taplóságok

Megvolt az első ügyfél, aki megríkatott. 

Nyilván ha gyakorlottabb lennék és találkoztam volna már paraszt ügyféllel, fel se vettem volna, de túl jó sorom van, elkényeztetődtem a sok kedves telefonáló között. 

Nyilván az én kurva anyámat, hogy a büntetőkamat mint olyan létezik, meg azért is, ha ilyen-olyan oknál fogva él vele bank. Az is az én saram természetesen, hogy nem képes az adós írott szöveget értelmezni. Arról már ne is beszéljünk, hogy a másik kolléga miatt is én vagyok a hibás. Az elszámolással kapcsolatos jogszabályokat is bizonyára én találtam ki, és mellesleg dögöljek meg, hogy betartom a belső szabályzatot. A világ nagy bánatára nem születtem robotnak, a memóriám a hadarva előadott zagyva szöveget nem képes szóról szóra eltárolni és utólag előhozni. Az ügyfélszolgálatra meg alap, hogy csak inkompetens idiótákat vesznek fel, mindenki úgy jár a legjobban. És természetesen a felsorolt összes problémát megoldja, ha többek között név szerint ellenem is panaszt ad be a kedves ügyfél, miközben nem hagyja, hogy segítsek. A tuti módszer pedig az MNB-vel való fenyegetőzés, ahol szintén név szerint ellenem fog panaszt benyújtani. Sok sikert hozzá.  (Kár, hogy valószínűleg pofán fogják röhögni.)

Egy ilyen húszperces tortúra után jobbnak láttam elvonulni a mosdóba bőgni és kiadni a feszültséget. Mert nem vagyok ahhoz szokva, hogy ilyen rosszindulatú, korlátolt nyomoroncok az összes kudarcukat és frusztrációjukat az én nyakamba zúdítják, mintha tehetnék bármelyikről is. Meg én nem is értem, hogyan gondolhatja valaki, hogy ha faszparaszt módra beszél az ügyintézővel, aki próbálná megoldani a problémáját vagy legalább elmagyarázni, mi miért történik, annak lesz bármi eredménye. Végülis lett, egész nap fos kedvem volt emiatt, és nem voltam képes olyan lelkesen felvenni a telefont, mint eddig. 

Valahol sajnálom ezt az embert, mert elég szar élete lehet így, ilyen értékrenddel, de valójában mélységesen megvetem. A legjobban azt sajnálom, hogy nem tudtam kivédeni a negatívságát és hatással volt rám. Annyi jó van az egészben, hogy találkoztam már ilyennel is. Legközelebb kevésbé érint majd meg egy paraszt ügyfél. Ámen.

ne menstruálj vasárnap

Az eszébe jutott már bárkinek is, hogy a vasárnapi zárvatartással bizonyos szempontból már megint a nők szívnak a legnagyobbat? És most nem arra gondolok, hogy a kereskedelemben dolgozók nagy része nő, akik most elesnek a vasárnapi pótlék lehetőségétől, sőt, lehet, hogy még a munkájuktól is. Belegondoltatok már, mi fog történni, ha egy hölgyet egy váratlan menstruáció vasárnap lep meg? Izgalmas lesz. 

Kezdjük ott, hogy aki azt állítja, hogy felelőtlen szar az, aki nem készül fel és tart a fürdőszobájában tampont és betétet tonnaszámra, annak száradjon le a kisujja. Feltételezem, hogy minden nemileg érett nőtársammal előfordult már élete során, hogy pont elfogyott, elfelejtett venni, azt hitte, van még, vagy leginkább nem gondolta volna, hogy hirtelen szüksége lesz rá. A mentstruációs ciklus időnként egy rohadék tud lenni, nyaralások, randik és uszodai tervek húzódnak keresztül egyetlen vonással, ha megőrül és úgy dönt önkényesen, hogy na most! 

Szóval képzeljük el, teljesen váratlanul megjött. Nincs otthon se tampon, se betét, sos venni kell valahol, de a boltok nagy része zárva van. A vasárnap fél napot nyitva tartható zöldséges, virágárus és pék igazán kétlem, hogy segítséget jelenthet. A kis ábécék hajlamosak vagy csak betétet tartani a polcaikon, vagy egyáltalán semmi női higiéniai eszközt. Benzinkutak lesznek nyitva, na de próbáltatok már benzinkúton tampont venni? Én igen. Elárulhatom, hogy nincs. Csak betét. Én meg vagyok olyan finnyás szar, hogy szeretném magam eldönteni, mit használok, és a betétről tudjuk, hogy kényelmetlen, kevésbé megbízható, szóval részemről kizárt. Ami szóba jöhet még, a gyógyszertár. Igen ám, de nem jellemző, hogy az összes sarki patika 0-24-ben nyitva tart, plána nem vasárnap. 

Akkor hát mi marad? Jobbik esetben hosszas rohangálás után valahol mégiscsak talál az ember lánya valamit, rosszabbik esetben marad a telefonálgatás, szomszédhoz becsöngetés és kéregetés: bocsi, tudnál kölcsönadni?. 

Újabb bizonyíték arra, hogy a csak férfiakból álló kormány megint érzéketlen tuskó módjára szarik bele abba, hogy a női nem milyen hétköznapi nehézségekkel fog megküzdeni Viktorunk és a KDNP eszement reformjai miatt. Meggyőződésem, hogy eszükbe se jutott, mert miért is jutna. Taps, taps, aztán majd rohangáljatok ti a vasáranap a görcsre ébredő feleségeiteknek és lányaitoknak tampon után. Sok sikert. Én pedig jobb híján elkezdek feltankolni és rebegve várom, mikor buktok végre meg.

Rali&Karel in da hauz

úristenúristenúristen

Az egy csodálatos érzés, amikor ráébredek, hogy nekem van egy Ralitsám, aki a legjószívűbb, legkedvesebb és legtündérbogarabb lény, akit ismerek. Meg egy Karelem, akinek a fanyar humorával senki nem kelhet versenyre, és a legkitartóbb hősszerelmesként csavarta el négy éve a kis bolgár barátnőm fejét. De a legeslegfantasztikusabb, amikor ez a két ember magyar földön van, találkozunk a Westend előtt (mennyire szürreális), bemutatom Foxot, együtt korzózunk a Dunaparton, Rali szanaszéjjel fotózza a világot, Karel sosem akar a képre kerülni, ámulnak a város szépségén, beülünk a Kamarába(!!!), és nosztalgiázunk és beszélünk a jelenről és jövőről egy jó magyar Soproni társaságában. 

Annyira boldog vagyok, hogy hiába volt 4 éve (úristendeöregvagyok) az Erasmus félévünk Prágában, ugyanúgy tudunk beszélgetni, ugyanolyan jól érezzük magunkat egymás társaságában, mintha tegnap váltunk volna el. Rali ugyanolyan cukin becsípett egy sör után, ugyanolyan lelkes minden szép épület láttán, ugyanolyan közvetlen és egyszerűen ugyanolyan jó ember, mint volt.

Ma Tolkien Klub miatt csak délután tudunk találkozni, de holnap elviszem őket a Jánoshegyre, már alig várom. 

Most, hogy Prága szerves részének két kis darabkája itt leledzik Budapesten, tele van a szívem honvággyal. Legszívesebben hétfőn felpattannék velük a buszra. Négy éve megfogadtam, hogy visszatérek Prágába és ott fogok élni. Valahol félek, hogy ez nem fog megtörténni, elkényelmesedek itthon és nem merek majd váltani, de igazából csak rajtam áll. Két évig még ideköt az iskola, de utána...

És hoztak nekünk Holba sört. ^_^

hazaáruló

Biztos lesz, aki innentől hazaárulónak tart, de az az igazság, hogy nem vagyok egy jó honleány. Nagyon régi dilemmám, mennyire őszintén, belülről jövő érzés az, hogy büszke vagyok a magyarságomra, és mennyire csupán szociális igény vagy társadalmi elvárás eredménye - valahova tartoznom kell és egyébként is legyek boldog, hogy már pont ide születtem. 

Kis általános iskolásként megkönnyeztem a márciusi ifjakat, büszkén hordtam kokárdát gimisként, megmozgatott az ünnep egyetemistaként is. Nyilván van annak létjogosultsága, hogy az ember büszke arra, hogy magyar, lám milyen hősökkel vállal így sorsközösséget, milyen nagy emberekkel, reformerekkel, lázadókkal, írókkal és költőkkel, hát ilyen nép a világon nincs még egy. Ennek ellenére gyerekkorom óta motoszkál a fejemben, hogy milyen jogon vagyok büszke valamire, amiről aztán egyáltalán nem tehetek. Mert ha történetesen osztráknak születtem volna, akkor arra lennék végtelenül büszke. Ha orosznak, akkor arra. Boldogan enném a wiener snitzelt és meg lennék róla győződve, hogy a német a legszebb nyelv, vagy orosz nacionalistaként vígan gyűlölnék mindent, ami idegen és diadalittasan éljeneznék a győzelem napi felvonuláson. 

A másik, ami megrémiszt, hogy mennyire egyszerű hősöket kreálni. Az évszázadok a tényeket elferdítik, a történetírók akaratlanul is hamisítanak, kimaradnak részletek, eltolódnak hangsúlyok. Mi van, ha ordas seggfejek voltunk a történelem során? Az is a dicső múlt része? Elég gyanús például, hogy faszán elnyomtuk a kisebbségeinket már a 19. században is, ezt a szép hagyományt legalább azóta is szorgosan űzzük.  

A magyar nyelvről szépségeiről áradozástól néha már rosszul vagyok. Persze, legnehezebb nyelv a világon, nincs ennél csodálatosabb és az árnyalatokat szebben kifejező nyelv... Nem vonom kétségebe, szép is, nehéz is, de ha valaki kurvára nem beszél semmilyen más nyelvet, hát nyilván a magyar lesz a legszebb neki, még ha összehasonlítási alapja sincs. Vagy ezzel kompenzálja az egynyelvűségét - ha már csak ezt az egyet beszéli az illető, legalább szerencséje van, hogy pont a legszebb nyelvet tanulta meg gyerekként. 

Nemzeti érzelmek nélkül persze nehezen boldogul az ember a hazájában, de sokszor érzem úgy, hogy ez a hazafiasság valahol rejtetten a Stockholm-szindróma megnyilvánulása. Ha már itt vagy és elszakadni úgyse tudsz, legalább legyél büszke és örülj. Ne próbálj változtatni, ne próbálj elmenni, hiszen ide tartozol, ide születtél, maradj és szenvedj tovább, de legalább büszkén. 

Néha egyébként szívesebben lennék cseh vagy észt, mint magyar. Főleg az elmúlt pár évben erősödött fel ez az érzés. Egyre kevésbé bírok büszke lenni, arra meg pláne nem, ami mostanában történik. A nagy magyar hősök forognak a sírjaikban. 

nőnapra

Így feminizmusom csúcsán nőnapra nem kérek virágot, csak néhány apróságot.

• Verjétek szét az üvegplafont.
• Hagyjátok abba az áldozathibáztatást.
• Fogadja el mindenki, hogy a "klasszikus" férfi-női szerepkörökbe a többség nem fog belepasszolni.
• A kormány ne nézze hülyének a nőket. És mellesleg lépjen fel végre a családon belüli erőszak ellen.
• Ne legyen hátrány a munkaerőpiacon a gyerek, kapjanak lehetőséget a nők szülés után teljes jogú emberként visszatérni. 
• Abortusztablettát! 
• Ne tekintsen rám senki potenciális szülőgépként. Azon meg pláne ne akadjon fenn senki, hogy nem nagyon akarok gyereket. Magánügy.
• Ne véleményezze hangos megjegyzésekkel az utca embere a kinézetemet. Sőt, egyáltalán ne számítson, hogy nézek ki: az nem érdem, hanem nagyrész genetika. (Nem szeretem a facebookos "de szép vagy" kommenteket se.)
• Ha a tanulmányaimról mesélek, ne kérdezzen vissza senki értetlen tekintettel, hogy "szoftverfejlesztés? De hát az nem egy női szakma, ott sok a matek..." 
• Ne sértődjön meg egy közeledni próbáló férfiember sem, ha nem akarok ismerkedni. És ne zaklasson, ha egyszer már nemet mondtam.
•  Ne húzza a száját senki, ha koktél helyett sört iszom. 

• Majd én eldöntöm, mikor van itt az ideje az esküvőnek, ha kérdezgeted, attól a folyamat nem gyorsul fel. 

És ez csak pár dolog. 

A virág maradjon a helyén, miattam igazán ne vágjatok le egyet sem.