Advent Olaszországban: Bellaggio és Milánó

2019. december 9. hétfő

Reggeli után búcsút intettünk Mr. Pirellinek, és a kikötőbe mentünk. Úgy döntöttük, megfogadjuk vendéglátónk tanácsát, és megnézünk egy másik települést. Bellagio pont a V-elágazás csücskén található, azt reméltük, onnan a tó mindkét partját látjuk majd.

Varennai hidacska (fox fotója)

A kompra nem kellett sokat várnunk. A nyitott utastérben ültünk le, hogy minél jobban lássuk a tavat és az azt körülvevő hegyeket. Jeges szél süvített, a kezem le akart fagyni fotózás közben.

Bellagio első ismert lakói az insuberek, egy ókori kelta törzs volt i.e. 400 környékén. I.e. 225-től római uralom alá került, a Raetia (mai Svájc) tartományba tartó római katonák rendszeresen itt teleltek. Neve eredetileg Bi-lacus, azaz 'tavak között' lehetett. A 19. században a romantikával kezdték igazán értékelni a környék szépségét. Stendhal is időzött Bellagioban, Liszt Ferenc 4 hónapot töltött itt későbbi feleségével, az Album d'un voyageur több darabját is itt írta. Ez idő tájt kezdtek hoteleket építeni a településre. Ma körülbelül 3000 állandó lakosa van, és egyértelműen a turizmus a fő ágazat a településen.

Bámulatosan szép volt a hajóút, bár nem tartott sokáig. Negyed óráig élvezhettük a látványt, amit a távolodó Varenna és a közeledő Bellagio nyújtott.

Hegyek a szoroson túl

Felhőbe burkolózva

A tó közepéről jobban ráláttunk az északra, a tó hosszanti csücske felé fekvő hegyekre, ahogy végre azt is láttuk, hogyan néznek ki a Varenna feletti hegyek.

A távolodó Varenna

Bellagio kikötője a félsziget nyúlványának túloldalán található, Varennából nem látni oda. A part mentén villák, hotelek és éttermek sorakoznak, és minden épület pasztell színek pompázik, egymással harmóniában.

Bellagio kikötő

Egy küldetésünk volt csupán, inni szerettünk volna egy kávét, és ha lehet, valami könnyű tízórait bekapni. Az első nyitva lévő üzlet, amit találtunk, egy cukrászda volt a parton, de tele volt, ahhoz pedig hideg volt, hogy a teraszon üljünk le. Tovább sétáltunk, bízva abban, hogy csak lesz valami nyitva.

Utcácska

Nem volt szerencsénk. Bellagiora hatványozottan érvényes az, amit Varennában tapasztaltunk: mindenhol felújítanak, átépítenek, és ahol nem folyik építései munka, ott egyszerűen nincsenek nyitva. Hosszasan kódorogtuk az egyébként kellemes hangulatú városkában, egyre idegesebben, hogy egy épkézláb étterem vagy kávézó sem jön szembe. Egy helyet találtunk nyitva, ott a kínálat nem tetszett.

Belaggio legérdekesebb épülete: a templom, ami egy lakóház

Közben magunkban puffogtunk, hogy valójában ez a Bellagio kész időpazarlás, hiszen sokkal többet nem adott, mint Varenna: ugyanolyan kis utcákon jártunk, ugyanolyan épületek között. Nem tudom, mire számítottunk, de Mr. Pirelli annyira mondogatta, hogy érdemes máshova áthajózni, hogy túl nagy elvárásaink lettek. Valószínűleg a kávé utáni hajsza se segített az első benyomás kialakításában, ráadásul hamar kikeveredtünk a szép részekről, és egy unalmas, forgalmas út mellett sétáltunk. Ekkor döntöttük el, hogy hagyjuk ezt az egészet, visszamegyünk a cukrászdába, iszunk egy kávét, és visszamegyünk Varennába a következő hajóval.

Köd és hegy a sétányról

Egyszer csak a járda is elfogyott, és kénytelenek voltunk az úton továbbmenni, pedig ahhoz képest, hogy mekkora település, volt forgalom. A Villa Melzi kerítése mentén értünk vissza a parti sétányra. A kerítés persze vastag, magas kőkerítés volt, hogy ha már egyszer nincs nyitva a villa, mert tél van, akkor se lásson be az ember még véletlenül se.

Bellagio látképe

Ahogy visszaértünk a bájos sétányra, máris jobb lett a kedvünk, és kezdtük érteni, miért áradoznak erről a helyről annyira. Egy trükk van csak: nem szabad túlságosan eltávolodni a turistás szakasztól. Vagy nem télen kell menni, amikor nincs élet.

Még egy érdekes épület: elhagyatott hotel vagy villa

Visszamentünk a cukrászdába, ami a Pasticceria Rossi Bar nevet viseli. Ha már Olaszország, akkor adjuk meg a módját, ettem egy tiramisut. Hamarosan indult vissza egy hajó Varennába, arra felszálltunk, Varennából pedig elvonatoztunk Milánóba.

Milánói dóm

Milánóban egy látnivalót volt időnk és energián megnézni: a dómot. A milánói dóm (Duomo di Milano) helyén már az ókorban templom állt. A 14. századig még egy bazilikát és egy keresztelőkápolnát építettek mellé, de ezeket 1386-ban lebontották, és 1396-ban elkezdődtek a ma ismert dóm építési munkálatai. 1418-ban a főoltárt már felszentelték, de az épületet csak 1572-ben szentelték fel. A munkálatok nem álltak le, díszítő elemek folyamatosan kerültek a dómra, és a korstílusnak megfelelően építgettek hozzá az évszázadok során. Az épület 158 m hosszú, a kupolatorony 108.5 m magas.

Óriási méretek

Belépőjegyet egy külön épületben, automatánál tudtunk menni. A bejáratnál átnézték a táskákat, innivalót nem is engedtek bevinni.

Főoltár

Elképesztően hatalmas ez az épület, és tele van festményekkel, szobrokkal, rózsaablakokkal, lehetetlen volt aprólékosan végignézni. Megnéztük a kriptát Borromeo Szent Károly koporsójával.

A templom alatt

Az alagsorban a templom alatt feltárt egykori épületek romjait lehet megnézni.

A tetőm

A fő attrakció a tetőn való séta volt. Úgy indultunk neki a hosszú csigalépcső megmászásának, hogy azt hittük, egy szokásos toronyba megyünk fel, ahonnan lesz kilátás a városra. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy konkrétan a milánói dóm tetején, a márványlapokon fogunk sétálgatni, pedig bizony ez történt.

Azért látszik, hogy a tető is milyen hatalmas

Ez egy elég megismételhetetlen élmény, nagyon menő! Az ember folyamatosan azt érzi, hogy tilosban jár, pedig teljesen legális. Meg félelmetes volt belegondolni, hogy ha beszakad alattam a tető, akkor bizony vége a dalnak, ezt a zuhanást nem lehet túlélni.

Fent aranylik a Mária szobor

A templom tornyának tetejéről egy aranyozott, 4 méteres Mária szobor, a Madoninna emelkedik ki.

Jégcsapok

A rengeteg tornyocska olyan hatást kelt, mintha felfordított jégcsapok lennének.

Piazza del Duomo

Fentről a Piazza del Duomora lehet rálátni, most fénylő, színváltós karácsonyfa állt rajta. Ettől a tetősétától teljesen odáig voltunk, folyamatosan azon lelkendeztünk, hogy mennyire jó már, hogy ezt engedik. Sosem hittem volna, hogy egyszer a gótika egyik mesterművének tetején fogok álldogálni.

Fénydísz a házon és karácsonyi vásár

A dóm körül karácsonyi vásár terült el. Jólesett volna egy forralt bor, de egyszerűen sehol nem árultak. Bánatunkban besétáltunk egy édességboltba, és bevásároltunk csokiból.

A belépőnkkel még jópár helyre bemehettünk volna, a dóm múzeumába is, ami egy szomszédos épületben található, de sajnos pont zártak. A jegyek egyébként  3 napig érvényesek, ezt a részét nyilván nem tudtuk kihasználni, de tetszik ez a rendszer. Lett volna értelme, ha több napot maradunk.

Swarovski karácsonyfa

Belestünk még a Galeria Vittorio Emanuele II bevásárlóközpontba, amit úgy reklámoznak, mint a a világ legrégebbi plázája. 1865-ben épült, ma luxusmárkák boltjai üzemelnek itt. 2015 óta az adventi időszakban egy hatalmas karácsonyfa áll a csarnok közepén, amit Swarovski kristályok díszítenek. Tényleg szép, de egy kissé túlzás az én egyszerű lelkemnek.

Beesteledett, elindultunk a reptérre, és hazarepültünk. A gép persze késett, hajnal 1 körül szálltunk le. Milánóból nem sokat láttunk, de a Comói-tó környékét sikerült az ott töltött pár nap alatt felfedeznünk. A tó és a hegyek harmóniája mesés, jó visszagondolni rá. Jó lenne egyszer nyáron is látni, de a téli látvány is csodaszép volt.