London - Kultúrnap: Wicked és Garbage

Majdnem elfelejtettem, hogy szeptemberben Londonban is jártunk. :O Tartottunk egy kultúrhétvégét foxszal: szeptember 15-én, szombat reggel elrepültünk Londonba, délután megnéztük a Wickedet az Apollo Victoria Theatre-ben, este Garbage koncert az O2 Academy Brixtonban, másnap Oxford és Tolkien kiállítás, hétfőn pedig jöttünk haza. 

Fentről látszik, milyen kicsi a Városliget :( 

Margitsziget

Wizz Airrel repültünk, és viszonylag későn csekkoltunk be, aminek eredményeképpen ablak melletti helyet kaptam, juhé! (Az a hír járja, hogy az ablak melletti helyeket már csak akkor osztják ki a helyfoglalásért nem fizető utasoknak, amikor kevés esély marad rá, hogy valaki fizet érte.)

Felhők árnyéka a vízen

Lutonban rakott le a gép, onnan busz vitt a vasútállomásra, ahol majdnem rossz vonatra szálltunk, de aztán sikeresen bejutottunk Londonba. A színház előtt volt még időnk ebédelni, a csomagjaink leadásával viszont szenvedtünk, mert elment az idő. Se a színházba, se a koncertre nem lehetett akkora táskát bevinni, mint a miénk, és ruhatár se volt. Olyan helyen akartuk leadni, ahova éjjel vissza tudunk menni. A Victoria Station csomagmegőrzője az internet szerint 10-kor zárt éjjel, ami nekünk nem lett volna jó, mert a koncert után onnan utaztunk tovább, de a helyszínen kiderült, hogy éjfélig vannak. Leadtuk a cuccot, és szaladtunk át a szemközti színházba. 

Cider és színház

Az Apollo Victoria egy elég menő színház, pláne magyar szemmel nézve. Ahogy elkezdődött a darab, úgy éreztem, mintha filmet néznék, annyira látványosak voltak a show elemek, a színészek gond nélkül repkedtek, a díszlet hihetetlenül király volt és a kosztümök is, totál leesett az állam. Milyen lehet úgy felnőni, hogy valakinek ez jelenti a színházat, nem a vidéki nagyváros poros színpada, ahol ugyanazokat a díszletdarabokat próbálják felhasználni minden darabban? 

Apollo Victoria

De amin a legjobban meglepődtem, az az, hogy az előadás alatt lehet enni, sőt, inni, sőt, alkoholt is lehet fogyasztani. Kezdés előtt már nem volt nyitva a büfé, de a második felvonásra már szereztünk cidert. 

Sárkány

A Wicked musicalről én nem sokat tudtam, és abszolút kellemes meglepetés volt. Egy okos, érzékeny mégis szórakoztató darab fülbemászó dalokkal. Még úgy is tetszett, hogy a második felvonást kicsit összecsapottnak éreztem az elsőhöz képest és a vége is lehetett volna kevésbé kiszámíthat, de az összélményen ez nem rontott. 

Nyamm

A színház után nem sok időnk maradt, ettünk egy nutellás-mogyorós perecet (Knot Pretzels, nyamm), és már siettünk is az O2 Academyre. Odaérve jól meglepődtem, mert totál nem néztem utána a dolgoknak, és én azt hittem, hogy az O2 Arénába megyünk - az O2 Academy egy sokkal kisebb hely, nem is aréna, inkább mozira hasonlít az épület. Beálltunk a végeláthatatlan sorba a bejárat előtt, és vártunk. 7-kor megindult a beengedés, amit a biztonságiak kicsit túltoltak: úgy tereltek be minket, mintha minden kicsit lassabban megtett lépés minimum a tömeg általi agyontaposás veszélyét hordozta volna, miközben az emberek békések és türelmesek voltak, pont a biztonságiak erőltették a rohanást. A mai napig nem értem. Pláne hogy miután a nagy sor lement, még volt a koncertig két óra, és onnantól csak szállingóztak az emberek. 

Garbage

Az előzenekar olyan borzasztóan nem érdekelt, de akkor már kezdtek helyezkedni az emberek, mi is választottunk egy szimpatikus helyet, ott maradtunk a koncert végéig. Nem nagyon volt csúszás, érkezett a Garbage. Egészen szürreális volt egy ennyire hihetetlenül menő és cool arcot élőben látni, mint Shirley Manson. Kicsit féltem, hogy csalódás lesz a koncert, mert belehallgattam mostanában felvett koncertfelvételekbe, és némelyiken az újabb dalok albumverziói és az élő előadás között hogy is mondjam, hát volt különbség. Ezen a koncerten egy darab újnak mondható dal volt (No horses), azzal nem volt gond. A koncert apropója a Version 2.0 album 20éves évfordulója volt, úgyhogy ez az album le is ment teljes egészében, plusz további korai dalok. Kicsit sajnáltam, mert én pont a Bleed like me környékén kezdtem el hallgatni őket, így volt egy csomó dal, amit nem ismertem.

Színpad

Brutális volt, ahogy a koncert végén a rengeteg ember kiözönlött az utcára, és szinte megbénította a forgalmat. Előzgettük az embereket, ahol tudtuk, nehogy ne férjünk le a metróba: még vissza kellett sietnünk a Victoriára a hátizsákokért, és elérni az utolsó vonatot Wallington felé. Sikeresen odaértünk a csomagmegörzőbe zárás előtt, elértük a vonatot, fox nagynénjééknél pedig már csak be kellett dőlnünk az ágyba aludni. Másnap korán kellett kelnünk, ha időben Oxfordba akartunk érni megnézni a Tolkien kiállítást. 

British Museum

Három egész napot voltunk a két ünnep között Londonban, plusz érkezés napja és a távozásé. Egy napot töltöttem egyedül a Globe felfedezésével, a további kettőben múzeumokat látogattunk foxszal. És milyen jól tettük! 

A British Museum már egy évvel korábban is a terveink közt szerepelt, (mert ROSETTA STONE!!!) de sajnos akkor nem maradt rá idő. Most rászántunk egy egész napot, de kiderült, hogy egy nap marha kevés egy ekkora gyűjteménnyel rendelkező múzeum bejárására. Sőt, konkrétan alig láttunk valamit a teljes kiállított anyag méretéhez képest.

Bejárat

Dél körül értünk a Great Russel streetre. Odafele buszoztunk, nem bírom megunni a doubledeckereket - imádok felülni a felső szint első ülésére és bámulni ki az ablakon. A múzeum előtt nagy tömeg volt, egy sátorba kígyózott be a sor. Beálltunk mi is, és meglepően hamar behutottunk. A sátorban security check folyt, átnézték a táskáinkat, azán utunkra is engedtek.

A British Museum látogatása ingyenes, és így van ez a legtöbb múzeummal az országban. Abszolút követendő példa: a tudás és az emberiség régészeti örökségéhez való hozzáférés nem lenne szabad, hogy pénzhez legyen kötve. Az intézményt egyébként 1753-ban alapították Sir Hans Sloane magángyűjteményéből, a nyitásra viszont 1759-ig várni kellett. Nem mellesleg már akkor ingyen látogatható volt. 

rosetta stone testközelből

A múzeum tele van olyan tárgyakkal, leletekkel, amikről történelemórán is tanultunk. Személyes kedvencem a rosette-i kő, aminek segítségével sikerült dekódolni az egyiptomi hieroglifákat. Természetesen iszonyat csoportosulás állt a kő előtt folyamatosan, és mindenki csak fotózni akart, nem lehetett rendesen megvizslatni. Oké, én is fényképeztem, de utána egy ideig még áhitattal bámultam, mert úristen, úristen, rosetta kő! 

Próbáltunk valami rendszert vinni a múzeumi sétánkba. Végigmentünk Egyiptomon, Asszírián, az antik görög és római kiállításokon. Alig pár termet jártunk csak be, de már órák teltek el, és kezdtünk pánikolni, hogy nem marad idő semmire. Ha az ember úgy megy múzeumba, mint mi, és mindent el akar olvasni és rendesen megnézni, akkor alap, hogy lassan halad.

az asszír Nimrud városának oroszlánja

Futó lány szobra, Spárta

Periklész mellszobra, római másolat

a xanthoszi Nereida emlékmű

Megnéztük a Húsvét-szigetről 1868-ban ellopott moait. Ez egyike annak a pár szobornak, amit nem tufából, hanem kemény bazaltból faragtak ki. Utánaolvastam, és eredetileg szemei is voltak, valamint színesre festették, ám ezt lemosták, mikor hajóra rakták. 

Hoa Hakananai'a

A szobor neve azt jelenti: "a barát, akit elloptak". Mondhatni, tökéletes önbeteljesítő jóslat.

Tartottunk egy ebédszünetet, aztán belevetettük magunkat az egyiptomi múmiák világába. Ha lehetséges, itt még nagyobb volt a tömeg, a termekbe csak egy irányból lehetett bemenni, és mozdulni alig lehetett.

Csupasz múmia

Csinos szarkofágok

Falfestés Nebuman sírjából

A fenti kép nagyon ismerős volt, még rajz- és művészettörténet órákról emlékeztem, hogy az egyiptomi kétdimenziós térábrázolást szokták ezzel a festménnyel bemutatni. Itthon utánanéztem, és tényleg. Érdekesség még a fenti kép kapcsán, hogy Nebuman sírjából 11 falikép került a múzeum birtokába. A képeket egy görög sírrabló találta meg, aki aztán kevesellte az értük ajánlott jutalékot, és nem adta át a múzeumnak őket. Halála után kerültek a múzeumba, de a mai napig nem tudni, hol lehetett Nebuman sírja, mert ezt az információt a sírrabló magával vitte a sírba.

Mire az egyiptomi termeket bejártuk, igencsak igyekeznünk kellett, mert közeledett a záróra. Gyorsan megkerestük a Sutton Hoo sisakot.

Sutton Hoo helmet

Ez az a sisak, amit a 7. században élt angolszász király, Rædwald sírjában találtak. A sír nem akármilyen volt, konkrétan egy hajóban temették el Sutton Hoo területén, amit 1939-ben tártak fel.

És amin tényleg végig kellett rohannunk, azok az ékírásos emlékek voltak. :(

Agyagtáblák és hengerek Babilonból

Babilon építése

Még elrohantunk megnézni a Jerikó koponyát (? Jericho skull, nem tudom, van-e más hivatalos magyar fordítása). Ez egy 9500 éves lelet, egy férfi koponyája, amit gipsszel tovább formáztak, a szem helyét kagylóval fedték be, a belsejét pedig feltöltötték. Az őskorban így nézett ki a művészet.

Kissé creepy

Ekkor már nagyon zártak, úgyhogy muszáj volt lelépnünk. Nagyon kevés volt egy nap erre a helyre, kénytelenek leszünk még visszamenni.

Este még meglátogattunk egy rég nem látott barátot és söröztünk egyet. Kezdem megkedvelni az angol söröket, az a helyzet.

Az utolsó napunkat a Natural History Museumban töltöttük, arról majd legközelebb. Hát egy nap arra is nagyon kevés volt, azt elspoilerezem.

Shakespeare's Globe

Szóval a két ünnep között Londonba utaztunk foxszal. A karácsony egyébként kellemesen, de túl gyorsan eltelt, 26-án este már vissza kellett jönnünk Budapestre, hogy 27-én repülhessünk. A reptéren már rutinosnak éreztem magam, hiszen nem telt még el sok idő Stockholm óta. Kis késéssel szállt fel a gép, és délután 3-4 körül sikeresen leszálltunk. Szerencsések voltunk, mert bár nem ablak mellé szólt a jegyünk, pont nem ült ott senki, így beszállás után elfoglaltam. Érdemes volt, láttam a Csatornát, ami tele volt hajókkal, és a szigetország tengerparti szakaszát, nagyon izgalmas volt. 

Kilátás a repülőről.

Este fox családjával karácsonyoztunk, vacsoráztunk, társasoztunk. Fox kicsit betegeskedett, és másnap úgy döntött, jobban jár, ha az ágyban fekve pihen egy napot, nehogy később rosszabbul legyen. Én persze nem bírtam megmaradni, várost akartam nézni. Elterveztem, hova megyek és hogyan, és elindultam egyedül.

Az Elizabeth tower a Westminster-palota

Nem mondom, hogy tökéletesen magabiztos voltam, amikor felszálltam a vonatra, de úgy gondoltam, Stockholmban is boldogultam egyedül, Londonban is fogok. Bevonatoztam a Victoriára, onnan gyalog indultam a Temze felé. A cél a Globe volt. Nem akartam tömegközlekedni. Már maga az odaút felért egy városnéző túrával, amit kár lett volna kihagyni.

Átsétáltam a Westminster hídon, és a Temze partján gyalogoltam. Elhaladtam a tipikus turistalátványosságok mellett, mint a nagy akvárium, a London Dungeon vagy a London Eye. A tömeg hatalmas volt, rám is tört az emberiszony hamar. Emellett úton-útfélen karácsonyi vásárokba botlottam. Kedvet kaptam egy jó meleg forralt borhoz, de csak kártya volt nálam, azt meg nem láttam, hogy bárhol is elfogadták volna. Hideg volt, meglepő módon hidegebb, mint Stockholmban bármikor.

Legutóbbi londoni látogatásunkkor a másik oldalon sétáltunk, úgyhogy most újdonság volt minden. "Találtam" a parton egy olyan szakaszt, ahol le lehetett sétálni a vízhez, nagyon menő volt!

Le lehet menni a homokos partra.

Egy laza óra alatt elértem a Globe-ot.

A Globe

Befizettem a vezetett túrára, 6 font az ára. Az kicsit kemény volt, amikor a túravezetőnk, egy idősebb, jókedélyű pasas olyan mélységes britséggel kezdett angolul beszélni, hogy néha csak néztem. Elvileg tudok angolul, a séta alatt időnként elbizonytalanodtam. :D Hazudnék, ha azt mondanám, értettem minden szavát, sőt, megesett, hogy egyszerűen egész mondatokat maradtak ki. Mivel félóránként indulnak a vezetések, az előző és az utánunk következő csoportot is láttam, hát mindkét csapat idegenvezetője sokkal érthetőbben beszélt. Mindegy, a lényeget azért értettem.

Színpad

Kiderült, mennyire műveletlen vagyok. Én naivan azt hittem, hogy az eredeti Globe-ba megyek. Nagyon nem. Az eredeti, ami 1599-ben épült, 1613-ban leégett. Egy évvel később felépült a második Globe, amit 1644-ben lebontottak, miután két évvel korábban az összes londoni színházat bezárták - akkoriban ugye nem volt annyira elfogadott dolog a színjátszás. A Shakespeare's Globe, ahova én is ellátogattam, az eredeti színházhoz közel épült, 1997 óta látogatható és működik igazi színházként. :O

Színpad közelről

Azt érdekes volt hallgatni, hogyan nézett ki a korabeli színházi élet: a színpad előtti placcon tömörültek a csórók, fent a pénzesebbek. Színészek csak férfiak lehettek, a színészet nem volt egy túl előkelő foglalkozás. Maga a színházba járás se volt a magas kultúra csúcsa: előadás közben a közönség soraiban ettek, ittak, mulattak, és tök oké volt bekiabálni vagy megdobálni a színészeket. Nekem erről a vidéki focimeccsek hangulata jut eszembe.

Ülőhelyről

Megtudtam, hogy a Globe nem kör alakú - valójában egy 20oldalú sokszögről van szó. A jelenlegi épület nem csak a rekonstruált színházat foglalja magába: van egy fedett terme is, a Sam Wanamaker Playhouse. Ennek az a nagyon menő tulajdonsága, hogy rendszeresen tartanak benne előadásokat, ahol a gyertyák jelentik az egyetlen fényforrást. Hú, nagyon hangulatos lehet! Pont véget ért egy előadás, mikor arra jártam, és be tudtam kukucskálni. Egyszer szeretnék beülni egy előadásra, ahol gyertyával világítanak. 

Az épület túloldala. Shop, étterem és bár is üzemel benne.

A shopban csorgattam a nyálam Shakespeare-darabok fakszimile kiadásaira, és majdnem megvettem egy kis Globe makettet, amit kartonból kell kivágni és összeragasztgatni, már a kosárból raktam vissza a polcra. Elhoztam inkább a Shakespeare's Globe guide bookját (ahhoz képest, hogy a belépő 6 font, a könyv csak 5), és egy kis összefoglaló könyvecskét Shakespeare életéről.

Naplemente a Southwark Bridge-ről

Kezdett sötétedni, úgyhogy elindultam vissza Wallingtonba. Valamiért azt hittem, a Cannon Streetről én vonattal könnyen el tudok jutni arra a környékre, de túl macerás lett volna a két átszállás olyan helyen, ahol nem jártam még, és nem volt internetem se, ami nem árt, hogy le tudjam ellenőrizni az útvonalat. Visszametróztam a Victoriára, a vonaton pedig az új könyveimet olvastam.

Fox is jobban volt kicsit, mire visszaértem. Én hasznosan töltöttem a napot, ő gyógyult, igazi csapatmunka volt. (Jó, igazából nem vagyok túl jófej, hogy otthagytam, de nem bírtam volna egész nap semmit se csinálni, miközben fél óra London belvárosa. nope, nope.) 

London - day 05

Adós vagyok még a londoni út utolsó napjának beszámolójával.

Az utolsó teljes napunkat fox családjával töltöttük. Egy kiadós english breakfast után eltömegközlekedtünk a Royal Dockshoz, ahonnan a libegő indul. A londoni libegőt 2012-ben nyitották meg, az olimpiára készült. Átvisz a Temze felett, és az O2 aréna környékén van a másik vége. Maga a libegés elég jó élmény, de az az igazság, hogy a panoráma elég csúf. 

Ez azért olyan nagyon nem csodálatos.

Fotóztam, de nem mutatok több képet, tényleg nem szép. Szó se róla, tök jó, hogy kipróbáltuk, szeretem az ilyen attrakciókat, de a kilátás egyáltalán nem szép. Nem csodálom, hogy annyira nem népszerű látványosság. 

Beslisszoltunk az O2-be pisilni - mit slisszoltunk, táskamutogatós security check volt a bejáratnál. Londonban tényleg az van, hogy nem szaroznak, inkább ellenőriznek mindenhol, minthogy para legyen. 

A Királyi Obszervatórium. A piros gömb jelti a 0° hosszúsági kört.

Buszra szálltunk, de pár megállóval úticélunk előtt dugóba keveredtünk, úgyhogy gyalog közelítettük meg a greenwichi királyi parkot. A park tele van kövér mókusokkal, akik egyáltalán nem félnek az emberektől, simán odajönnek elvenni a kaját, ha adsz nekik.  

Ez a mókus se éhes már.

Felsétáltunk az obszervatóriumhoz. Belépőt szednek, ha rá akarsz állni a félkört jelölő lécre, úgyhogy ezt az élményt kihagytuk.   

Kilátás.Bal szélen a kerítés mögött a léc, amire pénzért rá lehet állni.

Mi inkább kint fotózkodtunk az óránál.

Jesszum, ezt a képet kiraktam facebookra szerkesztés nélkül. Most, ahogy kroppoltam, feltűnt, hogy ferde, mint a disznó. Itt már nagyjából beállítottam, de jajj. Megnézhettem volna jobban korábban. 

Visszatérve. Mikor meguntuk a nézelődést, lesétáltunk a tengerészeti múzeumhoz. Eredetileg itt is a mosdó volt a cél, de bent ragadtunk. Nem néztünk meg mindent, mert ahhoz nagy volt, az időnk pedig kevés. 

A múzeum bejáratánál.

A múzeum után elmentünk ebédelni. Életemben először ettem fish and chipset. Valahogy úgy képzeltem, hogy szétomlik a hal a számban és citromos lesz, de a valóságban halat ettem sültkrumplival, semmi extra. Kicsit szomorú vagyok, hogy már tudom, milyen, így már nem olyan misztikus. 

Ha már ott voltunk, meg akartuk nézni a Cutty Sarkot, de pont pár perccel maradtunk le az utolsó csoportos vezetésről, így nem mehettünk be. 

Cutty Sark

Közben besötétedett, foxszal megittuk életünk legdrágább forralt borát (5 font volt 2 dl, ha jól emlékszem), majd menetrend szerinti hajójárattal visszahajóztunk a belvárosba. Mozgó hajóról nem volt egyszerű fotózni, egy idő után fel is adtam, csak a tower bridgeről próbáltam pár képet lőni. 

Tower bridge hajóról.

Ezután foxszal ketten folytattuk tovább az estét. Elmentünk a Victoriára, majd az mtt éppen londonban tartozkodó különítményével beültünk egy hangulatos pubba. Az biztos, hogy több sört ittunk, mint amennyit a pénztárcánk tartalma alapján terveztünk, de ha egyszer végig kell kóstolni a legizgalmasabb nevű ale-eket, akkor nincs mese. 

A következő nap már tényleg csak a pakolásról meg az utazásról szólt. Terveztük, hogy ha belefér, beugrunk a british museumba megnézni a rosette-i követ, de nyilván nem fért bele. Emiatt kicsit szomorú vagyok, de legalább egy néznivaló maradt legközelebbre. 

A hazaúton nem történt semmi izgalmas. Nagy szél volt, amikor felszállt a gép, volt turbulencia rendesen, de előnyünkre vált. A kedvező szélirány miatt fél órával hamarabb értünk ferihegyre, mint a menetrend szerint kellett volna.

Mit is mondhatnék, nagyon cool volt London. Engem teljesen magával ragadott a multikultisága, a pezsgés, és hogy közben mégis áthatja a történelem. Egyszerűen borzasztó pozitív a város hangulata. Hjaj, mennék is vissza!

London - day 04

Winter Wonderland! Újabb látványosság, amit még az utazás tervezgetése közben szúrtam ki. Először a metropolban akadt meg a tekintetem egy képen, amin jégszobrok voltak láthatók azzal a felirattal, hogy megnyitotta kapuit a Hyde parkban a Winter Wonderland. Utánaolvastam, és kiderült, hogy konkrétan a Magical Ice Kingdomról van szó, ami külön belépős attrakció, nem is kifejezetten olcsó, de én mindenképpen látni akartam. A honlapon azt javasolták, foglaljunk előre időpontot és vegyük meg a jegyeket, így kerüljük el a tömeget, úgyhogy péntek délután 3-ra szóló jegyekkel érkeztünk.

Nekem már maga a tény, hogy a Hyde parkba megyünk, az is elég bizsergős érzés volt. Az, hogy egy giga karácsonyi vásár is lesz ott, az egy hatalmas pirospont volt emellé. A(z egyik) bejáratot simán megtaláltuk, kértünk térképet a jegyeladós lánytól, és megindultunk. Maga a Wonderland ingyenes, csak bizonyos szolgáltatások kerültek pénzbe, mint a korcsolyázás, az óriáskerék, vagy az ice bar. Ez utóbbit kihagytuk, de pár héttel később Prágában volt hozzá szerencsénk.

Nem sokat nézelődtünk első körben, megkerestük az ice kingdomot. Kicsit korábban értünk oda, mint 3 óra, ami utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, ugyanis mi még kényelmesen végig tudtuk nézni a szobrokat, nem volt nagy sor a fotósnál, de pár perccel később elöntötte a tömeg a helyszínt.

A mókus igen népszerű motívum volt

Miután leadtuk a jegyeket és betessékeltek az előtérbe, mások példáját követve elkezdtünk rendesen felöltözni: sapka, sál, kesztyű. A -8 az -8 fok, ezen a hőmérsékleten tárolják a jégszobrokat. Ahogy beléptünk, meg is csapott a jeges levegő. Az első pillantásra látszott, hogy egy alapvetően hangulatos, de iszonyatosan felülárazott látványosságra érkeztünk. A jégszobrok szépen kidolgozottak voltak, de én arra számítottam, hogy sokkal több lesz belőlük. Fél óra alatt végig lehetett járni a kiállítást, bár az is igaz, hogy ennél több időt abban a hidegben egyébként se nagyon lehet eltölteni. A szobrok témáját se nagyon értettem, nem vágom, miért jó az, ha félelmetesnél félelmetesebb goblinokat mutogatnak a háromszázadik ugyanolyan mókussal. Mindezek ellenére én baromira tudtam élvezni, elvarázsolt minden egyes szobor, de valahol mélyen tudtam, hogy ez a látványosság alapvetően gyerekeknek szól, mi vagyunk csak ilyenek, hogy ezt a tényt leszarjuk. Én beálltam a sorba a gyerekek közé és lecsúsztam a nagycsúzdán, és ilyen jót még sose csúsztam. :D

Ha akartad és megvártad, amíg az előtted levők végigszerencsétlenkedik, rólad is készített a kihelyezett fotós képeket. Ez úgy ment, hogy a kijáratnál a pultos lányok a képedbe tolták a már kinyomtatott fotókat, hogy tessék, meg lehet venni. Ha már egyszer ki van nyomtatva, a francnak van kedve otthagyni. És ha már a kettő 10 font, az egy meg 8, akkor nyilván megveszed mindkettőt, mondván, hogy azon a két fonton már nem múlik. A fotós meg szerintem gyűlöli a munkáját és az a hobbija, hogy minél borzalmasabb pillanatukban kapja el az alanyait, mert esküszöm, nem nehéz rólam értelmes képet csinálni, na neki nem sikerült. Mindegy, van két iszonyat giccses előnytelen kép rólunk az ice kingdomból. :D

Csodás :D

Igazából a bent töltött fél óra után menekültünk is kifele, és bár addig azt hittem, hűvös van kint, szabályosan melegnek éreztem a kinti időt. Még szegény fotóapparatom lencséje is megsínylette, full bepárásodott, féltem is, hogy úgy marad.

ezek a manók nagyon félelmetesek voltak

most nem?

Gandalf, te vagy az?

még jéglánca is van a trollnak

A délután további részében végigjártuk a vásárt és meg kellett állapítanunk, hogy valójában az oktoberfest londoni kiadásában járunk. A legtöbb játék, amire fel lehetett ülni, német felirattal hirdette magát.

Igazi karácsonyi hangulatba hoz a sugárban vért fröcskölő fa.

Az meg a másik, hogy bár a wonderland egy része tényleg tüneményes karácsonyi vásár volt, a másik valami nagyon morbid: kísértetkastélyok, vért síró fák, a karácsonyi hangulat garantált.

A kakukk és a bajor férfi gigaszobra. Mozogtak és énekeltek. Igazi WTF élmény.

Volt azért magyar vonatkozása is a dolognak, a kürtős kalács népszerű helyszínnek tűnt. Egyébként nyilván minden borzasztó drága volt.

Nem ettünk itt, minek? Itthon bármikor vehetünk lángost meg kürtős kalácsot is.

Majdnem elcsábultunk egy sörre vagy forralt borra, de megláttuk, mennyibe került egy kis pohár, és úgy döntöttünk, inkább kihagyjuk.

karácsonyfa

Mikor meguntuk az egész forgatagot, kisétáltunk a parkból és a Buckingham palota felé vettük az irányt. Odafele a legnagyobb felfedezés számomra az volt, hogy feltűnt, hogy nem csak járda és autóút vezet arra, hanem konkrétan homokkal felszórt lovassáv is! Wow.

Fox és a palota

Nekem a palota volt csalódás, ha lehet ilyet mondani. Valamiért azt hittem, nagyobb, és több része nyitott a turistáknak. Belegondolva nem is értem, miért hittem ezt. Ja és őrségváltás is elég ritkán van, napjában talán egyszer, mi pedig este értünk oda, szóval tök esélytelen lett volna látni egyet.

Jobb ötletünk nem lévén elindultunk gyalog az Elisabeth Tower felé. Útközben egy padon elmajszoltuk a lidlis péksütijeinket, és azon elmélkedtünk, mit is csináljunk. Abban maradtunk, hogy vacsorázunk a Victorián felfedezett hamburgeres helyen, aztán buszozunk egyet. Egy sörrel és hamburgerrel később már fent csücsültünk egy double decker felső szintjén az első ülésben. Vááá, annyira zseniális volt! Nem is volt kedvem leszállni. Nem volt konkrét célunk, egy random buszra ültünk fel. Elmentünk x megállóig, ahol már látszott, hogy eléggé eltávolodtunk a belvárostól, aztán visszabuszoztunk. Lehet, nem nagy dolog, nekem mégis az volt, hiszen kis gimis korom óta akartam ilyen buszon utazni. ^_^

A buszos kalandot követően visszavonatoztunk a szállásunkra, hogy a másnapi családi kirándulásra időben fel tudjunk kelni.