Rollertúra

Megszakítom egy bejegyzés erejéig a prágai beszámolót. Eredetileg a rollertúrát egy terepfutással együtt terveztem együtt publikálni, de rájöttem, hogy túl hosszú lenne, így inkább ketté szedem.

Ez is egy mozgalmas hétvége volt. Bár eredetileg nem terveztem különösebben sportosra, mégis határozottan sokat mozogtam. Egyrészt Nóra húgom rávett, hogy hazavigyem a rollerem és guruljunk, másrészt beiktattam vasárnapra egy “terepfutást”. Az idézőjelek nem véletlenek.

Szenkirályszabadja után

Péntek este Utcazenén voltunk Veszprémben. Söröztünk, beszélgettünk, Town of Saints-t hallgattunk (úgy emlékeztem, hogy pörgősebb zenét játszanak), régi ismerősökkel találkoztam, aztán hajnalban indultunk haza. Zircről nem volt csatlakozás hajnal 2-kor, így mi ketten rollerrel, a többiek gyalog tették meg a 2 km-es távot.

Másnap délután bebuszoztunk Veszprémbe, majd célba vettük a Balaton-partot, konkrétan Balatonalmádit. A legkirályabb, hogy egészen Vörösberényig bicikliút visz, Veszprém határától csak gurulni kell szinte, és az út is egész jó minőségű. Nem mellesleg főleg Szentkirályszabadja után a táj is szépséges. Időnként megálltam fotózni, így sikerült egy őzet kiugrasztanom a mellettem lévő susnyásból. Gyanútlanul fotóztam, amikor valószínűleg a telefon fotóshangjára riadt fel - nem sokkal mögöttem szaladt el.

A felszerelés

Ott egy őz!

Vörösberénybe érve az út rollerrel borzalmassá vált. Olyan fajta betont raktak le, ami tele van apró kavicsokkal. Nem elég, hogy nagyon rázkódott tőle a kerék, valahogy olyan intenzitással rezgett az egész jármű, hogy a kezemben folyamatosan azt éreztem, mintha száz méhecske csipkedne egyszerre. Nagyon rossz volt. Később a rendes bicikliút véget ért, a járdán tudtunk haladni, de azt se rollerezésre tervezték. Sebaj, túléltük.  A 15 km-es távot 1 óra 40 perc alatt tettük meg. 30 fok volt, leégtünk, leizzadtunk, de egy sör és egy lángos elfogyasztása után már a Balaton vizében lubickoltunk. Totál megérdemeltük. :)

Ott a Balaton!

Rollerpajtás Almádiban.

Pár óra strandolás után busszal jutottunk vissza Veszprémbe, megint Utcazene, bár most jóval fáradtabbak voltunk, és hajnalban megint rollereztünk Zircről.

Arról, milyen volt másnap pár óra alvás után terepfutni, hamarosan mesélek. 

itthonságok

Zircről bárhova utazni nem tősgyökeres helybeliként rémálom. Ahhoz már hozzászoktam, hogy valahányszor megpróbálok kardosréti buszra szállni, a sofőr külön felhívja rá a figyelmemet, hova készül, és nem is feltételezi, hogy én is oda mennék. Meg nem oda áll be a busz, ahova ki van írva, mert a helyiek úgyis megtalálják. Meg nem cseréli le a táblát ugyanezen oknál fogva. Tegnap Veszprémbe próbáltam eljutni, és elég nehéz, ha az ember nem lát mást, mint egy rakás buszt egymás mögött lehetetlennél lehetetlenebb útirányokkal, a sofőrök pedig egymással trécselnek. Hárman álltunk értetlenül a feltételezett veszprémi járat előtt, mire a sofőr visszatért, és nem is értette, miért bizonytalankodtunk az úticélt illetően, majd észrevette, hogy elfelejtette megfordítani a táblát (nem mindegy, hogy Bakonynána-Veszprém vagy Veszprém-Bakonynána), és nevetve megfordította. Aranyos volt egyébként, de a mindig precízen kiírt és percre pontosan induló népligeti járatok után nehéz visszaszokni. 

Amúgy jó itthon. Hosszú távon nem bírnám, de egy-két napra hazalátogatni kellemes. Sörfesztivál helyett ültünk a szokásos Titkos Helyen, fetrengtünk a frissen vágott fűben, olcsó sört vedeltünk és munkáról meg tervekről beszélgettünk. Találtam ötlevelű lóherét, mókus szaladt a fa oldalán, részeg tinisrácok lányokat megszégyenítő cicafightot tolva mentek egymásnak, befutott Ági, két sörtől már tökrészegnek éreztem magam, lelkiztünk a hazaúton húgommal, aztán felzabáltunk mindent, amit itthon a konyhában találtunk. Jó kis délután volt.

Közben munkakeresés, kedden állásinterjú. Sok reményt nem fűzök hozzá, annyira talán nem jó az angolom, mint várják, de legalább kaptam értelmes visszajelzést. Két hete vagyok diplomás és munkanélküli, de kezd kikészíteni a semmittevés. Meg a pénztelenség rémképe. Adjatok munkát!

Utcazene

Már nem is emlékszem, tavaly miért hagytam ki.A tavalyelőtt valamennyire rémlik. Hogy előtte mikor voltam, na arra már totál nem emlékszem. De idén végre megint kivonultunk Utcazenére, igaz, a fesztivál négy napjából csak hármat használtunk ki, de azt hiszem, érthető, hogy még az Alfa fáradalmait pihegtük akkor. 

Az idei rendezvény alacsonyabb költségvetéssel voltak kénytelenek gazdálkodni a szervezők, aminek eredményeképp kevesebb nagy nevet hallhattunk fellépni. Kicsi húztam a számat, mikor ezt először hallottam, de be kell ismernem, hogy jelentősen szélesedett az általam ismert zenei paletta. 23 évesen kellett rájönnöm, hogy az Utcazene lényege nem a nagyszínpad, hanem az a sok-sok kicsi, a mainstream számára ismeretlen zenekar, akik teljes beleéléssel és lelkesedéssel szórakoztatják a nagyérdeműt, legyen az bármilyen csekély létszámú. Az estéinket általában a Fortuna-udvarban kezdtük piknikes hangulatban pléden üldögélve, ott ért minket az első koncert minden nap. Mondhatom, nem volt csalódás egyik sem. A Town of saints nevű holland-finn zenekar valami zseniális volt, mindemellett közvetlenek is voltak. Az énekes srácot elkaptam az egyik pult mellett, nagyon kedves volt, mikor a koncertjükről áradoztam, még meg is ölelgetett. :) Ugyanitt hallottuk a Skarallaos spanyol formációt, másnap izomlázam volt, annyit ugráltam. Kicsit csalódás volt a Mary Popkids, akik Ajtósi Napokon iszonyat nagy bulit csaptak, kicsit vérszegények voltak a Közgáz udvarban. Azt meg abszolút Sámánnak köszönhetem, hogy ott voltam a Random Tripen, nem is hallottam még erről a közös zenélgetős produkcióról, de teljesen király volt. Rubbet Puppetre természetesen csak a slágerük miatt mentünk, de már annyiból megérte ott lenni, hogy láthattunk egy csajt felmászni a sátor tetejére. Egész este rá irigykedtünk, hogy mekkora epik lehetett a Kossuth utcánt ott fenn üldögélve hallgatni. Aztán ott volt a Canyonnál a gerillazenekar, akiknek a nevüket nem sikerült megjegyeznem, de minden hajnalban velük zártuk az estét. 

Egyébként ez volt az első olyan Utcazeném, ahol tényleg voltunk koncerteken, és ezen volt a hangsúly. És jó volt. :)