elsőprájdozó

Én már nagyon-nagyon rég el akartam menni Pride-ra, de soha senki nem akart eljönni velem, egyedül meg annyira nem móka, ezért is örvendtem meg nagyon, hogy idén végre találtam egy hozzám hasonlóan kíváncsi társat, akivel jól megnéztük a felvonulást és nagyon nyitottnak éreztük magunkat.

Nem mondom, kicsit feszengtem, amikor a megbeszélt találkahelyen, a Jászain várakoztam fekete twilight sparkle-ös, love&tolerate feliratú pólóban (és eszembe jutott, hogy fox ezt magától hordja és szarik az egész világra, én meg egyszer felveszem és hülyén érzem magam, mekkora gáz vagyok). Ahogy közeledtünk a beengedő ponthoz, megütötte a fülemet egy kis mocskosbuzizás, amit igyekeztem ignorálni és reméltem, hogy jóóó messze verik a nyálukat az ellentüntetők. Belépésnél bele kellett kortyolnunk a vizünkbe, bizonyítva, hogy az valóban víz, aztán mehettünk utunkra a kordonok között. Azonnal kaptunk szivárványos zászlót, és elindultunk a tömegben körbenézni. Merthogy tömeg volt. És nem lehet általánosítani, kiscsaládtól babástul kezdve fiatal meleg és heteró párokon át nagymamáig-nagypapáig volt ott mindenféle korosztály. Ja és állatok, leginkább kutyák szivárványos nyakörvvel. És mindenki lelkes volt, vidám és mosolygós.

Időben érkeztünk, hogy ne maradjunk le semmiről, a szervezők is ezt kérték. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a menet majdnem 40 perces késéssel indul csak el. 40fok, forróság, tűző nap, kevés árnyék, annyira nem volt ideális. Egy szavam sem lehet, mert kaptunk ingyen kávét, ami nagyon jól esett, és várakozás közben is partihangulat volt.

Aki ismer, tudja, mennyire imádok vonulni, tüntetni, dolgokért kiállni (erről jut eszembe az ENFP humor szekció egyik képe, amin egy transzparens látható a következő szöveggel: "Mentsük meg....(az ügy)". valahogy így, valahogy így van ez). Amikor megindult a menet, megint azt éreztem, mint a diáktüntiken: igen, jó ügyért állok ki, és itt egy rakás ember, akik úgy gondolkodnak, mint én, én ide tartozom és jó arc vagyok és ők is azok, és most jól megmutatjuk, milyen sokan vagyunk és majd megváltozik a világ. Annyival okosabb vagyok már, hogy tudjam, nem sok minden változik, vagy leginkább semmi, de a közösségi érzés jó, és iszonyat jó azt látni, hogy öreg nénik integetnek lelkesen az ablakokból. 

Az Oktogonon megálltunk egy időre. Később olvastam a híreket az ellentüntetőről, aki a második kamionra felmászott, ott és akkor mi erről semmit nem tudtunk, a nyitottak vagyunk kamionról annyit mondtak, hogy kisebb forgalmi akadály adódott. Pár perc várakozás után bevonultunk az Oktogonra, ahol elengedték a színes lufikat a kis üzenetekkel. Nekünk nem sikerült szereznünk, de már nézni is elég volt, nagyon szép látvány volt.

Az Andrássyn haladva szinte kettészakadt a menet, a harmadik kamion a többiekhez képest lemaradva tolta a bulit. Megközelítettük a második kamiont, ami végül a hírekbe is belekerült a tetején őrjöngő arc miatt. Megnéztük a transzparenseket, és úgy döntöttünk, igyekszünk elhatárolódni a vonulás ezen részétől, mert a papruhában táncoló buzi és a faszos nagymagyarország azért nem a legjobb módja a tolerancia és elfogadás közvetítésének.

Én nem is értem egyébként, ennyi gyaloglás után emberek hogy voltak képesek ugrálni és partizni. A Hősök teréhez közeledve nekem már fájt a lábam, és rá kellett jönnünk kis társammal, hogy ez nem az a felvonulás, ahonnan akkor lépsz le, amikor akarsz, mert körbe vagy kordonozva, és a rendőrök sehol nem engednek ki. Mindkettőnknek dolga volt még este, így az az eshetőség, hogy a Városligetben meg kell várnunk a beszédeket, és csak akkor megyünk haza, amikor valaki végre úgy dönt, egyáltalán nem volt szimpi. Végül a Dózsán tudtunk kilógni pár másik szemfüles emberrel együtt. A balhé a Hősök tere felőli oldalon volt, ahol megintcsak ellentüntetők próbáltak bejutni, az Ajtósi felőli oldalon szó nélkül kiengedtek a rendőrök, és a kordon mögött álldogálók is leginkább turistáknak és kíváncsiskodóknak tűntek csupán. Semmi attrocitás nem ért minket, bár kicsit rossz belegondolni, milyen nyugodtan sétáltunk át a szivárványos zászlócskákkal a ligeten, miközben a homofóbok ott keringtek a környéken.

Összességében én nagyon örülök, hogy ott voltam, jó buli volt és jól éreztem magam. Ami beárnyékolja az egészet, az a bezártság érzete, és a szomorúság, hogy 2014-ben Magyarországon még mindig vannak olyan agresszív és ostoba csoportok, akik miatt több ezer embernek kordonoktól védve kell kiállnia a nyitottság és elfogadás mellett.