Van abban valami iszonyatosan bájos, mikor a rég nem látott, egyébként mindig jó kedélyű rokon megállít az utcán nagyanyámhoz menet, mondván, beszélni akar velem. Mert hát mi van Pesten? Ő látta a tévében, hogy tüntetések, meg most fogtak el valami gyilkost, borzalmas. Konkrétan nem nagyon tudtam erre mit mondani, mert tüntetés az volt mostanában, de nem tudom, melyikre gondolhatott: se a lázár ellenes, se az azt megelőző dob utcai tüntetés nem volt erőszakos. Gyilkosság meg történik időnként, de nem csak Budapesten, és nem is hallottam ilyesmiről mostanában. Azon kívül, hogy én nem vettem észre, hogy veszélyesebb és élhetetlenebb hely lenne a főváros, és ilyenek vidéken is történnek, nem nagyon tudtam mit mondani.
Meg mesélte, hogy járt Pesten egy ismerősnél, és képzeljem el, ott az ajtók előtt rács van, amit az emberek rendesen be is zárnak. (Nem tudott nem eszembe jutni azonnal fox lakása, és hogy mennyit szenvedtem, mire rá bírtam jönni, a csillió kulcs közül melyik illik melyik zárba a rácson, melyik az ajtóba, melyik a lépcsőház bejáratába.) Meg tudom érteni, hogy a kedves rokon ezt barbár és borzasztó dolognak tartja, hiszen ha otthon vagyok vidéken, sokszor éjszakára se zárjuk az ajtót, mert minek. A főváros azért más, természetes a bizalmatlanság még az egy házban lakókkal szemben is. Abban nincs sok köszönet, ha nem zárod az ajtót éjszakára. Albérletben sokszor még nappal is bezárkóztam, hiába voltam otthon. De mellbevágott, mennyire természetellenes egy sok-sok éve kisvárosban élő embernek az, ami nekem már teljesen megszokott. És valószínűleg neki van igaza, jobb olyan környezetben élni, ahol megbízol a szomszédban és ismersz mindenkit, de kétmillió emberben azért nem lehet feltétel nélkül megbízni.
Tanulság nincs. Azt viszont rég tapasztaltam testközelből, mennyire eltérhet földrajzi okokból az ingerküszöb, a mentalitás és a hozzáállás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése