kilátóig. Bámultuk kicsit az éjjeli Budapest fényeit, utána megkezdtük a leereszkedést a Fenyőgyöngéhez. Bőszen számolgattunk, mennyi időnk van még, és megállapítottuk, hogy ezt újfent ellazáztuk. A következő EP 4 km-re volt, a cél még onnan 2 km-re, és alig egy óránk volt beérni.

A Fenyőgyöngyéhez hamar leértünk, végig lefelé kellett menni. Az Árpád-kilátóhoz először itt is rossz irányba indultunk, nem adott sok támpontot az itiner. Tudtuk, hogy már nincs messze a kilátó, mégis úgy tűnt, sose érünk oda. Rohamléptekkel másztuk meg a Kecske-hegyet. A kilátónál csokit adtak, gyorsan meglestük a panorámát, és szaladtunk is a cél felé. Innen már végig lejtőn haladtunk, de nagy sietségben voltunk, mert szorított a szintidő. A végén próbáltam kocogni, de a mögöttem sétáló fox igen hamar utolért, ezek szerint nem voltam túl hatásos.

4 óra 45 perc alatt jártuk meg a 17 km-es távot. A célban zsíroskenyér várt minket, valamint oklevél és kitűző.

Ennek a túrának is volt tanulsága, kettő is.
1. Az, hogy egy túraszervező egy túráján részt veszel, és az valamilyen, az nem jelenti azt, hogy ugyanazon szervező másik túrája is olyan lesz. Arra számítottunk, hogy mivel a Bocskai éjszakai túra egészen laza volt; volt azért szint, de nem nagyon kellett rohannunk, ezért itt is hasonlóak lesznek a körülmények. Aha. Néha tényleg majd kiköptem a tüdőmet, pedig sportlich vagyok és már nem is dohányzom.
2. Még mindig nem sikerült leszoknunk arról, hogy túl lazán indulunk neki a túráknak. Mindig azt hisszük, hogy ráérünk, pedig nem. Egyszer szeretnék úgy beérni, hogy még bőven van hátra idő.

Hibák vannak, szép lassan talán tanulunk belőlük. Nem is baj, hogy nem vagyunk profik, így nagyobb a kihívás. :)

Vinye Jótékonysági Túra, 10 km

Annyira megfertőzött a teljesítménytúrázás, hogy akkor se bírok magammal, ha otthon vagyok a Bakonyban. Május 28-án szerveztek egy jótékonysági túranapot Vinyén. A nevezési díjakból befolyt összeggel a decemberben leégett HosszúHáz Turistaszállót támogatják. Nekem mondjuk fura, hogy a túra időpontjára a turistaház már korábbi pompájában tündökölt és pár napra rá tartották az újranyitót. Igaz, engem nem különösebben motivált a jótékonykodás része, mármint a nevezési díjat amúgy is be kell fizetni, a túrára meg menni akartam így is, úgy is. Azt se értem, egy jótékonysági túrán miért kell arra biztani mindenkit, hogy a mézet áruló úriembertől is vásároljon, de hagyjuk is inkább. Azon azért néztem, amikor megláttam a szervező társaság nevét: Hit Pajzsa Nemzeti Egylet és Területi Honvédelmi Klub. Szeretem azt gondolni, hogy a túrázás egy ideológia- és politikamentes dolog. 

Útvonal

Útvonal: Vinye - viadukt - Cuha-völgy - Lovászkúti vadászház - Zörög-tető - Kőpince-forrás - Vinye

Szintidő: 4 óra Táv: 11,3 km Szint: 389m

Dave-vel és kisebbik húgommal neveztünk be a túrára. Vonattal mentünk Vinyére, nevezés, itiner felkap, a szokásos. A büfében, ahonnan indultunk, vettünk még némi útravalót, aztán nekivágtunk. A 10 km-es távra neveztünk, Anett ugyanis csak ennyire volt hajlandó vállalkozni. Haha! Hahaha! 

Átkelés

Gyerekkorunkban gyakran megtettük a Vinye- Porva-Csesznek távot. Ez a szakasz azért izalmas, mert kilenc alkalommal keresztezi a Cuha az utat. Mindig készültünk papuccsal, és egyszerűen átsétáltunk a gázlókon. Mindig jó buli volt. Most sajnos nem volt nálunk papucs, egyensúlyozhattunk a keresztbe pakolt köveken és fatönkökön. 

Kishúggal

Érdekes volt az ellenőrzőpontok kialakítása: sehol nem volt pecsét vagy pontőr, minden állomásnál egy-egy bronzszínű lapocska volt valahova (fára, táblára) erősítve, rajta egy számsor, azt kellett felírni. Elvileg ennek az a célja, hogy a hagyományos, szolgáltatás nélküli teljesítménytúrázás élményét hozzák vissza. Izgalmas volt időnként megtalálni a kódot, nem mindig volt egyértelmű, de én sose éreztem, hogy elrontaná az élményt a pontőrök jelenléte. Nekem mindkét módszer tök okés, nem érzek különbséget.

Emlékmű

A vasúttörténet táblánál kicsit elcseszerintettük az időt, felmásztunk a milleniumi emlékműhöz, és elkezdtük keresni az ottani geoládát. Az volt a baj, hogy a geocachinges applikáció leginkább prémium üzemmódban működik rendesen, térerő meg nem volt, hogy a honlapot betöltsem. A láda nem lett meg, amit kicsit sajnálok, de legközelebb felkészültebben megyek.

Szikla

A következő EP Károlyháza után a Lovászkúti erdészház volt. Sétáltunk, sétáltunk, és néztük, hol kell lekanyarodni az útról. Találtunk egy utat, ahol még egy lap is jelezte, hogy arra van a károlyházai ellenőrzőpont, bár egy biciklis verseny szervezésében. Hmm. Ha még ki is írták, akkor biztos erre kell menni. Hát nem igazán. Az irány alapvetően jó volt, viszont párhuzamosan haladtunk azzal az úttal, ahol mennünk kellett volna, és ezzel valamennyit le is vágtunk a távból, még ha nem is szándékosan tettük.

Károlyháza felé

Jött szembe két lány, tőlük kérdeztem meg, jó irányba haladunk-e. Azt mondták, igen, de kiderült, hogy fogalmuk nem volt, mert végül ők kezdtek követni minket, és az EP-nél kiderült, hogy egyébként eredetileg tök rossz irányba mentek. 

Itiner csekkolás

A következő szakasz a túra legszebb része volt: megmásztuk a Zörög-hegyet. Annyira durva, hogy számtalanszor megjártuk már a korábban említett Cuha-völgye szakaszt, de nagyon ritkán kirándultunk másfele azon a környéken. A Zörög-hegy számomra teljesen ismeretlen volt, pedig csodaszép zöld, és egy ponton a csesznek vár, egy másikon pedig a pannonhalmi apátság is látható. Egy kilátó remek lenne a tetejére.

Ösvény a hegyen

Volt emelkedő rendesen, de nem tartott sokáig. A tetőn volt a következő ellenőrző pont. Innentől lefele vitt az utunk, egészen Vinyéig.

Gyönyörű

Annyira gyönyörű egyszerűen a Magas-Bakony, hogy hihetetlen. El is határoztam, hogy még többet fogok a környéken túrázni.

Forrásnál

A cél előtti utolsó ellenőrző pont a Kőpince-forrás volt. Hát az egy igazán átverős állomás volt. Odaértünk a forráshoz, kód sehol. Körbebolyongtunk már mindent, más túrázók is csak a fejüket vakargatták. Dave jött rá a megoldásra: egymástól pár méterre két forrás is folyik, az EP természetesen a másodiknál volt. Erre azért nem számítottam.

Kőpince forrás

Útba esett a Kőpince-barlang, ami a mendemondák szerint a híres bakony betyár, Sobri Jóska tanyája volt egykor.

Kőpince-barlang

A barlangtól már csak párszáz méter volt a cél. Szintidőn belül értünk be, de éppen, mert közben sokat nézelődtünk, nem siettünk. Oklevelet csak Anett kapott, hármunknak tudtak egyet adni, mert sokan nem neveztek elő (mi sem), és nem maradt volna elég. Mivel kishúgnak ez volt az első teljesítménytúrája, lemondtunk a javára arról, hogy a mi nevünk is rákerüljön. Jelvényt kaptunk mi is, na azért rinyáltam volna, ha nem jut.

Jelvény

Nem elég, hogy nagyon szép jelvényt kaptunk, mindenkinek járt egy lángos, egy csoki, és egy pohár szörp. Az ellátmányra nem volt panasz. Ráadásul medvehagymás volt a tejföl! :O Nyamm.

Méretes lángosok

Megebédeltünk, utána megint útra keltünk. Vonat olyan soká jött, hogy addig gyalog is hazaérünk. Vacilláltunk, hogy elsétáljunk-e Csesznekre, ahonnan busszal eljutunk Zirc felé, vagy maradjunk a Cuha-völgyben, és ott menjünk végig. Ez utóbbi nyert.

Porva-Csesznek után volt egy szakasz, ahol meglehetősen kiakadtam: az út széttúrva, látszik, hogy nagy munkagépekkel jártak arra, gyalog szinte járhatatlan az út. Mindezt a hivatalos piros turistaúton. Hát gratutálok az erdészetnek.

Idilli út

Abszolút járható

Biztosan senki nem fog hasra esni

A hazasétával rádobtunk a 10 km-es túrára még egy 10-est hazafelé. Mivel az utolsó buszt Pest felé el kellett érnem, nem értünk rá andalogni, így képek se nagyon készültek. Meglepően gyorsan hazaértünk, felkaptam a cuccom, sétáltunk még 2 km-t nagyanyámhoz, ahol megvacsoráztunk, és még aznap visszajöttem Budapestre.

Tanulság: a Magas-Bakony szebb, mint azt el lehet képzelni. Sok-sok túrát kell ide szervezni.

Köszönet Dave-nek a fotókért, ezúttal nem én fényképeztem, kivéve az utolsó 3 fotót.