Azok a szegény védett férfiak

Könyvkritika következik: Merle és a Védett férfiak

Mielőtt elkezdtem volna írni ezt a posztot, lecsekkoltam az internet világában, mások mégis mit gondolnak Robert Merle agymenéséről. Moly.hu-n összességében 88%-ra értékelték a felhasználók, goodreads.com-on ötös skálán 4.15-re, valamint rengeteg olyan beszámolót és értékelést találtam róla, amiben a mű zsenialitását, mélységét emlegetik. Elgondolkodtató, szatirikus, társadalomkritika, utópia, bla. 

Én konkrétan agyfaszt kaptam tőle, időnként nagyon ingerenciám lett volna felgyújtani az egész szennyet. 

Az egy dolog, hogy olyan szájbarágós az egész, hogy jajj. Az első fejezetekben tűnik fel a férfigyilkos vírus, ami csak nemzőképes korú hímneműekre hat, őket viszont pillanatok alatt likvidálja. Eleinte nyilván nem veszi komolyan senki, aztán amikor hirtelen hullani kezdenek a férfiak, a nők átveszik az irányítást, addigi elnyomott szerepükből elnyomókká válnak. A főszereplő Martinelli doktor, aki az ellenszer kidolgozásán munkálkodik, néhány társával együtt egy vidéki kastélyba kerül, ahol "védett férfiakként" állandó őrizet alatt állnak, nem érintkezhetnek a külvilággal, szigorú szabályrendszer veszi őket körül. A regény nagy része itt játszódik, a cselekmény nagyjából ennyi: férfigyűlölő ősfeminista lesz az Egyesült Államok elnöke, a védett férfiak dolgoznak az ellenszeren, közben szövetkeznek a férfi hímtagot továbbra is kedvelő nőkkel, akik a kormány megbuktatásán ügyködnek, a kormány titokban nem akarja elterjeszteni az ellenszert és fenntartaná a férfigyűlöletet, és közben mindenki Martinelli doktort akarja megdugni. 

Mivel énelbeszélő a narrátor, nem tudom eldönteni, mennyiben írta le Merle a saját gondolatait és mennyiben élte bele magát a főhős helyzetébe, de az kétségtelen, hogy a gondolatmenetek nagy része arról szól, hogy az adott női szereplő hogyan néz ki, milyen az orra, hogyan riszálta a csípőjét, mennyire volt kacér vagy rideg, mennyire fenséges az arca vagy milyen a haja. Ezen kívül tökhülyén viselkednek, semmi értelme nincs a lépéseiknek és viselkedésüknek, és körbelengi őket a női misztikum: a titokzatos nők, akiknek sosem lehet tudni, mi jár a fejükben. Azt sem tudhatom, az író milyen kapcsolatot ápolt a női nemmel, de hogy fingja nincs rólunk, az tuti. A könyvben úgy viselkednek a nők, ahogy egy férfi elképzeli, hogyan kéne viselkedniük. Úgy flörtölnek, ahogy egy férfi szeretné, hogy flörtöljenek. Úgy fedik fel véletlenül gyengéd érzelmeiket, ahogy egy férfi elképzeli, hogy hogyan történhet ez. Művi, erőltetett, komolytalan az egész.   

Attól most vonatkoztassunk el, hogy pár hónap leforgása alatt a nők teljesen kifordulnak önmagukból, megalázzák a férfiakat, lenézik és kihasználják őket, nagyfiút játszanak és megvetik a férfiakkal való testi érintkezés minden formáját. És akármit tesz egy férfi, az szexista. Ha "úgy" néz rájuk egy férfi, akkor az szexista és fallokrata (kedvenc új szavam), és ezt minden egyes kibaszott alkalommal szóba hozzák, és az a nyomorék Martinelli minden egyes kibaszott alkalommal elmondja, hogy de hát nem tehet róla és amúgy se úgy értette. Ugyanazok a klisék ismétlődnek újra és újra. 

Ahogy már korábban említettem, mindenki ezt a kis alacsony, olasz származású doktort akarja megdugni. De tényleg. Szinte az összes nő a kastélyban rá pályázik, amit nagyon ügyetlenül titkolnak, állandó összenézések és félmosolyok és titkos érintések, ehh, komolyan, mint egy tinidráma. Az egyik csajszival össze is jön egy mozgalmas éjszaka, aztán a lány terhes marad, de ez egy új, felvilágosult világ, a lány nincs kiakadva, hát úgyis pótolni kell az elpusztult embereket. 

És az elvileg szerelmi szál. Burage, a nő, aki egy hisztérika, egyszer hideg, aztán flörtöl, aztán bömböl. Idegesítő, érthetetlenek és céltalanok a tettei, a karakter totál nincs felépítve. Az elején egyfolytában veszekszik a doktorral, ez lenne a tipikus "jajj szeretem, de mérges vagyok, amiért ezt érzem, úgyhogy ezzel leplezem" klisé, amitől hülyét kapok. De még ezt is olyan szerencsétlenül, ami félelmetes. Minden férfi disznó, és láttam hogy néztél az x munkatársnőre, és jajj doktor, maga egy fallokrata, nem is tudom, mit vártam, nőihiszti, nőihiszti, nőihiszti. Ki veszekszik így, most komolyan? Aztán a kis titkos női társasággal megszökik az egész bagázs a kastélyból, kijut az ellenszer, happyhappyjoyjoy, és akkor Burage bevallja, hogy hát ő szerelmes meg féltékeny volt. És itt következik az a monológ, aminek elolvasása után két lábbal akartam a könyvön tiporni. Tessék: "Irtózatosan szenvedtem a szexuális hiányérzettől. Minden éjszaka órák hosszat vergődtem az ágyban, hason fekve, és téged hívtalak a sötétben. Igen, Ralph, emlékszem, ahogy görcsösen belemarkoltam a lepedőbe, és megállás nélkül suttogtam, nagyon halkan, a lehallgató-készülék miatt: Gyereket akarok tőled, Ralph, gyereket akarok""  

Igen, hölgyeim és uraim, ez így megy. Kormányzatilag tilos a szex férfi és nő között, és a végletekig kanos nő másra sem tud gondolni, mint hogy gyereket akar. Nem szexelni végre egy jót, nem. Gyereket. Ez már csak ilyen. 

A sztori legvége persze az, hogy újra kell népesíteni az államokat, és mindenki a jó doktort kéri fel, hogy legyen a gyermeke apja. Amit természetesen nem mesterséges megtermékenyítéssel végeznek, hanem régimódi keféléssel. Köszi. 

Nem tudom, másoknak miért jön be ezt a regény, hol van ebben a szatíra és a mélység, én mindenesetre rég olvastam ekkor halandzsát, és egy életre kiábrándultam Merléből.