5vös 5 km, 2017 ősz

Már két 5vös 5 km futáson részt vettem (olvasni itt lehet róla meg itt), úgyhogy ahogy megnyílt a regisztráció, be is neveztem. A verseny napján munka közben ugrottam el átvenni a rajtszámot, de még az utolsó pillanatig gondolkoztam, induljak-e egyáltalán. Előző este sikerült alaposan besöröznünk ugyanis a húgaimmal, későn értem haza, keveset aludtam, és még délután is fájdogált a fejem. Az időjárás is szeszélyes volt, lógott az eső lába és hűvös volt. Végül eldöntöttem, ha már egyszer elhurcoltam a futóscuccomat melóba, akkor nem fogok szégyenszemre megfutamodni. 

Nem siettem el a helyszínre érkezést, 3/4 5 körül indultam el az irodából. Folyt a bemelegítés, mikor odaértem. De valahogy indokolatlanul sokáig tartott. Már lassan indulnia kellett volna a futásnak, de még mindig ugrándozott a fitnesszcsajszi. Gyakorlatilag a tömeg magától kezdett a rajtvonalhoz vonulni, megszakítva a soha véget nem érő bemelegítést. Itt még nem gyanakodtam. Na de jött a rajt. Azaz jött volna, mert a kancellár, aki indította volna, nem volt meg. Aztán előkerült, de láthatóan most tudta meg, hogy neki ez a feladata, és "3-2-1-rajt!" felkiáltással elindította a futókat. Csakhogy nem mozdult senki semerre, a szervezők kértek még 2 percet, amiből bő 5 perc lett. Akkor a kancellár újra előadta a korábbi performanszát, és végre elindultunk. Na ez azért így nagyon gáz. Az 5vös 5km lényege, hogy 5 óra 5 perckor indul - most majdnem negyed 6 volt, mire rajtoltunk. A kancellár nem volt képben, és a minden futóversenyen megszokott közös visszaszámlálás is elmaradt. És nem volt speaker egyáltalán, egy-egy szervező beszélt néha mikrofonba, de azt hagyjuk is inkább. Nagyon érződött, hogy most más a szervező brigád, eddig nem volt ennyire amatőr hibák. 

Nagyon odafigyeltem a futás elején, hogy ne ragadjon el a hév és nehogy megpróbáljak egy tempót futni a fitt egyetemistákkal. Kinéztem egy idősebb férfit, őt követtem. Egy idő után elvesztettem, de jó taktikának bizonyult a lassú rajt, nem fogott ki rajtam ez a verseny. Kényelmesen, kellemesen érezve magam futottam végig az 5 km-t, a célegyenesnél még gyorsítani is tudtam. Útközben pár említésre méltó dolog történt csak: láttam egy srácot, aki elesett egy szűk szakaszon, vérző lábbal és fejjel sántikált le az útról. Egy ponton tróger munkásfiúk álltak a járda mellett és azzal szórakoztatták magukat, hogy hangosan kommentálták az előttük elfutó lányokat. Elképesztő gázak voltak. Amúgy annyira érdekes, hogy mindig az ilyen nagyon suttyó, nagyon előnytelen kinézetű faszik érzik feljogosítva magukat az ilyenre. :/ Kivételesen nem találkoztam tahó autóssal, és a levegő se volt annyira füstös.

Az útvonal biztosítása viszont kritikán aluli volt. Az irányítónak beállított szervezők csak álltak ott, nem kommunikáltak se a futókkal, se az autósokkal, a legtöbbjüknek bocsánat, de sok haszna nem volt. Nem állították le a forgalmat, sokszor az autók között kellett cikáznunk. Nem értem, miért nem képesek arra a szűk egy órára, amíg a verseny tart, lezárni legalább azt a pár utcát, ahol a szűk járda miatt az úton fut a tömeg. Kibszott balesetveszélyes.

Szóval ez a szervezés nagyon kritikán aluli volt. A célnál alig találtam meg a vízosztást, ahol hatalmas tömeg alakult ki. Két szervező töltögette egyesével kis poharakba a vizet egy nagy hordóból. Wtf? Ennél még az is jobban működött, amikor csak a vizet rakták ki, és a futók öntöttek maguknak. Mindezt egy darab asztalnál. Ezek az emberek mégis mit gondoltak? Életükben nem voltak még futóversenyen, az biztos. Szégyen egy ennyire hagyománynak számító rendezvényen egy ilyen gyenge szervezés.

A célba érés után gyorsan el is slisszoltam, a tavasziakból okulva nem vártam meg, amíg a takkernéni Marika is átveszi a kategóriájában elért helyezéséért az érmet és egy órát váratnak a tombolával.

Egyébként kifejezetten jól futottam, 31 perc 55 mp alatt értem be, ami personal best. ^_^

Crazy 5K

A Crazy 5K egy akadálypályás futóverseny, ahol nem a versengés a lényeg, hanem a szórakozás. 10-12 felfújható akadályt állítanak fel, a futás mellett ezekkel is meg kell küzdeniük az indulóknak. A helyszín a dunakeszi repülőtér volt, ahol kényelmesen elfért az 5 km-es pálya.

Minc hívta fel a figyelmem erre az eseményre, és eredetileg együtt mentünk volna, de Bogi ugrott be a helyére. Mostanában egyre több ismerősöm, közeli barátom, családtagom kezd futni, ami tök jó. Bogival most voltunk először együtt versenyen, nemsokára húgommal indulok egy másik futamon, tiszta boldogság.

Szeptember 16-án 10 körül indultunk, Dunakeszi vonattal 20 perc a Nyugatiból, a deles rajtra kényelmesen odaértünk. A repteret nem volt olyan egyszerű megtalálni, mint gondoltam: az út egy idő után lófuttató pályához vezetett, onnan kis házak és fák között földúton jutottunk ki a nagy nyílt térre. Azonnal egyértelmű volt, hogy jó helyen járunk: a mezőn cikkcakkban mindenfelé futó, kocogó vagy sétáló emberek, felfújt akadályok, sátrak.

Eleinte kicsit rossz érzésem volt a rendezvény szervezettségébel kapcsolatban: a reptérig semmi útjelző táblával nem találkoztunk, és a rajtcsomagért is indokolatlanul sokáig kellett sorban állni. Később elszállt minden kétségem – ez egy kifejezetten jól megszervezett verseny volt. Igaz, hogy sokat álltunk sorba, de zseniálisan voltak elosztva az indulók a csomagfelvételnél, idősávok szerint lehetett a pultokhoz menni. Bár sokan voltunk, elégnek bizonyult a toitoi-k mennyisége, és nem is voltak annyira gázok. Az öltözőben elfértünk, és a csomagjainkat is gyorsan le tudtuk adni. Az utolsó akadálynál kisebb tömeg alakult ki, ezt a szervezők azonnal lereagálták: az eredetileg tervezett negyedórás sávos indítás helyett kicsit csaltak az órával és késleltették az indulásokat egészen addig, amíg helyre nem állt a rend. Nekünk bő 20 percet kellett várnunk az előttünk induló sáv után, és mire a pálya végére értünk, egyáltalán nem volt torlódás. Le a kalappal, ritkán ilyen jó a problémamegoldás futóversenyeken.

A pálya. A jobb felső akadály volt a célnál, végül három részre szedték, és a legnagyobb csúzdán értünk be a célba.

A közös bemelegítés egészen szórakozató volt, bár a végére már untam, sose a kedvencem, mert általában nem lehet rendesen elférni. Utána már csak pár perc, és elindultunk. Futottunk párszáz métert, majd jött az első akadály. Hamar egyértelművé vált számomra, hogy ez nem is lesz annyira egyszerű. Ezekre az akadályokra fel kell mászni, és az bizony elég fárasztó, pláne két futás között. Hamar eljutottunk odáig, hogy számolgattam magamban, mennyi van még hátra. :D Baromi fárasztó volt. És időnként kicsit balesetveszélyes is. Az egyik akadályról konkrétan majdnem leestem, annyira hülyén kellett felmászni rá, de a végére azért belejöttem.

Be kell valljam, sokat sétáltam. Kifárasztottak az akadályok, és futni is rég voltam, bő egy hónapja. Meglepett, hogy ennyire visszaesett az állóképességem, mindenképpen dolgoznom kell rajta. Elég boldog voltam, amikor az utolsó csúzdán lesiklottam, és a nyakamba akasztották az érmet.

Bogi persze már rég beért (– miért vagyok én ilyen lassú?). Le kellett ülnöm pihenni és inni egy rakás vizet. Nem tudom, mennyi idő alatt futottam le a távot, nem vittem magammal telefont, chipes mérés pedig nem volt. Utólag azt mondom, hogy azért szórakoztató volt ez a verseny, de nagyon fárasztó is – vagy csak én nem vagyok jó kondiban.

Kb. olyan vörös a fejem, mint a hajam. 

Egy sarki késdobálóban még megittuk egy-két jutalomsört, majd magunk mögött hagytuk Dunakeszit. Ha lesz még ilyen verseny jövőre, azért elképzelhető, hogy megyek. :D    

Görgei Artúr éjszakai emléktúra, 12 km

Amióta elkezdtünk rendszeresen teljesítménytúrázni, az Attila Unokái túráin voltunk a legtöbbet. Az éjszakai túráik nagyon tetszenek. Augusztus 11-én is egy ilyen túrájukon vettünk részt, a Görgei Artúr emléktúrán. Eredetileg a 20 km-es távon terveztünk indulni, de a hét elején megbetegedtem,és nem éreztem magam késznek arra, hogy péntek este egy 20-ast lesétáljak időre. Így viszont kishúg is csatlakozott a csapathoz, ő a hosszabb távot nem vállalta volna. Mindannyian regisztráltunk a 12 km-es távra, és péntek este találkoztunk a Szépjuhásznénál.

Térkép

Útvonal: Szépjuhászné > Apáthy-szikla > Határnyereg > Hűvösvölgy > Nagy-Hárs-Hegy > Szépjuhászné

Táv : 11,42 km; Szintemelkedés: 484 m; Szintidő: 4 óra

A poén, hogy bár csak 11,4 km-t mentünk, a végére úgy elfáradtunk, mint egy hosszú túrán. Csalóka a kisebb táv, mert ugyanúgy tempósan kellett haladnunk, hogy szintidőre beérjünk. Viszonylag sokan is voltunk: fox, Minc, két húg és én, ennyi embernél megesik, hogy percenként meg kell állni, mert valakinek valami nyűgje van. :D

A Szépjuhásznétól indultunk. Az első ellenőrző pontig először erdőben sétáltunk, majd beértünk a városba. Az Apáthy-szikla volt az a rész, amit már jól ismertünk. Nem kevés lépcsőt kellett megmásznunk, de a látvány minden alkalommal kárpótol. A sziklától viszonylag messze találtuk az első EP-t, nem emlékeztem, hogy ilyen sokat kell ekkora emelkedőn menni. Pecsét, csoki, és már robogtunk is tovább. A zöld kör jelzés ismerős terep, a Szent László emléktúrán már jártunk erre.

Kezdett sötétedni, Hűvösvölgy felé már előkerültek a zseblámpák. Felvettem a láthatósági mellényt, de hamar le is vetettem, egyszerűen annyira meleg volt, hogy nem bírtam magamon tartani. Kicsit túl nagy magabiztossággal mentünk, az ismeretlen katona sírját elhagyva nem ellenőriztük az itinert, és nem kanyarodtunk fel a sárga csík jelzésre, hanem haladtunk tovább a zöld körön. Ahhoz már túl sokat haladtunk, hogy visszaforduljunk, úgyhogy egy másik úton jutottunk vissza az eredeti útvonalra.

Sötétedik

Hűvösvölgynél újabb pecsét került az itinerbe, ettünk barackot, és célba vettük a Nagy-Hárs-hegyet. Innen a kilátóig emelkedett az út, ami nem is lenne baj, de iszonyat párás volt a levegő, ami kellemetlenné tette az utat. A távolból mennydörgés moraját hallottuk, néha villámok cikáztak. Nem készültünk esőre, úgyhogy reméltük, hogy megússzuk szárazon. A kilátóba felmentünk, mesés az éjszakai panoráma. Pár méterre volt a harmadik EP.

A Nagy-Hárs után már csak le kellett jutni a Szépjuhásznéhoz. Szintidőn belül beértünk, megkaptuk az oklevelet és kitűzőt, és befaltunk néhány zsíros/lekváros kenyeret. Hazafelé a buszon kapott el minket az eső, de mire a Moszkvára értünk, már el is állt.

Idén Attiláéknak nem lesz már éjszakai túrája, amit sajnálok,de tök érthető is. Jön az ősz, korán sötétedik. Az az igazán hangulatos, amikor világosban indulsz el, és sötétben érsz be. Jó volt ez az éjszakai túrás szezon, amint lesz rá lehetőség, megyünk megint! 

Budai kilátók nyomában

Egy július végi vasárnapon felkerekedtünk foxszal, hogy bejárjuk a Budai kilátók elnevezésű teljesítménytúra útvonalát. Nem akartunk szervezett túrára menni, csak egy túrandit szerettünk volna. Mivel a Normafa – Jánoshegy – Szépjuhászné szakaszt már rengetegszer bejártuk, úgy döntöttünk, hogy a Szépjuhásznétól indulunk.

A Szépjuhásznétól a Nagy-Hárs-hegyre sétáltunk fel. Itt találkoztunk az Attila Unokái háromfős csapatával, akik valószínűleg a két héttel későbbi Görgei Artúr emléktúra útvonalát járták be. Ahol mi felmentünk, az emléktúrán ott kellett lesétálni, de ez egy másik történet. Egészen megörvendtünk foxszal, hogy még ismerős arcokat is látunk túra közben.

Nagy-Hárs-hegy kilátó

A Nagy-Hárs kilátójára felmásztunk. 

Panoráma

A Nagy-Hárstól a Kis-Hárs-hegy felé gyalogoltunk tovább.

Bátori barlang - ahol a Bibliát forította Bátori László a 15. században

Az Makovetz kilátóra nem tudtunk felmászni, mert le van zárva. 

Balesetveszély

A műszaki állapotát mérik fel állítólag, mert balesetveszélyes, bár ennek semmi nyomát nem láttuk. Annyiból nem bántam, hogy amúgy sem ez a kedvenc kilátóm: mikor legutóbb megmásztam, érezhetően ingott. A kilátás pedig nem sokban tér el a Nagy-Hársnál látottaktól. 

Rátértünk a hárshegyi körútra, ezen jutottunk el a Petneházyrét kezdetét jelző Szép Juhászné útra. Pár percig az autóút mellett sétáltunk, de nemsokára megkezdtük az emelkedőt a Fekete-fejre (386 m). Erről a csúcsról még életemben nem hallottam. 

A pihenő és a zászlórúd

Ezen a hegyen örökerdő található, ahol nincs erdőgazdálkodás, és a WWF tanösvényt hozott itt létre. Kilátó valaha volt, ma már csak egy zászlórúd jelzi a helyét. A Gyuri pihenőnek nevezett ponton egy kis padról lehet gyönyörködni a kilátásban.

Fekete-feji kilátás

A hegyről lejőve megint civilizációközelben találtuk magunkat, de nem sokáig. Egy lovaknak elkerített mező mellett, poros úton sétáltunk. Itt lett először gyanús, hogy a magunkkal hozott víz elképzelhető, hogy kevés lesz. Tűzött a nap, nagyon meleg volt. Kis ideig még láttuk a János-hegyet az Erzsébet kilátóval, aztán elvesztünk a fák között. Olyan természetvédelmi területen keltünk át, amiről olvastam, hogy régen csak létrán lehetett bemászni az egyik oldalon, és kimászni is ugyanígy a túloldalon. Mostanra a kerítést megbontották, kényelmesen át tudtunk sétálni.

Háttérben a János-hegy

Ahogy telt az idő, egyre inkább elkapott a „kellemes nyáreste van” fílingje. A nap szép lassan ereszkedett lefelé, mezőillat lengte be a levegőt, tücskök ciripeltek mindenfelé. Kényelmes lett volna andalogni, de szorított az idő, még sötétedás előtt Nagykovácsiba akartunk érni, és már láttuk, hogy bele kell húznunk.

Ráláttunk a Hármashatár-hegyre is

A Tarnai pihenő (422 m) volt a következő nagy elérendő állomás. A Nagykovácsi felé haladó útról egy ponton le kellett csatlakozni, hogy a pihenőhöz eljussunk. Kicsit fájt látni, milyen sokat kell majd visszafelé, hegynek felfelé sétálni, de abszolút megérte. 

A világ végére is ellátni!

Képeket láttam róla, de élőben sokkal szebb, mint a képeken. Iszonyat messzi ellátni, nagyon mesés! 

Naplemente előtti idill

Szembeszél

Üldögéltünk, eszegettünk, fotóztunk, pihentünk itt, mielőtt továbbmentünk volna a Nagy-Kopasz (559 m) Csergezán Pál-kilátója felé. A pihenőtől is eszméletlen volt a kilátás, innen pedig még messzebb elláttunk.

Csergezán Pál-kilátó

Annyira zseniális volt a kilátás, hogy még sokáig bírtam volna állni és bámulni. 

Még egy panoráma

Naplemente

Már sötétedett, amikor a falu felé vettük az irányt. Térkép alapján közelinek tűnt, de meglepően sokat kellett még sétálni. Siettünk, mert hamarosan indult egy busz Hűvösvölgy felé, amit el akartunk érni, különben nagyon sokat kellett volna várni a következőre, és már így is későre járt. Nem sokon múlt, hogy lekéssük, de sikeresen elértük a buszt.

A megtett táv kb. 20 km volt, kb. 700 m szinttel. Majdnem 7 óránkba telt megtenni a túrát, de most nem siettünk (legalábbis eleinte), nem volt szintidő. Mindig izgalmas új, de egyébként közeli helyeket felfedezni. A Tarnai pihenő pedig megér még néhány látogatást, ahogy a Nagy-Kopasz is. ^_^

Éjszakai Panorámafutás

Nagyon imádom Zebegényt, ezért nagyon megörvendtem, amikor meghívást kaptunk július elejére egy kedves barátunk zebegényi esküvőjére. Hát még mikor rájöttem, hogy másnap van az Éjszakai Panorámafutás, már lebegett is a szemeim előtt a tökéletes hétvége terve. 

Az útvonal forrás: http://panoramafutas.hu/ejszakai-panoramafutas/

Tényleg jó hétvége volt. Az esküvő és a lagzi családias és hangulatos, ritkán érzem magam ilyen jól esküvőn. Idén ez a második olyan esküvő, ahol végre sok ismerős volt és otthonosan éreztem magam. 

A lagzi valamilyen értelemben néhányunk számára másnap is folytatódott, segítettünk az ifjú párnak a romeltakarításban és rendrakásban, ezzel délután végeztünk. Közösen megebédeltünk a rendrakós csapattal. Míg leszakadt az ég, pihentünk egyet, majd Minccel megmártóztunk a Dunában a szabadstrandon. Ezután már futós cuccban vonatra pattantunk és átrobogtunk Szobra, a rajt helyszínére. 

A falu annyira kihalt volt, hogy először kételkedtünk is, hogy jó irányba haladunk. A főtéren már állt a rajtkapu. Átvettük a rajtszámot, és megsimogattuk a helyi cicát. A csomagokat furgonnal vitték át a célba, Nagymarosra, én nem adtam le semmit. Sajnos sikerült úgy bepakolnom Budapesten, hogy a futós övem otthon maradt, nem kis fejtörést okozva a telefonom magammal vitelével kapcsolatban. Kézben vinni kényelmetlen, viszont mindenképpen trackelni akartam a futást Endomondóval. Úgy döntöttem, becsúsztatom a melltartómba, mi baja lehet 12 km futástól? Mégis mi?

A közös bemelegítésre beálltunk az első sorok egyikébe, de elég hamar kimenekültünk, konkrétan elfáradtam. :D Kicsit túl komolyra vette a figurát a trénerlány.

Fél 10-kor menetrend szerint elindult a verseny. Nem volt hatalmas tömeg, de azért többszázan voltunk. Nyugodt, csendes éjszaka volt, a Hold fénye bevilágította a tájat. Bár hamar melegem lett, kifejezetten jól éreztem magam. Tudtam, hogy meg tudom csinálni, éreztem az energiát magamban, amit igyekeztem végig egyenletesen felhasználni. Nem akartam elfutni magam az elején, nem is zavart, amikor sorra hagytak le a nálam gyorsabb futók. Ki akartam élvezni a futást. Bámultam a Holdat és gyönyörködtem a tájban. Az egyetlen, ami zavart, az a fejlámpán volt: többféle szögben tud állni a lámpa része, és menet közben folyton lejjebb állítódott. Nem igazán éreztem fáradtságot, annyira nem, hogy 9 km környékén azt vettem észre, hogy az előttem futó pasi egyre közelebb kerül hozzám. Csodálkoztam, hogy hirtelen így lelassított, de amikor az előtte haladó futópárost is magam mögött hagytam, akkor már elhittem, hogy én gyorsítottam be. :D Nem jellemző. Meglepően sokáig tudtam tartani ezt a gyorsabb tempót, a célig nem értek utol. A legvégére elfáradtam, az utolsó 1 km már arról szólt, hogy nagyon be akartam érni.

Már a cél előtt észrevettem foxot, pedig azt hittem, később jön csak Nagymarosra. Mikor befutottam, a szervezők elkaptak, hogy lefotózzák a rajtszámom, itt így ment az időmérés - kicsit fura, elsőre nem is tudtam, mi történik. Az alkoholmentes sört, amit adtak, azonnal bevágtam. Elfáradtam, de boldog is voltam, ritka jó élmény volt ez a futás. Hiába, a Dunakanyarban eddig mindig jó volt futni.

1 óra 28 perc 35 mp alatt értem be, nem is rossz. Főleg, ha belegondolok, hogy futottam én 10 km-t 1 óra 24 perc alatt is.

Ja és hogy mi lett a telefonommal? Hát ideiglenesen kinyírtam. A párától valószínűleg átnedvesedett, nem tudtam tölteni, és ha mégis valamennyi energiát magába szívott, iszonyat hamar lemerült. Azóta se lehet akármilyen töltővel tölteni, gyorsabban is merül, mint az incidens előtt, de nem vészes. Veszélyes sport ez a futás, na. 

 A jól megérdemelt éremmel, háttérben a visegrádi vár.

Run for rights - Pride run

Három év után először nem tudtam elmenni a pride-ra. Annak tudatában, hogy ez volt az első olyan pride, ami nem a kordonok között vonult, még szomorúbb vagyok, de már azelőtt szállást foglaltam arra a hétvégre Zebegényben, hogy kiderült volna a felvonulás dátuma. Hjaj, majd jövőre. 

Ezért is éreztem fontosnak, hogy legalább a Run for rights futócsoport által szervezett Pride Runra elmenjek. Hogy mi is ez a futócsoport? Legegyszerűbb, ha bemásolom a hitvallásukat:

hisszük, hogy mindenkinek egyenlő jogúnak kell lennie magyarországon – de még nem ez a realitás. nem számít, hogy kinek születtél, az számit hogy hogyan viszonyulsz a környezeted felé. célunk, hogy egy nyitottabb es elfogadóbb közösséget formáljunk egy olyan világban ahol az emberek egyenlők. központi értékünk a nyitottság, sokszínűség és egyenlőség. a futás az, amit szeretünk csinálni: összeköt minket, erőt és örömöt ad. éppen ezért a futást választottuk eszközül, amin keresztül felhívjuk a figyelmet arra, hogy tudatosan kell figyelnünk egymásra. küzdünk azért, hogy egy élhetőbb és szabadabb világot hozzunk létre saját magunk és az utánunk következő generációk számára. fuss velünk egy jobb jövőért és az egyenlő jogokért.

Teljes mértékben azonosulni tudok ezekkel az értékekkel. Körülbelül havonta egy futásra gyűlik össze a csapat, és bárki becsatlakozhat. Minccel beregisztráltunk a július 2-i Pride Runra, és reggel 10-re a gyülekezési ponton voltunk. Nehéz lett volna eltéveszteni a nagy szivárványszín zászlót. Kaptunk matricát, amit a pólónkra vagy a bőrünkre ragaszthattunk, ezzel jelezve, hogy a futásra jöttünk. Meglepően sokan eljöttek, voltak futók mindenféle korosztályból, magyarok és külföldiek vegyesen. Szeretem, amikor egy általam is támogatott ügyben sokféle velem hasonszőrű emberrel találkozok. És mindenk mosolygós volt. :) 

Bemelegítés. forrás: https://www.facebook.com/runforrightshungary/

Kint volt az Echo TV, láttam is, ahogy valakit éppen interjúvolnak, én igyekeztem láthatatlanná válni előlük. Nem szeretek kamerás embereknek nyilatkozni, sose jut eszembe semmi frappáns. Kíváncsi lettem volna, mit hoznak ki az eseményből, már láttam magam előtt a hírt, hogy buzisimogatók lepték el a Margitszigetet, de végül semmi nyomát nem láttam annak, hogy leadták volna az anyagot.

Fél 11-kor a szervezők rövid beszédet mondtak. Arról beszéltek, hogy miért is vagyunk itt, mi a célja a futásnak, plusz egy-két technikai infó. Utána közösen bemelegítettünk, majd elindult az örömfutás. Itt nincs időmérés, nem is az a cél. A lényeg, hogy a maga mondján mindenki kifejezze a támogatását egy számára fontos érték iránt. Nekem szimpatikus, hogy ezt futással is ki lehet fejezni. 

Nem is nagyon igyekeztem megerőltetni magam, egy laza edzésnek fogtam fel a futás részét. Miután beértem, magamhoz vettem egy flakon vizet, aztán közösen nyújtottunk. Támogattam egy kis adománnyal a Pride-ot, kaptam is szép szivárványszín karkötőt. Csináltunk pár képet, pihentünk, majd megindultunk hazafelé. 

Nekem szimpatikus ez a kezdeményezés, hogy összekötjük a futást valami elérendő, támogatandó céllal. Jó volt ott lenni, jó volt együtt futni, örülök, hogy nem hagytam ki. 

Jövőre remélhetőleg a pride-on is kint leszek megint.  

Ilyen sokan futottunk :O forrás: https://www.facebook.com/runforrightshungary/

Eesti tour - day 09, - Nuuksio - Budapest

Hanna reggelivel készült, és az útra is csomagolhattunk belőle. Megvan annak a hangulata, amikor egy eszméletlen szép erdőben gyönyörködhetsz a konyhaablakon kinézve. Hanna ráadásul home office-ban dolgozik, neki ez az iroda. Mázlista. 

Reggeli után újra kocsiba szálltunk, és Hanna elvitt minket a Nuuksio nemzeti park látogatóközpontjáig, Haltiaba. Előtte odatelefonált, hogy megbizonyosodjon, ott tudjuk hagyni a csomagjainkat. Az ügyfélszolgálatos néni már várt minket, és végtelenül kedves volt. (Ennyit a távolságtartó finnekről.) Kaptunk térképet és javaslatot egy kisebb túra útvonalára. Még kocsikáztunk egy keveset, majd Hanna kirakott minket az erdő szélén Haukkalampi környékén. Örülök, hogy találkozhattam vele. 

Fenyves

Fenyvesek közt indult a túra, aztán sziklás terepen másztunk felfelé. Mohás kövek, göcsörtös gyökerek között lépkedtünk. Körbevettek minket a sötét vizű tavak, amikre pompás kilátás nyílt a magasabb pontokról.  

Tavas kilátás

Nuuksio megmutatta nekem, Finnország miért király hely. Helsinki nem nyűgözött le annyira, de a természet lágy öle Finnországban valami csodálatos. Még a levegő is üdébb.

Sötét víz

Ezért is fájt annyira, hogy csak pár óránk volt felfedezni ezt a mesés vidéket. Arra azért szakítottunk időt, hogy grillkolbászkát süssünk. 

Bogi idilli környezetben főz

A finneknél alap, hogy az erdőben nem csak sütögetőhelyek vannak, hanem a szükséges fa is össze van gyűjtve felhasogatva egy kamrába. Idilli volt a tó partján sört kortyolni és várni, hogy megsüljön az ebéd. Szerencsére az utánunk érkező kiscsalád igényt tartott a tüzünkre, különben nem nagyon tudtuk volna mivel eloltani. 

Használati útmutató

Pottyantós wc is volt a közelben, akárcsak Észtországban, itt is teljesen szagtalan, és komposztálóként működik. Olyan csodás lenne Magyarországon is bevezetni a szagtalan pottyantóst! 

Lépcső

Nem volt időnk andalogni, de azért viszonylag kényelmesen sétáltunk vissza Haltiaba. Mezőkön és mocsáron keltünk át, lépcsőt másztunk, élveztük a szép időt. 

Mocsár

A látogatóközpontban visszaszereztük a táskáinkat, és indult a menet a reptér felé. Busszal mentünk Espoo központjába, onnan vonatoztunk, majd egy másik vonatra átszállva jutottunk ki a reptérre. Nagyon ki volt számolva minden csatlakozás, még futottunk is egy jót az egyik vonatra. A reptéren már nem volt semmi izgalom, befaltuk a maradék grillkolbászt úrihölgyesen,  és szomorkodtunk, hogy haza kell mennünk. De egy ismerőssel legalább összefutottunk. 

A Norwegiannel repültünk, ami azért csodálatos, mert VAN WIFI a repülőn!!! Végre nem untam szét magam, tudtam csetelni emberekkel. Kifejezetten rázós út volt, volt turbulencia bőven. Még így is szerencsésen földet értünk, a reptéren pedig várt fox. 

Szomorú fejek

Fura volt újra itthon lenni. Ha az ember elindul, nehezen hagyja abba. Az egész észt út egy hatalmas kaland volt. Az utolsó pillanatig azon elmélkedtünk Bogival, hogyan lehetséges, hogy semmi rossz nem történt velünk, tényleg semmi. Nem késtünk le semmilyen járművet, nem volt semmi gond a biciklikkel, se a szállásokkal, nem vertek át sehol, az időjárás is kegyes volt (lehetett volna sokkal rosszabb az év ezen szakaszán), és köztünk is teljes volt az összhang. Hihetetlenül nagy élmény volt. Észtország zseniális hely. Igen hamar kezdtünk el azon gondolkozni, jövőre melyik részére bringázunk el... 

The Times we had. And will have.