Happy Hippie Running Day Zirc, 5.6K

A Red Hot Run Group április 6-án újra futóversenyt tartott Zircen. Két éve Csajszi Running Csajosfutam néven szerveztek egy futást, most Happy Hippie Running Day Zirc Bagolyvári Dilifutam lett a cím, ami még idiótább, mint a csajosfutam volt, de most már legalább nem riasztott el a névadás vagy a facebookos kommunikáció, mert tudtam, hogy a szervezés jó lesz. 

Útvonal

Szombat reggel utaztunk le Zircre Budapestről, fél 12-re már a vasútállomáson voltunk. A Bagolyvárban volt a rajt és a cél is. Átvettem a rajtcsomagot, majd beültünk az étterembe kávézni foxszal a rajtig. Békésen kávéztunk, amikor elkezdett szakadni az eső. Ajjaj. A szervezők nem terveztek esőnapot, mindenképpen megtartották volna a versenyt, de annyira nem lelkesedtem a gondolatért, hogy zuhogó esőben fussak. A bemelegítésre pont abbamaradt a zuhé, sőt, utána ki is sütött a nap, és a továbbiakban szép időnk volt végig. 

Délután 1-kor rajtoltunk. Nem voltunk sokan, 2-300an maximum, de legalább családias volt a hangulat, nem volt tömegrendezvény fíling. Átfutottunk a 82-esen, majd fel a Bakonybéli úton, ki egészen a város határáig. Jó volt, hogy az emelkedőt letudtuk a legelején. Direkt nem futottam el az első szakaszt, felkocogtam a "hegyre", kerülgetve a gyors rajt után sétára váltó futókat. Az emelkedő után felváltva futottunk szintben és lefelé. Odafentről szép volt a táj is, és jólesett a laza terep. 

Lőttem egy képet útközben

Kis utcákon futottunk, el a Cigánydomb mellett, le a Borzavári úti temetőig, ahol a Pintér-hegyi parkerdő parkolójánál volt a frissítőpont. Toltam egy vizet, magamhoz vettem egy szőlőcukrot, és szaladtam tovább, keresztül az ismerős utcákon. Elég szokatlan élmény volt ennyire hazai terepen futni, egy rakás emlék jutott eszembe futás közben a gyerekkoromból - talán emiatt se álltam meg egyszer sem, lefoglaltak a gondolatok. Belül kicsit ujjongtam, amikor a családnevemmel megegyező utcában futottam. :D 

A művháztól kezdtünk visszakanyarodni a belváros fele. A Rákóczi teret megkerültük, a Reguly Múzeum környékén azért már erőteljesen vártam a végét, ami már igazán nem volt messze. Hamarosan a kereszteződésbe értem, ahol a 7 mérföldesek (11.2 km) újrakezdték a kört, az 5.6 km-esek pedig visszafutottak a Bagolyvárhoz. Huh, nem esett volna jól még egy kör, örültem, amikor beértem. 

Szálltam, mint a sóhaj

Érem, frissítés, rövid pihenés, fotó után foxszal elhagytuk a terepet, mentünk nagyanyámhoz meg később bográcsozással zárni az estét. Jó élmény volt ez a verseny. Kb. 45 percbe telt megtennem a kört, pontosan nem tudom, időmérés nem volt és én se mértem. Örülök, mert sokan értek be utánam, szóval nem volt rossz ez az eredmény. Vissza akarok rázódni a futásba a 2 évvel ezelőtti szintre. Bár bőven van még hova fejlődni, elégedett vagyok. Élveztem a futást, és ez számít csak. 

XIII. Reguly Antal Emléktúra, 22 km

Két éve indultunk először az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett Reguly Antal emléktúrán. Akkor azt írtam, a következő évi (azaz a tavalyi) cél a 35 km-es táv. Tavaly pont kalandoztunk valahol a túra időpontjában, így kimaradt, de idén tényleg az utolsó pillanatig a hosszú távon terveztük az indulást. 

Útvonal

Útvonal: Zirc – Kardosrét széle – Cuha-völgy – Porva-Csesznek vá. – Nyolckaszás – Porva – Borzavár – Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Parkerdő – Zirc

Táv: 21,9 km Szint: 380 m Szintidő: 6 óra

Március 9-én, a túra reggelén döntöttük el húggal, hogy maradunk a közepes távnál. Én nem tartottam jó ötletnek úgy nekivágni a nagy távnak, hogy idén még nem is túráztam (mindig lebetegedtem, amikor túra lett volna), és ő is belátta, hogy az előző esti sörözés hatására valószínűleg rosszabbul menne a teljesítés. Utólag is bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk. 

Úton Kardosrétre

A Reguly Múzeumból indultunk ezúttal is. Korán odamentünk, hogy még koradélután végezzünk, az első hullámban indultunk el 8 előtt. Sokan indultak velünk, csodálkoztunk is, milyen sokan. Azóta tudjuk, hogy rekordsok túrázó járta végig a túrát, összesen 852-en. Hatalmas növekedés ez a tavalyi 250-hez képest, de az is igaz, hogy tavaly térdig érő hóban kellett végigjárni az útvonalat, ami biztosan sokakat eltántorított. 

Erdei hidacska

Március elejéhez képest kellemes időnk volt, kicsit hűvös, de a mozgástól hamar kimelegedtünk. 

Szegény

Időnként állatkoponyákkal is találkoztunk, máskor meg vonatokkal.

Susu!

A terep nem volt különösebben nehéz, csak egyes szakaszai. A tavaszi olvadás miatt a Cuha megduzzadt, és nem mindenhol volt könnyű átkelni rajta. Egy szakaszon elvétettem a könnyebb átkelőt, és kerestem egy kevésbé mély részt, ahol átsétálhatok. Foxtól kaptam egy nagyon fasza bakancsot a szülinapomra, igazi vízálló, így nem okozott problémát, hogy bokáig caplattam a vízben - attól jobban féltem, hogy megbillenek és beleesek, de húg szerencsére kimentett. 

Egy kis sár

Porva-Csesznekig volt, hogy sáros úton sétáltunk, de annak örültünk, hogy mivel a menet elején vagyunk, még nem volt annyira összetapicskolva, még akadtak száraz részek. A büfében ittunk egy kávét, aztán nekivágtunk a mászásnak Porva felé. 

Mászás

Néhol kidőlt fa állta az utunkat, de nem volt vészes, feljutottunk, és a kilátás mindenért kárpótolt. 

Porva

Ezt a képet két éve is ellőttem :D

Na meg a pogácsa és a sör, amit a következő ellenőrzőponton, a porvai büfében kaptunk. A tervezettnél hosszabb lett itt a pihenő, míg megettünk és ittunk mindent, és kiálltuk a pisisort, eltelt egy félóra. De nem bántuk különösebben, bőven szintidőn belül voltunk.

Húg és az elemózsia

A sörtől megvidámodva folytattuk utunkat Borzavár felé. Nagyjából itt kezdte a bakancs nagyon törni a lábam, a faluban járva elgondolkoztam azon, hogy feladom a túrát és felszállok egy buszra, de tudtam, innen már igazán nincs sok hátra, azt meg valahogy túlélem.

Dagonya

A Fiatalító-forrás környékén jó nagy volt a dagonya. Itt már sántikáltam, de közel volt a cél, csak le kellett sétálni a városközpontba. Végül 5 óra 20 perc alatt értünk be.

A végére egy kép másnap estéről: naplemente a veszprémi vasútállomáson

Nem lett volna megterhelő ez a túra, ha a cipőmmel nincsenek gondok, egészen addig egy kellemes séta volt. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha a hosszú távon üt be a cipőpara. Azóta se mertem felvenni a bakancsot, pedig muszáj lesz rendesen betörnöm, túl jó ahhoz, hogy ne hordjam. Azért remélem, hogy jövőre már tényleg a hosszú távon indulunk, jóság lenne. 

Bakonybél - Zirc téli túra

Nemrég otthon jártam. Az van, hogy nem nagyon tudok már megmaradni a seggemen, mindig bennem van a mehetnék. Rávettem Dave-et, hogy tartson velem egy kellemes téli túrán Bakonybéltől Zircig. 

Úgy kezdődött, hogy pénteken már munkába menet vettem észre, hogy nem a túrabakancsomban indultam dolgozni. Ez azért baj, mert munka után egyenesen mentem a vonatra, úgyhogy ezzel eldőlt, miben fogok a hóban baktatni. Tudtam, hogy a cipőm be fog ázni, ezért szombaton bekészítettem két zacskót és egy váltózoknit a hátizsákomba, hogy le tudjam cserélni a vizes zoknit, amit a lábamra húzott zacskóval védjek a beázástól.

Busszal mentünk Bakonybélbe, és az első kocsmában ittunk egy kávét. Kissé megdöbbentő volt délelőtt 11-kor arra benyitni, hogy a kocsma kis helyisége tele van vöröslő képű, pálinkát szürcsölő, részegen hahotázó férfiakkal. 

Hóvirágmező

A Mária zarándokutat követtük végig Zircig. Ez a szakasz 15 km, szép időben pár óra alatt lesétálható. Utunk elején hóvirágok között vezetett az erdei ösvény a Borostyán-kút kápolnától, de az erdőben már összefüggő volt a hóréteg, és bokáig mély. 

Durvul a helyzet

Nem sokan jártak arra előttünk, de volt egy túrázó, aki ugyanarra ment, egészen Zircig, mint mi. Sokszor segített, hogy az ő nyomában tudtunk lépkedni, időnként elérte a fél métert is a hó, főleg a Bakony szíve felé közeledve, Nélküle nem is biztos, hogy mindig jó irányba mentünk volna. 

A Kőris-hegy

A hó azért izgalmas az erdőben, mert az állatok nyomai megmaradnak. Láttuk róka, nyúl, és őz nyomait is. Élőlénnyel egyszer találkoztunk csak, egy alkalommal felzavartunk egy őzcsordát. 

Kereszteződés

A táv harmadánál ázott be annyira a cipőm, hogy muszáj volt zoknit cserélnem. Nagyjából működött a zacskós módszer, az egyik lábamnál tökéletesen, a másiknál a túra végére félig lecsúszott a zacsi, így nedves lett a zoknim, de nem volt vészes. 

Fagyöngyök a fán

Az hamar kiderült, hogy sokkal lassabban haladunk, mint terveztük. A hó elnyeli az energiát, kétszer annyit kell küzdeni minden lépésért, mint egyébként. Volt is egy holtpontom, egy sör segített átlendülni rajta. 

Zoltay-forrás

Az út során tényleg alig találkoztunk a civilizáció nyomával onnantól, hogy Bakonybél után pár kilométerrel átkeltünk az autóúton. Meg is lepődtünk, amikor egy forrásnál lyukadtunk ki. A Zoltay-forrásnál erdei pihenőhelyet is kialakítottak paddal, amit most hó fedett.

Végtelen fehérség

A forrástól igazán mély hóban sétáltunk. Kezdtünk fáradni, de tudtuk, már nem járunk olyan nagyon messze.

Szalagként lóg le a hó az ágról

Közben beborult, hideg szél fújt, mi pedig fázni kezdtünk, de lépkedtünk tovább rendületlenül. Az eddig folyamatos beszélgetés egyre ritkult.

Havas ágak

A legnehezebb az volt, hogy akármerre néztünk, csak havat láttunk, semmi mást. A levegő párás volt, nem láttunk messzire. Minden emelkedő után azt reméltem, végre megpillantjuk a távolban Zircet, de mindig csalódnom kellett. 

Kiértünk.

Csak akkor láttuk meg a város házait, amikor Tündérmajor alatt kiértünk az erdőből.

Fagyott verebek

Nem volt egy egyszerű túra, 5 és fél óra kellett a 15 km megtételéhez. A táj hihetetlen szép volt, imádok hóban túrázni, de nagyon el is fáradtam, és teljesen átfagytam. A túra után a cserépkályha lábához bújva melegedtem nagyanyámnál vagy egy órán át, és alig bírtam rászánni magam, hogy hazasétáljak. Nem baj, örülök, hogy kihasználtuk a havas időt, és ilyen mesetájon sétáltunk. A Bakony télen is gyönyörű. 

Bagolyvári & Tündérmajor Csajszi Running Zirc Csajosfutam 10,5K (szept. 30)

(Látszik, hogy eddig KÖMT szervezés volt, tökre nem maradt időm blogolni.)

Vonatkoztassunk el a névtől, mert az borzasztó – hülyét kapok a csajszizástól. Tartottam is kicsit ettől a versenytől: a facebookos eseményleírásából és a honlapról egyértelműen kiderült, hogy a szervezők nagyon lelkesek, de a tájékoztató szöveg egy nagy információmassza, ahol ömlesztve, csapongva írták le a tudnivalókat, helyesírási hibákkal együtt, ami sose jó előjel. Mégse tudtam ellenállni, hogy ott versenyezzek, ahol életem első 18 évét leéltem, úgyhogy neveztem a 10,5 km-es távra. Legnagyobb örömömre húgom bevállalta az 5 km-t.

Reggel vonattal indultam el Zircre Budapestről, fél 12-re már a vasútállomáson voltam Dave-vel, aki Veszprémben csatlakozott hozzám. Déltől lehetett átvenni a rajtcsomagokat a Bagolyvár fogadóban. Pár perccel dél után értünk oda, de már hosszú sor kígyózott a bejárat előtt. Itt ért be minket húgom. Lassan, és nem túl hatékonyan haladt a regisztráció. A nevezéshez járó chipet külön asztalnál lehetett felvenni, amiről a rajtcsomag átadója nem szólt. Még szerencse, hogy eszembe jutott, hogy talán chip is kéne, és elkezdtem keresgélni, hogy hol tudom átvenni. Sokan emiatt lemaradtak az időmérésről: már csak a rajt helyszínén döbbentek rá, hogy nem kaptak chipet, és senki nem tudta, hogy a szervezők elhozták-e a maradékot. A toitoi-hoz álltam sorba a bemelegítés előtt 5 perccel, mikor körbejárt egy lány, hogy át lehet még venni a chipeket. 

De vissza az elejére. Még a nevezéskor kértem pólót, ami mint kiderült, hosszúujjú, és az anyaga se ideális a futáshoz, úgyhogy nem vettem fel. Másnap túrára tökéletes volt. 

A rajt nem Zircen volt, hanem a 2 km-re lévő Tündérmajorban. Bőven volt még időnk. Elvileg elfuvaroztak volna minket, de inkább felsétáltunk bemelegítés gyanánt. 

A Tündér farm, ami a rendezvény sportközpontjaként szolgált, elég hangulatos. Az udvaron elhelyezett padok közül választottunk magunknak egyet, oda pakoltunk le. A csomagmegőrzőt nem találtuk, de Dave vállalta, hogy vigyáz a holminkra, míg mi futunk. Szpíker először a bemelegítés előtt szólalt meg, addig kissé aggasztott, hogy nem tudunk semmit. Húggal reméltük, hogy egy szakaszon együtt futhatunk, de kiderült, hogy az kemény 150 m, utána az 5 km-esek lecsatlakoznak a 10,5 km-esek útvonaláról. A rajt után hamar elváltak hát útjaink, integettünk és jó futást kívántunk egymásnak. 

Egész elégedett voltam a kezdésel. Óh, hát menni fog ez, igaz, hogy murván meg földúton futottunk, de egészen okés volt az eleje. A táj mesés, dombok és mezők között haladtunk. Az első emelkedő kicsit visszarántott a valóságba, de sikeresen vettem az akadályt. Aztán jött a feketeleves: nem elég, hogy újabb emelkedő, de füves, csúszós úton, hát kénytelen voltam belesétálni. Ez a szakasz sokkal tovább tartott, mint szerettem volna. Már kezdtem teljesen kétségbeesni, hogy mi a fasznak jelentkeztem én egy 10K-s terepfutásra, ha már az elején sétálok. Szerencsére párszáz méter után új lendületet kaptam, a füves részt felváltotta a földút, majd a betonút, és inkább a tájra koncentráltam a szenvedés helyett. Meglepően gyorsan értem el a frissítőpontra, ami kb. a táv felét jelentette. Innen elfutottunk Pálihálásra, kis ideig a betonúton mentünk, majd be az erdőbe egy olyan emelkedőre, ahol nem láttam egy embert se futni. Ott tényleg csak az élboly némely elvetemült tagját tudom elképzelni, hogy felszaladt. Az erdőből kiérve még egy réten haladtunk át, majd a tündérmajori bekötőn vissza is értünk a farmhoz. Jó, menet közben azért nem mindig éreztem, hogy “ja, ez csak ennyi”. :D 1 óra 15 perc 58 mp. Másfél órával számoltam eredetileg, mert a terep azért nehezebb, mint a betonúton futás. Én elégedett vagyok, hónapok óta nem futottam 10K felett. 

Külön öröm volt, hogy a célban húg várt. 40 perc alatt futotta az 5K-t, ami azért vices, mert pont akkortájt gondoltam rá futás közben, mondván, biztos mostanság ér be. Azért is vagyok nagyon büszke húgomra, mert ez volt a hetedik alkalom, hogy futott, mióta pár hónapja elkezdte. Azért ez elég szép teljesítmény. ^_^

Futós tesók :D 

A verseny után húg lelépett, én Dave-vel maradtam, mert délután Vincze Lilla koncert volt a helyszínen! Juhú! Nem csak gyerekkorom egy meghatározó élménye, de Dave-vel rendszeresen Napoleon Boulevardot hallgattunk a szobája padlóján ülve, és boroskólázva próbáltuk megfejteni az élet értelmét. A dalok jók voltak, a közönség ritkás, és kissé csalódás, hogy Lilla hogy is mondjam, jóval felszínesebb, mint a dalszövegek alapján gondoltam volna, de nyilván nem ő írta őket. Mindegy, így is bakancslistás élmény volt.

Ugyanezen szervezők decemberi zirci futására már neveztem, ott félmaratonon. Hát a terep ismeretében ezt még átgondolom. :D

XI. Reguly Antal Emléktúra, 22 km

Újabb túrabeszámoló következik, ezúttal a Bakonyból. Március 11-én az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly emléktúráján vettünk részt, a 22 km-es távon. A két budai hegységes túra után szerettünk volna egy Zirc környéki kirándulást is, kell a változatosság. Korábban olyannyira nem foglalkoztam teljesítménytúrázással, hogy nem is tudtam, hogy már tíz éve szervezik ezt a túrát a szűkebb értelemben vett szülőföldemen, ráadásul a falu mellett halad el az útvonala. Sose vettem észre, hallani se nagyon hallottam róla. Most is a facebookon jött szembe az esemény (és még szidják emberek a közösségi médiát), szimpatikus volt a leírás, gyorsan elő is jelentkeztem. 

Négyen készültünk a sétára: húg, sógor, Dave és én. Ismerve a határainkat nem mertük a 35 km-es távot bevállalni - jövőre viszont jó lenne. Mert naná, hogy lesz jövőre! 

Úgy gondoltuk, hogy elég kemények vagyunk, úgyhogy azzal kezdtük, hogy besétáltunk Zircre buszozás helyett, ami circa 2,5 km-el megdobta a távot. Konkrétan elsétáltunk az első ellenőrző pont mellett, elgyalogoltunk a rajtig, ami a Reguly Múzeum épületében volt, majd vissza az első EP-hez. :D 

forrás: http://osvenytaposo.hu

Egyébként nagyon tetszett, hogy a "versenyközpont" egy szép, igényes épületben volt, ahol van például WC. A kápolnás túránkon megmondták, hogy az erdő lesz a mosdónk, mert a Szépjuhásznéban elromlott. Azért nem mindegy. 

Ismerős környék

Pózolj sörrel - csak belekortyoltam, meginni nem mertem. 

Szóval útnak indultunk az itinerrel felszerelkezve. Az első szakasz igazi jutalomjáték volt, számtalanszor megjártuk már a Porva-Csesznekre vezető utat, rá se pillantottunk az útleírásra. Erős szél fújt, hűvös volt, az ég borult, aminek annyira nem örültünk (Isti haza is szaladt kesztyűért és sapkáért). Hóvirággal borított domboldalak között sétáltunk, nagyon szép volt. Mindig eszembe jut, hogy gyerekkoromban minden tavasszal elvonatoztunk Porva-Csesznekre. Szedtünk egy rakás hóvirágot, aminek egy részét a nagyszülőknek ajándékoztuk, a többit pedig a szobáinkba raktunk illatozni. Jajj nagyon jó illatuk volt és nagyon szépek voltak. Meg persze ez a hagyomány jó buli volt, de aztán védett növény lett a hóvirág. Sic transit. 

Hóvirág

Ezúttal nem becsültük alá a túrát, a 6 órás szintidő miatt igyekeztünk tempósan haladni. 2 óra alatt értük el a vasúti megállót, itt volt a második EP. Pecsételő ember nem volt, egy ellenőrző kérdésre kellett felírni a választ az itinerre. Nagyon boldog voltam, hogy a porva-cseszneki büfé mögött újra üzemel wc. Igaz, hogy egy esővizes tartályból kell vödörbe folyatni a vizet és azzal leöblíteni, de a semminél mindenképpen sokkal jobb, és az elmúlt években nem volt egyáltalán. Megkönnyebbülve folytattunk utunkat Porva felé. 

Vándorok

Porva-Csesznekről korábban csak Borzavárra sétáltunk el, Porvára még sosem, úgyhogy elkezdődött az ismeretlen útszakasz. Volt benne meglepetés. Domboldalon haladtunk egy keskeny ösvényen. A zöld sávot követtük, ami egy helyen úgy tűnt, eltűnik, alig találtuk meg. A jelzést viselő fa mellett dőlt ki egy vastag matuzsálem az útra, mászva tudtuk csak megkerülni, és szem elöl tévesztettük az ösvényt. Persze visszataláltunk, de addigra Isti elcsúszott, és mindenki az életéért küzdve bukdácsolt le a sáros, csúszós meredeken. Hamarosan emelkedni kezdett az út, és hosszan másztunk felfelé a sárban, itt már Dave is bukott egyet. A dombra felérve rossz irányba kanyarodtunk, de viszonylag  hamar rájöttünk, hogy elvétettük az utat. Visszamenni nem akartunk, mert újabb dagonyát hagytunk magunk mögött, réten és kukoricamezőn vágtunk inkább át, hogy visszataláljunk a helyes útra. Sikerült, és még időt se sokat veszítettünk. 

Porva

Porvára érve örültünk, hogy végre biztosan jó helyen járunk. A helyi kocsmában volt a kövezkező ellenőrzés: a pecsét mellé méretes és finom pogácsát, valamint italkupont kaptunk. A kupont beváltottuk egy-egy sörre, jól esett a pogácsa mellé. Extragyorsan betoltuk a kaját/piát, mivel Nóra megint felvette a túranáci szerepet, aki egy hajcsár, és meggyőződése, hogy lassúak vagyunk és nem érünk be szintidő alatt - ergo sietni kell. 

Homokfal Porva felé

Időnk még volt bőven - jó, nem lazázáshoz, de egy értelmes tempót tartva nem volt kérdés, beérünk-e időben. Lehetett valami a sörben, mert új lendületet kaptunk, úgy éreztem, több az energiám. Borzavárra meglepően hamar odaértünk, a két falu meglehetősen közel terül el egymáshoz. Onnan már csak a Pintér-hegyet kellett megmászni, amitől kicsit tartottunk, mert azt hallottuk, hogy még a tapasztalt túrázókat is megizzasztja, de alaptalan volt a félelmünk. Megizzadtunk, persze, de nem volt különösen nehéz terep. Emelkedett, de nem vészesen. 

Erdő

Tettünk egy kitérőt az utolsó EP-hez a cél előtt, ez a Fiatalító-forrás mellett volt. Onnan már csak 2 km volt hátra, meg is nyugodott mindenki, hogy innen már sima ügy, még több mint egy óránk volt beérni. 

Kilátás

Nem rohanva, kényelmesen, de azért tempósan tettük meg az utolsó szakaszt. Öt és fél óra alatt teljesítettük a távot. A célban megkaptuk a jól megérdemelt kitűzőt és oklevelet, és teleettük magunkat zsíros kenyérrel. Sose eszek zsíros kenyeret, csak túrák után, de olyankor mindig nagyon jólesik. 

Kitűző

Összességében egy nagyon jó túra volt ez: nehéz, de teljesíthető. A szervezés kiváló volt. Nem sok szervezett túrán vettem részt, de ez volt eddig a legjobban szervezett. A Bakony még mindig csodás, a társaság király, mint mindig. Azt hiszem, igen hamar elkezdtünk ráfüggeni a teljesítménytúrázásra, mert már a következőt tervezzük. Annyira jó! A Reguly túra kapcsán pedig a cél jövőre a 35 km. 

Húsvéti túrák - Bakonybél

A húsvéti hétvégét végre a szabadban töltöttem és a Bakonyban kalandoztam. Mostanában sokkal nagyobb igényem van a mozgásra, mint egyetemista koromban, a természetbe való mászkáláshoz meg még több kedvem van. Így történhetett, hogy a húsvét előtti szombatot Bakonybélben, a húsvéthétfőt pedig a Borzavár és Porva-Csesznek környékén töltöttem. Beszámolók következnek.

Bakonybélt azért néztem ki, mert egyrészt gyönyörű környezetben van, másrészt van medvehagyma! Dave-vel vágtunk neki a napnak. Első utunk a Pannon Csillagdába vezetett - ha már egyszer ott vagyunk, nézzük meg azt is alapon.

Megvettük a belépőt (felnőtt: 2000 HUF, diák 1600 HUF, és lehet SZÉP kártyával fizetni), és rögtön feltereltek minket a planetáriumba, ahol kezdődött az Oázis az űrben című dokufilm vetítése. Nyilván sokkal kisebb, mint a budapesti planetárium, de így is elég élvezetes volt, a téma is izgalmas. Ami kevésbé tetszett, az a hatalmas rakás gyerek, akik egyszer csak a semmiből ott teremtek és megtöltötték a termet, majd folyamatosan kommentálták a filmet. 

kilátás a Csillagda teraszáról

A vetítés után megnéztük a csillagászattörténeti kiállítást. Pont pár hete voltunk a Gateway to Space-en, és azt kell mondjam, ahhoz viszonyítva is egy nagyon igényes kiállítást raktak össze Bakonybélben. 

Meteoritot tapizok éppen.

Rengeteg információt lehet szerezni a kiállított tárgyakból a legkorábbi csillagászati felfedezésektől napjaink űrkutatásáig, és nem egy interaktív információs elemmel is találkoztunk. Ami kicsit hosszúvá teszi a tárlat végigjárását, az az elképesztően sok olvasnivaló. Én nagyjából végigolvastam mindent, így is vagy két órát ott töltöttünk, de a sok rohangáló gyerek feltételezésem szerint nem. Engem zavartak, mert nem tudtam nyugodtan haladni, őket meg untatta a sok szöveg. 

Elég cool dolgokat láttunk.

Felmentünk a távcsőkupolába, de sajnos felhős idő volt, így nem tudtuk megnézni távcsőn keresztül a Napot. Kénytelenek leszünk visszamenni még egyszer. :) 

Van ennél menőbb?

A legnagyobb menőség a bejáratnál felállított húsvéti festett tojásos barkaköteg volt. Már ezért megérte elmenni. A shopban még vettem egy űrkutatásos könyvet, Dave egy csillagdás pólót, majd beültünk a közeli kocsmába megebédelni és tisztázni a túraútvonalat. 

Az eredeti terv

Úgy terveztem az útvonalat, hogy bőven útbaessen medvehagymás terület, de ne legyen borzasztó hosszú a túra, mert a franc tudja, milyen a terep az erdőben - előző nap esett az eső, aznap reggel is csöpögött. A cél a Witt kilátó lett volna. Igen, a hangsúly a "volnán" van. 

Medvehagyma!

Bakonybélből kiérve a zöld kereszten indultunk el. Nem hazudok, ha azt mondom, 50 méter után meg kellett állnunk, akkora volt a szintemelkedés. Nem bántam, mert a táj csodás volt, és amerre a szem ellát, medvehagyma mindenhol. ^_^ Pár hete jártunk a szokásos kószakommandós mecseki medvehagymás túrán, és nem gondoltam volna, hogy a Bakonyban több medvehagymával találkozom, mint a Mecsekben. 

Megtömtem a zacskómat medvehagymával, bontottunk egy sört, beszélgettünk, és haladtunk tovább, hamarosan áttérve a piros négyzetre. Nem sokkal a halomsírok után elágazáshoz értünk, ahol a piros csíkon kellett folytatnunk az utat. 

Nem voltam ám egyedül :)

Kicsit meglepődtünk, amikor egy "Fokozottan védett természeti terület, Belépés csak engedéllyel" tábla fogadott minket. A térképen sehol nem találtunk arra utaló jelzést, hogy csak engedéllyel járható az út. Visszafordulni nem akartunk,  mentünk tovább. Az út kezdett egyre járhatatlanabbá válni: az ösvény tele volt kivágott fákkal, ágakkal, egy csúszós fatörzsön seggre is ültem - a fényképezőgépet ellenben megmentettem, nem lett baja az eséstől! :D Egy idő után eljutottunk egy mesterségesen duzzasztott tavacskához. Innentől tudtam, hogy rossz irányba indultunk a piros csíkon, a térkép egyértelműen a másik irányban mutatott egy tavacskát.  Nem voltam 100%-ig biztos benne, hogy ez az a tó, de erős volt a gyanúm.

Tekintve, hogy épp egy elég veszélyes szakaszt hagytunk a hátunk mögött, úgy döntöttünk, megyünk tovább. Engem azért aggasztott ez a tévedés, elképzelésem se volt, mennyi idő alatt érünk vissza olyan helyre, ahonnan könnyen visszajutunk Bakonybélbe, és tartottam tőle, hogy megint nehezen járható szakasz következik. Alaptalan volt a félelmem, azt leszámítva, hogy többször is át kellett kelni az erecskén, ami az ösvénnyel párhuzamosan csordogált, nem ütköztünk nagyobb akadályokba. Kellemes tempóban értünk el a Vörös János-sédi pihenőhöz, ami igen, pont az ellenkező irányban van, mint a Witt kilátó. A pihenő a civilizáció közelségét jelezte, itt már találkoztunk más kirándulókkal, volt szalonnasütő hely, és még pottyantós wc is! 

Az eredeti tervhez képest teljesen más utat jártunk be.

Innentől a főút mellett, a Gerence patakkal párhuzamosan folytatódott a visszaút, a kék keresztet követtük. Hazafele is rengeteg medvehagymába botlottunk, nem bírtam ki és szedtem még egy keveset. 

Bele is fetrengtem.

Medvehagyma tenger

Úgy számoltuk, nem érjük már el az utolsó előtti buszt, ami 6 körül indul Zircre, úgyhogy nem siettünk. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor 6 előtt 5 perccel elértük a település határát. Tudtam, hogy a tempomnál 18:08 körül van a busz, de hiába láttuk a templomtornyot, tudtuk, hogy ennyi séta után nem bírnánk elfutni odáig. Igencsak boldogok lettünk, mikor észleltük, hogy a buszfordulónál lyukadtunk ki, ahonnan a busz indulni fog. Pár perc múlva beállt a busz, és míg beértünk Zircre, élveztük, hogy végre ülhetünk. Zircen ettünk egy jól megérdemelt hotdogot és ittunk egy még jobban megérdemelt zirci sört, majd levezetésként a Randiban még egy sör-jéger lecsúszott. Hullafáradtan értem haza, de egy nagyon tökéletes napon voltam túl. :)

idén is túléltük

Egészen decens kis karácsony volt ez, ha nem vesszük figyelembe azt az állandó hiányérzetet, ami azóta kísért, hogy megszűntem kisgyerek lenni. Sőt, idén jóanyám dolgozott szenteste napján, így az ünnepi ebéd/vacsora megszerkesztése is a mi feladatunk volt. Én inkább foglalkoztam a szaloncukorkötözéssel és a habcsókokkal, a főzés nem a fő szakterületem. Érdekes, régen mennyire szerettem fát díszíteni, egy ideje viszont kifejezetten utálom, most is amennyire tudtam, kihúztam magam a feladat alól. Inkább magamat öltöztettem be karácsonyfának, ahogy hagyomány már nálam pár éve, az idei szett egészen szolidra sikeredett. 

Az ajándékokkal az a baj, hogy mióta a szüleim odaadják a pénzt, hogy megvegyem, amit kapni szeretnék, minimiális a meglepődés lehetősége. Kis apróságokkal lehet meglepetést okozni, de nem ugyanaz. (Komolyan, ennyi idő elteltével is nehezen tudom elfogadni, hogy a karácsonyok nem lesznek már olyanok, mint gyerekkoromban.) Anyától menő volt, hogy a két húgommal olyan egyenpólót kaptunk, amin közös kép van rólunk, rég nevettünk ennyit. 

Nagyszülőknél is hagyományos volt a menetrend, ettünk, ittunk, kicsit csíptem csak be. Harmadnap este érkezett meg fox, igaz, én akkor már kicsit ellógtam a karácsonyt, mert napközben Dave-vel lógtam Veszprémben, nem láttam ezer éve, de így legalább találkoztak ők is. Fox megkapta a családtagjaim által neki szánt ajándékokat - van egy olyan sejtésem, hogy egészen befogadta a kiscsalád: aki zoknit kap a Hugi mamától, az már officially is családtag. Este társasoztunk, nem is értem, miért csak ilyenkor jut eszünkbe, hiszen a monopoly gyerekverziójával is tök jól el tudtunk szórakozni. 

Tegnap tesznyültünk egész nap, megnéztük a Doctor who christmas specialt meg a Love actually-t. Ez utóbbit nagyon rég láttam, alig emlékeztem rá, de valahogy úgy rémlett, jobban le vannak zárva a szálak a film végén. Cuki film, teljesen megértem, hogy van, aki minden évben megnézi karácsonykor, de 

• a Harry-Mia-Karen hármas totál nyitott marad
• ha egy prime minister így hajtana rám, én teljesen meg lennék sértődve (kirúgja Natalie-t, majd a karácsonyi üdvözlőlap hatására jut csak eszébe, hogy jaj de fel kéne szedni azt a csajt)
• nem vágom, hogyan lehet egy nyelvet 2 hét alatt megtanulni a nulláról
• hogy Juliet miért csókolja szájon a férje haverját, azt totál nem vágom 
• és ahogy fox is mondta: Martin Freeman nem színész, mert az összes filmjében ugyanúgy szerencsétlenkedik és hebeg-habog

Ma visszajöttünk Budapestre. Útközben igencsak havazott. A kedvenc részem az volt, amikor a sofőrnek vissza kellett tolatnia, mert a havas úton nem tudott időben megállni az elágazónál, ahol el kellett volna kanyarodnia. Egyébként épségben hazaértünk a jégverem lakásba, pár nap alatt teljesen kihűlt, most próbáljuk felfűteni. Még a buszon jöttem rá, mennyivel otthonosabban érzem már magam itt a fővárosban, mint a Bakonyban. Ez valahol nagyon szomorú, másrészt teljesen természetes. Csak fura belegondolni, hogy hat éve nem hittem volna, hogy így meg tud nyugtatni a Szabadság híd látványa. 

 

Zirci Buli 2014

Hajjaj, most látom, hogy itt ez a vázlat, amit nem fejeztem be, azóta pedig már volt egy diplomaosztóm meg egy kiváló borsodi hétvége, úgyhogy gyorsba megírom és publikálom. 

"Kedves Látogatók!

A ma este során a Vad Fruttik koncertje elmarad, a Hangmanjack koncertje holnap éjszaka kerül megrendezésre, az időjárás viszonylatában a Funthomas zenekar szórakoztatja a legkitartóbb vendégeinket, de az időpontról sajnos még nem tudunk pontos információt adni. Megértésüket köszönjük! Egy holnapi szebb nap reményében." - olvastam a szervezők üzenetét facebookon múlt péntek este (07.11) a vonaton döcögve Fehérvár felé. (A döcögést szó szerint értsd, fél óra késést produkált a veszprémi vonat: egyszer csak elkezdtünk gyökkettővel haladni.) Közben húgomékkal konzultáltam, akik már kint voltak a helyszínen: szakad az eső és fúj a szél, de átmenetinek tűnik, mire odaérünk, talán normalizálódik a helyzet. Addigra már túl voltunk egy erős kapkodáson és rohanáson, hogy Kelenföldnél elcsípjük a vonatot, különben borult volna minden terv és sosem érünk Zircre. Fox nyugodtan olvasott mellettem, én meg szép csendben idegbajt kaptam a késés és azon tény okán, hogy nem voltam benne biztos, a győri vonat bevárja-e a pestit, mert ha nem, akkor nem érjük el, és aznapra nincs több vonat Zirc felé, a buszpályaudvar messze van, de legalább már az a veszély nem fenyegetett, hogy a Vad Fruttikról lemaradunk. Végül minden jól alakult, elértük a győri kis pirost, elzakatoltunk Zircre, bulijárattal pedig eljutottunk a fesztiválra. 

Eső már nem esett, a szél ellenben fújt, és nem volt éppen meleg. Húgomék épp a mi sátrunk felállításával szenvedtek, közepesen volt részeg a társaság. A feladat teljesítése után a színpad felé vettük az irányt, mert kezdődött a Funthomas, akik magyar és külföldi popslágereket játszottak. Addigra elfogyasztottuk egy pálinkát és némi sört, úgyhogy élvezni is tudtuk a koncert. Sok éves hagyomány szakadt meg aznap este, ugyanis sosem volt még olyan, hogy első sorban álljunk, megadva a lehetőséget a fotósnak, hogy megörökítsen minket. Olyan "sokan" voltak kíváncsiak a koncertre, hogy simán eljutottunk az első sorig. Az este a továbbiakban érdekes elemeket kevésbé tartalmaz, egy kisebb traumás eset után lehúztam még egy pálinkát, aminek eredményeképpen totál memóriazavarosra ittam magam (Fox szerint Mementó-szindrómám volt), úgyhogy az alvás mellett döntöttem. 

Szombaton ragyogón sütött a nap, meleg volt, az ég tiszta. A reggeli gyógysör elfogyasztása után lesétáltunk nagyanyámhoz, aki ebéddel, palacsintával, ropival és sörrel várt minket, és természetesen mindenből enni kellett, lehetőleg kétszer, nehogy lefogyjunk. Ebéd és zuhanyzás után mindenki keresett egy kellemes kis zugot a lakásban, ahol ledőlhet, és kezdődött a csendespihenő. Mire odajutottunk, hogy mi is ledőlünk Foxszal, már csak a szőnyegen volt hely, de életemben nem aludtam még ilyen jót szőnyegen. Puha volt és simis, kényelmesebb, mint sok ágy. 

Pár óra alvás után helyszínt váltottunk, másik nagyanyámnak aznap volt a születésnapja, amit nagy családi bográcsozással ünnepeltünk. Természetesen volt némi kíváncsiság, merthogy bemutattam a pasimat, de hálistennek minden rendben ment, nagyapám hozta az "üdv a családban" pálinkát, voltak sztorizások a bakonyi huncutságokról, ettünk, jó mulattunk. 

Csak ezek után vettük irányba a teszkót, ahol feltankoltunk az estére, majd visszabuszoztunk a fesztiválra. Sok időnk nem volt, mert kezdődött is a Paddy. Újfent megbizonyosodtam róla, hogy ez a Paddy alak egy igen nagy egoista, istenkomplexusos megalomán lehet, süt minden mozdulatából, és főleg abból, ahogy a hangosítókkal kommunikál. Koncert közepén szólt a közönségnek, hogy olyan messze vagyunk, menjünk már közelebb, ergo másszunk át a fa korláton, ami a színpadot elválasztotta az emberektől. Az az őszinte rémület, ami a szekusok arcán megjelent, na az mókás volt. :D Végül az énekes mászott fel a korlátra és tolt végig pár számot visítozó tinilányok között. Jó volt, Paddyék mindig jó bulit csinálnak. 

Én sose voltam egy nagy kispálrajongó, a slágereket ismerem és ennyi, inkább a 30y-generáció vagyok már, de Fox becsülettel végigtolta a Paddyt, úgyhogy én is eltáncikáltam a Tökéletes Helyettesek Kispál tribute-re. Utána már csak bóklásztunk, ettünk egyet, megnéztük a nagy tábortüzet, megkerestük húgomékat, konstatáltuk, hogy egy csapat fülbemászó elfoglalta a sátrunkat, aztán alvás. Ami eddig nem nagyon tűnt fel, vagy csak nem emlékeztem rá, vagy kevésbé voltam érzékenyre, az a sok paraszt részeg, akik egész éjjel üvöltenek. Szoktam én káromkodni eleget, de ami itt ment éjszaka, az elég ortó volt. Ráadásul nem hiszem el, hogy ezek az emberek sose fáradnak el, és egész éjjel konstans faszparaszt valaki és üvölt. Biztos öregszem. 

A vasárnap hagyományosan a döglés és a fáradalmak kipihenésének napja, ami idén kicsit nehezen ment, ugyanis nekünk jönni kellett vissza Pestre. Egy szenvedés volt a buszút még úgy is, hogy gyorsjárattal jöttünk, fájt a szemem, álmos voltam, de aludni nem tudtam. Foxnál eldőltem az ágyon és végem volt. Mikor felébresztett, hogy ő most elmegy mosni, de aludjak nyugodtan, sokáig tartott, mire egyáltalán felfogtam, hogy hol vagyok és mi történik. 

Jóság volt ez a buli, de jövőre lakókocsival megyünk. 

Hangulatfotó: a szánkós fiúk szakadó esőben (húgom fotója)