Huh, ez egy igen húzós év lesz. Mármint tanév. Meg még egy kicsivel utána. Szóval olyan jövő ilyenkorig.
Továbbra is a világ egyik legjobb lépésének tartom, hogy tavaly jelentkeztem esti okj-ra és elkezdtem megismerkedni a kiadványszerkesztéssel, valamint (ezt a szót azóta használom rendszeresen, amióta panaszkezelő vagyok) a programozással. És wow, egy évet már elvégeztem! Tegyük hozzá, borzasztó gyorsan eltelt ez az egy év, amitől mindig sokkot kapok és rettegek, hogy egy kicsit nem figyelek oda, és huss, ősz hajú nyugdíjas leszek.
Tehát májusban kiadványszerkesztős vizsga, október-novemberben szoftveres. Addig meg kéne tanulni rendesen programozni, megírni egy szakdogát, összeállítani egy portfóliót és egy mestermunkát, tételeket tanulni és sokat gyakorolni. Eközben pénzt keresni, hamarosan valószínűleg munkát is, szociális életet élni, a lakással foglalkozni. Hálistennek munkahely továbbra is tolerálja, hogy heti kétszer korábban lelépek, másik két napon ledolgozom, pénteken meg szerencsére hamarabb végzünk és simán odaérek órára. Mert igen, péntek este programozunk. Nincs is erre remekebb időpont.
Tegnap volt az első programozás az új tanévben, elkezdtünk C#-ozni. Eléggé érződött, hogy gyakorlatilag tavaly december óta nem volt programozós óránk, akkor is Java, a nyári gyakorlat (aminek az 1/3-án tudtam ott lenni) pedig nem segített túl sokat. Panaszkodtam is foxnak, hogy szerintem elég nagy alaptudás hiányzik, nálam legalábbis biztosan, amit nem nagyon akarnak megtanítani az iskolában. Most már muszáj lesz keményen ráfeküdni a témára, mert jelenleg nagyon nem látom, hogyan lesz ebből sikeres vizsga jövő ősszel. Úgyhogy gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.
Azt viszont továbbra is nagyon élvezem, hogy gondolkodnom kell. Bölcsészként az ember inkább elmélkedik a dolgok mikéntjén, a programozás pedig a problémák körüljárásáról és a legoptimálisabb megoldások megtalálásáról szól. Teljeses más. Szinte bizsereg az agyam, amikor kódokat pötyögök.
Munka. Egyre kevésbé vagyok motivált. Leszámítva azt, hogy jelenleg munkaidőben sincs túl sok dolgunk, kezdem azt érezni, hogy a fizu, amit kapok, egyszerűen kevés. Egy ideje már a cégnél vagyok, gyűjtöttem tapasztalatot, szerintem a munkaerőpiacon nőtt az értékem (remélem), most már ideje lenne legalább pár tizessel többet keresni. Plusz az állandó bizonytalanság a határozott idejű szerződések miatt kikészít. Tessék már eldönteni, hogy vagyok-e olyan jó munkaerő, akit érdemes megtartani hosszútávon, és maradok. Jó, kaptam ajánlatot határozatlan idejű szerződésre, az tény - a call centerben. Csak hát nincs az az isten, hogy én visszamenjek telefonálni. Nemnemnem.
Ami még sok időmbe telt mostanában, az a meghívógyár. Merthogy a húgomék egy hónap múlva esküdnek, a meghívók elkészítése pedig az én feladatom lett. Nyilván megint alulértékeltem a szükséges időt és humán erőforrást. És nem kalkuláltam bele azt sem, hogy a vőlegény hirtelen elkezdi magát érdekeltnek érezni a meghívók elkészültében, megkritizálja az anyagát, a szövegezést, a felhasznált eszközöket, mindent. :D Néhány újratervezés után a héten elkészültek a homemade meghívók, tegnap postára adtam őket, el se hiszem! A legjobb mégiscsak az volt, amikor kedd este összeültünk az ifjú párral és Bogival, és nekiálltunk kivágni a mintát (mert természetesen minta kell, és megterveztem a legnehezebben kivágható, ívekkel teli mintát). Jó volt, mert a húgomék is megtapasztalták, hogy ez bizony meló, és az nem úgy van, hogy sittysutty csinálok nekik mintapéldányokat, amiket csak úgy vissza lehet dobni újratervezésre. :D Bogi meg egy vágómester, olyan csudaszépen kivágta a mintát, hogy csak na. Nélküle nem hogy éjfélre, másnap reggelre se végzünk.
Egyébként azt érzem, hogy a sok esküvő, és főleg a húgoméké pont ellentétes hatást ér el nálam, mint az várható lenne: nem kapok kedvet hozzá egyáltalán. Nem hiányzik az a rengeteg szervezés, idegeskedés, ami ezzel jár. Az anyagiakat meg inkább ne is említsük. Szép és jó dolog az esküvő, de szerintem én még nagyon ráérek vele.
Ilyen csudálatos meghívókat készítettünk.
