Ciprus: Larnaka - Agia Napa

Fox wizzair hitelkártyájához már bőségesen összegyűltek pontok, ennek örömére tavaly kitaláltuk, hogy idén év elején elutazunk egy pár napra valami új helyre. Ciprusra esett a választás, mert tényleg nem sokat tudtunk róla, viszont februárban szép az idő ott, ideális egy kis szökésre a magyar télből. 

Ciprus szigetén már az i.e 10-11. században éltek emberek: kezdetben az őslakos eteociprusiak, majd megjelentek a görögök és a főníciaiak is. Mivel a sziget elhelyezkedése stratégiailag nagyon kedvező, rendszeresen foglalták el újabb és újabb népcsoportok: az ókorban perzsák, egyiptomiak, asszírok, rómaiak versengtek érte. A középkorban Ciprusi Királyság jött létre, melynek 300 éves fennállását csak a Velencei Köztársaság tudta megtörni. 1571-ben az Oszmán Birodalom része lett, egészen 1878-ig, amikorra a nacionalista mozgalmak miatt a sziget nehezen kezelhetővé vált, és a szultán bérbe adta Ciprust Nagy-Britanniának. 1925-ben már brit koronagyarmat volt. 1960-ban a sziget függetlenné vált, de a görög és török konfliktus csak tovább éleződött: 1963-ban kettéosztották a sziget területét az elnök hozzájárulásával, az ENSZ pedig békefenntartókat küldött Ciprusra. 1974-ben görög katonatisztek puccsal próbálták Görögországgal egyesíteni a szigetet, amire válaszként Törökország megkezdte az északi területek megszállását. Bár voltak kísérletek az egyesítésre (népszavazáson pont a déli ciprusiak szavaztak az egyesítés ellen, az északiak mellette), ezek kudarcba fulladtak, így az a fura helyzet állt elő, hogy a török fennhatóság alatt lévő Észak-Ciprusi Török Köztársaságot csak Törökország ismeri el önálló államként, a déli Ciprusi Köztársaság pedig 2004-ben az Európai Unió tagja lett, 2008 óta az eurózóna része. 

Február 16, érkezés

3 óra utazás után este 9 körül szálltunk le a larnakai reptéren. Mielőtt hivatalosan is beléptünk volna az országba, be kellett szkennelni a személyinket, és egy képet is lőttek rólunk, amit azonnal megkaptunk egy cetlire nyomtatva, ezt kellett átadnunk a határőrnek. Csoda, hogy nem fordítottak vissza, a képen úgy néztem ki, mint egy bűnöző. 

Még Budapest

Meglepően hűvös volt, nem volt sokkal jobb idő, mint Budapesten - később megtapasztaltuk, hogy napközben azért sokkal melegebb az idő, csak ahogy lemegy a nap, lesz indokolatlanul hideg. Busszal jutottunk el a belvárosba, a jegy 2,5 euró volt - napközben 1,5 euró, de nekünk már éjszakai árat számoltak fel. A belvárosba érve meglepődve tapasztaltuk, hogy kisebb dugóba keveredtünk, a part menti autóúton lépésben haladt a forgalom este 10-kor. Napközben és hétköznap este nem volt ekkora forgalom, csak hétvégén esténként. 

Larnaka reptér

A szállásunk a Les Palmiers Beach Hotelhez tartozó Les Palmiers Petrou Apartmentsben volt. A hotelben kellett becsekkolnunk, a buszmegállótól ez 5 perc séta sem volt. A szállást kicsit nehezen találtuk meg, mert a hotel egy másik szálláshelytől bérel apartmanokat, és azon az épületen semmi nem jelzi, hogy a Les Palmiers vendégei ide jöjjenek, de kis kavargás után megtaláltuk a recepciót. 

Lepakoltunk, majd kerestünk egy közeli "kocsmát", ami inkább egy szórakozóhely terasza volt, de a megérdemelt sör megivására tökéletesen alkalmas volt. Első pincérünk nem igazán értette meg, hogy valami helyit innánk, így svéd cidert kaptunk (kinek éri meg Svédországból Ciprusra cidert szállítani?), de másodjára már sikerült a helyi Keo sört megkóstolnunk. Ez egy pilsner típusú sör, 1951 óra gyártják, és érdekessége, hogy a főzés végén sterilizáló filtereken engedik át a sört, emiatt nem kell pasztörizálni. Engem a Corona sörre emlékeztetett az íze. 

Mosakvó cica

Már éjfélre járt, mire visszaindultunk a szállásra. Cipruson híresen sok a kóbor cica, így meg se lepődtünk, mikor a lift előtt berendezett kis pihenő kanapéján egy fehér cica mosakodott. 

Február 17 - Agia Napa

Két egész napunk volt Cipruson, plusz a harmadik napon este 10-kor szállt fel a gép, azt a napot szántuk Larnaka felfedezésére. Agia Napát már az utazás előtt jóval kinéztük magunknak. 

Bringával a tengerparton

Cipruson nincs vonatközlekedés - 1905 és 1951 között volt, főleg a kibányászott érceket szállították vele -, szóval utazáshoz marad a busz vagy az autó. Mivel még egyikünknek sincs jogsija, maradt a busz. Kétféle busz van a szigeten: az úgynevezett intercity buszok, amik amolyan expresszbuszok, és a sima számozott buszok, amik általában a kis településeken is megállnak, hosszabb a menetidejük, de jóval olcsóbbak az intercityknél. Mi a gyorsabb utazást választottuk: fél 10-kor felszálltunk egy intercityre, 10 után már szálltunk is le róla Agia Napában. 

Agia Napa (Ayia Napa) eredetileg egy kolostor volt, amit 1100 körül építettek egy sűrű erdős részen, nem véletlenül jelent "szent erdős völgyet" a neve. 1790-ig nem volt körülötte település, abban az évben érkezett egy görög férfi a környékre, és a kolostor közelében telepedett le. Ma népszerű üdülőváros 27 stranddal és élénk klubélettel.

Délelőtt 10-kor meglehetősen kihalt volt a városka, alig találtunk bármit is nyitva. Az előre kinézett biciklikölcsönzőben is hosszas keresgélés után találtuk meg a tulajt és alkalmazottját, mert bár nyitva voltak, hátul bütyköltek a műhelyben. Érdekes figurák voltak, odaadták volna másnap délig a bringákat, de nekünk csak aznapra kellettek, mert délután 5-kor indult vissza Larnakába az utolsó busz. A bringák kb. okésak voltak, nem a legújabbak, de a célnak megfeleltek. Vettünk némi elemózsiát, és elindultunk a bringaúton, ami hol eltűnt, hol feltűnt, de legalább általában volt. Legurultunk a Love bridge-hez, ami egy sziklaív a tenger partján. 

A szikla

Nem mi voltunk az egyetlenek, akik a sziklához igyekeztek, de a többség autóval érkezett. 

A másik irány

A háttérben Agia Napa

Nagyon népszerű ez a helyszín, mert a városból könnyen megközelíthető. Az kicsit félelmetessé teszi, hogy szemmel látható, hogy a tenger folyamatosan bontja a partot, és a parti sziklákon is hatalmas repedések vannak. Nem véletlenül a figyelmeztetőtábla. 

Mink meg a szikla.

Megreggeliztünk, kifotóztuk magunkat, aztán elindultunk a part menti utacskán. Elképesztően idilli volt: napsütés, mellettünk a végtelen tenger, a hullámok a parti sziklákat nyaldossák, a parton pálmafák, a távolban pedig a Capo Greco hatalmas szikladombja.

A háttérben a Capo Greco

Egy homokos strandon ideiglenesen végetért a sétány. Épp letámasztottuk a bringákat, hogy fotózzunk, amikor megjelent két cica. Mondanom se kell, hogy hirtelen a macskasimogatás lett a legfontosabb program.

Bajuszkirály

Mindkettejük füle meg volt csippantva, tehát jó eséllyel ivartalanították őket.

Ugyanez a pillanat másik irányból (fox fotója)

Kihasználtam az alkalmat, és besétáltam a tengerbe, de csak bokáig. A víz hideg volt, de elképesztő tiszta.

Sziklák és tenger

Nyáron biztos jó lehet itt fürdeni, de nem bántuk, hogy alig volt bárki is a parton.

Úttalan út

A strandon túl folytatódott a kis sétány. Kezdtem megörülni, mert hirtelen nagyon jó minőségűvé vált az út, azon elmélkedtem, mennyire királyság ez, amikor egyszer csak elfogyott alólunk a járda. De konkrétan. Az épített utacskát kis ösvény váltotta fel, körülötte meglehetősen kopár és göröngyös, köves volt a part. 

Bámulatos

Addig nem is volt gond, amíg az út annyira be nem szűkült, hogy vagy a bringa fért el rajta, vagy én, de ketten együtt már nem. Aztán ez a kis csapás is eltűnt, mi meg ott maradtunk két bringával tűéles sziklák között a semmiben. Nagyon nem estünk kétségbe, mert a térkép szerint hamarosan kijutunk valahova, ahol újra lesz út, de nagyon lassan haladtunk, és néha egyszerűbb volt felkapni a biciklit és kézben vinni. Komolyan féltem, hogy kilyukad a kerék a sziklákon. 

Tengeri barlangok

Nemsokára embereket láttunk, és a tengeri barlangoknál lyukadtunk ki. 

Lyukas szikla

Ezek a látványos üregek természetes módon alakultak ki a parti sziklában, de ha már úgy alakult, akkor csempészek szívesen rejtették el itt az áruikat. 

Közelebbről

Nyaranta, szép időben a szikla széléről a vízbe szoktak ugrálni a bátrabbak, most egy merész próbálkozó sem akadt. Az is igaz, hogy elég erős hullámok csapkodták a partot, lehet nem lett volna egészséges beugrani. 

Közel a csúcshoz

Kis pihenés után visszatértünk a bringákhoz. A parton nem folytatódott már út, feltoltuk hát a cangákat az autóútra. Nagy örömünkre nem csak betonút volt, hanem az autóúttól különálló bicikliút is. Ezen tekertünk el a Cape Greco szikladombjáig. Ameddig bírtunk, bringáztunk, aztán a parkoló alatt nem sokkal kikötöttük a járgányokat és gyalog sétáltunk fel a csúcsra. 

Tökéletesen spontán napozóskép

Nem látszik, de elég magasan voltunk

Pár percet kellett csak sétálnunk, és a kilátás csodálatos volt.

Megfáradt vándorok

A Cape Greco nemzeti park határozottan picik, alig 4 km². Egykor sűrű erdő burjánzott a területen, de a 20. század elején teljesen kitermelték a fákat, és a mai napig nem állt vissza az eredeti állapot. 1993 óta áll védettség alatt ez a kis park. 

Béke emlékmű

A szikla tetején egy béke emlékmű látható, bár nem tiszta, minek az apropóján épült.

A kis csücskön egyrészt egy katonai állomás, a kék lagúna, és újabb tengeri barlangok találhatók - sajnos nem maradt időnk közelebbről megnézni

Szikla és tenger találkozása

Találtunk fenn egy padot, ahol kényelmesen elüldögéltünk. Ez megint egy olyan pillanat volt, amire szívesen fogok visszaemlékezni: ültünk a napsütésben, néztük a tengert és a sziklákat, és semmi más dolgunk nem volt, mint élvezni, hogy ott vagyunk. Azt szoktam mondani, hogy az ilyen pillanatokért éri meg élni és dolgozni.

A tenger és a sziget a magasból

Mikor kigyönyörködtük magunkat, visszatekertünk a bicikliúton a városba; fél óra lehetett az út, és végig egészen jó állapotú bicikliúton haladtunk. 

Bicikliút Agia Napában

Sikeresen visszavittük a bringákat, és még egy sört is maradt időnk meginni egy kockásterítős kis étteremben.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy az üveg 630 ml-es

Kezdett sötétedni, míg a buszra várunk, és a nagy meleg is elmúlt. A naplemente végét a buszból néztük. Larnakába érve megvacsoráztunk, aztán nyugovóra tértünk, mert másnapra is buszos túra volt betervezve, ezúttal Páfoszra. 

Vörösen

Elrettentésként még megmutatom, mi történik egy egésznapos biciklitúra után a februári Cipruson naptej nélkül. Nos igen, eszembe se jutott a naptej, egészen addig, amíg rákvörösre nem égtem. Idei első leégés pipa.