Zircről bárhova utazni nem tősgyökeres helybeliként rémálom. Ahhoz már hozzászoktam, hogy valahányszor megpróbálok kardosréti buszra szállni, a sofőr külön felhívja rá a figyelmemet, hova készül, és nem is feltételezi, hogy én is oda mennék. Meg nem oda áll be a busz, ahova ki van írva, mert a helyiek úgyis megtalálják. Meg nem cseréli le a táblát ugyanezen oknál fogva. Tegnap Veszprémbe próbáltam eljutni, és elég nehéz, ha az ember nem lát mást, mint egy rakás buszt egymás mögött lehetetlennél lehetetlenebb útirányokkal, a sofőrök pedig egymással trécselnek. Hárman álltunk értetlenül a feltételezett veszprémi járat előtt, mire a sofőr visszatért, és nem is értette, miért bizonytalankodtunk az úticélt illetően, majd észrevette, hogy elfelejtette megfordítani a táblát (nem mindegy, hogy Bakonynána-Veszprém vagy Veszprém-Bakonynána), és nevetve megfordította. Aranyos volt egyébként, de a mindig precízen kiírt és percre pontosan induló népligeti járatok után nehéz visszaszokni.
Amúgy jó itthon. Hosszú távon nem bírnám, de egy-két napra hazalátogatni kellemes. Sörfesztivál helyett ültünk a szokásos Titkos Helyen, fetrengtünk a frissen vágott fűben, olcsó sört vedeltünk és munkáról meg tervekről beszélgettünk. Találtam ötlevelű lóherét, mókus szaladt a fa oldalán, részeg tinisrácok lányokat megszégyenítő cicafightot tolva mentek egymásnak, befutott Ági, két sörtől már tökrészegnek éreztem magam, lelkiztünk a hazaúton húgommal, aztán felzabáltunk mindent, amit itthon a konyhában találtunk. Jó kis délután volt.
Közben munkakeresés, kedden állásinterjú. Sok reményt nem fűzök hozzá, annyira talán nem jó az angolom, mint várják, de legalább kaptam értelmes visszajelzést. Két hete vagyok diplomás és munkanélküli, de kezd kikészíteni a semmittevés. Meg a pénztelenség rémképe. Adjatok munkát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése