Salzburgi hétvége: Schloss Mirabell, Kapuzinerberg és Franziskischlössl

2019. december 1. vasárnap
Salzburgi hétvégénk utolsó reggelijét bánatosan költöttük el, nem igen akaródzott még hazamenni. Kicsekkoltunk, a táskáinkat a csomagmegőrzőben hagytuk, úgy indultunk még egy utolsó sétára a városban. 

Schloss Mirabell belső udvara

A Schloss Mirabell volt a legközelebbi látnivaló, ahol még nem jártunk. A kastély 1606-ban épült Wolf Dietrich érsek megbizatásából. A betegeskedő érsek szerelmi palotának szánta a kastélyt, ahol  a szeretőjével töltötte az időt.

Kastély udvara, háttérben a Hochensalzburg vára (Kishúg fotója)

A kastélyt a 18. században építették át barokk épületté. 1815-ben itt született az az I. Ottó, aki görög király lett, és akit az athéni bejegyzésben már említettem. Ma házasságkötőterem, a polgármesteri hivatal és a városi közigazgatási irodák működnek benne. 

Angyalok lépcsője

A Márványterem és az oda vezető angyalok lépcsője ingyen látogatható. A teremben rendszeresen adnak koncerteket. 

Márványterem

A kertet 1690 körül alakították át mai formájára: tele van szobrokkal, geometriai alakzatokkal, formára vágott sövényekkel, és egy pálmaház is található benne. A pálmaházban nem csak növények és kalitkába zárt madarak, de csövesek is melegedtek - egészen nyugtalanító látvány volt. 

Kecskekornis

A vártnál hamarabb végeztünk a kastélyban, el is bizonytalanodtunk, hogy merre tovább. Rövid újratervezés után a Kapuzinerberget vettük célba. Meredek lépcsősoron jutottunk fel a helyi Gellérthegyre, ahonnan pazar kilátás nyílt a várra és az azt körülvevő hegyekre.

Lépcsősor a Kapuzinerbergre

A Kapuzinerberg eredeti neve egyébként Imberg volt, csak azóta 'kapucnisok hegye', mióta a kapucnis kolostor megépült a 16. század végén.

Az óváros a Kapuzinerbergről

A kolostorhoz templom is tartozik, ahova bementünk és gyújtottam egy gyertyát is. 

Felirat hozzáadása

Ráértünk, úgyhogy elindultunk a hegy túloldalára. Betonúton, de erdőben sétáltunk egy egyre emelkedő úton. Néha kilátóponthoz jutottunk, ahonnan tovább csodáltuk a várat, és a Gaisberg is közelebb került. 

Újabb lélegzetállító kilátás

Az út végén egy újabb kastély, a Franziskischlössl állt. A várat 1629-ben építették, a hegyen emelt várfallal és a védőbástyákkal együtt a várost védte a Kapuzinerberg felől történő támadás esetén. Assisi Szent Ferencnek szentelték, innen ered az elnevezés is, Franziskus von Assisi a német megfelelője a szent nevének. Békeidőkben vadászkastélyként használták, 1849 óta pedig vendégház működik benne.

Franziskischlössl

Gyanútlanul besétáltunk a kapun. Arra számítottam, hogy kiállítás vagy étterem lesz az épületben, de egy átjáróba jutottunk, ahonnan a hátsó kapu nyílt. Kilépve a belső udvarra kerültünk, aminek láttán nagyon megörültünk. Forralt bor illata terjengett, kis tüzek melegítették a vendégeket, karácsonyi dalok szóltak, a háttérben pedig a hegyekre láttunk rá. Engedtünk a hangulatnak, utolsó euróinkat forralt borra költöttük, és leültünk a kellemes kis udvaron. 

Karácsonyi vásár a vár udvarán

Kortyoltuk a finom forralt bort, és arról beszéltünk, mennyire király, hogy ott vagyunk, és nem otthon fetrengünk az ágyban nagy semmittevésben. Még alig volt dél, de mi már a második kastélyunkban jártunk, és egy kellemes sétán is túlvoltunk.

A várból a hegyekre látni rá

Az átjáró csillárját csak visszafelé menet figyeltem meg alaposabban: ha előbb észreveszem, lehet, hogy óvatosabban sétálok el alatta. :D

Krampus, is that you?

A forralt borral feltöltődve sétáltunk vissza az úton. 

Még egy kis Gaisberg

A Pizzeria il centroban ebédeltünk, ahhoz képest, hogy az óvárosban van, egészen olcsó hely volt, ellenben a pizza hozta a várt minőséget. Itt történt egy vicces dolog. Próbáltam a hétvége során minél több helyen németül beszélni, itt is ezt tettem. Fizetésnél a pincér megkérdezte, hogy Németországból jöttem-e, és meglehetősen elcsodálkozott, mikor megtudta, hogy Magyarországról. Eddig még sosem hitték az akcentusomra, hogy német, hát ez is megtörtént. :D

Bürgerspitalkirche

A Bürgerspitalkirchéhez még visszamentünk, hogy nappali fényben is legyen fotónk róla. A google photos a fenti gifet vágta össze a képekből rólam. 

Karácsonyi díszek (Kishúg fotója)

Beugrottunk még egy boltba, beszereztük a szuveníreket: egy rakás mozartkugelt és csokit. A hostelben felszedtük a táskáinkat, kicsit üldögéltünk még a közösségi helyen, aztán mentünk a vonatra. Hazafelé sokat nem tudunk nézelődni, indulás után nem sokkal már besötétedett. Fáradtan, de élményekkel tele érkeztünk meg Budapestre este 10-kor. 

Most, hogy láttam Salzburgot télen, nagyon kíváncsi vagyok rá, milyen lehet nyáron. Teljesen elvarázsolt ez a város, sokkal szebb, mint amilyennek képzeltem. 

Salzburgi hétvége: Gaisberg, Mönchsberg és Sacher

2019. november 30. szombat

Reggelivel indítottuk a napot, amit a hostel szervezett. Becsületkasszás svédasztalos reggeli volt, mindenféle finomsággal: házi krémek és szószok, sajtok, teljes kiőrlésű kenyér, házi limonádék és szörpök, tojás, hummusz, minden, mi szem-szájnak ingere. Jóllakottan indultunk a buszmegállóba, ahonnan a 151-es busz indult. Elmentünk a Schloss Mirabell mellett, és megállapítottuk, hogy ide még visszajövünk alaposabban körülnézni.  

A 151-es busszal nagyon kényelmesen el lehet jutni a Gaisbergre. A Mirabellplatz 10 percre séta volt a szállástól, a sofőrtől tudtunk jegyet venni, már csak el kellett helyezkednünk a fűtött buszban, és várni a végállomást a hegy tetején. Az út volt vagy fél óra, de amint kiértünk a városból, nagyon izgalmas lett: szerpentineken jutottunk egyre feljebb, és a magassággal a hó mennyisége is egyre növekedett. Nagy örömünkre ami a városban eső volt előző este, a hegyen bizony hóesés, így friss hó fogadott minket. Ahogy a buszból kiszálltunk, megcsapott a hideg, csúszkáltunk a fagyott, jeges utakon, és elsüppedtünk a mély hóban. A hegy tetején voltunk, eszméletlen kilátással, nem is tudtunk betelni vele. 

Hegytető

Körbejártuk a csúcsot. Nem sokan voltak odafent, délelőtt volt még bőven. Egy kisebb körtúrát szerettünk volna tenni. A kiválasztott útvonalon elindultunk, és vidáman sétáltunk az igazi winter wonderlandben. Időnként rövidnadrágos futók szaladtak el mellettünk, túrabotos kirándulók és kutyasétáltatók.

Havas kilátás

Egy idő után kezdett gyanússá válni, hogy ez a körtúra nem is annyira kör, mert egyre csak lefelé haladtunk. Egy óra után visszafordultunk, mert így is eleget kellett visszamásznunk. Nem bántuk a sétát így sem, havas erdőben hegyen sétálni a legjobb! Közben szívtuk a friss levegőt, tapostuk a havat, gyönyörködtünk a hólepte erdőben. 

Nyomok

Mikor visszaértünk a csúcsra, már javában köröztek a hegy felett a siklóernyősök, tele volt velük a levegő és a rét. Közben egy felhő ért fölénk, és ámulva figyeltük, ahogy eltakarja előlünk a tájat, de a pereme alatt még ki tudtunk lesni a környező hegyekre. Legalább olyan különleges látvány volt ez, mint amikor az Ebenalpon egy felhő bukott át a hegyen. 

Mögöttünk a felhő csücske

Átbukik a felhő a hegyen

A sétában átfagytunk, kapóra jött a Kohlmayr's Gaisberspitz étterem. Tele volt melegedni vágyó, éhes túrázóval, de akadt egy asztal nekünk is. Forralt boroztunk, ahogy télen illik, és a minőséggel itt is elégedettek voltunk.

Melegedő

A hely maga is olyan volt, mint egy képeslapon: súlyos fa asztalok, meleg párnák a padokon, karácsonyi dekorral meghintett facsillárok. 

Salzburg a magasból

A melegből kilépve csapott meg újra a jeges hideg, de ez nem tartott vissza attól, hogy még egy kört menjek a csúcson, és Salzburgot is lefotózzam 1288 méterről. Vicces volt figyelni, hogy míg mi hóban jártunk, odalent minden tiszta zöld volt.

Padon üldögélős

Jól tettük, hogy már kora délelőtt felmentünk, mert így láttuk a napsütéses tájat, és a felhős délutánit is. 

Fent hó, lent zöldellő mezők

Fél 2-kor indult vissza egy busz, azzal visszamentünk a városba. Pihentünk egyet a szálláson, a hegyi hideg meglepően le tudta szívni az energiánkat. 

A város felett

Már ment le a nap, mikor újra Salzburg utcáit róttuk. Vissza akartunk menni a karácsonyi vásárba, de egy hirtelen ötlettől vezérelve fellépcsőztünk a Mönchsbergre, és onnan figyeltük, hogyan sötétedik rá a városra.

Esti fények

Nagyon jó, hogy felmentünk, egy új szemszögből láttunk rá a környékre. Találkoztunk egy cicával is a Museum der Moderne előtt, engedte, hogy megsimogassuk. A hegyről macskaköves úton lépcsőztünk le. 

Salzburgi cica

Kishúgnak volt egy háttérkép a telefonján, ami egy helyi templomot ábrázolt, azt kerestük meg következőnek. A Bürgerspitalkirche St. Blasius templomról van szó, ami tényleg elég látványos. Elkészítettük a portfólióképeinket itt. 

Templomfotó kishúg

Templomfotó én

Mivel még mindig akartam az előző este kinézett szappanokat, visszamentünk a vásárba. Azóta se bánom, hogy megvettem őket, alig várom, hogy az előző elfogyjon és használhassam.

Karácsonyi vásár

Nagyon fontos állomása következett a hétvégénknek, a salzburgi Café Sacher meglátogatása. Kishúg még nem evett igazi Sacher tortát, úgyhogy mindenképpen meg akartam mutatni, meg én se hagynék ki egy alkalmat sem, amikor igazi Sachert ehetek. A hely nagyon elegáns volt, és szinte tele volt folyamatosan. A torta zseniális volt, minden eurót megért. Kishúg végül appfelstrudelt evett, ő arra van nagyon rákattanva. Akkora adagot kapott, hogy az beillett egy rendes vacsorának is. 

Vacsora

Innen már csak vacsorát vadászni mentünk a vasútállomáson lévő Sparba, már csak az volt nyitva. A szálláson vacsoráztunk, és szomorúan vettük tudomásul, hogy másnap már mennünk kell haza. 

Salzburgi hétvége: Hochensalzburg és karácsonyi vásár

November utolsó hétvégéjén kishúggal elutaztunk Salzburgba. A tavalyi bécsi karácsonyi vásározásnak álcázott múzeumlátogatás után kezdtünk el elmélkedni, hogy idén hova menjünk. Kishúg járt már Salzburgban, de nem emlékszik rá, én még sosem, de eredetileg ide akartam Erasmusra menni (egy cseppet se bánom persze, hogy végül Prága lett belőle). Salzburg télen is mesés, van karácsonyi vásár, hegyek, hó! A tervezés során az eggyel későbbi hétvégével számolunk, de egyszerűen annyival drágábbak voltak akkor a szállások, hogy korábbra tettük - gondolom a karácsonyi az egyik főszezon Salzburgban, és decemberben megtehetik a szállásadók, hogy az addigi ár dupláján hirdetik meg a szobákat. Emiatt a bükfürdői wellnesshetem pár nappal megrövidült, csütörtökön már visszamentünk Pestre, hogy péntek reggel 7:40-kor már a vonaton ülhessünk. 

Salzburgot Mozartstadtnak is nevezik, mert itt született 1756-ban a híres zeneszerző. A terület az újkőkorszak óta lakott, a római időkben a Germániába vezető út legfontosabb városa volt Iuvavum néven. A 7. századra csak romokban állt a település, a Salzburgi Szent Rupert püspök alatt épült újjá, ekkor kapta a Salzburg nevet. 1166-ban Barbarossa Frigyes hűbéresei lerombolták, de a 14. századra önálló város lett a Német-római Birodalomban. 1805-ben a Habsburg Birodalom annektálta, gyakorlatilag azóta Ausztria része. Az Anschluss után a város zsidóságát deportálták, zsinagógáját lerombolták. A II. világháború alatt hadifogoly táborok működtek a városban, és légitámadásban az épületek 46% elpusztult. A barokk épületek nagy része épségben maradt. Ma 150.000 lakosa van, az óváros 1996 óta a Világörökség része. 

2019. november 29. péntek
A vonatút alatt megterveztük a következő napok pontos programját. Online megvettük a belépőt a Hohensalzburg várába még aznapra. Átgondoltuk a másnapra tervezett Bad Gatstein-i kirándulásunkat is: rájöttünk, hogy a Stubnerkogel függőhídhoz nem tudunk felmenni, mert csak egy hét múlva indul a síszezon, addig a felvonók se járnak, emiatt inkább Salzburg közvetlen közelébe terveztünk egy kis kirándulást. Tűkön ülve vártuk, hogy végre feltűnjenek a hegyek, és úticélunk közelébe  érjünk. Délután 1 óra előtt nem sokkal szálltunk le a salzburgi vasútállomáson.

Graffiti a szállás közelében

A The Keep Eco Residence volt a szállásunk, ez egy ökohostel a vasútállomástól 10 perc sétára. Már a képeken nagyon jól nézett ki, és a valóságban is nagyon tetszett: a bútorok természetes anyagokból készültek, szelektíven gyűjtötték a szemetet, a közösségi hely csillárja is uszadékfákból készült, nagyon menő volt.

Csillár a hostelben

3-tól foglalhattuk volna el a szobát, de hamarabb felengedtek, mert már végeztek a takarítással azon a szinten. A szoba bár pici volt, de baromi jól nézett ki.

Kilátás az erődre a Müllner Steg hídról

Kicsit pihentünk, aztán elindultunk a központba. Pár perc séta után a Müllner Steg hídhoz értünk, ahol azonnal megértettük, miért mondják olyan gyönyörűnek ezt a várost.

Folyópart

Leányok

Végigmentünk a Salzach folyó menti sétányon, egészen az óvárosig, ahol a karácsonyi vásár kezdődött. Ezúttal csak átszaladtunk rajta, a siklóhoz siettünk, ami felvitt a várba. A várba vett belépőjegyünk a siklóra is érvényes volt, sorba se kellett állnunk. Épp kényelmesen elhelyezkedtünk, amikor egy ázsiai turistacsoport  nyomult be sok-sok emberrel a kis kabinba - az út végéig nem is láttam kishúgot. :D Másfél perc se kellett, és már fent is voltunk Hochensalzburg erődítményében.

A város a siklóból

Az impozáns erődítményt 1077-ben építették, és az évszázadok során folyamatosan építettek hozzá az aktuális uralkodók, míg az 1500-as évekre elérte mai formáját.A Festungsbergen álló várat egy alkalommal ostromolták csak meg, 1525-ben, akkor is sikerültelenül. 1892 óta lehet siklóval megközelíteni.

Hegyek!

Ahogy felértünk, azonnal a kilátóponthoz siettünk, ahonnan elképesztő látvány fogadott minket: felhőkbe burkolózó havas hegycsúcsok!

A toronyból

Kerestünk egy információs pontot, mert nem volt egyértelmű, hogy a jegyünkkel hova mehetünk be. Kiderült, hogy az összes kiállítást megnézhetjük. El is kezdtük a nézelődést. Zárásig nem volt sok hátra, kb. 2 óra, úgyhogy tudtuk, hogy nem fog minden beleférni.

Középkori konyha

Mint kiderült, ez nem volt olyan borzasztóan nagy baj. A kiállítások elég logikátlanul lettek összerakva, valahogy pont a vár történetéről nem tudtunk meg túl sokat, ellenben például első és második világháborús katonai egyenruhákat és fegyvereket nézegethettünk kedvünkre.

Karácsonyi vásár a várban

Közben tartottunk egy szünetet a várudvar karácsonyi vásárában. Nagyon finom forralt bort ittunk, úgyhogy jókedvűen folytattuk a vár felfedezését.

Arany terem

Ami izgalmas volt, az a hercegi lakosztály az arany teremmel és két arany szobával. Itt az eredeti berendezést láthattuk cserépkályhával, titkos lépcsővel, hercegi wc-vel.

Cserépkályha

Zárásig maradtunk, az egyik utolsó siklóval mentünk vissza a városba. Belevetettük magunkat a karácsonyi vásárba: én lelkesen, húg kevésbé. Az első, amit vettem, egy szappan volt - mostanában nagyon rápörögtem a szappanokra, tusfürdőt vagy folyékony szappant nem is használok már egyáltalán.

A vár odalentről

Persze nagy tömeg volt a vásárban, csak akkor kezdtek el szállingózni az emberek, amikor csöpögni kezdett az eső. Én egy forralt bort még elszürcsöltem, és igen elégedett voltam, mert akárcsak a várbéli vásárban, itt is finom volt a bor. Érezhetően nem olyan pancsolt borból készült, mint nálunk.

Karácsonyfa

Szemeztem még egy másik szappanossal is, de úgy döntöttem, alszom rá még egyet, és ha másnap is mindenáron eukaliptuszos és mentás szappant akarok venni, akkor legyen. (Spoiler: naná, hogy akartam.)

Itt már esett az eső

Salzburg egyébként rendesen kitesz magáért karácsonyi vásár terén: a fények mesések, a kis bódék is hangulatosak, és kórus is énekelt, mikor arra jártunk. Az áruk tipikus karácsonyi vásári holmik, de egy fokkal talán értelmesebbek, mint Bécsben. Sajnos a tömeg viszont megközelítette a bécsit, főleg a fő útvonalon: volt árus, ahova egyszerűen nem fértünk oda, annyian állták körbe, és haladni is csak csigalassan lehetett. A környező kis utcákban is ünnepi fények égtek, azok is tele voltak emberekkel. Próbáltunk kevésbé népszerű utcákon kijutni a tömegből, de nem volt egyszerű.

Esti séta

Mikor meguntuk a vásárt, még vettünk magunknak vacsorát, majd visszasétáltunk a hostelbe. A közösségi térben megvacsoráztunk, én még egy cidert is ittam az automatából (volt kaja-pia automata, benne sörrel, borral és ciderrel). Megterveztük a következő napot, a Gaisbergre készültünk reggel felmenni. 

Athéni egynapos Marina koncerttel

Nem értem, Athén hogyan maradhatott eddig ki az utazásainkból. Gyerekkoromban faltam a görög mitológiát, ismertem az összes görög istent és istennőt, elolvastam mindent, amit erről találtam. Amikor elkezdtünk utazgatni, folyamatosan rajta volt a listámon, de sosem került első helyre, mindig volt más aktuálisabb úticél. Most sem hosszú nyaralásra mentünk, hanem az egyik legjobban szeretett énekesnőnk, Marina koncertjére utaztunk a görög fővárosba - ha Marina nem hozza el a turnéját Budapestre, akkor megyünk mi.

Szigetek éjszaka

November 15-én, pénteken munka után repültünk, a Ryanair 19:20-as gépével mentünk. Nem vettünk külön helyjegyet, így nem egymás mellett ültünk, de legalább mindketten ablak mellett. Míg repültünk, nem sokat láttam a sötétben, de leszállás előtt a part menti szigeteket remekül lehetett látni, ahogy teljesen ki voltak világítva, és a hajókat is a tengeren. Telihold volt, és a hold fénye széles csíkban világította meg a tengert, amikor elértük a partokat. Gyönyörűszép volt, de csak az emlékeimben őrzöm a képet, fotót nem tudtam róla készíteni.

A reptérről metróval jutottunk el Athén belvárosába. Még a terminálból kisétálva a google maps segítségével próbáltuk megtalálni a metróállomást, és elég bosszantó, hogy olyan úton próbált minket odavezetni, ami egy járda nélküli, forgalmas autóút. Rájöttünk, hogy rossz irányba megyünk, és idővel megtaláltuk a "Trains" feliratú útjelző táblát, ahol görögül ott lapult a metró felirat is. 45 percet utaztunk, és nagyon kényelmes volt, hogy átszállás nélkül jutottunk a Monastiraki térre. Kicsit szerencsétlenkedtünk, mert a jegyautomata nem adott jegyet, csak blokkot, és a metróból kifelé csippantani kell a jegyet a kijutáshoz, de kijutottunk (én kisétáltam mások mögött, fox az állomásfőnök segítségét kérte). A metróból kiérve az éjszakai fényekben úszó Akropoliszt pillantottuk meg, akkor kicsit leesett az állunk. Késő volt már, ezért a  10 perc sétára fekvő Bedbox Hostelbe siettünk. A szobánk kicsit fura volt, volt zuhanyzónk, de a szoba közepén, és az üvege teljesen átlátszó. Nekünk ez nem volt probléma, de ha két barát száll meg itt, akkor azért lehetnek kényelmetlen szituációk. Az erkélyen megittunk egy-egy görög sört, csapkodtuk a szúnyogokat (mert bizony voltak), bámultuk az Akropolisz éppencsak látszó csücskét, és örültünk, hogy milyen kellemes időnk van.  

Athénról mindenki sokat tanult történelemórán, de egy rövid áttekintés nem árt a történetéről. Az Akropolisz dombján már a neolitikumban éltek, később több falu összeolvadásából lett belőle egy város. I.e 1400 körül a mükénéi civilizáció egyik központja volt. Mikor a dórok elfoglalták és lerombolták a mükénéi városokat, Athén nem pusztult el, de vezető szerepét elveszítette. Az i.e. 1. évezred elejétől lett önálló városállam, azaz polisz. A demokrácia kialakulása Drakón szigorú törvényeivel kezdődött, majd Szolón vezette be a politikai jogok vagyonhoz, és nem származáshoz kötését. Az i.e. 6-5. századtól beszélhetünk a demokrácia fénykoráról Athénban: a népgyűlés hozta a törvényeket és a döntéseket, ebben minden 20. évét betöltött polgár részt vehetett. Periklész alatt lett a népgyűlés a legfontosabb állami szerv. Az i.e. 5. század második felétől Spártával hadakoztak, az. i.e. 4. században már együtt harcoltak Théba ellen. I.e. 338-ban makedón uralom alá került, de megőrizhette függetlenségét, i.e.138-tól a Római Birodalom részévé vált, ahol oktatási központként tekintettek rá és a rómaiak tisztelték a várost. I.sz. 529-ben záratták be a filozófiai iskolákat, ezzel véget ért az antik kornak Athénban. A Bizánci Birodalom idején sokat veszített jelentőségéből, de a 11-12. századra újra fontos központ lett, szappant és festéket gyártottak, fellendült a kereskedelem. 1458-ban az Oszmán Birodalomhoz került, a 17. századra faluvá zsugorodott. 1833-ban vonultak ki a törökök, ekkor Athén az újonnan alapított Görög Királyság fővárosa lett - a hagyományok miatt, nem azért, mert olyan nagy és virágzó város lett volna. A még mindig kicsi város lakossága akkor nőtt meg hirtelen, amikor 1921-ban egymillió menekült érkezett Kis-Ázsiából. A II. világháborúban német megszállás alatt volt, 1944-ben pedig súlyos harcok dúltak a városban a királypártiak és a kommunisták között. Lakossága ma az elővárosokkal együtt kb. 3.5 millió. 

Reggel ingyenes városnéző túrára indultunk a New Athens Free Tour szervezésében, amire még előző nap regisztráltam. Mivel egy napunk volt a városban, célszerűnek tartottuk egy ilyen túrán résztvenni, hiszen sok idő el tud menni azzal, ha az ember maga próbálja megtalálni az izgalmas dolgokat. A találkozóhely a Monastiraki téren volt. Túravezetőnk egy görög származású, de Londonban nevelkedett fickó volt, aki miután hazalátogatott Görögországba, ott is ragadt. Érdekes akcentusa volt, néha nem is teljesen értettem, mit mond, de tényleg brit kiejtéssel beszélt. 

Az Akropolisz lentről

23 fok volt napsütés, igazi koranyári idő. A séta során alulról jártuk körbe az Akropoliszt, és lentről is nagyon impozáns látványt nyújtott. 

Harianus könyvtár

Hadrianus könyvtárától indultunk. Ez annak idején amolyan multifunkcionális kulturális intézmény volt. A római Hadrianus császár által i.sz. 132-ben építtetett épületben nem csak könyvtár működött, de kertje is volt, ahogy tágas olvasótermek, előadótér és kiállított műalkotások is. 

Medresze, azaz iszlám iskola kapuja 1721-ből  (A túravezető fotója, forrás: https://www.facebook.com/newathensfreetour/)

Kis utcákon jutottunk el a fellegvárba vezető lépcsőig, aminek két oldalát éttermek hada foglalja el, majd Hephaisztosz templomát, a Héphaiszteiont is a kerítésen kívülről néztük meg - ez az ókori világ legjobb állapotban fennmaradt temploma.

A Héphaiszteion

Útközben mindenhol graffitivel, kóbor, de láthatóan jól táplált macskákkal és kutyákkal találkoztunk. Túravezetőnk szerint a graffiti itt egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz környékre keveredett az ember, egyszerűen az van, hogy ha valahonnan lemossák, két hét múlva úgyis újra tele lesz firkálva. Itt elég lazák az emberek, nem nagyon zavarja őket az efféle művészeti kifejezési mód, emiatt gyakran érkeznek graffitiművészek Athénba, mert szinte legálisan, nyugiban dolgozhatnak. Nem tud nem eszembe jutni az ókori Róma és a rengeteg falfirka, amit az épületek falába véstek, és fennmaradt az utókor számára – a falra firkálás kulturális hagyománya ilyen régről ered. 

Eredeti lépcső az Areioszpagosz sziklához

Az Akropolisz

Emberek kávéztak békésen, néha fűszag szálldosott, sütött a nap, sütkéreztek a macskák, teljesen idilli volt. Csak időnként próbáltak ránk tukmálni karkötőket és rózsákat erőszakos utcai árusok, de ha nem vett el tőlük semmit az ember, akkor nem volt gond. Felsétáltunk az Akropolisz főbejáratához, ahol a híres Areioszpagosz sziklához, ahol régen az Areioszpagosz, azaz arkhónokból álló athéni tanács ülésezett az i.e. 6. század előtt. Az 1. században Pál apostol innen prédikált az athéniaknak, először víve el a keresztény tanokat a városba. 

Akropolisz az Areioszpagosz szikláról

És a város fentről

Az Akropoliszban több színház is működött. A római korban fedett színházként működő, 161-ben épült  Herodes Atticus odeont a mai napig használják koncertekre, előadásokra. A színházban pár éve a Foo Fighters is fellépett, de koncertezett már itt többek közöttVangelis, Liza Minelli, Ennio Morricone, Diana Ross, Elton John és Andrea Bocelli.

Herodes Atticus odeon

A kevésbé jó állapotban fennmaradt Dionüszosz színház volt hajdanán a nagyobb, egészen a fellegvár lábáig felértek a nézősorok, hatalmas buli lehetett ott egykor egy-egy előadás. Az i.e. 6. században épült, az évszázadok során többször is átépítették. Fénykorában 17ezer nézőt is fogadni tudott. Itt is tartanak színi előadásokat ma is. 

Az Akropolisz lábánál

Az Akropolisz másik oldalán apró, fehér falú házak között sétáltunk. Két ház között éppen annyi hely volt, hogy egy ember éppen átférjen. Ez az Anafiotika, a Plaka városnegyed része, ahol az Oszmán Birodalom idején azok a munkások éltek, akik I. Ottó palotájának építésén dolgoztak. Az ő leszármazottai élnek itt a mai napig szerény körülmények között. Az '50-es években a házak nagyját lerombolták régészeti kutatások miatt, és a '70-es években az állam kezdte el felvásárolni a házakat. Mára csak 45 ház maradt meg.

Utacska az Anafiotikán

A kis házak falára virágok futnak fel, világít a fehérség, cicák grasszálnak, tényleg olyan igazi mediterráni a hangulat, mint amiket képeslapokon lát az ember. Igyekeztünk nem nagyon zavarkolódni, az ott lakók annyira nem boldogok attól, hogy egész nap turistahadak mászkálnak a házaik között. 

Babacica!

Nem sok volt már hátra a túrából, Hadrianus diadalívéhez mentünk még el, és megnéztük a hajdani Zeusz templom romjait. Hatalmas építmény lehetett, a megmaradt néhány oszlop méretéből ez egyértelműen kiderül. 638 évig építették, Görögország legnagyobb szentélye volt, de a 3. században a betörő herulok kifosztották, ezután sosem építették újra.  

Hadrianus diadalíve

A séta után a csapat éhes része együtt ült be a LIONDI étterembe, ahol 10 euróért mindent kaptunk, mi szem-szájnak ingere. Előételként pitát, sajtokat, salátát, már attól jól laktam, és ezt követte a főétel, a vegetáriánus opció rakott zöldség volt tejfölös habbal. Iszonyat finom volt, de nem bírtam mindet megenni. Mellé görög bort kortyoltam, de sokkal keserűbb volt, mint vártam volna. 

Zeusz templomának romjai

Elbúcsúztunk a társaságtól, és saját felfedezőútra indultunk. Bár túravezetőnk többször elmondta, hogy igazából nem is olyan nagy cucc fentről az Akropolisz, elég alul körbesétálni, én ezzel azért vitatkoznék. Gyerekkori álmom volt az ókori épületek között sétálni, ki nem hagytam volna ezt az élményt. 

Ez a macska órákig szunyókált a padon, bárki megsimogathatta, aki akarta

Mivel főszezonon kívül voltunk, olcsóbb volt a belépő, 20 euró helyett csak 10. Természetesen mindent látni akartunk, de csak 2 óránk volt zárásig. Felsétáltunk a lépcsőig, ami a főbejáratot jelentette, és átsétáltunk a kapuk alatt. Elég impozáns látvány volt, ahogy feltárult előttünk a Parthenon. Bár látszik, hogy amennyire lehet, karban van tartva, most is fel volt állványozva, mert a belső templom falait építik újjá, de azért eléggé megviselte az épületet az elmúlt két és fél évezred.

Parthenon

Az Akropolisz Periklész korában lett olyan látványos, ahogy ma ismerjük. A perzsa háborúban aratott győzelem után nagy építkezés kezdődött a dombtetőn, Periklész a fellegvárat képzelte az újjáépített város középpontjának. Ekkor építették a Parthenont is. Elképesztő, hogy egy ennyire régi épület egyáltalán még áll: folyamatosan átépítették az éppen aktuális vallásnak megfelelően (volt keresztény templom és mecset is), ellopták a szobrait és köveit (Lord Elgin, köhköh, British Museum), egyszer fel is robbantották 1687-ben (nem szándékosan), ezek után hihetetlen, hogy egyáltalán még ennyire épségben van. Az épület a világörökség része 1987 óta.

Parthenonnal

A Hadrianus diadalív és a Zeusz templom a magasból. Innen látszik, mennyire hatalmas volt. 

Az Erechteiont, az Akropolisz kultusztemplomát is körbejártuk. Kecses, szép épület. Kicsit sajnálom, hogy a kariatidák szobrait (sose bírom megjegyezni, úgyhogy mindig úgy hivatkozok rájuk, hogy a „lányok”) elvitték, de a légszennyezés kikezdte a szobrok anyagát, az eredetiket az Akropolisz Múzeumban lehet megnézni - kivéve azt az egyet, amit Lord Elgin ellopott, és ma a British Museumban áll.

Az Erechteion és a kariatidák (fox fotója)

Fotóztunk, nézelődtünk, néha meg csak leültünk egy padra, bámultuk a várost, és csak álmélkodtunk, hogy mennyire csodálatos, hogy itt lehetünk. Minden egyes ilyen útért nagyon hálás vagyok, mert nem mindenki teheti meg, hogy fogja magát, és elugrik valahova csak úgy egy hétvégén. 

Dionüszosz színház a magasból, vele szemben az Akropolisz Múzeum az elforgatott felső szinttel (fox fotója)

Mini szfinx

A Dionüszosz színháznál üldögéltünk még egy kicsit, aztán elhagytuk az Akropolisz területét, már nagyon készülődtek a zárásra így is.

Színház és barlangszentély a falban

Átsétáltunk a szemközti Akropolisz Múzeumba. Borzasztó érdekes volt, rengeteg ókori szobor, edény, ékszer van kiállítva, a legfelső emeleten a Parthenon frízének a maradványai körben, a másodikon pedig a kariatidák. Kicsit már fáradtak voltunk ahhoz, hogy mindent elolvassunk, és az idő is sürgetett. 

A lányok (fox fotója)

Az étterem teraszán ittunk egy kávét, közben besötétedett, és a kivilágított fellegvárat néztük.

Akropolisz a múzeum erkélyéről

Múzeum bejárata

Gyalog mentünk vissza a szállásra, ahol megvacsoráztunk, aztán kis pihenés után indultunk utunk valódi céljához: Marina koncerte a Piraeus Academyre. Viszonylag későre, 21:45-re hirdették a kezdést, mi negyed órával érkeztünk korábban. Két szint volt, minket feltereltek az emeletre, mert a lenti rész megtelt. Arra számítottam, hogy hatalmas sorok állnak majd a wc-hez és a pult előtt is, de nem, sehol senki, miközben a hely tele volt. Nagyon meglepő élmény volt, a közönség nem nagyon ivott, ami magyar szemmel meglepő. Iszonyat meleg volt odafenn, szellőztetés semmi, de legalább dohányozni lehetett :D Szerencsére nem sokan gyújtottak rá.

Marina

Ahhoz képest, hogy nagyon sokan voltunk, mégis volt helyem végig táncolni, nem nyomódtunk egymásnak, ami szintén tök jó. Az látszott, hogy itt sokkal lazább a közönség, a koncert alatt is folyamatosan jelezték, ha valami nagyon tetszett. Marina hazai terepen lépett fel, látszott is, hogy azért egy kis extrát beleadott ebbe a koncertbe. Nagyon szuper volt, görögül is elénekelt egy dalt, és érdekes volt hallani, ahogy görögül beszél. Sajnos éjfél előtt már véget is ért a műsor, mi pedig hazaballagtunk. 

Bicikli és Akropolisz (fox fotója)

Másnap reggel korán keltünk. 9:40-kor indult a gépünk haza. Eredetileg délután akartunk volna menni, de nem találtuk a gépet, amit kinéztünk jegyvásárláskor, így a reggelire vettünk jegyet. Utólag kiderült, hogy jobban jártunk így. November 17-e az 1973-as véres elfojtásba torkolló diáklázadás napja. Ezen a napon törtek be harckocsikkal a Polytechnic egyetem épületébe, ami 24, a diktatúra ellen tüntető diák halálát okozta. A katonai rezsim végül elbukott, és törvénybe foglalták, hogy egyetemi épületbe a katonaság és rendőrség nem léphet be - az más kérdése, hogy emiatt az egyetemi kampuszokon megnőtt a bűnözés, pont emiatt fogják hatályon kívül helyezni ezt a törvényt. 

Ezen a napon rendszeresek a tömegdemonstrációk, amik általában a rendőrséggel való összecsapással zárulnak. Délutántól zártak le metróállomásokat, nekünk is kerülővel kellett volna mennünk, ha a délutáni gépet választjuk. Ha pedig még egy napot maradtunk volna, pont a tüntetés közepébe keveredtünk volna, a szállásunk pont azon a környéken volt.

Így legalább hamar hazaértünk. Az Akropolisz hajnalban is csodaszép volt, akármeddig el tudtam volna nézni.  

Hajnalban

Hazafelé is ablak mellett ültem, ezúttal világosban sokkal több mindent láttam.

Görög partok

Egyértelműen kevés volt Athénra egy nap, annyi minden van még, amit látni akarok!