Azzal kezdtem, hogy átolvastam a tavalyi tábor utáni bejegyzésemet (amit egyébként itt lehet megtalálni). A kiüresedettség stimmel, valami viszont nagyon más.
Nagyon más volt már az is, hogy idén már én is szerveztem. Igaz, valahogy sosem éreztem magam "igazi" szervezőnek, hiszen nem én találtam ki a programokat, nem én festettem táblákat, nem én egyeztettem busz ügyében, én csak feltöltöttem és csinosítgattam a tohu-s cikkeket, meg írtam a facebook eseményhez. (Meg próbáltam reklámozni, hát nem vagyok túl elégedett a teljesítményemmel, na mindegy. ) Viszont ha már így alakult, ott voltam Parádf Öregdombon a 0. napon, ami jó volt ráhangolódás szempontjából, meg azért hiányzott a helyszín, vigyorogtam idióta módra rendesen, mikor megérkeztünk. Fura volt az első nap délutánján figyelni és segíteni a táborozókat, nem egynek lenni a frissen érkezett emberek közül.
Az biztos, hogy most nagyon sokan érzik úgy, hogy ez minden idők egyik legsikeresebb tábora volt. A szetting nagyon hálás volt: hobbitnak lenni könnyű, csak sokat kell enni, inni, bulizni meg pihenni, megy mindenkinek. Meg parasztosan beszélni, ezzel se volt gond. Az már a saját nyűgöm, hogy mivel hobbitéknál olyan borzasztó nagy drámák és váratlan események nem történnek, laposnak éreztem a keretjátékot a tavalyihoz képest. Szó se róla, nagyon is rendben volt, jók voltak a karakterek, Hurkabá for prezident, cukik voltak a történések, de engem totál hidegen hagyott, hogy Gálmód megszerezte a kocsma tulajdoni jogának nagyobb részét. So what? Tavaly tiszta idegben voltam, hogy Anardil megtarthatja-e a fejét meg Damrod észre tér-e, idén nem volt izgalom. És hangsúlyozom, ez a legtöbb embernek nagyon is bejött, nekem meg ez még csak a második táborom, szóval én még vérhalálpusztulást akarok.
A műhelyem viszont nagyon jó volt. Mármint nem azt mondom, hogy én olyan kurvajól tartottam volna, hanem zseniális emberek jöttek. Nem nagyon kellett senkit noszogatni, hogy írjon valamit, aki nem érezte a csít, magától jelezte, hogy inkább pihenne, nem volt ebből gond, senkire nem akartam semmit ráerőltetni. Az első alkalom után, amikor hajnalig szerkesztettük a lapot Mogyival, hogy másnap reggelre meglegyen pöpec módra az újság, ki tudjam nyomtatni és még csapatidő előtt Bögyös Tóni kezébe nyomni, hogy vigye ki a fertályoknak, na akkor azért erősen elgondolkodtam, hogy mekkora hülye ötlet volt ezt kitalálni és mennyire nem gondoltam bele, mennyi plusz munkával jár. Utólag nyilván megérte, szerintem egészen sikeres lett a Megyei Hírmondó, jöttek az emberek, hogy hol lehet beszerezni meg ez meg az a cikk dejó lett, nem is gondoltam volna.
Ami még nagyon jó volt, hogy idén tényleg megismertem új embereket, vagy jobban olyanokat, akiket már eddig is ismertem távolról. Sokkal-sokkal felszabadultabb voltam, mint tavaly, szívesebben beszélgettem. Csapatidő alatt viszont nagyon kivontam magam, játszani játszottam, de kevés volt a közös kaland ahhoz, hogy a közösség szerves részének érezzem magam, pedig tényleg jó kis csapat jött össze.
Ahogy láttam, az elsőtáborozók is jól érezték magukat, ami juhú! Jöjjenek még sokat MTT-be. :) Zsolti végigbrillírozta a tábort, hát elég büszke voltam rá.
Valahogy nagyon hülyén dolgozom én fel a poszttábori sokkot, túl jól kezelem. Rossz, hogy nem vagyunk együtt az Öregdombon, de túlélem. Nem tudok igazán szomorú lenni, mert jól éreztem magam, és tudom, hogy jövőre is jól fogom, meg utána is. Tavaly valahogy jobban megérintett a hirtelen visszatérés a valós világba, idén hamar akklimatizálódtam. A tábor mindig úgy jó, ha éppen benne vagy. Azokat ez érzéseket úgyse tudod felidézni később, amik ott elöntenek és ringatnak kilenc napig.
(Vegyem rá magam, hogy válogassam ki a fotókat.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése