diplomáslány

Természetesen nem szakíthattam meg a Mister baráti kör államvizsgás hagyományát, így a nagy nap reggelén a lányokkal még rituális és idegnyugtató jelleggel fogyasztottunk el egy kör rövidet a Kamara teraszán. Nagyon jót tett, fél óráig nem izgultam, de sajnos utána visszatért az érzés. 

Maga az államvizsga egyébként tényleg nem para, ha leszámítjuk, mekkora a tétje. A várakozás fílingje megegyezett egy sima vizsgáéval, talán csak az aggodalom volt nagyobb az arcokon. Dél előtt nem sokkal a teremből kifelé igyekvő konzulensem odajött hozzám, és mondta, hogy szól az opponensemnek, hogy idő van, úgyhogy lassan mehetek is befelé. Így is lett, B.G. ezek után nem sokkal szólított, végre bejutottam. 

Túl akartam lenni már az egészen, mégis megcsapott az "úristen ez most tényleg megtörténik" - érzés, ahogy leültem kidolgozni a húzott tételeket. Hálistennek a mumustémákat szerencsésen elkerültem, ha egy irodalomelmélet-stilisztika kombót húzok, eléggé vége lett volna a világnak. Ehelyett egy lightos kis nyelvi változást és a XX. századi magyar lírát húztam, természetesen Adyról meséltem, róla sokat lehet. A védés nagyon jól ment, K. tanár úr szakmai dolgokba nem ment bele, gyakorlatilag csak mesélnem kellett arról, hogyan végeztem a kutatást a témához és milyen eredményeket kaptam. simaliba. Kiküldtek, visszahívtak, a bizottság úgy döntött, hogy négyesre értékeli a teljesítményét, köszönöm szépen, viszontlátás. 

Eszti lent várt az A épület előtt, ahol hajj de sokat dohányoztunk előadások előtt. Örömködés, végre mindannyian diplomások vagyunk, a négyes tök jó (jobbat nem érdemeltem volna amúgy, úgyhogy elégedett vagyok), telefonok, sms-ek, gratulációk és boldogság. Este ünneplés a kolibüfében, bogitószt, öt éve még nem is tudtunk egymás létezéséről, korszak lezárul, kocc. Elég jó érzés, amikor a kis pajtásaid veled együtt örülnek. 

Tegnap átvettem az indexemet. Már egy hónapja megtehettem volna, teljesen véletlen, hogy államvizsga után egy nappal volt időm és kedvem elmenni érte. Nagyon nem vagyok az a sírós lány, de ahogy elpakoltam a kis fekete könyvecskét, rámszakadt a véglegesség súlya. Hogy akkor most ennek így végleg vége van. Nincs több szeminárium, nincs több zh, innentől nem lesz okom a BTK-ra menni, és ettől egészen elszomorodtam, az a pár könnycsepp meg önkéntelenül kiszaladt a szemem sarkán. 

Sablon és közhely, hogy új korszak, mert az utolsó egy évben is inkább dolgoztam, mint tanultam, de valahol mégis az. Boldog vagyok, hogy bár ráérősen, de eljutottam a diplomáig. Köszönöm minden egyes drukkolómnak, szurkolómnak, támogatómnak, nélkületek nem ment volna. (Elképesztően sokat tud ám számítani pár kedves szó, némi noszogatás, hogy tanuljak, energiaital, kávé vagy egy lazítós sör.) Innentől már csak azért kell izgulni, hogy értelmes munkát találjak, ami egy nagyon izgalmas feladat.

Szóval köszönet még egyszer. Végre én is diplomáslány vagyok.