porság

Ha most szembetalálkoznék a lakás előző lakóival, éreznék rá némi ingerenciát, hogy végigcsapkodjam őket portörlővel. Én nem értem, hogyan bírtak ekkora mocsokban létezni. Mert a szekrény teteje szerintem életében nem látott rongyot, a konyhaszekrény tetején már mócsingossá állt össze a por, a függönyökhöz elég volt hozzáérni, és porvihar kavarodott fel, a falak és a plafon pókhálósak, a sarkokban halomban álltak a porállatok, és ami kivágta nálam a biztosítékot: az ablakok. Egy merő mocsok az összes. Ma nekiálltam ablakot pucolni, évek mocskát takarítottam el. És a reluxákon még át kell menni, mert tiszta por az összes, meg a vízszintes felületeken is pordagonya van. Nem vagyok tisztaságmániás, de nem bírok olyan helyen teljes nyugalomban meglenni, ahol bárhova nézek, mocsok és kosz van. 

És én most azért szenvedhetek a rohadék takarítással, mert az a három nőszemély nem volt képes éveken keresztül portalanítani. :/ Ezt büntetném. 

vasárnapok

Friss, ropogós Lubuntu figyel a gépemen. Teljességgel hihetetlen, hogy nem egy örökké tartó türelemjáték az internetezés a laptopomon, szegénykémen még egy csoffadt xp futott. Percekbe telt neki betöltenie egy sima oldalt, és ha egyszerre több dolgot csináltam volna, az teljesen betett neki. Tegnap punnyadós vasárnapot tartottunk, az egyetlen értelmes dolog a géptelepítés volt. Meg akkor már szét is szedtük a kis gépemet, amennyire lehet. Annyira izgalmasak ezek a dolgok, hülye vagyok, hogy csak most kezdek el komolyabban informatikával foglalkozni. 

Múlt héten kissé elengedtem magam. Kicsit olyan volt, mint a szingliként töltött időszakaim: minden este mással kocsmáztam, hajnalban estem haza általában részegen, napközben ennek eredményeképpen csak kóvályogtam. Igazából a párkapcsolatom nem szenvedett csorbát ettől a nagy partihangulattól, efkú amúgy is elfoglalt volt minden este. Meg azért csak voltunk Infected Mushroomon együtt, a vasárnap meg csak a miénk volt. Mint a régi szép időkben. 

Eljött az a nap, amitől kezdve NEM lehet cipővel bemászkálni a szobákba. Se a konyhába. Igen, úgy látom, mindent kipakoltunk, úgyhogy kitakarítottam. Eltüntettem a rengeteg dobozt és szatyrot és zacskót, elképesztő, mennyi terület szabadult fel. A szennyestartó teljesen üres, a frissen mosott ruhák már száradnak. Rend van. Végre! 

Amúgy belegondolt már valaki, mennyire lehetetlen helyzetben vannak a pályakezdő fiatalok manapság? Most azt hagyjuk, hogy mindenhova tapasztalatot kérnék, de sosem lesz tapasztalatunk, ha nem hagynak minket érvényesülni. Mellékes, hogy lehetetlen elvárásokkal találkozom nap mint nap az állásportálokon (beszélj anyanyelvi szinten angolul és franciául, a középfokú orosz előny, de legyen jogsid is, releváns munkatapasztalatod és lehetőleg olcsón dolgozz). Meg az is lényegtelen, milyen faszomkérdéseket tudnak feltenni állásinterjún (nem akarok a magánéletében vájkálni, de tartós párkapcsolatban él?). Amire gondolok, az a teljesen nulla támogatás az állam részéről. Az ember kikerül az egyetemről, és elkezdj munkát keresni. Ha tud, pár hónapig még diákként dolgozik, aztán ha szerencséje van, felveszik valahová állandóra. Ez a jobbik eset. De ha nem talál diákmunkát se a szerencsétlen pályakezdő, akkor honnan van bevétele? Álláskeresési járadék nem jár, csak ha már 360 napot dolgoztál. Aktív korúak ellátása csak akkor jár, ha lejárt az álláskeresési járadékod, de még nem találtál munkát és hátrányos helyzetű vagy. A munkanélküli pályakezdők kibaszottul magukra vannak hagyva. Totál felfoghatatlan. :/

Ezen természetesen azért puffogok, mert továbbra se kellek sehova. Egészen elkeserítő a szituáció.

adott öt ház.

A nappali kezd úgy kinézni, ahogy egy nappalinak illenék. Fogynak a zacskók, ürülnek a kartondobozok, a tárgyak lassan megtalálják a helyüket. Megnyugtató, ahogy szépen lassan alakul a rend, a bútorok a szoba azon pontjára vándorolnak, ahova szántuk őket, egyre több a szabad hely, tágulnak a terek. A hatalmas ruhásszekrényben továbbra is teljes a káosz, egyszer majd beugrik, milyen tematika szerint lenne érdemes elpakolni, addig marad így. A pónik és disney hercegnők is szabadon megcsodálhatók már. 

Mivel továbbra is sok a szabadidőm, és megtaláltam a gyerekszakácskönyvet, (ami eredetileg a húgomé volt, én meg kaptam karácsonyra egy Horváth Ilona szakácskönyvet, de hamar rájöttünk, hogy jobban járunk, ha cserélünk), főztem. Igen, én. A gyerekszakácskönyv tökéletesen megfelel a főzési tudásom szintjének, így amikor megláttam, hogy a gombapaprikás receptjét is tartalmazza, eléggé megörültem. A gombapaprikás ugyanis az egyik kedvenc kajám, és mindig jóanyámat nyúzom vele, hogy főzzön nekem, ha hazautazom. Kilogikáztam, hogy ha egy gyerekszakácskönyv két fazékrajz nehézségűként ábrázolja, akkor bizonyára nem lesz olyan bonyolult elkészíteni, és talán nekem is menni fog. Beszereztem a hozzávalókat, majd megállapítottam, hogy feleannyi gombát sikerült vásárolnom, mint amennyit a recept ír, de már lusta voltam megint elmenni boltba, úgyhogy úgy döntöttem, elég lesz a fele is. Egyébként minden flottul ment, azt leszámítva, hogy tömény agyfaszt kaptam, mire az összes gombát megpucoltam, háromszor tartottam szünetet a folyamatban. Meg azt hittem, hogy a gomba levet ereszt és abban majd vígan megpárolódik, de hamar rájöttem, hogy ez nem így működik. A végeredmény meglepő módon ehető lett, efkú mindenesetre megdicsérte és meg is ette. Én azért tudom, mennyire más lett, mint amilyet az anyukám csinál, de első próbálkozásra nem lett rossz végülis. Csak a tejföltől savanyúbb íze lett, mint amihez én szoktam. Az viszont biztos, hogy most jó ideig nem próbálkozom hasonlóval, a gombapucolás horror volt .

A héten elkezdődött a tanfolyamom. Az első óra után kissé elkeseredve jöttem ki: a tanárúr nem igazán magyarázott, csak áttekintést végzett, a fogalmak lógtak a levegőben, és kis szarcsimbóknak éreztem magam, hogy nem tudok hexadecimális rendszerben számolni, sőt, a binárisra is alig emlékszem. Cserébe megtudtam, hogy a bluetooth olyan, mint a férfi, mert ha közel vagy hozzá, akkor csatlakozik, a wifi meg olyan, mint a nő, mert végignézi az opciókat és a legerősebbhez csatlakozik. Danke. Az isolabella teraszán ülve átvettük a számrendszereket foxszal, és sokkal kevésbé éreztem magam butának. Itthon meg elkezdtem innen tanulni. Az órai anyag is ez, csak itt érthetően le van írva minden. A gyakorlati órán a logikánkat fejlesztettük, az Eistein nevéhez fűzött, "ezt a példát csak az emberiség 2%-a tudja megoldani" feladványt kaptuk meg. (Van öt ház..., a feladat itt megtekinthető.) Sokáig én is csak ültem és néztem magam elé, hogy ezt lehetetlenség megoldani, aztán olyan háromnegyed óra és két oldal összefirkálása múlva rájöttem, hogy a német csakis kávét ihat, onnantól pedig gyerekjáték volt az egész. A kis bölcsészfejemmel sosem hittem volna, hogy ezt a feladványt valaha is meg tudom oldani. Lehet nem tűnik nagy dolognak, de nekem hatalmas sikerélmény. Tegnap Foxszal megvizsgáltunk egy alaplapot, így már kevésbé tűnik egyszerű varázslatnak a számítógép működése. És hiába aggódik jóanyám, hogy fogom-e én ezt érteni, nem hiszek a sztereotípiának, mert igenis érdekel, amibe belevágtam, és látom értelmét. Nem fogom feladni. 

kavics

Én annyira otthonosan érzem magam itt. Az új albi tágas, kétszobás, világosnak nem éppen mondható, de nagyon jó elrendezésű. A közlekedés kiváló, este pedig nem kell sokat sétálni, hogy a kivilágított Margit hídban és a parlamentben gyönyörködhessek. Tegnap megérkezett az ágy és az internet, teljes a komfortérzet. 

A költözés amennyire fárasztó, annyira mókás is volt. Rádöbbentem, hogy a lakás tele volt teával, főleg, miután efkúval egyesítettük készleteinket. Teanagyhatalom vagyunk. Nagy szenvedősen rászántam magam a konyha kipakolására, néha majdnem otthagytam a csába az egészet, nagyon rossz pakoló vagyok, de egy nagy láda csak megtelt konyhai holmival. Amit aztán másnap a pasim teljesen átrendezett, de azért megköszönte, hogy a polcokról leszedtem a cuccokat. Legalább teljesen nem voltam haszontalan. Lakásavató még a a teljes áthurcolkodás előtt, sok jó ember, csak sikerült berúgni, hajnalban pedig dobozokkal és üres bőröndökkel felszerelkezve rohamoztuk meg a pizza paradicsomot és úriasan húst ettünk körettel, nem ám junkfoodot. Kissé másnaposan készültünk az utolsó nagy hajrára, minden vagyonunk bedobozolva, és hálistennek lett autós segítségünk. Egészen szürreális érzés volt, ahogy a húgomék aláírták a bérleti szerződést a bogdáni úti lakásra, mi pedig nosztalgiával eltelve nézegettük még utoljára a lakást, mielőtt az új lakók kipakolnak és már semmi nem emlékeztet a régiekre. Este lett, mire hazaértünk. Én még kipakoltam a konyhát és a fürdőszobát, efkú bekómált, később pedig Bogi érkezett egy későesti traccspartira. Reggel arra keltünk, hogy ez bizony egy másik szoba, mint amihez szoktunk. 

Annyira élvezem azt is, hogy rövid idő alatt egész sok vendégünk volt. Ide végre lehet hívni társaságot, elférünk. Mivel még nincs munkám, leginkább a lakást rendezgetem, úgyhogy teljesen a ház úrnőjének érzem magam. A konyhában mindenről tudom, hol van, a fürdőben dettó, a hálóban és a nappaliban csak majdnem. Bevásárolok, kávét főzök a vendégeknek, mosok, teregetek, és élvezem, hogy egyre nagyobb rend lesz. bytheway holnap állásinterjú, drukkoljatok. 

Ja és ma együtt utaztam a 9esen Bokros Lajossal. Magamtól is felismertem, kicsit mérges is lettem, amikor valaki hívta és bemutatkozott a telefonba.