Sziget Fesztivál 2015

Így belegondolva teljesen alaptalan volt az a félelmem, hogy ha munkába állok, onnantól szabadidő nuku, nyaralás nuku, szociális élet és szórakozás nuku, a nyaralást meg felejtsem el, merthogy igen erős nyarat zárok hamarosan. Szerintem több helyen jártam és értelmesebben töltöttem a szabadidőmet, mint eddig bármikor. Korábban már a lányokkal beszéltünk erről, valószínűleg a minőségibb időtöltésnek annyi az oka, hogy ha már egyszer van pár szabad napja a jómunkásembernek, azt igyekszik ki is használni. 

Tábor után még ki se pihentem magam (tényleg nem, azon a héten hullaként jártam dolgozni), augusztus 14-én már a Szigeten voltam. Csodálatosan fantasztikusan remekül jött ki, hogy túlóráztam annyit, hogy több kollégámmal együtt pont azt a napot adják ki pihenőnapnak. Olyan nagyon meg se néztem a programot, viszont hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy jön Marina and the diamonds, én meg hozzá igazítottam a szigetezést, mert Marinát látni akartam. Meg amúgy se voltam 2010 óta Szigeten, akkor is csak egy napra, pedig gimnazista koromban kint voltam minden évben egész héten. De jó is volt az. 

Szivárványos esernyőlámpák

Lényeg, hogy kishúggal felszerelkezve - aki mellesleg elsőszigetező - kibattyogtunk az Óbudai szigetre a legnagyobb hőségben, mert ha már egyszer egy vagyont kiadtunk a napijegyekért, akkor a feladat a lehető legtöbb időt a fesztiválon tölteni. Egyébként nem volt hülyeség korábban menni, mert végrevégre eljutottam a lumináriumba, ahova már azóta be akartam menni, mióta 2007-ben először a Szigetre keveredtem, de mindig olyan brutál sor volt, hogy következő évre halasztottam. Igaz a 40 fok odabent sokkal durvább volt, nem voltunk bent negyed óránál többet, de csináltunk egy rakás tök jó fotót. (Amiket nem tudok facebookra feltölteni, mert olyan csodásan leromlik a minőségük, hogy elsírom magam.) 

Luminárium

Meg ez is 

Körbejártuk a helyszínt, megnéztük a beachet, álldogáltunk a vízben és néztük a kerítésnél hűsölő vagy éppen hajat mosó külföldieket. A Nagyszínpadnál a vizes blokknál állóháborúvá merevedett vízi csatába keveredtem, kaptam két vödör vizet a nyakamba, de nagyon jólesett a kánikulában csuromvizesen mászkálni. Koncert előtt becsatlakozott Bogi, söröztünk, majd bevetettük magunkat Marinát várni. Természetesen zseniális koncert volt. 

Kasabian-t egy esőkabáton üldögélve hallgattuk, illetve én időnként felpattantam ugrálni, ha valamelyik kedvencem ment. Örömmel konstatáltam, hogy a zenekari kommunikáció a közönség felé sokat fejlődött Kasabianéknál. 2010-ben ugyanis annyira flegmán adtak koncertet, hogy bár szinte imádtam őket, valahogy olyan csalódottnak éreztem magam, hogy a zenei munkásságukat is eléggé elhanyagoltam követni azóta. Aztán jött az Avicii. Mivel pont akkor kezdett a Vad Fruttik, úgy voltam vele, ha meggyőz az Avicii és képes vagyok kurvajót bulizni rá, akkor maradok, ha csak úgy eltinglitangliznék, akkor inkább átmegyek Fruttikra. Nyilván átmentem, szerintem az Avicii egy fos volt, az a pár szám meg, amit ismerek tőle, annyira nem jó, hogy érdemes lett volna megvárnom. Fruttikra viszont konkrétan nem maradt hangom, egyrész sokat kiabáltam, másrészt olyan brutális por volt a Nagyszínpad környékén, hogy a Napot nem lehetett látni tőle, és még másnap is azt fújtam ki az orromból, ráment a torkomra is. Koncertek után összetalálkoztunk újra Bogival és a kisebbik húgommal. A Mary Popkids akusztikra beültünk, aztán lassan hazaszállingóztunk. 

Hajnalig terveztem bulizni, de így is elfáradtam. Jó volt a Sziget, én nem éreztem minőségbeli változást igazából, pont erre számítottam. Kishúgnak is tetszett, már mondogatjuk, hogy jövőre egész hétre kéne menni. Jó lenne, az tény, de meglássuk.

(Be akartam még ide sűríteni a mostani borsodi hétvége beszámolóját, de fáradt vagyok már. Majd hamarosan.)

Csülök Majoranna jelentkezik

Azzal kezdtem, hogy átolvastam a tavalyi tábor utáni bejegyzésemet (amit egyébként itt lehet megtalálni). A kiüresedettség stimmel, valami viszont nagyon más. 

Nagyon más volt már az is, hogy idén már én is szerveztem. Igaz, valahogy sosem éreztem magam "igazi" szervezőnek, hiszen nem én találtam ki a programokat, nem én festettem táblákat, nem én egyeztettem busz ügyében, én csak feltöltöttem és csinosítgattam a tohu-s cikkeket, meg írtam a facebook eseményhez. (Meg próbáltam reklámozni, hát nem vagyok túl elégedett a teljesítményemmel, na mindegy. ) Viszont ha már így alakult, ott voltam Parádf  Öregdombon a 0. napon, ami jó volt ráhangolódás szempontjából, meg azért hiányzott a helyszín, vigyorogtam idióta módra rendesen, mikor megérkeztünk. Fura volt az első nap délutánján figyelni és segíteni a táborozókat, nem egynek lenni a frissen érkezett emberek közül. 

Az biztos, hogy most nagyon sokan érzik úgy, hogy ez minden idők egyik legsikeresebb tábora volt. A szetting nagyon hálás volt: hobbitnak lenni könnyű, csak sokat kell enni, inni, bulizni meg pihenni, megy mindenkinek. Meg parasztosan beszélni, ezzel se volt gond. Az már a saját nyűgöm, hogy mivel hobbitéknál olyan borzasztó nagy drámák és váratlan események nem történnek, laposnak éreztem a keretjátékot a tavalyihoz képest. Szó se róla, nagyon is rendben volt, jók voltak a karakterek, Hurkabá for prezident, cukik voltak a történések, de engem totál hidegen hagyott, hogy Gálmód megszerezte a kocsma tulajdoni jogának nagyobb részét. So what? Tavaly tiszta idegben voltam, hogy Anardil megtarthatja-e a fejét meg Damrod észre tér-e, idén nem volt izgalom. És hangsúlyozom, ez a legtöbb embernek nagyon is bejött, nekem meg ez még csak a második táborom, szóval én még vérhalálpusztulást akarok. 

A műhelyem viszont nagyon jó volt. Mármint nem azt mondom, hogy én olyan kurvajól tartottam volna, hanem zseniális emberek jöttek. Nem nagyon kellett senkit noszogatni, hogy írjon valamit, aki nem érezte a csít, magától jelezte, hogy inkább pihenne, nem volt ebből gond, senkire nem akartam semmit ráerőltetni. Az első alkalom után, amikor hajnalig szerkesztettük a lapot Mogyival, hogy másnap reggelre meglegyen pöpec módra az újság, ki tudjam nyomtatni és még csapatidő előtt Bögyös Tóni kezébe nyomni, hogy vigye ki a fertályoknak, na akkor azért erősen elgondolkodtam, hogy mekkora hülye ötlet volt ezt kitalálni és mennyire nem gondoltam bele, mennyi plusz munkával jár. Utólag nyilván megérte, szerintem egészen sikeres lett a Megyei Hírmondó, jöttek az emberek, hogy hol lehet beszerezni meg ez meg az a cikk dejó lett, nem is gondoltam volna. 

Ami még nagyon jó volt, hogy idén tényleg megismertem új embereket, vagy jobban olyanokat, akiket  már eddig is ismertem távolról. Sokkal-sokkal felszabadultabb voltam, mint tavaly, szívesebben beszélgettem. Csapatidő alatt viszont nagyon kivontam magam, játszani játszottam, de kevés volt a közös kaland ahhoz, hogy a közösség szerves részének érezzem magam, pedig tényleg jó kis csapat jött össze. 

Ahogy láttam, az elsőtáborozók is jól érezték magukat, ami juhú! Jöjjenek még sokat MTT-be. :) Zsolti végigbrillírozta a tábort, hát elég büszke voltam rá. 

Valahogy nagyon hülyén dolgozom én fel a poszttábori sokkot, túl jól kezelem. Rossz, hogy nem vagyunk együtt az Öregdombon, de túlélem. Nem tudok igazán szomorú lenni, mert jól éreztem magam, és tudom, hogy jövőre is jól fogom, meg utána is. Tavaly valahogy jobban megérintett a hirtelen visszatérés a valós világba, idén hamar akklimatizálódtam. A tábor mindig úgy jó, ha éppen benne vagy. Azokat ez érzéseket úgyse tudod felidézni később, amik ott elöntenek és ringatnak kilenc napig. 

(Vegyem rá magam, hogy válogassam ki a fotókat.)