A
Szent László emléktúrát június 9-én tartották, a versenyközpont a Rózsadomb Centerben volt. Fél 7 körül indultunk, már itinerrel felszerelkezve. Az idő kellemes volt. Még naptejjel is bekentem magam a biztonság kedvéért.
|
Erdő <3 |
Kényelmesen sétáltunk az árnyat adó fák alatt, hintáztunk a játszótéren, beszélgettünk, meghallgattuk, hogy
"az egészet meg kell inni" - ez lett az este jelmondata-, és már el is értünk az első EP-hez. Felírtuk a kódot, és kezdődött a hegymászás.
|
Tobozok |
Megmásztuk a Nyéki-hegyet, és a túloldalán felírtuk a kövezkező kódot. Megkerültük a Vadaskerti-hegyet, itt ért minket a naplemente.
|
Naplemente a fák között |
|
És a mezőn |
Elhaladtunk az ismeretlen katona sírja mellett, ahonnan párszáz méterre, a Határ-nyeregnél pecsétet kaptunk és csokit.
|
Ismeretlen katona sírja |
Felmásztunk az Újlaki-hegyre, ami kifejezetten megerőltető művelet volt. Egy határozottan meredek, köves-gyökeres ösvényen kapaszkodtunk fel a betonútig, majd bokrok és cserjék között jutottunk fel a hegyre. Itt azért elkapott néha az érzés, hogy mégis miért csináljuk végig ezt a szenvedést újra meg újra. :D Cserébe a kilátás annyira pazar volt, hogy muszáj volt megállnunk gyönyörködni.
|
Hármashatár-hegy és a hold |
Sötétedett, fent volt a szinte teljes telihold. Egyik oldalról a hold és a Hármashatár-hegy ORFK tornya foglalták keretbe a panorámát. Látszott egész Budapest, még az Erzsébet téri óriáskerék és a MüPa is, a másik oldalról pedig kis települések fényei, erdős dombok és rétek tárultak elénk.
|
Dimbes dombok |
Nagyon szép volt. Tudtam azt érezni, hogy sokkal jobb itt lenni, mint bárhol máshol. Hogy végre nem az irodában vagyok, végre nem a városban.
|
Padon üldögélés |
Szívesen időztünk volna tovább, de a szintidő sürgetett.
|
Fűben üldögélés |
A Virágos-nyereg felé egyszer eltévedtünk. Az Újlaki-hegyról leérve rossz irányba kanyarodtunk, de viszonylag hamar korrigáltunk. Azt már megtanultuk, hogy ha 100-200 m után nem látni turistajelet, akkor botorság abban bízni, hogy majd később feltűnik egy, érdemesebb visszafordulni. Visszasétáltunk a kereszteződésig, és a helyes irányban haladtunk tovább. Homokos, bokros út vitt a nyeregig, nem is kellett a fejlámpa, még éppen elég volt a fény a tájékozódáshoz.
A Virágos-nyeregnél, miután felírtuk a kódot, konstatáltuk, hogy az itiner szerint negyed óra múlva zár a hármashatár-hegyi EP. A távolság csak alig 1 km, a terep viszont emberpróbáló. Még tavaly ősszel túráztunk egyet a környéken, akkor a Kálvária-hegyig mentünk, és ugyanígy a Virágos-nyeregtől másztunk fel a Hármashatár-hegyre. Élénken élt még az emlékezetünkben, mekkora szívás az a rész. Arra viszont nem emlékeztem, hogy ez két pusztulatos emelkedőt jelent, ugyanis előbb fel kell mászni a Vihar-hegyre, majd leereszkedni, utána lehet csak meghódítani a Hármashatárt. Loholtunk és kapkodtuk a levegőt. Sötét volt már, és mivel csak Nóra hozott fejlámpát, telefonnal a kézben próbáltunk a csúszós lejtőn lemászni és a meredeken fel. Nem volt kifejezetten kellemes. Kavarogtak olyan gondolatok a fejemben, hogy bezzeg a rendes emberek péntek este kocsmáznak meg buliznak, vagy otthon punnyadnak, nem a sötét erdőben kínozzák magukat, de felérve erőteljesen elkapott az "that's how we roll és igen, ezt is megcsináltuk" érzés.
|
Budapest éjszaka |
A turistaház környékén volt az ellenőrző pont, messziről láttuk a fényeit. Kaptunk almát, amit pont elrágcsáltunk a Guckler Károly kilátóig. Bámultuk kicsit az éjjeli Budapest fényeit, utána megkezdtük a leereszkedést a Fenyőgyöngéhez. Bőszen számolgattunk, mennyi időnk van még, és megállapítottuk, hogy ezt újfent ellazáztuk. A következő EP 4 km-re volt, a cél még onnan 2 km-re, és alig egy óránk volt beérni.
A Fenyőgyöngyéhez hamar leértünk, végig lefelé kellett menni. Az Árpád-kilátóhoz először itt is rossz irányba indultunk, nem adott sok támpontot az itiner. Tudtuk, hogy már nincs messze a kilátó, mégis úgy tűnt, sose érünk oda. Rohamléptekkel másztuk meg a Kecske-hegyet. A kilátónál csokit adtak, gyorsan meglestük a panorámát, és szaladtunk is a cél felé. Innen már végig lejtőn haladtunk, de nagy sietségben voltunk, mert szorított a szintidő. A végén próbáltam kocogni, de a mögöttem sétáló fox igen hamar utolért, ezek szerint nem voltam túl hatásos.
4 óra 45 perc alatt jártuk meg a 17 km-es távot. A célban zsíroskenyér várt minket, valamint oklevél és kitűző.
Ennek a túrának is volt tanulsága, kettő is.
1. Az, hogy egy túraszervező egy túráján részt veszel, és az valamilyen, az nem jelenti azt, hogy ugyanazon szervező másik túrája is olyan lesz. Arra számítottunk, hogy mivel a Bocskai éjszakai túra egészen laza volt; volt azért szint, de nem nagyon kellett rohannunk, ezért itt is hasonlóak lesznek a körülmények. Aha. Néha tényleg majd kiköptem a tüdőmet, pedig sportlich vagyok és már nem is dohányzom.
2. Még mindig nem sikerült leszoknunk arról, hogy túl lazán indulunk neki a túráknak. Mindig azt hisszük, hogy ráérünk, pedig nem. Egyszer szeretnék úgy beérni, hogy még bőven van hátra idő.
Hibák vannak, szép lassan talán tanulunk belőlük. Nem is baj, hogy nem vagyunk profik, így nagyobb a kihívás. :)