UkRAJna - day 01 - Kijev

Ukrajna nem kifejezetten egy klasszikus nyaralási célpont. Az ominózus zebegényi lagzin merült fel először az ötlet, hogy ebben a hatalmas országban töltsünk pár napot. Én akkor éppen a Kanári-szigetekkel szemeztem; mióta jár arra a wizzair, megfizethető a repjegy, és szállást is egész jó áron találtam. De ahogy Zizi, aki egy évet Ukrajnában töltött, egyre lelkesebben mesélte, milyen fasza helyek vannak ebben a méltatlanul alulértékelt országban, egyre jobban megtetszett a gondolat, hogy ott nyaraljunk. A Kanári-szigetek olyan sztenderd, na de Ukrajna! A lagzi után nem sokkal elkezdtünk tervezni. Mire eljött az utazás napja, minden le volt szervezve: szállások, utazások lefoglalva vagy kifizetve, a megtekintendő látványosságokat pedig előre kigyűjtöttük magunknak. Nem volt más dolgunk, mint egy-egy hátizsákkal felszállni a Budapest-Kijev járatra szeptember elsején. (Úgy megtetszett az észtországi hátizsákos lét, hogy ide se akartam bőröndöt vinni.)

A repülőút eseménytelen volt. A kijevi reptéren ellenőrizték az útlevelünket, minden probléma nélkül bejutottunk az országba. Fura volt újra cirillbetűs helyen lenni (2013-ban jártam Oroszországban, azóta nem voltam cirill betűs területen.). A tourinformos bódéban szereztünk térképet - csak német nyelvű volt, de sebaj, beszélek németül. Beszereztem egy prospektust, ami valahol mérhetetlenül szomorú: arról nyugtatgatja a nagyérdeműt, hogy bár háború van, de Kijev egyébként biztonságos, nem kell félni. Ilyeneket írnak, mint:

"What is the guarantee of my safety when staying in Kyiv?
- there are no military conflicts in or near Kyiv
- there are no acts of terrorism in Kyiv
- there are no political unrest in Kyiv
- 9963 police staff and special units in Kyiv that is more than in any city of Ukraine."

(Most csekkoltam egy 2015-ös adatkikérést, a budapesti rendőrségi állomány akkor volt 7098 fő. Budapest 2 milliós város, Kijev 3 milliós. Meg kérdéses, hogy a police staff-ba beletartoznak-e az irodisták, mondjuk ez kérdéses a budapesti adatok esetében is.)

Majd a prospektus azt ecseteli, mennyit esett a hrivnya értéke, és milyen olcsó a város. Kicsit szürreális azzal érvelni, hogy gyertek ide, szarban a gazdaságunk, az emberek nyomorognak, de legalább ti örültök majd, hogy mennyire olcsó minden.

Hívtunk egy Ubert - hálistennek Ukrajnában még van, a nyaralás alatt nagyon megkönnyítette az életünket. Mivel szemtelenül olcsó volt, Uber Black-et hívtunk - és még cukorkát is kaptunk a sofőrtől.

Tarashoz igyekeztünk, Zizi barátjához, akinél a következő három éjszakát töltöttük. Egy elképesztő magas, kaptárszerű épület sokadik emeletén lakik, amit egy rakás ugyanilyen böszmenagy épület vesz körül. Ez volt az első dolog, ami feltűnt Kijevben: minden hatalmas és monumentális.

Lepakoltuk a holminkat, elmentünk ebédelni egy tatár étterembe (életem legjobb saslikját ettem), majd elindultunk várost nézni. A Kreschatykon, Kijev főutcáján közelítettük meg a Majdant, a Függetlenség terét.

Majdan Nezalezsnosztyi

Az első, ami feltűnt, az a nyüzsgő élet: a fűben mindenfelé baráti társaságok üldögéltek, emberek olvasgattak és napfürdőztek, csak a turisták mászkáltak az emlékmű körül. Régen egy Lenin-szobor állt itt, annak a helyére került az Ukrajna függetlenségét jelképező emlékmű.

Freedom is our religion

Az út túloldalán hatalmas betűk hirdetik angolul és ukránul egy óriási molinón, hogy a szabadság a vallásunk - egyértelmű utalás a 3 évvel ezelőtti eseményekre. A környék egyébként tele van emléktáblákkal, gyertyákkal, egy helyen a barikád maradványait hagyták meg, egy másikon pedig két lelőtt ember körvonalát festették a járdára ott, ahol feküdtek. Hátborzongató. Közben nagyon fura volt ott lenni a téren, amit annyit láttam felvételeken, de mindig csak forradalmi állapotában. Most olyan békés volt minden.

Erőltetett mosoly - ők a nem jó arcok

Egészen addig, amíg az első turistalehúzó bandába nem futottunk. Három jelmezes fiatal leszólított minket, és mindenáron fotózkodni akartak velünk. Én nagyon mentem volna elfele, mert zavaróan rámenősek voltak, de valószínűleg meglátták a pillanatnyi elbizonytalanodást valamelyikünkön, és addig csesztettek, amíg nem fotózkodtunk velük. A végén természetesen pénzt kértek, amit persze tudtunk, hogy így lesz, de pofátlanul nagy összeget kértek azzal indokolva, hogy diákok és magas a tandíj. Szabadulni akartunk, odaadtuk, és örültünk, hogy végre békén hagynak. Zizi utólag mondta, hogy ez igaz is lehet, mert tényleg elég szívás most egyetemistának lenni Ukrajnában. Mindegy, annyira nem volt kedves fogadtatás ez Kijevtől, amolyan tanulópénznek elmegy, bár eddig is tudtam, hogy ilyenekkel nem szabad leállni.

Arch of Diversity

Folytattuk inkább a sétát. Viszonylag céltalanul mászkáltunk, de hamar belebotlottunk a népek barátságának állított ívbe. Ez a hatalmas építmény 1982 óta áll a helyén, akkor még az orosz és az ukrán népek barátságát volt hivatott szimbolizálni. Ez az üzenet ma annyira nem állja meg a helyét, és Ukrajnában amúgy is nagyon megy a "dekommunizálás", így mikor az Eurovíziós Dalfesztivált a városban tartották, szivárványszínűre festették, és kinevezték Arch of Diversitynek. Ettől nyilván nem minden ukrán volt boldog, főleg a homofóbok nem. Hogy ma mi a pontos funkciója, azt nem tudom, mindenesetre monumentális - ahogy minden Kijevben.

Kilátás az ívtől

Meglepő módon egyébként búcsú fogadott minket az emlékműnél: körhinta, dodzsem, célba lövés. Nem tudom, mennyire általános ez, mindenesetre nem teljesen illett a helyhez ez a kirakodóvásári hangulat.

Továbbsétálva erdős-parkos szerpentinen jutottunk a Dnyeper partjára. Akár a Gellérthegyen is lehettünk volna: romantikus hangulatú hegyoldal után a széles folyó partjára értünk. A Park hídon, ami biciklis és gyaloghíd, átballagtunk a helyi Margit-szigetre. Kiválasztottunk egy szimpatikus utat, és megindultunk a sziget belseje felé. Még a hídról láttam, hogy a folyópart egy szakaszon homokos, és emberek strandolnak. (A fenti képen is látszik egyébként a jobb felső részen.) Meleg volt, legalább a lábam bele akartam lógatni a vízbe.

Homokos folyópart, a Park-híd és az ív

Meg is álltunk a parton, bokáig meg is mártóztam a vízben. Még örömködtem is, milyen király, itt ez a hangulatos kis sziget szabadstranddal, mekkora menőség, de kár, hogy nincs nálam a fürdőruhám. Később kiderült, hogy tilos a vízben fürdeni, mert olyan baktériumok vannak a Dnyeperben, amik emberre veszélyesek. Hm, well, még jó, hogy nem volt nálam fürdőruha. Apropó víz: Ukrajnában nagyon nem javasolt csapvizet inni; nem is a víz, hanem a vízvezetékek állapota miatt. Azért az sem mellékes, hogy a folyóvizekbe ömlik az ipari szennyezés, a tisztító berendezések meg elavultak. Szóval ha Ukrajnában jártok, csak az ásványvíz jöhet szóba, ha jót akartok.

Szerencsére megvan még mindkét lábam

Kanyarogtunk még a szigeten, és egészen indokolatlan dolgokba futottunk bele: a parton családi grill folyt, odébb egy sátortábort találtunk, amit egy rakás kutya őrzött - rendes kerítés nem volt, úgyhogy csak reménykedtünk, hogy nem akarnak megenni. A szigeten tűnt fel először, mennyi kóbor kutya mászkál a városban. Ezek egy része sárga bilétát kapott a fülébe, amit ekkor nem értettem, de később Zizi ezt is elmagyarázta: indult egy ivartalanítási program, ahol befogják a kóbor állatokat, elvégzik a műtétet, kapnak oltást, majd ezzel a bilétával engedik el őket. A biléta jelzi, hogy a jószág kezelve lett.

Kicsit megfáradtunk, úgyhogy egy büfénél a fantasztikus orosz/ukrán tudásunk segítségével kértünk két sört. A hely pizzéria is volt egyben, és két kóbor kismacska kunyizta a tésztamaradékokat. Legjobb hely! Az egyiket meg is tudtam simizni. ^_^ Sajnos jó képet nem tudtam lőni róluk, túl sokat mocorogtak.

A sör után visszasétáltunk a túlpartra a szigetről. A híd közepén megálltunk, és végignéztünk egy bungee jumping ugrást, majd a híd lábánál elborzadva figyeltük a vattacukrost, aki a legnagyobb lelki nyugalommal tekerte bele a cukorfelhőbe a körülötte dongó darazsakat. A Dnyeper partján egy dombos vonulat fut végig, tele fákkal és parkokkal, erre mentünk tovább.

Mariyins'ky palats

A Marinszkij palotánál lyukadtunk ki. A palota a 18. század közepén épült barokk stílusban. Itt szállt meg II. Katalin, mikor 1787-ben Kijevben járt. Az épület a forradalmi bizottság székhelye volt az oroszországi polgárháborúban, majd mezőgazdasági iskola, később múzeum működött benne. A II. világháborúban az épület csúnyán megsérült, persze helyreállították. Ma az ukrán elnöki hivatal rezidenciájaként funkcionál.

A parkos sétányról több helyen is kilátópontokat találtunk a város túlfelére. Nos. Az a helyzet, hogy ez nem amolyan tipikus "rálátsz a városra és elalélsz a szépségétől" hely. A Dnyeper túloldalán elterülő városrész egy panelrengeteg, amit a szovjet időkben húztak fel. Nem egy szívderítő látvány a beláthatatlan távolságig elterülő betonsivatag. És az összes kilátópontról ugyanaz a kép fogadott.

Túlpart

Kezdett sötétedni, mi pedig fáradni. Azon kezdtünk tűnődni, hogy lassan el kéne indulni Tarashoz, de még a Maidant útba akartuk ejteni. Nagyon jó döntés volt. A téren hangos zene szólt, és a szökőkutak a zenéhez illően táncoltak, közben színes fények világították meg őket. Mint a Margit-sziget szökőkútja, csak százszor monumentálisabb, és jobb a zene.

Azért ez nem kicsi vízsugár

Szökőkutak hada

Vicces volt, ahogy a glóbuszra visszacsapódó víz a körülötte állókra fröcsögött. :D

Egész sokáig üldögéltünk itt, az idő kellemes volt, a zene jó, az egész vízjáték elképesztő hangulatos. Méltó zárása volt a napnak. 

Kő-árok teljesítménytúra, 21K

A Kő-árok teljesítménytúra október 1-jén indult Csesznekről a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE szervezésében. Ha már amúgy is otthon voltunk azon a hétvégén a Bagolyvári futás miatt, vasárnapra pont kapóra jött ez a túra. Dave, húg és én vágtunk bele a kalandba.

Útvonal

Csesznek - Ördög-árok - Gézaháza - Károlyháza - Zörög-tető – Csesznek

Táv: 21 km, Szintidő: 6 óra Szint: 410 m

Reggel 8-kor lehetett leghamarabb elindulni, mi nem sokkal később értünk a rajt helyszínére, az Erzsébet Vendégházhoz. Regisztráció után vidáman indultunk el, örömködtünk, hogy nem az ágyban fetrengünk, hanem a természetet járjuk, milyen jó is ez. Akkor még nem tudtuk, milyen megpróbáltatások várnak ránk.

Cseszneki vár

Az első km-eken jól haladtunk, kellemes volt a hangulat. Béna voltam, és a kétliteres vizesflakont leejtettem a földre, de úgy, hogy a műanyag kilyukadt, és spriccelt a szénsavas víz. :D Az első nehézség akkor ért, mikor eltévedtünk. A túraút egy kanyart írt le, mi viszont nem vettük észre, és egyenesen mentünk tovább, ahol további tanácstalan túrázóba botlottunk. Egy kiszáradt folyó medrében találtuk magunkat, ami köves meg sziklás volt, akár az Ördög-árok is lehetett volna, azzal a különbséggel, hogy nem az volt. :D 

Ez a látvány megérte az eltévedést

Elfecséreltünk vagy 20 percet, mire megtaláltuk a helyes utat. Ekkor értünk be az árokba, ami minden volt, csak nem könnyű terep. Idegeskedtünk, mert az első EP egy szurdok volt, ahol selfie-t kellett csinálni. Kissé kiakadtunk, hogy most komolyan ez a feladat, miért nem lehet egy kódot kirakni egy fára helyette. Úgy éreztük, rég többet mentünk, mint 6 km, tuti elhagytuk azt a helyet, aztán kiderült, hogy nem. 

Ördög-árok

Beértük a korábbi társaságot egy nagy sziklaomlásnál, ők mondták, hogy ott kell. Ez volt a Gizella-átjáró. Oké, megcsináltuk a képet. Aztán konstatáltuk, hogy a sziklán fel kell mászni, drótkötel volt a sziklához rögzítve meg kis lépcsőfokok néhol a lábnak. Felkapaszkodtam egy darabon, bár kételkedtem, hogy fel tudok mászni, de onnan már egyszerűbbnek tűnt előre, mint hátra, úgyhogy végigmásztam. Annyira nem volt para, de azért valamennyire mégis. Én rudazok, elbírom a saját súlyomat, és elég erősen tudok szorítani, de nem tudom, egy átlagemberke mennyire bírja el magát és mennyire fogja biztosan a kötelet. A többiek a lépcsőn kerültek, mert persze volt ilyen opció is, csak sokkal hosszabb volt úgy az út.

Sziklamászás

Amikor rádöbbentünk, hogy ez még csak 6 km volt, az egészen elkeserített. Nagyon elment az idő, nem így terveztük. Ráadásul az árok még messze nem ért véget, a turistajelzés hektikusan volt felfestve, az itiner elnagyolt, a terep továbbra is sziklás, mászós. Nem voltunk nagyon boldogok. Az a helyzet, hogy mire kiértünk az Ördög-árokból, totál elfáradtunk. 10 km-nél, Gézaházánál volt egy EP, ott olyan fáradtnak éreztem magam, mint máskor a túra legvégén. Innentől csak vonszoltuk magunkat. Az időnk fele rég letelt, mielőtt a táv fele meglett volna.

Mesés őszi színek

Megzuhanva, erőltetett menetben caplattunk Károlyháza felé. Ittunk egy-egy vígaszsört, kicsit tényleg segített. A Zörög-tetőn nyáron jártunk már, nem is kellett a térképet nézni. A hegytetőről Vinye felé kellett menni, majd egy ponton elkanyarodni Csesznek felé. Itt is dohogtam magamban, mert totál félreérthető volt az itiner, és csak azért tudtam, merre kell menni, mert már jártam arra. Még mérgesebb lettem, amikor az út egy dzsumbujba vezetett, ahol embermagasra nőtt a gaz. Látszott, hogy csak azért van egy kis ösvény taposva, mert aznap jártak már arra előttünk. Itt az itiner már olyan pontatlanságokat is tartalmazott, hogy "(a jelzés) egy magaslesnél kanyarodik be" - nem volt magasles, csak egy ottfelejtett létra, vagy "megyünk tovább, a sárga kereszt jelzésen, amiből sokat sajnos nem látni" - végig volt festve az út rendesen. Szóval egyáltalán nem up-to-date az itiner, ami elég bosszantó, hiszen pont az ilyen kis részleteken múlhat egy eltévedés. 

Egyértelműen itt ért a túra mélypontja, az órámra nézve szembesültem vele, hogy már egy óránk sincs hátra, kilométerből viszont még legalább 5. Fájt minden lépés, csak bámultam a földet és emelgettem a lábam, közben reménykedtem, hogy minél tempósabban teszem ezt. A többiek is hasonló állapotban voltak, nem nagyon szóltunk egymáshoz. Kicsit megnyugodtam, amikor nagy sokára elértük a 82-es főút alatt átvezető alagutat, de onnan még fel kellett mászni a várhoz, ahonnan még 150-200 m a cél. Nem esett jól az emelkedő, Dave le is maradt, mi pedig küzdöttünk, hogy felérjünk. 5 óra 50 percnél jártunk, mikor megérkeztünk, azaz még 10 percünk marad a szintidő végéig. Pecsételés után szaladtam ki Dave elé, már láttam feltűnni, és bíztattam, hogy siessen, még beér. Ő pontosan 6 óra alatt teljesítette a túrát. Hihetetlen, mennyire kikészített minket az árok, nem gondoltam volna. Keményen megküzdöttünk ezért a kitűzőért. (Oklevél nem járt sajnos.)

Eszegettünk gofrit, ittunk egy sört, majd elindulhattunk visszafele a 82-eshez ugyanazon az alagúton át, mint amin egyszer már átkeltünk. A buszról Dave-vel Zircen szálltunk le, még boltba akartunk menni és nagyanyámat meglátogatni, majd mindezek után gyalog sétáltunk el hozzánk. Hogy is mondjam, leginkább vonszoltuk magunkat. Az estére betervezett iszogatásnak igen hamar vége lett, hullafáradtak voltunk. :D 

Bagolyvári & Tündérmajor Csajszi Running Zirc Csajosfutam 10,5K (szept. 30)

(Látszik, hogy eddig KÖMT szervezés volt, tökre nem maradt időm blogolni.)

Vonatkoztassunk el a névtől, mert az borzasztó – hülyét kapok a csajszizástól. Tartottam is kicsit ettől a versenytől: a facebookos eseményleírásából és a honlapról egyértelműen kiderült, hogy a szervezők nagyon lelkesek, de a tájékoztató szöveg egy nagy információmassza, ahol ömlesztve, csapongva írták le a tudnivalókat, helyesírási hibákkal együtt, ami sose jó előjel. Mégse tudtam ellenállni, hogy ott versenyezzek, ahol életem első 18 évét leéltem, úgyhogy neveztem a 10,5 km-es távra. Legnagyobb örömömre húgom bevállalta az 5 km-t.

Reggel vonattal indultam el Zircre Budapestről, fél 12-re már a vasútállomáson voltam Dave-vel, aki Veszprémben csatlakozott hozzám. Déltől lehetett átvenni a rajtcsomagokat a Bagolyvár fogadóban. Pár perccel dél után értünk oda, de már hosszú sor kígyózott a bejárat előtt. Itt ért be minket húgom. Lassan, és nem túl hatékonyan haladt a regisztráció. A nevezéshez járó chipet külön asztalnál lehetett felvenni, amiről a rajtcsomag átadója nem szólt. Még szerencse, hogy eszembe jutott, hogy talán chip is kéne, és elkezdtem keresgélni, hogy hol tudom átvenni. Sokan emiatt lemaradtak az időmérésről: már csak a rajt helyszínén döbbentek rá, hogy nem kaptak chipet, és senki nem tudta, hogy a szervezők elhozták-e a maradékot. A toitoi-hoz álltam sorba a bemelegítés előtt 5 perccel, mikor körbejárt egy lány, hogy át lehet még venni a chipeket. 

De vissza az elejére. Még a nevezéskor kértem pólót, ami mint kiderült, hosszúujjú, és az anyaga se ideális a futáshoz, úgyhogy nem vettem fel. Másnap túrára tökéletes volt. 

A rajt nem Zircen volt, hanem a 2 km-re lévő Tündérmajorban. Bőven volt még időnk. Elvileg elfuvaroztak volna minket, de inkább felsétáltunk bemelegítés gyanánt. 

A Tündér farm, ami a rendezvény sportközpontjaként szolgált, elég hangulatos. Az udvaron elhelyezett padok közül választottunk magunknak egyet, oda pakoltunk le. A csomagmegőrzőt nem találtuk, de Dave vállalta, hogy vigyáz a holminkra, míg mi futunk. Szpíker először a bemelegítés előtt szólalt meg, addig kissé aggasztott, hogy nem tudunk semmit. Húggal reméltük, hogy egy szakaszon együtt futhatunk, de kiderült, hogy az kemény 150 m, utána az 5 km-esek lecsatlakoznak a 10,5 km-esek útvonaláról. A rajt után hamar elváltak hát útjaink, integettünk és jó futást kívántunk egymásnak. 

Egész elégedett voltam a kezdésel. Óh, hát menni fog ez, igaz, hogy murván meg földúton futottunk, de egészen okés volt az eleje. A táj mesés, dombok és mezők között haladtunk. Az első emelkedő kicsit visszarántott a valóságba, de sikeresen vettem az akadályt. Aztán jött a feketeleves: nem elég, hogy újabb emelkedő, de füves, csúszós úton, hát kénytelen voltam belesétálni. Ez a szakasz sokkal tovább tartott, mint szerettem volna. Már kezdtem teljesen kétségbeesni, hogy mi a fasznak jelentkeztem én egy 10K-s terepfutásra, ha már az elején sétálok. Szerencsére párszáz méter után új lendületet kaptam, a füves részt felváltotta a földút, majd a betonút, és inkább a tájra koncentráltam a szenvedés helyett. Meglepően gyorsan értem el a frissítőpontra, ami kb. a táv felét jelentette. Innen elfutottunk Pálihálásra, kis ideig a betonúton mentünk, majd be az erdőbe egy olyan emelkedőre, ahol nem láttam egy embert se futni. Ott tényleg csak az élboly némely elvetemült tagját tudom elképzelni, hogy felszaladt. Az erdőből kiérve még egy réten haladtunk át, majd a tündérmajori bekötőn vissza is értünk a farmhoz. Jó, menet közben azért nem mindig éreztem, hogy “ja, ez csak ennyi”. :D 1 óra 15 perc 58 mp. Másfél órával számoltam eredetileg, mert a terep azért nehezebb, mint a betonúton futás. Én elégedett vagyok, hónapok óta nem futottam 10K felett. 

Külön öröm volt, hogy a célban húg várt. 40 perc alatt futotta az 5K-t, ami azért vices, mert pont akkortájt gondoltam rá futás közben, mondván, biztos mostanság ér be. Azért is vagyok nagyon büszke húgomra, mert ez volt a hetedik alkalom, hogy futott, mióta pár hónapja elkezdte. Azért ez elég szép teljesítmény. ^_^

Futós tesók :D 

A verseny után húg lelépett, én Dave-vel maradtam, mert délután Vincze Lilla koncert volt a helyszínen! Juhú! Nem csak gyerekkorom egy meghatározó élménye, de Dave-vel rendszeresen Napoleon Boulevardot hallgattunk a szobája padlóján ülve, és boroskólázva próbáltuk megfejteni az élet értelmét. A dalok jók voltak, a közönség ritkás, és kissé csalódás, hogy Lilla hogy is mondjam, jóval felszínesebb, mint a dalszövegek alapján gondoltam volna, de nyilván nem ő írta őket. Mindegy, így is bakancslistás élmény volt.

Ugyanezen szervezők decemberi zirci futására már neveztem, ott félmaratonon. Hát a terep ismeretében ezt még átgondolom. :D