Riska Virtuális Futóhétvége

Május 15-17 között virtuális futóhétvégét tartott a BSI, hogy a vírus miatt elmaradt versenyek helyett legalább virtuálisan futhassanak egyet a versenyezni vágyók. Mivel szeretnék jövőre Spuri Aranykártyát (ehhez 5 BSI-s rendezvényen részt kell venni egy évben vagy a versenyeken legalább 75 km-t futni), régen versenyeztem, és nagyjából rendszeresen futok újra, benevezetem. Egy fillérembe se került, mert a januári zúzmarás átnevezésem után visszakaptam annyi pénzt, ami elég volt.

Kicsit nagy fába vágtam azt a bizonyos fejszét, kapásból 10 km-re neveztem. Logikus lépés volt, mert szintidő nem volt, záróbusztól nem kellett félni, és a felhívásnál is írták, hogy akár le is lehet sétálni. Úgy gondoltam, belesétálva menni fog nekem is a tizes. 

A futóhétvége péntekén a névnapomat ünnepeltük tortával és filmezéssel, szombaton kószatúra, így maradt a vasárnap, mint a "verseny" időpontja. Kicsit későn keltem, aztán az ebédelést húztam el addig, amíg már késő lett volna előtte elindulni, akkor már teli hassal nem lehetett futni, ezért este fél 7 lett, mire a Puskás Stadion lépcsőjén lesétáltam. Mostanában az új stadion körül futok, mert egy kör pont 1 km. Mindig vannak más futók és bringások is, de jobban el lehet férni, mint mondjuk a Városligetben - cserébe viszont beton az egész. Egyébként meglepően szép tud lenni itt a naplemente, ellátni a Jánoshegyig, és a Stefánia épületei is egész csinosak, főleg a Földtani Szolgálaté.

Indulás! (Zsírúj Tihanyi félmaratonos póló, amit már felavattam - októberre tolták a versenyt)

Az első három kör lement viszonylag lazán, a negyediknél lassultam és kezdtem néha belesétálni. Kicsit unalmas ugyanazon a pályán körbe-körbe futkosni, nyomasztó egy idő után, hogy már megint ugyanott tartok. Mivel tényleg nem a personal best elérése volt a cél, hanem a teljesítés, megegyeztem magammal, hogy a 200 m séta - 800 m futás most belefér. Ezzel a felosztással a táv második fele teljesen jól ment. Az utolsó kilométerekre már az aggasztott, hogy be ne zárjanak - este nyolckor zárják a kerítést. Belefértem volna még éppen a zárásidőbe, de az utolsó km-t már a Stefánián futottam, az utolsó párszáz métert pedig már a tömb körül, sikerült is pont az ajtónk előtt befejeznem. 1 óra 26 perc 43 mp lett a vége - a legrosszabb 10 km-em, de most ezt megengedtem magamnak.

A teljesítést bizonyító screenshotot a BSI honlapjára kellett feltölteni vasárnap éjfélig, az eredmények már a hét elején megérkeztek. A teljesítésért járó póló következő pénteken érkezett meg: a koronavírus elől futó Riska képével.

Menekülő Riska

Fura volt így versenyezni. Ha tényleg élesben ment volna szintidővel, záróbusszal, versenyzőtársakkal és versenyhangulattal, biztosan jobban odatettem volna magam, de egynek ez sem volt rossz. Ha máshogy nem lehet, legalább így behúztam egy tavaszi versenyt.

5. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál, 5 km

Jópár évet kihagytam ezen a versenyen, 2017-ben voltam először és utoljára Zúzmarán. 10 km-re neveztem, de a héten rájöttem, hogy ez megint a táv tiszteletben nem tartása lenne, hiszen egyáltalán nem készültem fel rá. Nem akartam utolsók között bevánszorogni egy olyan távon, amit csak kivagyiságból vállalok be, úgyhogy átneveztem a kisebb távra, 5 km-re. Egyáltalán nem bántam meg, ezt magabiztosan tudtam teljesíteni. 

Urbánus hajnal

Arra viszont nem számítottam, hogy mennyire korán kell kelni. A 10 km-es verseny 14:00-kor indult, és csak az átnevezést visszaigazoló levelet olvasva szembesültem azzal, hogy az 5 km bizony január 12-én reggel 9-kor rajtol. Nem repestem e hírtől, de legalább futás után az egész napom szabad maradt. 8-ra értem a Hungexpón található versenyközpontba - a Kerepesi úttól még jó sokat kellett sétálni, bemelegítésnek sem volt utolsó, és a napfelkeltét is láttam. Hideg volt, látszott a leheletem, úgyhogy siettem is befelé az épületbe. Hamar megkaptam a rajtcsomagot, átöltöztem, leadtam a hátizsákom, mosdókör, és még így is volt 25 percem a rajtig. 

Szakaszos rajt volt, a harmadik hullámmal jutottam ki a csarnokból. Már sütött a Nap, de még csípős hideg volt. Három éve a latyakkal és vízzel gyűlt meg a bajom, most szerencsére sár se volt, minden keményre fagyott,. Ahol jég volt, azt is ki lehetett kerülni könnyen. Az első 3,5 km-t nagyon élveztem, a saját tempómban lendületesen futottam, előzgettem. Rövidebb versenyeken lehet jobban járnék, ha előrébb állnék a rajtzónában, mert rengeteg embert kellett kerülgetnem. Volt, aki már 500 m után sétálni kezdett, amit nagyon furcsállok. Hacsak nem egy rosszabb lépés, gyomorfájdalom stb. vagy sérülés miatt kénytelen valaki már az elején sétálni, akkor nem teljesen értem, hogyan gondolja teljesíteni a táv többi részét.  

Már csak 1,5 km volt hátra, amikor kicsit elfogyott a szufla. Már csak azokat előztem meg, akik sétáltak, kicsit belassultam. Tudtam, hogy már nincs sok hátra, úgyhogy futottam tovább. Befordultunk az épület elé, onnan már csak pár méter volt a cél. 35 perc 59 mp alatt teljesítettem az 5 km-t. Megint nem futottam két hónapja, ahhoz képest teljesen oké vagyok ezzel az eredménnyel.

Cuki érem

A szervezés szokásos BSI-s, flottul ment minden. Egy dolog nem volt túl szerencsés, az 5 és 10 km-es versenyzők ruhatára egy másik épületben volt. Nem kellett sokat sétálni, de nem esett jól futás után még kiizzadva, de a melegről kisétálni a hidegbe. Ezt leszámítva szuper volt minden. 

Kolonics György Emlékfutás 11.5 km

A Kolonics György Emlékfutás az a verseny, amit mindig láttam, hogy lesz, de sosem volt jó az időpont. Idén október 23-án tartották, a délutáni KÖMT szervezőit leszámítva nem volt programom aznapra. A BBU-s rendezvényekhez képest nagyon kedvező áron lehetett nevezni, csak 2000 HUF volt a részvételi díj, ezért se gondolkoztam sokáig. Választhattam a 2, a 11.5 és a 21 km-es távok között. A 2 km pfeh, azért fel se kelek, a 11.5 ehh, combos, de végül ezt választottam mondván, majd felkészülök úgyis. Haha, persze, ahogy szoktam. A Landliebe 10K óta nem futottam. A szintidő 1 óra 20 perc volt, de láttam, hogy együtt futunk majd a félmaratonistákkal, tudtam, hogy köztük el tudok vegyülni, nem én leszek az utolsó ember a pályán. 

11.5 km útvonala (forrás: https://www.facebook.com/bbu.hu/photos/pcb.944777312563727/3077673058973973/?type=3&theater)

Október 23-án, egy szép napsütéses, meleg (futáshoz eh, túl meleg) napon felkeltem, és eltömegközlekedtem a Népszigetre, ahol még sosem jártam. Újpest Városkaputól sétáltam át a szigetre, és nagyon megtetszett a hangulata: omladozó épületek, burjánzó, benőtt kemping, mindent megérint az enyészet és a rozsda, visszafoglalja a természet, minden üres. Fura, hogy a város közepén egy ilyen romantikusan elhagyatott sziget van, szeretnék még odamenni sétálni. 

Mivel nem jártam még itt, azt se tudtam, hogy a versenyközpont a sziget túlfelén van, ahova a Gyöngyösi úti metrómegállóból 10 perc alatt el lehetett volna jutni. Fura is volt, hogy nem szálltak le velem futóruhás emberek a metróról, szinte egyedül bandukoltam a kihalt betonúton. Sebaj, megvolt a bemelegítő séta. A KSI Kajak-kenu Egyesület épületei adták a versenyközpontot, ahogy közeledtem, úgy lett egyre több ember körülöttem. A rajtcsomag felvételéhez hosszú sor kígyózott. Áldottam az eszem, hogy bőven egy órával rajt előttre kijöttem. Két sor volt, az egyikbe az ábécé elejéhez, a másikba a végéhez tartozó családnevűek állhattak be, és egy-egy lányka igyekezett az egyre növekvő tömeget kiszolgálni. Ez legalább kétemberes meló lett volna soronként, szegények akkor pakolták össze a csomagokat, amikor megkapták a nevet, totál nem volt hatékony, nem csoda, hogy ennyit kellett várni. 

Nem baj, megkaptam a rajtcsomagot, a póló egész igényes, tetszett. Átöltöztem, leadtam a hátizsákom, és rajt előtt 20 perccel beálltam a pisisorba. Egész gyorsan végeztem, rajt előtt 5 perccel már a többi futó között álltam az indulásra várva - jól ki lett ez számolva. 

Ott a fotós, próbálj nem szenvedős fejet vágni! 

Szakaszos rajt volt, én a végére álltam, nem siettem különösebben. A célom leginkább az volt, hogy beérjek, évek óta nem futottam 10 km-nél többet egyhuzamban. A rajt után még figyeltem, hogy 7 perc/km-nél ne legyek lassabb, de egy idő után láttam, hogy alattomosan növekszik az órámon a szám, én pedig lassulok. A vasúti hídon is már lassultam, de utána egyre jobban. Közben viszont a táj többször elfeledtette velem, hogy futok, a Duna is fenséges volt a hídról, a Római parton is lehetett gyönyörködni a vízben. Nagyon tetszett, hogy nem tapasztaltam a városi versenyeken gyakran előforduló morgást, hőbörgést, anyázást. A biciklisek, akiket akaratlanul lassítottunk, vagy türelmesen megvárták, míg átcsorogtak a futók mögött, vagy a füvön kerültek. Lehet, hogy voltak csúnya gondolataik, de sokkal megértőbbek voltak, mint az autósok szoktak lenni. Pacsi! 

A rövidtávú cél az volt, hogy a frissítőpontig jussak el, ami féltávnál volt, onnan engedélyeztem magamnak egy kis sétát. Innentől egészen szenvedős volt, futás és séta váltotta egymást, de ha lassan is, legalább haladtam. A félmaratonisták, akik fél órával korábban rajtoltak, már bőven velem futottak, sőt, hagytak le. Nagyon nem éreztem most a futást, mármint mentem, mert tudtam, hogy ha lassan is, beérek, de nehéz volt a lábam, nehéznek éreztem a testem, a zoknim zavart és dörzsölt (reggel nem találtam a jó futószoknimat, öreg hiba!), néha a térdem is megsajdult, és még melegem is volt. 

Akkor lett jobb minden, amikor visszaértünk a hídra. A hídon végig futottam, feltöltött a táj látványa, és a tudat, hogy már csak pár km van hátra. A célba vezető betonúton sajnos megint bele kellett sétálnom, de a végén azért futva értem be. Az zavart, hogy túl hamar jött a cél, úgy számoltam, hogy még 250 m hátravan, erre ott a célkapu. Nem teljesen értem, hogyan kellett volna a 11.5 km-nek kijönnie, hogy 5.5-nél volt a frissítő, onnan  kb. 100 m a fordító, szóval inkább volt ez 11 km 250 méter. Megkaptam az érmet, elég szép. Beérkezés után még sorba kellett állni vízért meg iso-ért, az annyira nem esett jól, de utána tudtam a fűben pihenni. 

Érem

Egyértelműen túlvállaltam magam, ez minden volt, csak nem tisztességes teljesítés, inkább önvonszolás. 1 óra 31 perc alatt beértem, elég gyász, de legalább nem otthon punnyadtam. Lesz ez még jobb is - remélem.  

34. Spar Budapest Maraton - Landliebe 10 km

Szeptember 28-án kezdődött a Spar Budapest Maraton futóhétvégéje, ahol a szombati napon a rövidebb távokon lehetett futni 10 km-ig bezárólag, vasárnap pedig a hosszabb távokon, egy maratonnal megkoronázva a kétnapos rendezvényt. Én megelégedtem a 10 km-el is, utoljára tavaly júniusban futottam versenyen ekkora távot - szégyen lett volna kihagyni egy évet 10K-s verseny nélkül. Mondhatnám, hogy tanulságos volt, de valójában nem, abszolút várható volt, ami történt, sokkal kevesebbet edzek mostanában, mint pár éve. Pont egy héttel korábban jártam a szobi Panorámafutáson, ahol 7 km-t futottam és elég jól éreztem közben magam, de ott hajtottam rendesen, hogy 7 perc alatt fussam a kiliket. Sejtettem, hogy a 10 km hiába csak 3 km-el több, jobban meg fogom szenvedni. 

A 10 km-es útvonal (Forrás: https://www.sparbudapestmaraton.hu/utvonalterkepek/)

A reggel 9-es indulás kicsit korainak tűnt, de gond nélkül felkeltem. 8 előtt már a versenyközpontban voltam, felvettem a rajtcsomagot, átöltöztem, leadtam a táskámat, elmentem ezerszer wc-re (biztos, ami biztos, nagyon szar úgy futni, hogy az embernek pisilnie kell), és még volt időm kicsit pihenni és rákészülni a versenyre. Az öltöző az ELTE Lágymányosi Campuszának Déli Tömbjében volt, az egész aula a miénk volt, kényelmesebb volt sokkal, mintha sátorban lettünk volna.

Fél 9 után elindultam megnézni, mi a helyzet odakint. Láttam, hogy sokan már beálltak a rajthoz, megkerestem én is a zónámat, az 5-öst, ahol a 6 perc/km-nél lassúbb futók állnak. Volt egy kis kavarodás, mert megláttam az 1 óra 10 perces iramfutókat, akikkel futni akartam, és ők a 4-es zóna végén álltak. Beálltam hozzájuk, mert más 5-ös zónást is láttam velük, gondoltam jó helyen vagyok. Aztán az iramfutók rájöttek, hogy mégiscsak az 5-ösben kéne lenniük, visszasétáltam velük, majd az egész zónát előrébb hozták közvetlenül a 4-es végébe, mert bőven volt hely, szóval kicsit kavarogtunk.

Míg nem indult a verseny, percenként frissítettem a telefonomon a Spartathlon magyar csapat facebook oldalát, éppen akkor várták, hogy Maráz Zsuzsi megnyerje a nők versenyét, miután már Bódis Tamás és Csécsei Zoltán első és második férfiként beértek. Elképesztő, amit ezek az emberek művelnek, hihetetlen munka, kitartás és akaraterő van egy-egy ilyen teljesítés mögött. Filmeken nem sírok (az egy A.I. Artificial Intelligence kivételével), de azt megkönnyeztem, amikor Maráz Zsuzsi az élre került.

Még kisimultan

Szakaszos rajt volt, a harmadik és egyben utolsó indítással jutottam ki én is a rajtzónából. Ott maradtam az iramfutókkal, de azért csekkoltam az órámon is a tempót, és láttam, hogy 7 perc/km helyett inkább 6:45/km-el futunk, ami nekem pont egy érezhető különbség. Mindegy, úgy voltam vele, hogy futok velük, ameddig bírok, és reméltem, hogy ez a verseny vége lesz. Az alsó rakparton futottunk a Pázmány Péter sétánytól egészen a Lánchídig, onnan mentünk át a pesti oldalra, és a Szabadság-hídon vissza.

Igyekeztem nem túlöltözni, rövidnadrágban voltam, és a versenyre kapott póló alatt csak egy trikó volt rajtam, mégis nagyon hamar totál leizzadtam. A rakparton nem volt semmi légmozgás, ellenben iszonyat párás volt a levegő, és nem volt olyan hűvös, mint reméltem. Amikor még csak a 2. kilométernél jártunk, már sejtettem, hogy ezt lehet, hogy így nem fogom végig bírni, nagyon nem éreztem magam komfortosan. 3 km után jött a frissítés, akkor kicsit lemaradtam az iramfutóktól, mert ők persze nem állnak meg ilyenkor, de még a közelükben maradtam. A Lánchíd alatt a 4. km-nél tovább lassultam, ekkor engedtem el az iramfutókkal tartást, az új cél az lett, hogy beérjek, mindegy, milyen eredménnyel, de azért 1 óra 15 perc alatt jó lenne.

Lábam se éri a földet

Ahogy a hídhoz kanyarodtunk, végre megcsapott egy kis szembeszél, nagyon kellett már. A Lánchíd elején volt az 5 km-es pont, ott eldöntöttem, hogy nem szenvedtetem magam, sétára váltottam, a híd feléig kb. így haladtam. Innentől felváltva sétáltam és futottam, de mindig sokkal több volt a futás a sétánál. A záróbusz végig messze volt, tudtam, hogy nem ér utol. Sőt, időnként elkapott a hév, hirtelen jólesett a futás, gyorsítottam, aztán lassultam, sétáltam pár métert, aztán újra futás. Nem szenvedtem, az órámon is folyamatosan láttam, hogy haladok, csökken a hátralévő táv, mentem előre.

A Szabadság-híd előtt a frissítő után egy külföldi szurkolócsapat olyan tapsvihart és kurjongatást csapott minden elhaladó futónak, hogy csakis mosolyogva lehetett elhaladni mellettük, majdnem el is sírtam magam, annyira kedves volt tőlük, hogy kiálltak egy rakás ismeretlent ilyen lelkesen buzdítani. (Azt hiszem, fura tőlem, hogy versenyeken mindig sírni akarok, mert amúgy nem szoktam, de a futás egy tök más lelkiállapot, sokkal érzékenyebb az ember közben - én legalábbis.) 2 km volt már csak hátra, sima liba, újra a budai oldalon jártunk, és már hallatszott a szpíker a célból. Próbáltam a cél előtt gyorsítani, de nem ment, bekocogtam inkább egy nagy mosollyal. Örültem, hogy sikerült, de a sokadik 10K-ja után az ember annyira már nem érzékenyül el, inkább akkor szégyelltem volna magam, ha nem sikerül.

Beértem, jessz! 

1 óra 14 perc 38 mp lett a vége, 1650. lettem 1766 női indulóból, összesítettben 154-en értek még be utánam. Not great, not terrible. Egy óra 15 percen belül maradtam, és 21 másodperccel hamarabb értem be, mint tavaly a Green Runon, amire szintén nem igazán készültem. Legközelebb szeretnék felkészülten versenyezni, a tavaszi Vivicittára már újra 1 óra 10 perc körüli eredményt szeretnék. 

Panorámafutás Szob, 7 km

Szeptember 19-én tartották a Panorámafutás Szob futóversenyt, amire viszonylag hirtelen felindulásból jelentkeztem mondván, hogy úgyis rég voltam versenyen. Egyáltalán nem bántam meg. Tudtam, hogy a Panorámafutás csak jó lehet, nem egy versenyükön voltam már a Dunakanyarban, és eddig mindegyiken nagyon jól éreztem magam. Egyedül a magas nevezési ár miatt vacilláltam kicsit, de úgy voltam vele, hogy a Duna mentén futni Szob és Zebegény között megéri. Beneveztem a 7 km-es távra. 

A verseny előtt voltam a Városligetben futni egy heteskét, hogy tudjam, mire számítsak majd a versenyen. Nem volt különösen megerőltető, simán lefutottam. Innentől nem is nagyon izgultam. 

Egy nappal korábban a Dunakanyarba érkeztünk; az egész hétvégét Zebegényben töltöttük. A mesés szállásunkról egy másik bejegyzésben írok majd, spoilernek annyit, hogy gyönyörű volt a kilátásunk, és első este csak ültünk a teraszon és gyönyörködtünk benne. Korán mentem aludni, a verseny miatt időben fel kellett kelnem szombaton. Reggel lesétáltam a hegyről a vasútállomásra, már az is szépséges volt, a panoráma felébresztett.

A Börzsöny

Úton a vonathoz

Nem akartam beöltözni, trikó+rövidnadrág kombóban mentem. Pulcsit vettem magamra, de kicsit még hűvös volt reggel, a vonatra várakozó futótársaim meg is jegyezték, hogy jól bírom a hideget. A vonat 5 perc alatt átvitt Szobra, onnan már csak meg kellett találni a versenyközpontot. Követtem a tömeget, meg nagyjából emlékeztem az útvonalra a 2017-es Éjszakai Panorámafutásról. Felvettem a rajtcsomagot, amiben egy tök cuki körsálat is találtam. Nagyon megörültem neki, mert szép és igényes darab. Olvastam a facebook eseménynél, hogy kapunk ilyet, de elfelejtettem, úgyhogy igazi meglepetés volt.

Beálltam a pisisorba, kígyózott rendesen, de hamar végeztem. Lesétáltam a Dunapartra, nem sok idő volt már a rajtig. Melegítgettem, beálltam a sok hosszúnadrágos, hosszúujjú felsős emberke közé, és vártam a rajtot. 9:30-kor elindultunk. Direkt nem álltam be túlságosan előre, nem terveztem PB-t futni, csak élvezni akartam a futást és a tájat, de közben azért át is akartam mozgatni a testem. Figyeltem, hogy az elején ne fussak túl gyorsan, ami nem volt nehéz, mert nagyon összetorlódott a mezőny. Az első km után már túlzásnak éreztem a tötymörgést, magamhoz mérten gyorsítottam, és egészen meglepett, hogy nem esett nehezemre ezt a gyorsabb tempót tartani. Kerülgettem az embereket, előztem emelkedőn és lejtőn, nem álltam meg. Figyeltem az okosórát, az első km óta végig 7 perc/km alatt voltam, sokszor 6:30 körül, általában 6:45-nél.

Nem futottunk el teljesen Zebegényig, a település előtt nem sokkal volt a fordító. Ott kicsit megzuhant a lelkesedésem, úgy éreztem, sosem érem el a fordítópontot. Utána jött a frissítés, ittam egy pohár vizet, betoltam egy szőlőcukrot, és futás tovább. Addig suhantam, de a frissítés után azt éreztem, hogy az eddig könnyen mozduló testem elnehezült, nagyobb energia kellett a mozgásban maradáshoz. Valószínűleg elfáradtam, eddig bírtam kényelmesen ezt a sebességet, de nem akartam feladni és 7 perces km-eket futni. Eldöntöttem, hogy én ez így fogom végigcsinálni, ha fáj, hát fájjon, nincs már sok hátra.

Futás közben néha hallottam emberektől, hogy melegük van, és áldottam az eszemet, hogy nekem ezzel nem volt problémám. Nincs is rosszabb, mint úgy futni, hogy tapad az emberre a ruha.

Az utolsó km-en is tudtam előzni és gyorsítani. A célba nagyon boldogan értem be. Most először futottam okosórával, és nagyon sokat segített abban, hogy tartani tudjam a tempót. Eddig futottam bele a nagyvilágba, fogalmam se volt, hogy gyorsan vagy lassan, most végre futás közben is tudtam követni a saját sebességemet. Nem is tudom, hogyan tudtam okosóra nélkül meglenni eddig.

Éremke

Megkaptam az érmet, kaptam egy alkoholmentes sört és vizet, vettem a kirakott almából, és leültem a parton pihenni. Nagyon jó futás volt, elégedett voltam/vagyok magammal. 48 perc 49 mp alatt futottam le a 7 km-t (az okosóra szerint már 48 percnél megvolt a 7 km, nem tudom, kinek van igaza). 285 indulóból a 188. lettem, a nőknél 218-ból a 139. Az órám szerint átlag 6:50 perc/km-eket futottam, a verseny mérése alapján 6:59-eket, ebben a kérdésben jobban szeretnék hinni az órámnak. :D 7 perc alatt voltam, ez a lényeg.

Beértem (forrás: https://www.facebook.com/pg/panoramafutas/photos/?tab=album&album_id=1172968949560656)

A verseny után visszavonatoztam Zebegénybe, ahol már foxszal töltöttem a napot. Annyira imádom a Dunakanyart, és annyira szeretek ott futni! <3 

15 év - 15 km, EU-s futás

Van ez az EU futás, amit minden évben az Európai Unióhoz való csatlakozás évfordulója táján tartanak, és a táv mindig akkora, ahány éve tagok vagyunk. Két éve a 13 km-es távon egyéniben indultam, az idei 15 km-en nem mertem egyedül, úgyhogy húggal páros váltócsapatként neveztünk. Ha jól értelmezem, akkor a verseny szervezője az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, akik a BBU-t  bízták meg a konkrét szervezési feladatok levezénylésével. A versenyt május 12-én, vasárnap tartották az Európa-Nap rendezvény részeként. 

Útvonal

A kiírás szerint reggel 9-ig át kellett venni a rajtcsomagot, ezért fél 9kor már a Kossuth téri metrómegállóban voltunk húggal. A valóságban még bőven a rajt előtt nem sokkal is láttam, hogy kiadták a csomagokat. Ha ezt tudom, nem sietünk annyira. 

Váltóban futottunk, így mindketten 7.5 km-re készültünk. Idén ennyit egyhuzamban nem futottam, úgyhogy kicsit izgultam, hogyan fog menni. A rajt előtt rátapadtam a 7 perc/km-es iramfutóra, és a verseny végéig vele haladtam. Utólag már tudom, hogy ez hiba volt. Szó se róla, becsülettel végigfutottam a távot, csak a frissítésnél álltam meg 4.5 km-nél, el is fáradtam a végére, de az a helyzet, hogy az iramfutó jóval lassabban futott, mint 7 perc/km.

Érem

Az útvonal egészen szép volt, a budai és a pesti oldalát is megjártuk a Dunának, és pont ezeken a szakaszokon van mit nézni bőven. A Margit hídon csak félsávon zárták le a forgalmat, na ez nem volt túl kellemes, mert a pöfögő, büdös autók mellett kellett elfutni. Az kicsit demotivált, amikor a táv felénél ledudáltak minket szervezői motorral, mert érkezett hátulról a mezőny eleje. Értem én, hogy jönnek a nagy sportemberek, kell nekik a hely, de a lassú futók is küzdenek, és őket is megilleti, hogy ne zavarják őket futás közben.

Az utolsó 1,5 km már egyáltalán nem esett jól, az utolsó 500 m maga volt a szenvedés. Csak azért nem álltam meg, hogy húgnak ne kelljen még tovább várnia rám. Az én eredményem 53 perc 29 mp lett úgy, hogy a váltás előtt gyorsítottam. Ez akárhogy is számolom, 7 perc 8 mp kilométerenként. Ha tényleg heteseket futottunk volna, akkor egy perccel korábban be kellett volna érnünk. Éreztem az elején, hogy ez lassú, közben is lassúnak tartottam a tempót, de nem mertem gyorsítani, mert féltem, hogy a végére nem marad erőm, pedig valszeg lett volna.

Váltás után pihentem kicsit, aztán beálltam a cél elé várni húgot.  Húg 6:45-ös kilométerekkel futotta le utánam a távot iramfutó nélkül, és azt hiszem, hogy ez nekem is ment volna, hiszen együtt szoktunk mostanában futni. Nagyon csalódott vagyok: rosszul taktikáztam, túl óvatos voltam, de az is bosszant, hogy rábíztam magam az iramfutóra, ő pedig egy szóval sem említette soha, hogy lassabban futunk, pedig folyamatosan az óráját nézte, emiatt kicsit becsapva is érzem magam. Kénytelen leszek venni egy okosórát vagy karkötőt, hogy tudjam nézni a sebességet magamnak.

Beértünk

Alapvetően egy jó verseny volt ez, de legközelebb bátrabbnak kell lennem, a 7 perces km-ek ideje már lejárt, ennél tudok jobbat is. Húgra meg nagyon büszke vagyok, nagyon ügyes volt!  Igazi futólány már ő is. :)

7. kerületi Futó- és Gyaloglónap, 2019

Az eddig megszokottól eltérően idén nem szeptemberben, hanem már május 4-én megtartották a Városligetben a 7. kerületi Futónapot. Az útvonal minimálisan változott az őszihez képest, látszik, hogy a városligeti "csodás" munkálatok miatt kellett kicsit átalakítani. 

Útvonal. Forrás: http://www.futanet.hu/cikk/7-keruleti-futo-es-gyaloglonap-2019/7-keruleti-futo-es-gyaloglonap-2019-utvonalterkepek

Egész nap esett az eső, egy ideig kételkedtem is, hogy egyáltalán megtartják-e a versenyt. Reggeltől MTT közgyűlésen ültem, délután már folyamatosan frissítettem a facebook eseményt, de a szervezők nem reagáltak az időjárásra, úgyhogy délután 3 körül megléptem a KGY-ről, és hazajöttem átvedleni. 17:30-kor volt az 5K-s táv rajtja, de még a rajtcsomagot is át kellett vennünk húggal, aki jött velem a versenyre. 

A 7. kerületi futónapnak még mindig nagy előnye a helyszín, a méret, és a nevezési díj. A Városliget, bár évek óta használhatatlan, fel van túrva, ami nagyon lelombozó, de nekem közel van, és még ebben a halovány állapotában is mégiscsak nagyrészt fák között futunk, a Vajdahunyad vára, a platánsor, a Hősök tere és a városligeti tó még mindig egy szép hátteret biztosítanak a futáshoz. A nevezési díj szerintem évek óta nem változott, és BSI-s futóversenyhez képest nagyon kedvezményes: 1200 HUF a teljes árú nevezés, Spuri kártyával (ami nekem is van) 950 HUF, a diákok és 7. kerületi lakosok 300 HUF-ért indulhatnak. És bár BSI-s a szervezés, viszonylag kicsi évek óta ez a rendezvény: ha jól látom, a mi távunkon 451 versenyző indult, ami még mindig elég családias a tömegrendezvényekhez képest. 

Az eső még csöpörészett, amikor a Konrád Adenauer útra, a versenyközponthoz értünk. Vacilláltunk, hogy húzzuk-e rá hosszúujjúra a versenypólót (jelentem, jó rám az S-es, ősszel még feszült), de úgy döntöttünk, elég lesz trikóra rávenni, futás közben úgyis kimelegszünk, a rajtig meg kibírjuk valahogy (15 fok alatt volt a hőmérséklet). Becsületesen bemelegítettünk, aztán fél 6-kor indult a futás. Mentálisan teljesen stabilnak éreztem magam a rajt előtt, felkészítettem magam a futásra, és ez a verseny közben is szinte alig zökkentem ki ebből az állapotból, a vége volt csak szenvedős. Tudtam, hogy fájni fog, de hát a futás ilyen. 

Jó ötlet volt nem túlöltözni, nagyon melegem lett volna hosszúujjúban. Az első km hamar eljött, próbáltam nem túl gyorsan futni, mármint magamhoz képest, hogy maradjon energiám a végére is. Egyenletes tempóra törekedtem, nagyjából sikerült is tartanom. A kis lejtőkön élvezettel futottam végig, a sunyi, alig látható emelkedőket megéreztem. Sok volt a fordító, de legalább sokszor tudtunk összepacsizni húggal, aki nem sokkal mögöttem futott. 

Az utolsó másfél km nem volt egy nagy örömfutás, kezdett szúrni az oldalam, de azzal a nagyon rossz, zsibbasztó fájással, és a bal vállam és karom kezdett teljesen beállni meg fájni. Biztos rossz volt a tartásom, de nagyon zavaró volt. Eléggé szenvedtem a végén, nagyon be akartam már érni. A célegyenesben egy kicsit hajráztam, és meglepődve láttam, hogy a kijelző szerint még nem telt el 34 perc a rajt óta. Azt hittem, már 36 felett járunk. 

Futottunk

Beértem, célöröm, érkezik húg is, pacsi. Még le sem ültünk, már jött az sms, hogy 33 perc 28 mp-t futottam, ami wooow. Ez 6 perc 40 mp-s átlag, ami nálam nem rossz. Húg 33:59-el ért be, az is baromi jó, pláne hogy kevesebb ideje fut, mint én. Nagyon ügyesek voltunk! A 31 perc 55 mp-s 5K-s PB-met nem értem utol, de már közelebb vagyok hozzá, mint ősszel voltam a 36 percemmel. 

Futás után levezetésként elsétáltunk hozzánk, és a nap zárásaként toltunk egy hajnalba nyúló "A Mars terraformálása" társasjátékpartit. Tartalmas nap volt, jó futással. :) 

34. Vivicitta futás, 2.4 km

Eredetileg a tavalyi kombót tervezveztem lefutni az idei Vivicittán: 2.4 km húggal, majd a 7 km-es Midicitta egyedül. Aztán kiderült, hogy pont aznap tart Nóri húsvéti kézműveskedést, oda is időben meg akartam érkezni, és amúgy se futottam még idén 7 km-t, azt meg nem akartam, hogy megint a záróbusz elől meneküljek, úgyhogy a hosszabb futamot visszamondtam. 

Az elmúlt hetekben kijártunk húggal  a Margitszigetre, egy 5 km-es kört szoktunk futni, így a 2.4 km-es táv kényelmesen teljesíthető kihívásnak tűnt. Rajt előtt megbeszéltük, hogy próbálunk 15 percen belül beérni. Mivel ezen a távon chipes mérés nincs, nagyon kellett figyelnünk a kijelzőt, hogy pontosan ki tudjuk számolni az időnket. Rajtnál nagyjából a mezőny elején voltunk, nem akartuk a sétálókat kerülgetni. 

12:45-kor rajtoltunk. Húg megnyomta az elejét, én nem akartam megint elfutni, tavaly szégyenszemre belesétáltam emiatt. Egyenletes tempóban futottam, és boldogan konstatáltam, hogy nem igazán fáradok, tudom tartani az iramot. Húgot végig láttam magam előtt, de nem gyorsítottam, hogy beérjem. Sokan lehagytak, de én is sokakat előztem, ez kiegyenlített volt. Az első km után húg is észrevett, én beértem, nagyjából együtt futottunk. 

Gyorsan érkezett a két km-es tábla, aztán egy kanyar, és már a célegyenesben jártunk. A kanyar után látszott a kijelző a célban, sasoltam nagyon, és láttam, hogy az abszolút idő nincs még  15 perc. A rajt pillanata után 20 mp-vel haladtunk át a rajtvonalon, 15 perc 20 mp-ig be kellett érnünk, hogy ne legyen több 15 percnél a teljesítés. Nem szoktam, de most spuriztam, mint állat, a végét (magamhoz képest) keményen megnyomtam, és meglett! Pár másodperccel azelőtt értem be, hogy letelt volna a 15 perc. 

Ez a mosolygás dolog még nem ment - és igen, levágattam a hajam

Azon kicsit röhögnöm kell, hogy kaptunk érmet, eddig az ilyen kicsi távért nem járt, és nem is érzem túlságosan megérdemeltnek. Mármint a saját teljesítményemmel elégedett vagyok, de ilyen pici távra szerintem nem kéne, hogy érem járjon, ha valaki végig sétál, akkor is teljesíteni tudja. 

Átlagban 6 perc 15 mp/km-es tempót futottunk, ami wow, én 7 perc/km-mel már okésnak szoktam értékelni a "futásomat". Ha így futnék máskor is, akkor meglenne az 5K fél óra alatt. Idén még lesz egy pár verseny, lesz lehetőség kipróbálni magam. 

Happy Hippie Running Day Zirc, 5.6K

A Red Hot Run Group április 6-án újra futóversenyt tartott Zircen. Két éve Csajszi Running Csajosfutam néven szerveztek egy futást, most Happy Hippie Running Day Zirc Bagolyvári Dilifutam lett a cím, ami még idiótább, mint a csajosfutam volt, de most már legalább nem riasztott el a névadás vagy a facebookos kommunikáció, mert tudtam, hogy a szervezés jó lesz. 

Útvonal

Szombat reggel utaztunk le Zircre Budapestről, fél 12-re már a vasútállomáson voltunk. A Bagolyvárban volt a rajt és a cél is. Átvettem a rajtcsomagot, majd beültünk az étterembe kávézni foxszal a rajtig. Békésen kávéztunk, amikor elkezdett szakadni az eső. Ajjaj. A szervezők nem terveztek esőnapot, mindenképpen megtartották volna a versenyt, de annyira nem lelkesedtem a gondolatért, hogy zuhogó esőben fussak. A bemelegítésre pont abbamaradt a zuhé, sőt, utána ki is sütött a nap, és a továbbiakban szép időnk volt végig. 

Délután 1-kor rajtoltunk. Nem voltunk sokan, 2-300an maximum, de legalább családias volt a hangulat, nem volt tömegrendezvény fíling. Átfutottunk a 82-esen, majd fel a Bakonybéli úton, ki egészen a város határáig. Jó volt, hogy az emelkedőt letudtuk a legelején. Direkt nem futottam el az első szakaszt, felkocogtam a "hegyre", kerülgetve a gyors rajt után sétára váltó futókat. Az emelkedő után felváltva futottunk szintben és lefelé. Odafentről szép volt a táj is, és jólesett a laza terep. 

Lőttem egy képet útközben

Kis utcákon futottunk, el a Cigánydomb mellett, le a Borzavári úti temetőig, ahol a Pintér-hegyi parkerdő parkolójánál volt a frissítőpont. Toltam egy vizet, magamhoz vettem egy szőlőcukrot, és szaladtam tovább, keresztül az ismerős utcákon. Elég szokatlan élmény volt ennyire hazai terepen futni, egy rakás emlék jutott eszembe futás közben a gyerekkoromból - talán emiatt se álltam meg egyszer sem, lefoglaltak a gondolatok. Belül kicsit ujjongtam, amikor a családnevemmel megegyező utcában futottam. :D 

A művháztól kezdtünk visszakanyarodni a belváros fele. A Rákóczi teret megkerültük, a Reguly Múzeum környékén azért már erőteljesen vártam a végét, ami már igazán nem volt messze. Hamarosan a kereszteződésbe értem, ahol a 7 mérföldesek (11.2 km) újrakezdték a kört, az 5.6 km-esek pedig visszafutottak a Bagolyvárhoz. Huh, nem esett volna jól még egy kör, örültem, amikor beértem. 

Szálltam, mint a sóhaj

Érem, frissítés, rövid pihenés, fotó után foxszal elhagytuk a terepet, mentünk nagyanyámhoz meg később bográcsozással zárni az estét. Jó élmény volt ez a verseny. Kb. 45 percbe telt megtennem a kört, pontosan nem tudom, időmérés nem volt és én se mértem. Örülök, mert sokan értek be utánam, szóval nem volt rossz ez az eredmény. Vissza akarok rázódni a futásba a 2 évvel ezelőtti szintre. Bár bőven van még hova fejlődni, elégedett vagyok. Élveztem a futást, és ez számít csak. 

Mikulásfutás 2018. december 2, 2.3 km

December 2-án rendezték meg immár 5. alkalommal a Rossmann Mikulásfutást. Elvileg az ötből háromszor ott voltam az idei alkalommal együtt, az első alkalomkor még nem futottam, utána akkor hagytam ki, amikor Stockholmban az ottani Santa Runon voltam. Szép széria, de lehet, hogy ez volt az utolsó. A fő motivációm idénre már nem a mókás futás élménye volt, hanem hogy meglegyen az 5 BSI-s rendezvényen való részvétel a jövő évi Spuri kártyához - ezzel meg is lett. 

Vasárnap reggel Nórihoz indultam, hogy adventi koszorút gyártsunk, ezt szakítottam félbe a futás miatt. A koszorúm már zöld volt a fenyőágaktól, amikor otthagytam Bogit és Nórit, hogy időben ott legyek a Fővám téren. Átvettem a rajtcsomagot, elkezdtem öltözni, a ruha, amit kértem, kiderült, hogy gyerekméret, kicseréltettem, tényleg átöltöztem, aztán már nem kellett sokat várnom a rajtig. 

Igazából minden a szokásos menetrend szerint történt: közös bemelegítés, sok Mikulásruhás futó, családok, gyerekek, aztán rajt, tötymörgés, beduguló utcák, sétáló "futók", előzési lehetőség a szűk utcákban alig, fáradó gyerekeket vonszoló szülők. Most még integető, lelkes szurkolók, meglepett, de vidám turisták se voltak. A szokásosnál is jobban idegesített, hogy nem lehetett haladni, siettem volna vissza befejezni a koszorúmat és a lányokkal lógni. Próbáltam előzgetni, de így is 16 perc telt el, mire beértem a célba. A befutócsomag bőséges volt: többféle csoki, üdítők, zsebkendő, két bevásárlótáska. 

Futásra készen

A hangulat mégse kapott el, rutinból csináltam végig az egészet, őszintén szólva elég unalmas volt már így sokadjára. Azzal se értek már egyet, hogy kiadnak egy rakás olyan silány minőségű Mikulásruhát, amit soha többet nem lehet használni, mert a futás végére szétszakad, és a kukában végzi. A befutócsomag tartalma is nagyrészt felesleges, két nem túl csinos bevásárlótáskát nem sok értelme van odaadni minden egyes futónak, tiszta pazarlás. Nem tudom, nekem ez már nem fun, főleg nem egyedül. Jövőre, ha nem ezen múlik a Spuri kártya, kihagyom ezt a rendezvényt. Sokkal jobban éreztem magam utána, amikor végre visszaértem a koszorúkötésre, és együtt töltöttük a délutánt a lányokkal. 

Természetesen ez volt az a "verseny", ahol a legtöbb futófotós kép készült rólam. Még jó, hogy felismerhetetlen vagyok. xD

És a koszorúm. :) 

Koszorú

7. kerületi Futó- és gyaloglónap, 2018

Két éve futottam már a 7. kerületi Futónapon, akkor 33 perc 54 mp alatt teljesítettem a távot. Idén húggal együtt neveztem. Sajnos mostanában főleg csak versenyeken futok, de arra azért kíváncsi voltam, mennyi idő alatt futom le ezt a távot. Viszonyítási alap volt hozzá legalább.

Útvonal (Kép forrása itt)

Mivel a környékem lakom újabban, nem kellett korán érkeznem. Mivel a liget fel van túrva, egy kevésbé központi helyen, a Konrád Adenauer úton volt a versenyközpont. Nem sokan lézengtek arra, mikor mi átvettük a rajtcsomagot, aggódtunk is, hogy nagyon kevesen lesznek. Délelőtt még javában esett az eső, biztos volt, akit eltántorított az indulástól. Azt nem bántam, hogy 15 fokra hűlt le a levegő, pont kellemes futóidő. 

A bemelegítésre beálltunk mi is, és megintcsak meg kell állapítsam, mennyire nem megy nekem ez a ritmusra ugrálás. :D Bemelegedve álltunk a rajtkapuhoz, addigra azért már jelentős embermennyiség gyűlt össze, de még mindig kicsit féltem, hogy utolsó leszek.

17:30-kor rajtoltunk. Nem akartam durvulni, úgy terveztem, hogy kényelmesen végigkocogom az 5K-t egyenletes tempóban. Az elején mégis elkapott a hév, gyorsabban kezdtem, mint terveztem, de sokáig kitartott a lendület, egészen 3 km-ig 7 km/perc alatti időket futottam. Amellett, hogy nem nagyon volt holtpont, el kell mondjam, hogy azért elég sokszor kívántam, hogy a célban legyek már. Nem kifejezetten szeretem a sokfordítós pályákat, pláne ha van olyan szakasz, amit kétszer kell megfutni - itt volt. Annyiból volt jó a fordító, hogy láttam, húg merre jár, mert kivételesen mögöttem jött.

36 perc 1 mp-s idővel 207. lettem a nők között, húg másfél perccel utánam ért be. Érmet nem kaptunk, csak frissítőcsomagot, de két éve se volt érem. Arra tökéletes volt a verseny, hogy lássam, mennyit fejlődtem vissza: bő két percet. Ahhoz képest, mennyivel kevesebbet futok, nem borzasztóan vészes. És kifejezetten jólesett a futás. :)

Green Run 10K

A Green 6.5 egy környezettudatos futóverseny, ahol nincsenek feleslegesen kinyomatott szóróanyagok, nincsenek műanyagpoharak, érmet és pólót is csak az kap, aki kéri és fizet érte. A 6.5 június 6-ra utal, ami a környezetvédelem világnapja. Eredetileg a Mátrában túráztam volna a kószákkal a verseny hétvégéjén, de friss próbaidősként inkább a városban maradtam. A futóverseny  szellemiségével teljes egészében tudok azonosulni, nagy heppem a környezetvédelem. 

Június 2-án már reggeltől voltak környezetvédelemmel kapcsolatos programok a Margitszigeten, napközben kisebb sportprogramok és kirakodóvásár, este koncertek és szabadtéri mozi. A futás is csak este indult: a kisebb, gyerekeknek való távok már 5-6 körül lementek, a hosszabb távok rajta 19:30-kor volt. 

Nem sokat vaciláltam, neveztem a 10 km-es távra. Kicsit túl bátor voltam, azt hittem, bőven fel tudok majd készülni a versenyre, de az utóbbi időben nagyon ritkán mentem el futni, és idén még nem is futottam le 10 km-t egyben. A verseny napján meglehetősen paráztam, de másfél óra volt a szintidő, annyi idő alatt gyors sétával is be lehet érni. Kicsit aggasztott, hogy dögmeleg volt, de délután volt egy kisebb zápor. A rajtszámot még esőben vettem át, de mire átöltöztem és vártam húgékat a Margitszigeti Atlétikai Centrum lelátóján, már duplaszivárványban gyönyörködhettünk. 

Útvonal

Sokat nem agonizálhattam a tényen, hogy mindjárt futás, ráadásul 10 km, mert már mehettem is a rajtkapuhoz. Nem voltunk sokan, így végig családias, barátságos volt a hangulat. Több látássérült futót is láttam az indulók között, és a Suhanj! Alapítvány is nagy számban képviselve volt. A kerekesszékesek kaptak két perc előnyt, majd megindult az 5 és 10 km-es táv is. A kisebb távon csak a Lánchíd előtti fordítóig kellett elfutni, majd onnan vissza a szigetre, 10 km-en még a szigeten kellett futni egy kacsakringós kört. (MAC - Margit híd - Pesti alsó rakpart - Lánchídnál fordító - Margit híd - MAC- Margitsziget aszfalt útjai - MAC) Én nem terveztem nagy loholást, kényelmes tempóban, egyenletesen akartam futni. Az elején előzgettem embereket, de mindig túl gyorsan indulok el, úgyhogy próbáltam tudatosan lassítani magam. Kellett is ez energia később. 

Úgy a fordítóig fasza volt minden, jólesett a futás, elvoltam. Aztán kezdtem lemaradozni, de tudtam, hogy vannak még azért mögöttem, nem én leszek az utolsó. A fordító után viszont még jobban belassultam, és elkezdett bekúszni az agyamba a gondolat, hogy amúgy még ká sokat kell futnom, biztos menni fog? Elhessegettem a gondolatot, menni fog, csak akarni kell. Küzdöttem rendesen, de ha lassan is, de gond nélkül beértem az első kör végén az Atlétikai Centrum futópályájára.  A poén, hogy mikor én ráfordultam a futókörre, akkor húzott el mellettem a 10 km-es táv első helyezettje, aki már a teljes táv legvégén járt. :D Ilyenkor mindig olyan kis nyomingernek érzem magam. :D 

Frissítés - szigorúan saját pohárral, nem volt semmi eldobható műanyag -, aztán indultam neki a táv második felének. Ez nagyon fura élmény volt, ugyanis azt vettem észre, hogy totál egyedül maradtam: se előttem, se mögöttem nem láttam versenyzőt. Én lennék az utolsó, és mindenki, akit magam mögött hagytam, az 5K-n futott volna? Kicsit zavarban is voltam, hogy most mi van, és egyedül is éreztem magam. Kiértem egy olyan szakaszra, ahol már jöttek szembe a futók, akik már előttem jártak, az jó volt, mert kaptam hajrákat. Utána megint magányos szakasz, aztán én is ráfordultam a hosszú egyenesre, ami a célhoz vitt. Ott már találkoztam másokkal, és láttam, hogy még vannak mögöttem páran. 

Érem

Még tartott a Carbonfools koncert a céltól nem messzi színpadon, amikor közeledtem. Futottam kicsit a zene ütemére, aztán már tényleg nem volt sok hátra. Beértem a futópályára, ott már csak egy kis kört kellett megtennem, és be is értem. Húg és sógor a lelátón integettek, annak örültem a legjobban. Az érem, amit a nyakamba akasztottak, fából van, és nagyon szépséges.

A végén szinte sajnáltam, hogy nem én értem be utoljára, mert az utolsó versenyző olyan ünneplést kapott, amilyet még az első sem. :D Külön díjat adtak át neki, őt ünnepelte az összes szervező, a még ott lévő versenyzők és a közönség, ami nagyon szép gesztus. Nem egy olyan versenyen vettem már részt, ahol a mezőny vége úgy ér be, hogy közben kezdik bontani a célkaput, az éremadókat alig találni, egyszerűen érzi az ember, hogy ő a vége, róla nem annyira szól a rendezvény, őt már nem tisztelik meg azzal, hogy tisztességgel bevárják. Annyira jó, hogy vannak versenyek, ahol erre is figyelnek! 

A fejemet hagyjuk is szerintem :D 

Összességében is azt tapasztaltam, hogy nagyon összeszedett, nagyon profi a szervező csapat. Egyszerűen ha akarnék, se tudnék belekötni semmibe. Az, hogy viszonylag kevesen voltunk, szerintem betudható annak, hogy aznap volt a Moonlight Run a Dunakanyarban és a Crazy 5K Dunakeszin, sokan ezekre mentek. Nagyon jó volt látni és tapasztalni, hogy tényleg lehet szuper versenyt szervezni felesleges hulladék termelése nélkül is, egyáltalán nem hiányzott a szóróanyagokkal megtömött rajtcsomag vagy a frissítésnél a műanyagpohár. Jó lenne, ha más szervezők is felelősen követnék a jó példát. Én nagyon remélem, hogy sok Green 6.5 lesz még, egy élmény volt!

Ja és az eredményeim: 1 óra 14 perc 59 másodperc. 144 indulóból 137. lettem. Én lepődtem meg a legjobban, hogy ennyi idő alatt beértem, rosszabbra számítottam, pláne hogy nem is igazán készültem. 

Óbudai Futófesztivál Családi futam + 5,5 km-es futam

Az Óbudai Futófesztivál az a verseny, amire minden évben benevezek, de sosem jutok el. Eddig a 10 km-es távon akartam mindig indulni, de sose bírtam a vasárnap reggel 8:30-as rajtra odaérni Pünkösdfürdőhöz. Egyik évben az eső is esett, mentségemre szóljon. Idén húg is nevezett, én is lejjebb adtam a távot, és sikerült időben odaérni. 

A zöld kör a 2 km-es táv, a narancs+zöld az 5 km

Ezt a versenyt ugyanaz az Óbuda Sport szervezi, akik a tavaszi teljesítménytúrát, de ezúttal nem volt gond a lebonyolítással. Jó, az 500 m-es mini futamot később indították, mert a gyerekesek nem vették figyelembe, hogy a verseny indulása előtt fél órávalig lehet átvenni a rajtszámokat. A szervezők voltak olyan rendesek, hogy megvártak mindenkit. Én is unom, hogy a kisgyerekes családok arroganciájáról írok szinte minden posztomban, de ez már tényleg annyira gáz. Ők valahogy alapnak veszik, hogy meg lesznek várva, aztán tuti hiszti lett volna, ha a szervezők betartják a szabályokat. 

10:30-kor indult a családi futam, azon ketten indultunk húggal. 2018 m volt a táv. A végéről rajtoltunk, ami hiba volt: a verseny első szakasza arról szólt, hogy kerülgettük a gyerekeket. Mire nagyjából lett helyünk, sikerült egy kellemes futótempót felvennünk, és abban végigkocogni a pályát. Végig betonon futottunk, nem állítom, hogy jólesett a talpamnak. A célban akkora torlódás volt, hogy be se fértem a rajtkapun. Az érmeket nem csak önkéntesek, hanem az olimpikon Gyurta Dani is osztotta. Mindenki tőle akarta megkapni az érmet, ezért volt a nagy torlódás. Én nem akartam csak ezért sorban állni, szomjas voltam és kitikkadtam a melegtől, jó volt az az érem egy ismeretlen embertől is. 

Kacsák

Futás után leheveredtunk a Dunapartra. Napoztunk, néztük a kacsákat, ettünk jégkását, én még a vízbe is belelógattam a lábam. Kacérkodtam a gondolattal, hogy az 5,5 km-es távot kihagyom, de tudtam, hogy úgyse teszem. Az indulás ellen szólt a meleg és az árnyék hiánya a pályán, de gyengének éreztem volna magam, ha nem indulok.

A legnagyobb melegben, 12:30-kor rajtoltunk. Egy 3,5 km-es nagyobb és egy 2 km-es kisebb kört kellett tenni. A nagy körön egyenletesen tudtam futni, volt, akit én előztem, volt, aki engem. Tűzött a nap, éreztem, ahogy égek le és száradok ki. A kör végén kénytelen voltam kicsit sétálni. Nagyon demotiváló az utolsó szakasz, ahol már látszik a célkapu, de még relatíve messze van. Húg integetett, mondtam, hogy hozzon vizet a pálya túloldalára, ahol elfutok majd. A kör végén volt frissítés, de jól jött még egy kis extra. Húg futott velem kicsit, de eléggé kivoltam. Mikor elköszönt, akkor kezdtem újra futni, onnantól már nem álltam meg. 

Itt is volt amúgy sportos anyuka síró kislánnyal, nem is egy. Megint volt, aki a zokogó gyereket rángatta  a célba és közben még cseszegette is, de végre hallottam olyat is, aki próbált lelkesíteni, "még a fordítóig fussunk el, onnan kicsit sétálunk", "már nincs sok hátra, ne add fel". Annyira felháborít, amikor felnőtt emberek erőszakkal ráncigálnak bömbölő gyerekeket. :/ 

Beérkezés után

Sikerült beérnem, jó érzés volt megállni. Éreztem, hogy totál leégtem, fájt is, és eléggé kimerültem. A 2018 m 15 perc alatt lett meg, az 5,5 km 46 perc alatt. Nem világbajnok eredmények, de a körülmények se voltak ideálisak. 

33. Vivicitta futás, 2018.

Vivicitta, az én éves szintfelmérőm. Hiába próbáltam elsunnyogni, most csak kibukott a turpisság. 2016-ban nagy lendülettel kezdtem futni, és bár 2017-ben sokat fejlődtem, az év második felében elhanyagoltam a futást, és egy jó ideje már csak versenyeken futok. Az lenne a fura, ha nem fejlődtem volna vissza. A túrázás bár átmozgat, megizzaszt, mégis másfajta állóképességet fejleszt. Szóval most borult a bili, pedig még csak nem is 10 km-t futottam.

A szombati nap a rövidebb távoké volt. Én két versenyre is beneveztem: a 2,4 km-es Minicittán a húgaimmal futottam, a 7 km-es Midicittán pedig egyedül. Újra a Margitszigeten volt a versenyközpont, ennek örültem, legalább nem kellett sokat sétálni otthonról. A Minicitta 12:45-kor indult, és megdöbbentően rosszul ment. Meleg volt, tűzött a nap, én meg az elején bevadultam, és elkezdtem előzgetni az embereket. Kishúg hamar lemaradt, nagyobbik húg a nyomomban volt. Túl voltunk már a felén, mikor húg megállt pár lépést sétálni, és vele én is. Nem kellett volna, mert bár hamar futni kezdtünk, nálam ez volt akkora törés, hogy pár méter után újra megálltam. Az a baj, hogy ha egyszer megállok, nagyon nehéz rávennem magam, hogy rendesen fussak, hiszen “már úgyis mindegy”. Újra futni kezdtem, végig is futottam már a célig, de meglepően elfáradtam. Mindenképpen rossz ómen volt ez a hosszabb táv előtt.

Volt másfél órám kipihenni magam Midicitta előtt, és őszintén szólva volt, hogy azt fontolgattam, el se indulok. Bénaság lett volna, úgyhogy végül csak beálltam a többezer ember közé. 15:00-kor rajtoltunk. Húg, kishúg és sógor a tömegből integettek, tökre megörültem nekik. Az elején egész jól voltam, még az sem zavart, hogy rögtön egy emelkedővel kezdtünk fel az Árpád hídra. Egyenletesen futottam, a hídon még egy kis szél is volt. A híd után ez a frissítő körülmény megszűnt, maradt a forró, sugárzó beton. Nem volt jó. Melegem volt, fájt a beton, nem volt felkészülve a testem. 

Olyan 3 km előtt sétáltam bele először. A híd után láttam meg a záróbuszt, félelmetesen közel volt. Nem néztem utána, lesz-e frissítés és ha igen, hol, ami hiba volt: nem volt mit várni. A táv felénél volt frissítés, slaggal is meglocsoltak, de nem sokáig tartott a felfrissülés. A busz csak közeledett, és egyre keservesebb lett a harc. Felváltva futottam és sétáltam, egyszerűen nem bírtam egyhuzamban sokat futni. Közben azon gondolkodtam, mi lesz, ha beér a busz, lesz-e erőm végig előtte maradni, és milyen érzés lenne, ha életemben először feladnék egy versenyt. Azon is elmélkedtem, mekkora hülyeség volt felkészülés nélkül elindulni ezen a távon, és ha beérek, az kisebb csoda lesz, meg a hülyék szerencséje. Az vigasztalt csak, hogy körülöttem nagyjából ugyanígy szenvedtek a futótársak: aki ennyire a végére maradt, az valószínűleg mind hasonlóan túl nagy fába vágta a fejszéjét. Hát igen, nehéz elfogadni, hogy valamikor ment a 14K, most pedig a 7K is szenvedés. Beleszámított a váratlanul meleg idő, de azért nem lehet csakis arra fogni.

Menekültem, szenvedtem, és mindig az első Vivicittám jutott eszembe, ami hasonlóan nyögvenyelős volt. Útközben néhányan bíztattak, hogy már nincs sok hátra, meglesz ez, mindjárt jön a cél, de amikor még több mint 2 km van hátra, akkor nehéz elhinni. A Margitsziget Margit híd felőli bejáratánál a lejtőn futottam, utána folytattam a felváltós módszert. Azt láttam, hogy a busz már nem nagyon ér utol, ha így folytatom végig, akkor már megvagyok.

Mély nyomot hagyott az az anyuka, aki a karjánál fogva rángatta a síró, 6-7 év körüli lányát, aki nagyon nem akart már futni, de anyuka nem hagyta megállni, mondván, hogy csak hisztizik, és azért csinálja ezt, hogy őt idegesítse. Tényleg elgondolkodtam, hogy rászólok, hogy nem kéne erőszakosnak lenni és faszom, most ezzel mire megy? Beérnek, tök jó, a gyereknek az egész verseny egy csalódás, egy szar élmény lesz, nem fog akarni máskor futni anyukával. Biztos sportolót akar anyuka nevelni a kislányából, de nem csodálnám, ha a kislány egy életre megutálná anyukát, és a sportot is. Végül csendben maradtam, mert nem az én dolgom, engem csesztek volna csak le, hogy miért szólok bele. De sajnáltam nagyon.

A célegyenesben már végig futottam, ciki lett volna megállni. Nagyon megörültem a családi drukkolótábornak, akik oldalról szurkoltak, kellett az a kis plusz energia, amit adtak. A célban jött a szokásos majdnemelsírás, ha ciki, ha nem, most ez a 7K is nagy eredmény volt.

57 perc 27 másodperc. Gyász, de legalább meglett. Mondjuk 86-an értek be nálam rosszabb eredménnyel, wow, a helyszínen ez nem látszott. Szakaszos rajt, te csodás. 

A verseny után fájt minden, egy gyors zuhany és minimális pihenés fért csak bele, mielőtt mentünk tüntetni, ahol megintcsak talpon kellett lenni órákig. Még vasárnap is egész nap fájt a lábam, az izomláz hétfőn is kitartott. Nem esett jól hétfőn szétdörzsölődött combokkal, izomlázzal rudazni.

Tanulság van, mégpedig az, hogy edzeni, edzeni, edzeni, ha megint 10K-t és afelett akarok futni.

BBU Föld Alatti Futás 2018. 4,7 km

Sokáig húztam a nevezést a BBU FöldAlatti Futására, pedig tavaly is jól éreztem magam rajta. Sokalltam a nevezési díjat, emlékeztem, hogy a föld feletti szakasz azért elég szenvedős volt, és őszintén bevallom, hogy idén egyszer voltam csak futni, ezért nem is voltam biztos benne, hogy jó lenne egy 7-essel kezdeni.

Végül kompromisszumos megoldást választottam: a 4,7 km-es Alagút körön indultam, ami árban és távban is kevesebb, mint a 7 km-es Alagút minimaraton. Ráadásul csak délben indult ez a futam, korán se kellett kelnem.

A helyszín ismerős volt tavalyról. Idén technikai póló is járt a nevezéshez, de bár ne járt volna: ugyanaz a típus, mint amit a Crazy Runon adtak, hordószerű, elméretezett, nem áll sehogy. Megint nem tudtam, hogy nincs külön női-férfi verzió, így M-est kértem, de elég lett volna az S-est. Ezt az M-est három réteg ruhára fel tudtam venni úgy, hogy nem feszült.

Annyira hideg volt, hogy egészen a rajt előtt 5 perccelig ki se dugtam az orrom a versenyközpontból. Pont a bemelegítésre értem ki, utána pedig a harmadik szakasszal indultam is a futáson. Az első pár száz méteren azt éreztem, hogy „futok, fúúúú ez de jó és mennyire hiányzott”, majd az első emelkedőnél azt, hogy „oh god why, miért csinálom már megint ezt magammal?” Miután túléltem az emelkedőket, normalizálódott a helyzet, onnantól csendes megnyugvással tűrtem, hogy ez most már így van, végig kell futni, nincs mese.

Upszi, itt egy fotós.

Rövidebb táv lévén hamar a pincerendszerbe jutottunk. Tavaly is nagyon tetszett a dekor, idén még látványosabb volt. Megint voltak labdazsonglőrök, volt templombelső fényfestéssel, zongoránál játszó csontváz, diszkó, de szerintem több volt a falfestés. Az elsuhanó metró egészen zseniális volt, még a hanghatás is járt hozzá.

Futottam rendületlenül, a nagyon sötét részeken meg-megállva. Egy mélyebb pocsolyába így is sikerült belelépnem, be is ázott a cipőm. Sok volt a vizes szakasz, vigyázni kellett, hogy ne csússzon el az ember. Sokan voltunk, ezért volt, hogy alig lehetett haladni, a vaslépcsőn, amin fel kell jutni, csak egyesével lehet elférni, ott még várnom is kellett.

Tudom, hogy ez nem úgy verseny, hogy tétje lenne, pláne nem az olyan lassú futóknál, mint én, mégis nagyon idegesített egy nő, aki bár lassabb volt nálam, az összes lehetséges helyen rövidített, ahol csak bírt. Tudom, tudom, számoljon el mindenki a saját lelkiismeretével, és azzal, hogy a neki megelőlegezett bizalommal így visszaél, de utálom a csalókat. Ha nem bír ennyit lefutni, akkor ne induljon el, vagy vállalja fel, hogy belesétál. Délután gyalogtúrák is indultak a pincébe, ott kitűzőt kaptak a végén a résztvevők, mehetett volna inkább arra. Egyszer ránéztem nagyon szúrós szemekkel, onnantól nem láttam. Nem gondolom, hogy onnantól nem rövidített, de engem legalább elkerült.

Szégyen, nem szégyen, nagyon örültem a célnak, és nagyon nehezen ment a futás a végére. Mármint ment, de már nagyon abba akartam hagyni. Kiestem a gyakorlatból.

Beérve kaptam érmet, a frissítőponton banánt, almát, teát és vizet kínáltak. A környezettudatosság jegyében nem vettem el a félliteres vizespalackot, csak egy kis pohár teát, a saját palackomat töltöttem meg később csapvízzel inkább, a poharat pedig elhoztam, hogy majd kidobom a szelektívbe.

Jól vagyok, még nem haltam meg.

Hát na, azért leizzadtam rendesen, kicsit sok volt a négy réteg felső, alig bírtam megszabadulni tőlük. Nem sokat időztem átöltözés után, siettem vissza Budára, mert 3-ra már a Batthyány téren gyűjtöttük az aláírásokat a Kétfarkú Kutypártnak. Indulás előtt még a helyszín előtt megálltam rendszerezni a hátizsákom és lőni egy fotót kültéren az éremről, mikor megjelent egy diktafonos srác, és a versenyről kérdezgetett. Egészen összeszedetten válaszolgattam, azt hiszem, a Magyar Rádió interjúja óta fejlődtem ebben a tekintetben.

A verseny király volt, ezzel a helyszínnel nehéz mellélőni. A nevezési díjat sokallom egyedül: inkább ne legyen póló, és legyen olcsóbb, nem ér annyit az a póló. Az érem megint zseniális lett, szeretem, hogy ennyire egyedi minden évben.

Rossmann Mikulásfutás 2017. december 3. - 2,3 km

A Mikulásfutás az a „verseny”, amit minden évben nagyon várok, és még augusztusban nevezek rá. :D Tavaly lemaradtam róla, pont akkor utaztunk Svédországba, de cserébe a stockholmi Santa Runon futhattam körbe a Gamla Stant.

Még a túra előtt pénteken összekészítettem a futós holmimat, hogy a Kőhegyről visszaérkezvén vasárnap csak fel kelljen kapnom és indulhassak is a Fővám térre. Nagyjából ez is történt, fél órám volt otthon – ebből negyed órát Bumbika simogatásával töltöttem.

Útvonal forrás: www.futanet.hu

Minc már a Corvinus épületében volt, mikor odaértem. Átvettem a rajtcsomagot én is, átöltöztünk, és még volt időnk beszélgetni a rajt előtt. Ha nem lett volna elég a sok mikulásruhás futó, az időjárás is rátett egy lapáttal a karácsonyi hangulatra: elkezdett esni a hó.^_^ A rajtnál felállított műhóágyura nem is lett volna szükség.

Maga a futás tényleg egy babatáv: 2,3 km. Mire belejönnél, már be is értél, de itt nem is a verseny a lényeg, nincs is chipes időmérés. A belvárosban futottunk, át a Ráday utcán – a turisták boldogan szelfiztek a hömpölygő mikulásáradattal. Egyszerűen jó móka volt, én élveztem. Igaz, hogy a szokottnál gyakrabban kellett sétálgató futókat kerülgetni, és bár volt külön családi futam, rengeteg volt a gyerek, akik egy idő után sétálni akartak, tovább szűkítve az áthaladási lehetőségeket a keskeny utcákon, de sebaj. Nem időre ment, és tudtam azért előzgetni. És na, jó érzés végre úgy beérni, hogy még rengetegen vannak mögöttem, muhaha. :D  

Mikulányok

Beérve megkaptuk a célcsomagot, semmi extra nem volt benne, egy-két csoki, de a zsebkendőnek nagyon örültünk, mert azt mindketten elfelejtettünk hozni. Maga a táska viszont később még hasznosnak bizonyult.

A futás után karácsonyi műhelyezni mentem, ahol baráti körben készítettem el az adventi koszorúmat. Eddig mindig tematikus koszorúnk volt, most maradtam a klasszikus fahéjas-narancsos díszítéssel. Ennyire klasszikusan karácsonyi koszorút még nem készítettem, én is elámultam, milyen kis elegáns. ^_^ Egy fárasztó nap végén élveztem a kreatívkodást. Jobban megy társaságban. A végén önként vállaltam a maradék fenyőág elhozását, itt tett jó szolgálatot a bazinagy rossmannos táska, bár még így is ki kellett rendelnem foxot a Jászaira, hogy segítsen hazacuccolni. Itthon még feldíszítettük a hagyományos karácsonyi bokrainkat, ezzel már készen állunk a karácsonyra. :)  

Koszorú és karácsonybokor