2019 összegzés

Nem nagyon volt az elmúlt években olyan évösszegzőm, ami arról szólt volna, hogy mennyire rossz évem volt; néha már félek is, hogy túl régóta van nyugalom és békesség az életemben, és ennek meglesz még a böjtje, mert ez nem tarthat örökké. Közben igazán mégse hiszem el (teljesen), inkább csak babona szintjén. Inkább abban hiszek, hogy azért jó minden, mert dolgoztam/ok rajta és teszek érte. Történtek persze rossz dolgok is, januárban betörtek hozzánk, de nagyon olcsón megúsztuk, és a legnagyobb értékünknek, Bumbikának semmi baja nem esett, hálistenne - de ezt leszámítva nagy tragédia nem történt.

Megnéztem a 2018-as posztomat és az abban leírt terveimet. Ezek nagy része megvalósult, bár nem minden.

Utazni
Hát ez pipa. Januárban a TolkienConon jártunk Prágában, ahol Ralival is találkoztunk. Februárban Ciprusra utaztunk egy hosszú hétvégére, márciusban Kristy Mitchell kiállítását néztük meg Stockholmban. Márciusban Németországban voltunk Minccel. Ezután kis szünet, majd június végén Lettországba repültünk, majd Észtországban bicikliztünk és részt vettünk a dalos ünnepen Tallinnban, onnan Helsinkin keresztül jöttünk haza. Novemberben Bécsben voltam konferencián, majd Marinát hallgattuk meg Athénban, a hónap végén pedig kishúggal kalandoztam Salzburgban. Az év utolsó útja Olaszországban volt, Milánó és a Comói-tó környéke. A fentiek közül Ciprus és Görögország volt olyan ország, ahol még nem jártam, Lettország határeset, mert korábban átutaztam már Rigán.

Szakmailag fejlődni
Ez is megtörtént, szerintem sokat tanultam a jelenlegi projektemen a tesztelésről. Letettem az ISTQB vizsgát, és idén januártól már nem junior, hanem professional software tester vagyok.

Tudni észtül
Elkezdtem a keeleklikket újra, ami egy online észt tanfolyam, ezzel haladgattam, bár nem olyan gyorsan, mint terveztem. Szeptembertől az Észt Intézet észt kurzusára járok hetente, ami nagyon sokat segít, ráadásul az egyetemi észttanárom tartja. Ezzel még lesz munka bőven. Közben németre is járok a cégnél, néha nem egyszerű egyszerre két nyelvet tanulni.

Jogsit szerezni
Elkezdtem! A KRESZ vizsga már megvan, vezetni is járok, az első forgalmit elbuktam, de az lett volna a csoda, ha nem. Február elején megyek újra, idén már biztosan sikerülni fog. Egy elsősegély tanfolyam és vizsga is hátravan még.

Edzeni és újra futni
Részben. Inkább mondjuk úgy, hogy edzegettem és futogattam, túrára is sokkal kevesebbszer jutottam el. Főleg az év végét lazsáltam el. Idén komolyabban akarom venni.  
Kapcsolatokat építeni
Ez nagyon szépen elsikkadt. Illetve úgy érzem, sikerült néhány felszínesebb kapcsolatot picit mélyíteni, de nem igazán feküdtem rá erre a témára. 

Gyertyaöntést kitanulni
Ez sem igazán valósult meg. El is felejtettem sokszor, de az alapanyag rendelését is mindig halogattam, és nagyon kevés leírást találtam róla, szakmait egyáltalán nem.Kerestem pedig tanfolyamot is, de semmit nem találtam.

A blogot egy szinttel komolyabbra emelni  

Időhiány miatt ez elmaradt, de tervben van. 

Sokat cicázni.
Megtörtént! ^_^

Jól érezni magam. 
Ez is pipa. :)  

Ami nem várt esemény volt 2019-ben, az egészséggel kapcsolatos. Mindig is tudtam, hogy vashiányos vagyok, de egy rutin laborvizsgálatnál kiderült, hogy szinte üresek a vasraktáraim, azonnal után kell tölteni. További vizsgálatok jöttek, és kiderült, hogy autoimmun pajzsmirigy alulműködésem van. Év végén egy újabb, immár célzott labor eredményeképpen kiderült, hogy kb. biztos, hogy lisztérzékeny vagyok, és valószínűleg az összes többi bajnak is ez lehet az okozója. Hivatalos diagnózis még nincs, néhány vizsgálat még hátravan, de valószínűleg életem végéig búcsút mondhatok a gluténnak. Nem lesz egyszerű, de azért megoldható. A sör az egyetlen, amit nagyon sajnálok, de létezik már gluténmentes sör, és talán amúgy sem ártana nem nagyon innom. 

Az MTT-ben nagyjából maradtam a szokott feladataimnál, infopultoztam Tolkien Napon, csináltuk a Lassit. A KÖMT volt nagyobb falat, életem első igazi vezetőszervezése nem pont úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Azt megtanultam, hogy ez nem nekem való. Nagyon szívesen dolgozol mások alá, de hogy minden felelősség az enyém legyen - még ha egy másik vezetőszervezővel megosztva is-, na az nekem túl sok.

2020 egy nagyon izgalmas év lesz, szakmailag és utazás szempontjából is. Ősszel 2 hónapot töltök majd a cég vietnámi irodájában a céges "Erasmus" keretében, és egy hónapot még utazgatással tervezek tölteni Ázsiában. Még az is lehet, hogy Svájcban is el kell töltenem munka miatt pár hónapot, de ez még egyáltalán nem biztos. Az ázsiai út miatt az esküvősdi biztosan halasztódik, akkorra terveztük volna pont, amikor ott leszek. Ja igen, a nyárom megkértem fox kezét, és nem mondott nemet. :)

És hogy mik a terveim 2020-ra?

• Bejárni Vietnám környékét.
• Folytatni a dolgokat 2019-ből: észtül és németül tanulni.
• Jogsit befejezni.
• Programozásra újra ráfeküdni.
• Sport: futni, rudazni, túrázni, edzőterembe eljárni.
• Írni: nem csak blogot, novellákat is. Elvileg van hozzá tehetségem, nem akarom elvesztegetni.
• Megtanulni rendesen fotózni.

Advent Olaszországban: Bellaggio és Milánó

2019. december 9. hétfő

Reggeli után búcsút intettünk Mr. Pirellinek, és a kikötőbe mentünk. Úgy döntöttük, megfogadjuk vendéglátónk tanácsát, és megnézünk egy másik települést. Bellagio pont a V-elágazás csücskén található, azt reméltük, onnan a tó mindkét partját látjuk majd.

Varennai hidacska (fox fotója)

A kompra nem kellett sokat várnunk. A nyitott utastérben ültünk le, hogy minél jobban lássuk a tavat és az azt körülvevő hegyeket. Jeges szél süvített, a kezem le akart fagyni fotózás közben.

Bellagio első ismert lakói az insuberek, egy ókori kelta törzs volt i.e. 400 környékén. I.e. 225-től római uralom alá került, a Raetia (mai Svájc) tartományba tartó római katonák rendszeresen itt teleltek. Neve eredetileg Bi-lacus, azaz 'tavak között' lehetett. A 19. században a romantikával kezdték igazán értékelni a környék szépségét. Stendhal is időzött Bellagioban, Liszt Ferenc 4 hónapot töltött itt későbbi feleségével, az Album d'un voyageur több darabját is itt írta. Ez idő tájt kezdtek hoteleket építeni a településre. Ma körülbelül 3000 állandó lakosa van, és egyértelműen a turizmus a fő ágazat a településen.

Bámulatosan szép volt a hajóút, bár nem tartott sokáig. Negyed óráig élvezhettük a látványt, amit a távolodó Varenna és a közeledő Bellagio nyújtott.

Hegyek a szoroson túl

Felhőbe burkolózva

A tó közepéről jobban ráláttunk az északra, a tó hosszanti csücske felé fekvő hegyekre, ahogy végre azt is láttuk, hogyan néznek ki a Varenna feletti hegyek.

A távolodó Varenna

Bellagio kikötője a félsziget nyúlványának túloldalán található, Varennából nem látni oda. A part mentén villák, hotelek és éttermek sorakoznak, és minden épület pasztell színek pompázik, egymással harmóniában.

Bellagio kikötő

Egy küldetésünk volt csupán, inni szerettünk volna egy kávét, és ha lehet, valami könnyű tízórait bekapni. Az első nyitva lévő üzlet, amit találtunk, egy cukrászda volt a parton, de tele volt, ahhoz pedig hideg volt, hogy a teraszon üljünk le. Tovább sétáltunk, bízva abban, hogy csak lesz valami nyitva.

Utcácska

Nem volt szerencsénk. Bellagiora hatványozottan érvényes az, amit Varennában tapasztaltunk: mindenhol felújítanak, átépítenek, és ahol nem folyik építései munka, ott egyszerűen nincsenek nyitva. Hosszasan kódorogtuk az egyébként kellemes hangulatú városkában, egyre idegesebben, hogy egy épkézláb étterem vagy kávézó sem jön szembe. Egy helyet találtunk nyitva, ott a kínálat nem tetszett.

Belaggio legérdekesebb épülete: a templom, ami egy lakóház

Közben magunkban puffogtunk, hogy valójában ez a Bellagio kész időpazarlás, hiszen sokkal többet nem adott, mint Varenna: ugyanolyan kis utcákon jártunk, ugyanolyan épületek között. Nem tudom, mire számítottunk, de Mr. Pirelli annyira mondogatta, hogy érdemes máshova áthajózni, hogy túl nagy elvárásaink lettek. Valószínűleg a kávé utáni hajsza se segített az első benyomás kialakításában, ráadásul hamar kikeveredtünk a szép részekről, és egy unalmas, forgalmas út mellett sétáltunk. Ekkor döntöttük el, hogy hagyjuk ezt az egészet, visszamegyünk a cukrászdába, iszunk egy kávét, és visszamegyünk Varennába a következő hajóval.

Köd és hegy a sétányról

Egyszer csak a járda is elfogyott, és kénytelenek voltunk az úton továbbmenni, pedig ahhoz képest, hogy mekkora település, volt forgalom. A Villa Melzi kerítése mentén értünk vissza a parti sétányra. A kerítés persze vastag, magas kőkerítés volt, hogy ha már egyszer nincs nyitva a villa, mert tél van, akkor se lásson be az ember még véletlenül se.

Bellagio látképe

Ahogy visszaértünk a bájos sétányra, máris jobb lett a kedvünk, és kezdtük érteni, miért áradoznak erről a helyről annyira. Egy trükk van csak: nem szabad túlságosan eltávolodni a turistás szakasztól. Vagy nem télen kell menni, amikor nincs élet.

Még egy érdekes épület: elhagyatott hotel vagy villa

Visszamentünk a cukrászdába, ami a Pasticceria Rossi Bar nevet viseli. Ha már Olaszország, akkor adjuk meg a módját, ettem egy tiramisut. Hamarosan indult vissza egy hajó Varennába, arra felszálltunk, Varennából pedig elvonatoztunk Milánóba.

Milánói dóm

Milánóban egy látnivalót volt időnk és energián megnézni: a dómot. A milánói dóm (Duomo di Milano) helyén már az ókorban templom állt. A 14. századig még egy bazilikát és egy keresztelőkápolnát építettek mellé, de ezeket 1386-ban lebontották, és 1396-ban elkezdődtek a ma ismert dóm építési munkálatai. 1418-ban a főoltárt már felszentelték, de az épületet csak 1572-ben szentelték fel. A munkálatok nem álltak le, díszítő elemek folyamatosan kerültek a dómra, és a korstílusnak megfelelően építgettek hozzá az évszázadok során. Az épület 158 m hosszú, a kupolatorony 108.5 m magas.

Óriási méretek

Belépőjegyet egy külön épületben, automatánál tudtunk menni. A bejáratnál átnézték a táskákat, innivalót nem is engedtek bevinni.

Főoltár

Elképesztően hatalmas ez az épület, és tele van festményekkel, szobrokkal, rózsaablakokkal, lehetetlen volt aprólékosan végignézni. Megnéztük a kriptát Borromeo Szent Károly koporsójával.

A templom alatt

Az alagsorban a templom alatt feltárt egykori épületek romjait lehet megnézni.

A tetőm

A fő attrakció a tetőn való séta volt. Úgy indultunk neki a hosszú csigalépcső megmászásának, hogy azt hittük, egy szokásos toronyba megyünk fel, ahonnan lesz kilátás a városra. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy konkrétan a milánói dóm tetején, a márványlapokon fogunk sétálgatni, pedig bizony ez történt.

Azért látszik, hogy a tető is milyen hatalmas

Ez egy elég megismételhetetlen élmény, nagyon menő! Az ember folyamatosan azt érzi, hogy tilosban jár, pedig teljesen legális. Meg félelmetes volt belegondolni, hogy ha beszakad alattam a tető, akkor bizony vége a dalnak, ezt a zuhanást nem lehet túlélni.

Fent aranylik a Mária szobor

A templom tornyának tetejéről egy aranyozott, 4 méteres Mária szobor, a Madoninna emelkedik ki.

Jégcsapok

A rengeteg tornyocska olyan hatást kelt, mintha felfordított jégcsapok lennének.

Piazza del Duomo

Fentről a Piazza del Duomora lehet rálátni, most fénylő, színváltós karácsonyfa állt rajta. Ettől a tetősétától teljesen odáig voltunk, folyamatosan azon lelkendeztünk, hogy mennyire jó már, hogy ezt engedik. Sosem hittem volna, hogy egyszer a gótika egyik mesterművének tetején fogok álldogálni.

Fénydísz a házon és karácsonyi vásár

A dóm körül karácsonyi vásár terült el. Jólesett volna egy forralt bor, de egyszerűen sehol nem árultak. Bánatunkban besétáltunk egy édességboltba, és bevásároltunk csokiból.

A belépőnkkel még jópár helyre bemehettünk volna, a dóm múzeumába is, ami egy szomszédos épületben található, de sajnos pont zártak. A jegyek egyébként  3 napig érvényesek, ezt a részét nyilván nem tudtuk kihasználni, de tetszik ez a rendszer. Lett volna értelme, ha több napot maradunk.

Swarovski karácsonyfa

Belestünk még a Galeria Vittorio Emanuele II bevásárlóközpontba, amit úgy reklámoznak, mint a a világ legrégebbi plázája. 1865-ben épült, ma luxusmárkák boltjai üzemelnek itt. 2015 óta az adventi időszakban egy hatalmas karácsonyfa áll a csarnok közepén, amit Swarovski kristályok díszítenek. Tényleg szép, de egy kissé túlzás az én egyszerű lelkemnek.

Beesteledett, elindultunk a reptérre, és hazarepültünk. A gép persze késett, hajnal 1 körül szálltunk le. Milánóból nem sokat láttunk, de a Comói-tó környékét sikerült az ott töltött pár nap alatt felfedeznünk. A tó és a hegyek harmóniája mesés, jó visszagondolni rá. Jó lenne egyszer nyáron is látni, de a téli látvány is csodaszép volt. 

Téli Turul 2020

Január 11-én tartották a Téli Turul teljesítménytúrát. Húggal rég túráztunk már, együtt és külön is, és azonnal belelkesedett, amikor felvetettem a közös túra lehetőségét.

Útvonal

Útvonal: Déli-pályaudvar - Normafa - Makkosmária - Budakeszi út - Petneházy-rét - Nagykovácsi 

Táv: 22.6 km Szintemelkedés: 640 m Szintidő: 7 óra

A 20 km-es táv a Kerencsen 20 nevet viselte. Igen, ez egy ilyen nagyon magyar túra volt, már a nevéből is egyértelműen kiderül. Engem nem különösebben izgat, túra legyen, onnantól kb. mindegy a körítés. A Déliből indultunk, a mi távunkon reggel 8-ig lehetett indulni, utána már csak saját idő terhére. Nem terveztem rohanni, de kiderült, hogy húg este moziba megy Veszprémbe, és negyed 4 körül buszon kell már lennie, hogy odaérjen, úgyhogy haladni kellett, hogy mihamarabb Nagykovácsiba érjünk. 

A turul

Az első EP a rajt után nem sokkal, egy turul szobornál volt - hol máshol? Ezt követte a túra legnehezebb, legfárasztóbb szakasza: felmásztunk a Széchenyi emlékműhöz folyamatosan emelkedő utcákon és hosszú lépcsősorokon. A lépcső volt a legrosszabb, végeláthatatlan, fárasztó mászás, a túra összes többi része laza volt ehhez képest. Hideg volt, de itt levettem a sálat és sapkát. 

Mászás közben

Az emlékműtől a Normafáig kellemes séta volt eljutni. Pecsételés előtt még kihasználtuk a nyilvános mosdó adta lehetőséget, ezután már csak az erdőben lehetett volna elbújni pisilni, ami a csupasz fák és bokrok miatt elég necces. Betértünk a fák közé, végre nem a városban "túráztunk".

Szmog és hó a Normafán

A Makkosmária felé vezető út néhol jeges volt, húg fel is vette a csúszásgátlót, én bíztam a cipőm talpában - bár néha azért megcsúsztam így is. Útközben egy nagy csapat kutyással találkoztunk, akik bár lassítottak minket, mert nem volt egyszerű a rengeteg szaladgáló kutya között áthaladni, de olyan cukik voltak, hogy simán megérte a késés. Volt egy annyira helyes, vörös kutya, akit legszívesebben megnyunyorgattam volna és a bundájába fúrtam volna a fejem, de valószínűleg a gazdája nem örült volna annyira. 

Mókus

Makkosmárián frissítő volt, a zsíros kenyeret kihagytuk, meleg teát töltöttünk csak a bögréinkbe. A Budakeszi út felé megint ismerős utakon jártunk, egy szakasz volt csak, amit nem ismertünk, ez a Pulmonológiai Intézet kerítése mellett vezető jelöletlen út, ami kvázi levágás a Budakeszi úthoz. Itt kódos EP volt. A kódot nem árulom el, de elég jellemző évszám volt a túra tematikájához kapcsolódva. 

Erdős

A Petneházy rétig erdei út vezetett, a vége lett csak betonút. Ezen a szakaszon meg kellett állapítanom, hogy túrán annyi pasit bokorba hugyozni még nem láttam, mint itt. Lehet, hogy csak épp pechem volt, lehet, hogy itt ilyen a törzsközönség, én nem tudom, de elég gáz volt. Még a Normafánál, ahol volt rendes, igényes wc, ott is inkább a bokrokat választották. Meh. :/

Jeges pocsolya

Pecsételésnél kaptunk csokit. A hidegben kicsit megkeményedett, azt nyammogtuk, amikor a már jól ismert úton elindultunk Nagykovácsi felé. Sokszor jártunk már erre, nem számítottam izgalomra. Azt elfelejtettem, mennyire köves az út az alacsonyabb fás részeken, kényelmetlen volt így a séta, de túléltük. 

Nagykovácsi közelében

Elértük Nagykovácsi határát, majd leballagtunk a meredek autóúton. Nagy szerencsénk, hogy nem volt lefagyva, ott tényleg csak csúszva lehetett volna lejutni. Menet közben megnéztük a buszmenetrendet, és igen kevés időnk maradt a következő 63-ast elérni. A plébánián volt a 20-as táv vége. Odabent sor állt, még inkább csökkentve az esélyt a busz elérésére. Megkaptuk az oklevelet, választottunk rétest, és már szaladtunk is a buszra, amit csodák csodájára elértünk. Húg még le is tudott zuhanyozni nálunk, mielőtt hazaindult volna. 

A túra útvonala tetszett, a városi részt mondjuk kihagytam volna - ha a 15 km-es távon indulunk, akkor a Normafáról indultunk volna. Kellemesen elfáradtam, de a másnapi Zúzmara 5K-ra még azért maradt erőm. 

KószaKommandó Tél - Szépjuhászné és a Tündér

Január első hétvégéjén könnyű túrára mentünk a kószákkal. Semmi durvulás, csak a budai hegyek városhoz közeli szakaszán kirándultunk.

Útvonal: Szépjuhászné - pálos kolostorrom - Pozsonyi-hegy - János-hegy - Tündér-szikla - Hunyad-orom - Lóvasút-végállomás/ Zugliget

Táv: kb. 8 km

A Moszkván találkozott a kis csapat, onnan buszoztunk fel a Szépjuhásznéhoz. Télen a büfé beköltözik a belső terembe, ahol kellemes meleg van, és a falakat a szocializmusból megmaradt képek, úttörő jelszavak és plakátok díszítik. Ilyen lelkesítő, mozgósító hangulatban fogyasztottuk el a napindító palacsintákat, teákat és forralt borokat.

Pálos romok

Mielőtt elindultunk volna a piroson a János-hegy kanyargós turistaútján, megnéztük a pálosok budaszentlőrinci kolostorának romjait. Rengetegszer jártunk már a Szépjuhásznénál, de a emlékhelyet sosem vettük észre, kicsit el van dugva. Pedig a pálosok legnagyobb temploma és kolostora állt itt egykor. 1301-ben kezdtek itt kolostort építeni a már meglévő Szent Lőrincnek szentelt kápolna mellé. 1308-ban ez lett a rend fő kolostora. 1526-ban a törökök a kolostort lerombolták és felgyújtották, onnantól pedig többé nem nyerte vissza régi fényét, a pálosok soha nem kapták vissza ezt a területet.

A János-hegyre vivő szuszogós úton hamar tapasztaltuk, hogy bár a városban a hidegen kívül nyoma sincs a télnek, a hegyekben bizony jég és hó is akad. Előző este eső esett, az a magasabb területeken hó formájában maradt meg.

Kilátás az Erzsébet kilátóból

Budapest

A hegy tetején orkánszél fújt, de ez nem tántorított el minket attól, hogy felmenjünk az Erzsébet kilátóba. Odafent a jeges szél olyan erős volt, hogy meg kellett kapaszkodjak, mert nem voltam biztos benne, hogy nem fog egyszer csak felkapni. A fotózással is siettem, már az alatt a pár perc alatt teljesen átfagytak az ujjaim, fájt a hidegtől.

Havas út 

A zöldön mentünk tovább a Tündér-szikla irányába, pontosabban mondva csúszkáltunk, mert itt tényleg jeges volt minden, ráadásul lefelé haladtunk, még több esélyt adva annak az eshetőségnek, hogy elcsúszunk.

Tündér-szikla

A sziklánál már eléggé fáztam, botor módon elfelejtettem kesztyűt vinni, bár az az igazság, hogy nem is gondoltam, hogy annyira hideg lesz. Sálat bár előkészítettem, a cipősszekrényen felejtettem a reggeli sietségben. Fel lehetett volna még mászni a Hunyad-oromra, de túlságosan átfagytam már, fox is fázott, úgyhogy búcsút intettünk a társaságnak, és hazamentünk melegedni. Nagyon jólesett kimozdulni, de ennyi séta elég volt a hidegben.

5. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál, 5 km

Jópár évet kihagytam ezen a versenyen, 2017-ben voltam először és utoljára Zúzmarán. 10 km-re neveztem, de a héten rájöttem, hogy ez megint a táv tiszteletben nem tartása lenne, hiszen egyáltalán nem készültem fel rá. Nem akartam utolsók között bevánszorogni egy olyan távon, amit csak kivagyiságból vállalok be, úgyhogy átneveztem a kisebb távra, 5 km-re. Egyáltalán nem bántam meg, ezt magabiztosan tudtam teljesíteni. 

Urbánus hajnal

Arra viszont nem számítottam, hogy mennyire korán kell kelni. A 10 km-es verseny 14:00-kor indult, és csak az átnevezést visszaigazoló levelet olvasva szembesültem azzal, hogy az 5 km bizony január 12-én reggel 9-kor rajtol. Nem repestem e hírtől, de legalább futás után az egész napom szabad maradt. 8-ra értem a Hungexpón található versenyközpontba - a Kerepesi úttól még jó sokat kellett sétálni, bemelegítésnek sem volt utolsó, és a napfelkeltét is láttam. Hideg volt, látszott a leheletem, úgyhogy siettem is befelé az épületbe. Hamar megkaptam a rajtcsomagot, átöltöztem, leadtam a hátizsákom, mosdókör, és még így is volt 25 percem a rajtig. 

Szakaszos rajt volt, a harmadik hullámmal jutottam ki a csarnokból. Már sütött a Nap, de még csípős hideg volt. Három éve a latyakkal és vízzel gyűlt meg a bajom, most szerencsére sár se volt, minden keményre fagyott,. Ahol jég volt, azt is ki lehetett kerülni könnyen. Az első 3,5 km-t nagyon élveztem, a saját tempómban lendületesen futottam, előzgettem. Rövidebb versenyeken lehet jobban járnék, ha előrébb állnék a rajtzónában, mert rengeteg embert kellett kerülgetnem. Volt, aki már 500 m után sétálni kezdett, amit nagyon furcsállok. Hacsak nem egy rosszabb lépés, gyomorfájdalom stb. vagy sérülés miatt kénytelen valaki már az elején sétálni, akkor nem teljesen értem, hogyan gondolja teljesíteni a táv többi részét.  

Már csak 1,5 km volt hátra, amikor kicsit elfogyott a szufla. Már csak azokat előztem meg, akik sétáltak, kicsit belassultam. Tudtam, hogy már nincs sok hátra, úgyhogy futottam tovább. Befordultunk az épület elé, onnan már csak pár méter volt a cél. 35 perc 59 mp alatt teljesítettem az 5 km-t. Megint nem futottam két hónapja, ahhoz képest teljesen oké vagyok ezzel az eredménnyel.

Cuki érem

A szervezés szokásos BSI-s, flottul ment minden. Egy dolog nem volt túl szerencsés, az 5 és 10 km-es versenyzők ruhatára egy másik épületben volt. Nem kellett sokat sétálni, de nem esett jól futás után még kiizzadva, de a melegről kisétálni a hidegbe. Ezt leszámítva szuper volt minden. 

Advent Olaszországban: Lecco és Piani d'Erna

2019. december 8. vasárnap

December 8 Olaszországban ünnepnap, a Szeplőtlen Fogantatás napja. Nem értettük, hogyan jön ki a matek, ha Mária december 8-án terhes lesz, majd 24-én megszületik Jézus, de azóta utánaolvastam, és ezen a napon nem Jézus, hanem Mária fogant meg édesanyja, Anna méhében, és szeptember 8-án született meg. Így azért kerekebb a történet. Az olaszoknál ez munkaszüneti nap, ekkor állítják fel az otthonokban a karácsonyfát. Nem tudtuk, mennyire fogja ez érinteni az aznapi terveinket, nyitva lesz-e bármi, de legfőképpen a felvonó jár-e, amivel a Piani d'Erna csúcsára akartunk fellibegni. 

A bőséges reggeli után vonatra szálltunk, és meg sem álltunk Leccoig. Pont lekéstük a buszt, ami a felvonóhoz ment, így lett egy óránk a városban körülnézni.

Lecco területén kelták, majd rómaiak éltek. A Nyugat-római Birodalom bukása után a Longobárdok foglalták el, a 6. századtól pedig a frankok. I. Ottó német-római császár sokat időzött Leccoban, ahogy később II. Konrád német-római császár is. Ma 48ezer lakosa van, jelentős fém- és textiliparral rendelkezik. Szombathely testvérvárosa. 

Az utcák tele voltak emberekkel, úgy tűnt, az ünnepnapot inkább mászkálással töltötték, legalábbis napközben. A boltok is nyitva voltak, egy kis bisztróba is betértünk meginni egy kávét, ahol egyetlen öreg néni állt a láthatóan ősrégi, de süteményekkel teli pult mögött.

Comói-tó Leccoból

Elsétáltunk a tópartig, és megállapítottuk, hogy bizony a Comói-tó innen is baromi szép. Nem csak a tó irányába, hanem a város felől is hegyek vettek körbe.

Mikulásszán a vízen

Láttuk a vízi Mikulás száncsónakját a vízben. Az sajnos nem derült ki, pontosan hogyan is kéne a rénszarvasoknak a vízen mozogniuk, de ez legyen a Mikulás titka. :)

Leccoi karácsonyfa

A következő 5-ös számú busszal mentünk a felvonóig. Felszálláskor próbáltunk a sofőrnél jegyet venni, de egy automatára mutatott a jegyérvényesítő mellett, azon lehetett jegyet váltani. Mázlink volt, hogy volt elegendő aprónk, mert papírpénzt el se fogadott a gép, csak érmét.

Kanyargós helyi úton közeledtünk a felvonó felé. Már a parkolóból is szép látvány fogadott minket, izgatottan vártuk, mi vár odafent. A felvonó hivatalosan éppen indult volna, amikor odaért a busz. A kezelő még visszaszaladt indítás előtt, és kiadta a jegyeket. Bezsúfolódtunk az amúgy is elég sűrűn álló emberek közé, és reméltük, hogy mihamarabb feljutunk, mert nem volt túl kényelmes összenyomódva állni abban a kis kabinban. Utólag belátom, hogy mehettünk volna a következővel, de az internet szerint félóránként jár csak a felvonó, sőt, még egyórányi ebédszünetet is írtak délre - nos ez nem volt pontos infó. Akik nem fértek be a kabinba, utánunk 10 perccel már fent voltak.

Laknék ott

A hegyen pedig... hát huh, gyönyörű volt. Mögöttünk havas hegyek, amerre elláttunk.

Panoráma

Negyed óra sétával értünk el a kilátóponthoz egy kereszt mellé. Na onnan tényleg lélegzetállítóan szép volt a kilátás a Comói-tóval és a hegyekkel.

Lecco és a tó (fox fotója)

Itt elég sokat időztünk. Egyrészt gyönyörű volt, másrészt jólesett a napon sütkérezni, kifejezetten meleg volt a hegyen. Amíg fox mindenféle keskeny nyúlványokra mászkált ki, én egy padon pihentem és gyönyörködtem.

Fox és a hegyek

Volt a hegyen egy étterem, a Trattoria Bar. Éhesek voltunk, úgyhogy gyanútlanul besétáltunk. A hely hangulatos volt, szó se róla, de dugig volt emberekkel. Pont le tudtunk ülni egy asztalhoz, szerencsénk volt, de utána sokáig nem jött oda hozzánk senki. Érthető volt, mert egy pincérlány rohangált fel-alá, egy másik pincér kezelte a kasszát, a pultos fickó pedig, aki a tulaj lehetett, jókedvűen ivott meg mindenkivel egy felest, aki rövidet rendelt. Én már feladtam, fel is álltam, de pont abban a pillanatban libegett oda a pincérlány. Végül nagyon finom tésztát ettünk, ahhoz képest hamar elkészült.

Hegyek a távolban

Ebéd után újabb sétára indultunk. Konkrét célunk nem volt, csak kiválasztottunk egy irányt. Igazából bármerre mehettünk, a látvány mindenhol szép volt.

Forrás

Egy hegyi forrás mellett is elhaladtunk, nem bírtam ki és megkóstoltam. Vízíze volt, semmi extra - nem tudom, mire számítottam.

Azért mi is sétáltunk egy kis hóban, még ha olvadt is (fox fotója)

Utoljára még visszamentünk a kilátóhoz, megnéztük a kilátást délutáni fényekben is.

Fénysugaras

Akkor indultunk vissza a városba, amikor kezdett lemenni a nap. A buszt vártuk, amikor hirtelen az összes várakozó utas a kőkerítés széléhez tódult: onnan jobban lehetett látni az éppen lenyugvó, vöröslő napkorongot. Ez egy szép zárása volt a hegyi kalandnak.

Ott voltunk fent!

Leccoból visszavonatoztunk Varennába. A vonaton már látszott, hogy ünnepnap van, egyedül utaztunk a kocsiban, és az egész vonatos se sokan voltak.

Varennai cica simogatása (fox fotója)

Vacsorát szerezni még nehezebb volt, mint előző nap: bolt ugye nem volt, és a Victoria Grill is zárva volt. A Quattro Pass nevű überfancy étterembe ültünk be igényes MTT-s pulcsiban, fáradtan, szépek lehettünk az elegáns pincérek között. Sör nem volt, úgyhogy kénytelenek voltunk egy üveg bort rendelni. Fogalmunk se volt, mit kérjünk, de ha már Olaszország, akkor valami helyit szerettünk volna. Hálistennek a lista legolcsóbb tételét javasolta a pincér, még így is elég borsos ára volt. Ízre sajnos nem volt különleges, őszintén szólva annyira finom se volt, de azért elfogyott.

Esti fények

A bortól jókedvűen sétáltunk vissza a szállásra a parti sétányon. Csak mi jártunk ott, sötét volt minden, a túlparton is csak halványan látszódtak a fények. Ez a városka még kihaltan is nagyon szép.