Zürichi magaslatok

Meg merek szólalni németül! Igaz, még óvatosan, de már meg merek. Haladunk, kérem, haladunk.

Templom

Tegnap nem sokat tekeregtünk a városban, munka után megittunk egy sört a botanikus kertben, ami meglepően elhanyagolt hatást kelt, aztán visszasétáltunk az apartmanba megnézni a Svájc-Costa Rica meccset. Ha már Svájcban vagyunk ugye... 

Még egy toronyóra

Ahogy sétáltunk, láttuk, hogyan telnek meg a kocsmák focidrukkerekkel, az utcán is szinte csak piros alapon fehér keresztes zászlóba öltözött emberek jöttek szembe. A meccs után még nagyon sokáig hallottam füttyögést és dudálást és ünneplést a közeli kocsmákból, be kellett csuknom az ablakot éjszakára. Egyébként nagyon régen néztem focit, és bár elismerem, hogy ha történik valami, azt jó megvitatni meg az izgalmas, csak sajnos a mérkőzések idejének 90%-a alatt nem történik semmi. 

Iroda tetejéről

Az a jó az itteni irodában, hogy fel lehet menni a tetőre kávézni. Nem iszonyatosan díjnyertes a kilátás, de azért jól néznek ki a hegyek a háttérben. 

A Käferhegy túloldala

Itt vagyunk már napok óta, de még nem láttam, hogy is néz ki távolról ez a Zürich, mekkora a tó a magasból, és már nagyon idegesített. Mintha be lennék zárva a városba, úgy éreztem magam. Kollégáim ma nem akartak menni sehova, fáradtak voltak. Én nem tudtam volna az apartmanban ülni, úgyhogy elhatároztam, hogy márpedig én felmegyek valahova magasra, mert látnom kell a várost. A közeli Käferbergre esett a választásom, aminek a teteje a google maps szerint a szállástól csak 3,5 km. 

Kukoricaföld és a kilátás

Meló után átvettem a túracipőt, és már indultam is. Szeles, borult idő volt éppen, lógott az eső lába, de az este végére kisütött a nap. Az út a kis utcákon egy idő után egyre meredekebb lett, majd elértem az Obere-Waidstrassét, ami gyakorlatilag az erdős szakasz széle. Elindultam egy erdei úton, de sehol egy teremtett lelket nem láttam, kicsit para volt. Nem kellett sokat mennem, és találkoztam turistákkal és futókkal, nem teljesen elhagyatott a hely tehát. 

Zürich

Tanácstalan voltam, merre is menjek. A google maps nem jelölte az erdei utakat, a hegyen pedig sehol nem volt térkép, így fogalmam se volt, hol kéne a szép kilátást keresnem. Találomra indultam el, és nagyon megörültem, amikor a hegy túloldalán egy búzamezőn lyukadtam ki. Futókkal találkoztam, és arra mentem, amerre ők - a futók szeretnek szép helyeken futni. Nem kellett csalódnom: egyszer csak egy kukoricamezőn túl megláttam a várost. 

Zürichsee

Nem kellett sokat sétálnom, hogy teljes pompájában bukkanjon fel előttem. 

Időzító rulz

A kilátóhely semmi extra, padok és egy kis csobogó, és alig lézengtek ott rajtam kívül. Sokáig ültem és csak bámultam. Az ilyen pillanatokért érdemes felkelni, ezért érdemes dolgozni és szívni, mindenért kárpótol. 

Kifér a fejem bicsiz

Egy kis vadaspark mellett haladt az utam lefelé menet, ott fotóztam ezt a badass kis jószágot, akit holmi kerítés nem állíthat meg. 

Virágoskertek

Odébb a Familiengärten virágoskertjei mellett haladtam el. Egészen hihetetlen, az egész domboldal tele van kis házikókkal és virággal. Ahogy az egyesület honlapján olvasom, vannak területi viták, el is kellett dózerolni kerteket 2006-ban, és épp a kertek elé épül egy bazinagy épület az út túloldalára, teljesen kitakarva a kilátást. 

Újabb templom

Az Obere-Waidstrassén sétáltam újra, szóval mentem egy szép kört. Nagyon tetszik a környék, minden tele van növénnyel, fákkal, padokkal. Sokan futottak erre, lehet én is kipróbálom majd. 

Sok-sok bringasáv

Útközben megint tapasztalhattam, mennyire ki van épülve a biciklis infrastruktúra. Ezen az úton én nagyon csorgattam a nyálam, bárcsak lenne ilyen Magyarországon is - tudom, sose lesz.

Strand - itt fürödtünk

A strandnál kötöttem ki, ott lőttem pár fotót a hídról. 

Napeltűnés

A híd másik oldalán épp eltűnt a nap a toronyépület mögött. 

Vízesés

Innen már csak pár perc séta az apartman. Nagyon elégedett vagyok a kis kalandommal, végre eljutottam kilátós helyre! A séta pedig nagyon jót tett, vágytam már a természetbe, el a várostól. 

Első benyomások Zürichben

Azóta rájöttem, hogy nem villamos csikorog, hanem a közeli pályaudvarra érkező vonatok, és az első éjszaka lágyan bimmbammozó harang eszeveszett zúzásba kezd minden reggel 7-kor, de úgy, mintha legalábbis a világvége jött volna el és nem lenne holnap. Elsőre sokkolt a brutális hangzavar, de legalább felver a mély álomból, és van esélyem korán beérni az irodába. 

Az iroda király. Attól mondjuk az első perc óta enyhe sokkban vagyok, hogy csak németül beszélnek körülöttem, és nekem is úgy kéne, de baromi nehéz németül gondolkodnom egyelőre. Mire összeáll a fejemben egy mondat, sokszor már más a téma. Szokni kell. Vicces, hogy gimiben a német ment sokkal jobban, az angollal voltam mindig bizonytalan, most az angol az, amibe kapaszkodni tudok, a némettel pedig úgy érzem, mintha ingoványos talajon lépkednék, és bármikor elmerülhetnék. 

Zürichsee

Tegnap lesétáltunk a Zürichseehez munka után. Kiültünk a partra, söröztünk, belelógattuk a lábunkat a vízbe. Meleg volt, napsütéses szép idő, sajnáltam is, hogy nincs nálam fürdőruha. 

Szabadstrand

Ma a közeli szabadstrandon pihentük ki a munka fáradalmait. A Flussbad Oberer Letten az apartmantól 10 perc sétára, a Limmat folyó partján található. Mi nem konkrétan itt, hanem a folyó túloldalán telepedtünk le, ahol ugyanúgy voltak létrás lejárók. A folyó sodrása erős, több helyen is jelezve van, hogy csak úsznitudók mehetnek a vízbe. Tényleg durva a sodrás, az árral szemben alig lehet úszni, és 2 m mély a víz. A túlparton volt egy ugródeszka, muszáj volt kipróbálnom: jó buli volt, csak nem számítottam rá, hogy ennyire mélyre lesüllyedek, és gyorsan egy létrához kellett evickélnem, mert több víz került a szervezetembe, mint terveztem. Megjegyzem, én gyenge vagyok, mások egy közeli hídról ugrálnak a vízbe.

Jobb szélen a híd, ahonnan a vízbe ugráltak

A szabadstrand itt azt jelenti, hogy nem elég, hogy ingyenes, van wc, öltöző, étterem, kiépített móló, a már említett ugródeszka, és még vízimentőszerű emberkéket is láttam.

Egyenmuskátlik az ablakba

Zürich eddig tetszik. Amerre jártam, ott tiszták az utcák, és annyi a bringás, hogy Amszterdam is megirigyelhetné. Szinte mindenhol van biciklisáv, és a sok bringás ellenére elvétve hallani csilingelést, az autósok pedig nem a konfliktust keresik a cangásokkal, hanem normálisan együtt közlekednek velük. Rengeteg a fa és a virág, a tetőket és az erkélyeket is beültetik növényekkel, nagyon kedves hely. Minden nap építkezések mellett haladunk el, és nem tudtam, mi a fura, amíg rá nem jöttem, hogy a melósok itt nem üvöltözve, hőbörögve kommunikálnak, nem füttyögnek és állnak le a gyalogosokat mustrálni. Sőt, egy csajszit is láttam ma, aki a férfi kollégákkal együtt tolta az építkezést.

Falfestéses kocsma

És ennyi fű a világon nincs, mint amennyit itt elszívnak az emberek. Kvázi legális a marihuána, vagy legalábbis minimális büntetés jár nagyobb mennyiség birtoklásáért, kis mennyiségért meg semmi. Ennek eredményeképpen esténként parkos, folyópartos részeken füvescigis felhőből sétál át az ember másik füvescigis felhőbe.

Ezek nyilván még mindig első benyomások, és csak arra a környékre vonatkoznak, amerre én jártam. Sajnos még mindig elég keveset láttam a városból, de hétvégén biztos többet fogok.

Észtország vol2 - Lahemaa - Tallinn

Még este megkérdeztük szállásadóinkat, merre érdemes másnap indulnunk, ha Tallinnba akarunk eljutni. Megtudtuk, hogy van egy közvetlen járat kora reggel, a lány azzal jár iskolába, de az nekünk az túl korai lett volna. A következő opció a közeli Kotka település buszmegállójába való eljutás volt, ahonnan naponta több busz is megy a fővárosba - ide viszont csak gyalog lehet eljutni. 

Nagyon tipikus észtes kőkerítése volt az erdei szállásunknak 

Egy 6 km-es kis túra várt ránk, hogy elérjük Loksát. Kis késéssel sikerült csak elindulni, így szedni kellett a lábunkat. Mehettünk volna az autóúton, amit előző nap érintettünk, de egy erdei utat választottunk helyette. Emelkedő nem igazán volt, fenyvesek közt sétáltunk, néhány murvás szakasztól eltekintve könnyen járható volt a terep. Természetesen időben odaértünk a megállóba. Mögötte egy benzinkút található, ami nem a nálunk megszokott MOL kút: egy kis fabódé, abban áll a benzinkutas, egyébként két töltőállomás, és ennyi. A nagy rohanásra úgy éreztük, megérdemlünk egy sört a benzinkútról, azt megfeleztük a busz érkezéséig.

Valgejõgi, azaz 'fehér folyó'

Ez is egy mindenbokros járat volt, de legalább láttuk a környék falvait. Tallinnból se láttam még ilyen sokat eddig, nem is tudtam, hogy hatalmas panel lakótelepek szegélyezik a várost. 

Régi majorság az egyik faluban

A végállomás előtt eggyel szálltunk le, amit majdnem elvétettünk, de a sofőr csak a mi kedvünkért bemondta a megálló nevét és megállt nekünk. Irányba állítottuk magunkat az óváros felé, és elindultunk - azaz csoszogtunk. A kétnapnyi erőltetett túrázás most jött ki, mindkettőnknek volt olyan rész a lábfején, amit kidörzsölt a cipő, és vízhólyagunk több is akadt. 2-től foglalhattuk el a szállást, addig egy kávét volt időnk meginni. Egy teraszon kávéztunk és pihentünk, amíg késznek éreztük magunkat az indulásra. 

Szappantartó a hostelban. Azt hittem, valaki részegen ott felejtette a piásüvegét.

A Kohver hostel baromi jó helyen, az óváros egyik kis utcájában leldzik. Az épület kívülről szép, belépve már kevésbé bizalomgerjesztő: omladozó vakolat, koszos lépcső, szegényes, régies ajtók, reklámszemét szétszórva. A harmadikon van a bejárat, ott is mozgó csempék és rendezett káosz volt jellemző mindenre. Hamar észrevettük, hogy a vendégek és a recepciósok is oroszul beszélnek, de mind nagyon kedvesek voltak az új vendégekkel. Egy emelettel feljebb kaptunk szobát, ami kerek falú volt, mint egy kastély tornya, és kellemesen lepukkant. Romkocsmára emlékeztetett az egész hely. Elsőre kicsit sokkolt, a képek alapján nem erre számítottam, de hamar megtetszett. Kicsit rumlis, kicsit romos, de tök laza és bohém hely. Nekem nagyon tetszett. 

Kilátás a szobából - végülis tényleg városra néz a kilátás, ahogy ígérték

Akartunk mosni a városnézés előtt, de foglalt volt a mosógép. Sokat kellett volna várni, inkább elindultunk a városba. Az eredeti terv az volt, hogy aznap este várost nézünk, másnap pedig elhajózunk Naissar szigetére, ahol egykor aknákat gyártottak, és nagyon izgatta a fantáziámat. A terv több dolgon megbukott: az én papucsom strandpapucs volt, tudtam benne a sajgó lábamat pihentetni, de fox csak mamuszt hozott, így a városban csak vonszolta magát a zárt cipőjében - ezzel az aznapi városnézés gyakorlatilag ellehetetlenült. Másrészt kiderült, hogy aznap már nem megy hajó a szigetre, másnap pedig egyáltalán nem, csak szombaton, amikor mi már Helsinkiben leszünk. 

Városháza

Egy kicsit azért mászkáltunk, és betévedtünk a város állítólag legrégebbi cukrászdájába, a Majasmokk Kohvikba. Szerencsétlenségemre azt hittem, jó ötlet lesz Vana Tallinn-os jeges kávét kérni - nem volt az. Valamiért azt reméltem, elnyomja az ízét a kávé, de csak kihangsúlyozta, és a Vana Tallinn alapból szerintem borzalmas.  

Tallinn este 10-kor

Visszamentünk a szállásra, és bár nem volt egyszerű, de sikerült a mosás. Amíg lejárt, csilleztünk. Este kerestünk egy szimpatikus kocsmát, ahol söröztünk és cidereztünk, majd amikor az zárt, egy hostel egészen alter kocsmájába keveredtünk, ahol székek helyett repülőgép ülésein lehetett ülni.

Mikor jóval éjfél után visszaértünk a szállásra, a Sauna utcában ment a buli rendesen - mintha a Kazinczy utcában lettünk volna. A szobánkba szerencsére nem hallatszódott be.

Megérkezés Zürichbe

Bimmbamm, bimmbamm - jelzi egy harang a közelben, hogy fél van. A céges apartman határozottan kényelmes ágyában fekszem, valahol egy villamos csikorog, néha elhúz felettünk egy repülőgép, elhalad egy zenét hallgató társaság, de alapvetően csend van. Elsőre bájosnak tűnik a környék: az ablakokban és erkélyeken virághadak, az utcán frissen őrölt kávé illatát marihuána, majd sülő pizza jellegzetes illata váltotta. A járda egyenletes, minden sarkon dugig tömött biciklitároló, az utcakép rendezett. Mindezt egy pár perces séta során mértem csak fel sötétben, első benyomásra szimpatikus, de kíváncsian várom a napfényes viszontlátást. 

Viszlát Budapest!

Gond nélkül repültünk Zürichbe. Ablak mellett  ültem, amit csak lehetett látni a tájból, azt megnéztem. Kellemes út volt, kaptunk szendvicset (volt vega!), kis itókát, és finom svájci csokival is megkínáltak. Még a mögöttem ülő, elsőre hiperaktívnak tűnő kisgyerek is elviselhető volt, bár az út elején rugdosta az ülésem és hangosan sikongatott, de egész úton foglalkoztak vele a szülei (hatalmas piros pont), így igazából nem is zavart, hogy spanyolszerű nyelven énekelgetnek. Az út vége felé volt egy kis turbulencia, de nem volt vészes. 

A Hold a felhők felett

Vonattal jöttünk a reptérről a belvárosba: az emeletes vonat tömve volt, így a kb. 10 perces utat a büfékocsiba tettük meg. Még jó, hogy nem kértünk  semmit, nem is lett volna időnk meginni - pedig egy sör hej de jól esett volna. A pályaudvarról pár perc séta az apartman. A lakás sokkal nagyobb, mint amire számítottam, és nagyon jól felszerelt, és van kád! A szobám is tágas, jól el fogok itt férni. 

Helló Svájc!

Helló Zürich!

Elég nagy mákom van a munkahelyeimmel: az előző helyen Stockholmba küldtek két és fél hétre, most pedig Zürichben töltök két hetet. A munka mellett igyekszem majd minél többet várostnézni és turistáskodni. Jó lesz ez. :)

(Az észtországi kalandokat is folytatom, még van hátra pár napnyi beszámoló.)

Észtország vol.2 - Lahemaa nemzeti park

A Lahemaa rahvuspark Észtország elsőként alapított és legnagyobb nemzeti parkja. 1971 óta természetvédelmi terület. Mindenképpen el akartunk itt tölteni egy napot, hiszen kb. félúton van Narva és Tallinn közt, és szeretjük, ha a természetben is tudunk időt tölteni, nem csak városban.

Bejárat a túraútra

A Simple Express buszára szálltunk fel Narvában. Kicsit izgultunk, hogy elfogadják-e telefonon bemutatva a jegyeinket, de felesleges volt aggódni: ez Észtország, ahol elektronikusan lehet szavazni a választásokon. Hosszú út várt ránk, ugyanis minden kis faluba bementünk – ha gyorsjáratot választunk, akkor nem tudtunk volna leszállni a nemzeti park bejáratánál. Így viszont a környék szinte összes települését láttuk a buszból, és meg kell állapítanom, hogy már jócskán eltávolodtunk Narvától, amikor még mindig előfordultak cirill betűs feliratok, hagymakupolás templomok és panelsorházak. Úgy Rakvere környékére fogytak el az oroszos vonások a településekről.

Sötétvízű mocsári tó

Nagyon kellett figyelni a buszról, nehogy elvétsük a leszállást, mert sok km-es sétát jelentett volna, ha akár egy megállóval is később szállunk le. Nem igazán sikerült megértenünk a leszállásjelzés rendszerét: a buszokon nincs leszállásjelző, és ha jelzés értékűen előrecsorognál a sofőrhöz, az rádmordul, hogy ülj vissza a fenekedre. Viszont minden alkalommal tudta a sofőr, hogy meg kell állni, ha valaki le akart szállni. A jegy beszkennelésével elmentik a végállomásokra vonatkozó adatokat? El tudom képzelni, de nem láttam semmi nyomát. 

Mocsár felülnézetből

A Loksa tee megállónál szálltunk le, ami nem egy szép hely: soksávos út mentén egy rozoga , összefirkált kis váróbódé. Innen kb. egy km séta a Viru mocsár bejárata. 

Mocsárban szelfizős

A mocsáron 3,5 km-es deszkaút vezet át, és egy kilátóból az egész területre rálátni. Nem sietve, a mocsári világban gyönyörködve tettük meg az utat.

Végtelen mocsárság

Ennek a deszkaútnak olyan a kialakítása, mint a Sooma nemzeti parkban látott: egy szakaszon kerekesszékkel is bejárható, ezesetben egészen a kilátóig, ahol az első szintre szintén fel lehet gurulni. 

Csenevész fák

 Volt egy rész, ahol mólószerűen kiszélesedett az út az egyik tó "partján".

Bele kell lógatni a lábam! 

Ha már ott jártunk, utánaolvastunk a mocsaraknak. A köznyelvben minden vizenyős területet mocsárnak nevezünk, de a Viru mocsár valójában nem is mocsár, hanem láp azon belül is dagadóláp. A láp és mocsár között az a fő különbség, hogy a mocsárban nem képződik tőzeg, ellenben a lápokon igen. 

Kacsapár a tóban.

Magyarországon is voltak lápok, de a folyószabályozások és mocsárlecsapolások eredményeképpen 97%-uk eltűnt. 

Vízfolyás a lápban

A mocsárból kiérve megpihentünk egy kicsit, majd enyhe pánikban konstatáltuk, hogy már délután 5 van, este 8-ig el kéne jutni a Nõmmeveski puhkemajához, ami egy erdő közepi pihenőház, és odáig még 15 km séta vár ránk. Itt nem volt olyan vészmegoldás, hogy hívunk taxit vagy buszra szállunk. Felkerekedtünk hát, és nekiindultunk a vadonnak a piros turistajelzésen.

Fenyves

Gyors tempóban haladtunk, de így is körül tudtunk nézni, és láttuk, mennyire szép helyen vezet az utunk. Az mondjuk meglepett, amikor egy brutál emelkedőn kellett felmásznunk, arra nem számítottam. Hol a fák között földúton, hol tanyák közt betonúton haladtunk. 

Virágzó erdő

Meleg volt, a vizünk fogyott, mi pedig egyre jobban fáradtunk, de nem mertünk lassítani vagy megállni, mert oda kellett érni. Legvégső esetben felhívtuk volna a szállást, de sejtem, hogy nem történt volna semmi, ha nem érünk oda időben, de inkább nem kockáztattunk. Mi lepődtünk meg a legjobban, amikor fél 8-kor már a közelben jártunk.

Hidacska

Azt olvastam a szállás értékelésében, hogy sokan nem találtak oda elsőre, amit meg tudok érteni. Számomra becsületbeli ügy volt nem eltévedni, és kis bizonytalankodás után megtaláltuk a helyet, ami egyébként a google maps és a booking.com térképein nem ugyanott található, de egy tábla és az előzetesen letöltött fotók a helyről segítettek. Igen ám, de sehol senki. Körbejártuk az épületeket, de nem találtunk recepciót. 

A középső ajtó vezetett a szobánkhoz - ez már másnap reggeli kép

Nem messze lakóházakat láttunk, arra indultunk, de ekkor veszett ugatásba kezdett egy nagy kutya,  és nem mertünk tovább menni. Próbáltam hívni a megadott számot, de ki se csöngött. Szerencsénkre pont akkor kanyarodott be traktorjával egy férfi, aki tudta, hogy a szállásra jöttünk, és felhívta a lányát, aki elénk sietett. A férfi nem, de a lány beszélt angolul, megmutatta a szobánkat, a külön épületben lévő konyhát, és magunkra hagyott. Szóval ez egy tanya, ami mellé építettek vendégfogadásra alkalmas kis faházakat. 

Ezzel fűtötték fel a szaunát

Mi voltunk az egyetlen vendégek – május elején egy szerda este ez annyira nem meglepő. A nagy boldogságra, hogy odaértünk, ittunk egy sört (amit áthurcoltunk a nemzeti parkon), és elhatároztuk, hogy ha lehet, szaunázunk egyet. Lehetett, bár annyiba került majdnem, mint maga a szállás egy éjszakára, de nem érdekelt, úgy voltunk vele, hogy ez most jár, és hányszor lesz lehetőségünk az erdő mélyén szaunázni... Két órába telt, mire felfűtötték a szaunát, de érdemes volt várni. Utána felfrissülve, tisztán, de a sok sétától elpilledve bámultuk a csillagokat fényszennyezéstől mentesen. Csodaszép volt az ég, bár az ég alja nem volt sötét teljesen, pedig már elmúlt éjfél. Annyira fura, hogy annyira megszoktam a város zaját, hogy amikor a fák zúgását hallottam az erdőben, automatikusan autóút forgalmának hallottam.

Nagyon jót aludtunk. 

Szent László emléktúra, 17 km, 2018

A Szent László emléktúrán tavaly is jártunk, igaz, akkor kicsit más volt az útvonal. Idén a hűvösvölgyi Hüvi Szolgáltatóházban volt a rajt és a cél. A táv 17 km, ami péntek este munka utánra ideális egy éjszakai sétára.

Térkép

Útvonal: Hűvösvölgy > Apáthy-szikla > Határnyereg > Árpád kilátó > Guckler Károly kilátó > Virágos nyereg > Újlaki hegy > Határnyereg > Hűvösvölgy

Táv: 16,41 km; Szintemelkedés: 578 m; Szintidő: 5 óra

Apáthy-szikla

Húggal és foxszal indultunk el a túrán. Kicsit hamarabb eljöttem munkából, így 6 után pár perccel már kezünkben az itinerrel próbáltuk belőni, merre kell elindulni. Az útvonal nem volt bonyolult, a nagy részén már jártunk. Csak az első pár km haladt ismeretlen terepen, onnantól már térkép nélkül is eltaláltunk volna.

Óvodás kislány fej

Az enyhe lehűlésnek köszönhetően tényleg kellemes időnk volt, engem nagyon felfrissített az erdei séta. Volt mászás: fel kellett jutni az Apáthy-sziklára, onnan az Árpád-kilátóhoz, amit végre világosban is láttunk, majd a Hármashatár-hegy következett. 

Apáthy-szikla kilátás

Szerencsére a lehetséges útvonalak közül az egyik legkevésbé fájdalmason jutottunk fel a Hármashatár-hegyre: meredek, de legalább rövid szakaszon. 

Árpád kilátó

Felsétáltunk a kilátóba, és olyan tökéletesen időzítettünk, hogy onnan nézhettük végig a naplementét. 

Hármashatár-hegy

Azokon az ellenőrzőpontokon, ahol pontőr várt minket, feltöltöttük a vízkészleteket, az nagyon fogyott. A Hármashatár-hegyről már sötétben botorkáltunk le a Virágosnyereghez. Továbbra sem ez a kedvenc szakaszom, de legalább lefelé kellett menni, nem felfelé. Abban egyetértettünk mindhárman, hogy a Virágosnyereg – HHH szakasz a legrosszabb, ami a budai hegyekben történhet az emberrel. 

Naplemente

Egy megmászásra váró hegy maradt csupán hátra, az Újlaki-hegy, ahol a legszebb a kilátás szerintem a környéken. Egyik irányban a HHH rádiótornya, másfelől a város, megint másik irányba a reptér és a környező települések fényei – annyira hihetetlenül gyönyörű! Útközben futókkal is találkoztunk, akiknek riszpekt, hogy este 10-kor a hegyekben futnak – bárcsak lennék én is ilyen bátor!

Másik oldal a kilátóból

A Határnyeregre leereszkedés megintcsak egy utálatos rész: csúszik, köves, meredek, alig lehet kapaszkodni. Féltem is, hogy valamelyikünk elcsúszik a sötétben, de sikeresen lejutottunk. Az utolsó EP itt volt. Mi voltunk az utolsó túrázók (pedig nem indultunk későn, de valószínűleg kevesen indultak a hosszú távon), úgyhogy az összes sütit megehettük, amit kivittek az erdőbe. :D Egy kis plusz energia sose árt. :D

Budapest a Hármashatár-hegyről

Innentől 2,5 km volt csak a cél, kényelmesen besétáltunk. 4 óra 45 perc alatt jártuk meg az utat, pont, mint tavaly. Én azért éreztem, hogy rég túráztunk, jó volt ülni a buszon hazafelé. Abban talán fejlődtünk, hogy már jobban fel tudjuk mérni, milyen sebesség kell ahhoz, hogy ne rohanás legyen a túra vége, emlékszem, tavaly szaladtunk, hogy időben beérjünk.

Hiányzott már az éjszakai túrázás! Sose értem, miért nem csinálom ezt minden nap?