Egy héttel a kassai kiruccanás után, december 16-án megint úton voltam, ezúttal kishúg és jóanyám társaságában. Kishúg szeretett volna Bécsbe menni. A fedősztorija az volt, hogy a karácsonyi vásárt akarja megnézni, de igen hamar kiderült, hogy valójában a Klimt és a Monet kiállítás érdekli. Nem vagyok nagy rajongója a bécsi Christkindlmarktnak, egyáltalán nem bántam, hogy nem azon van a hangsúly. Szívesen megyek Bécsbe még úgy is, hogy nem a kedvenc városom, de szeretem az utazás élményét megosztani másokkal, és amúgy is imádok utazni.
Flixbusszal mentünk, nekem ez volt az első utam velük, és alapvetően elégedett vagyok: olcsóbb volt a vonatnál, a menetidő sem volt számottevően hosszabb, nem fizettem a helyért, mégse ültettek nagyon szét minket, időben indultunk, időben érkeztünk, jófej sofőrökkel utaztunk, és lehetett használni a wc-t útközben. Az egyetlen furcsaság, hogy a jegyvásárlás után a bankom zárolta a számlámat, mert gyanús pénzmozgásnak ítélték a tranzakciót, szóval nem tudom, milyen szerveren keresztül történik a fizetés, de egy telefonhívás után feloldották a zárolást.
Reggel 7-kor indultunk a Népligetből. Meglepett, hogy a buszállomásra kellett menni, megszoktam, hogy a nemzetközi buszok a Szöglet Presszó elől indulnak. Eseménytelen utunk volt, az egyetlen izgalom a hó és a havas táj volt. 10 óra előtt már Bécsben voltunk, az Erdberg nemzetközi buszpályaudvaron szálltunk le. Nem terveztünk tömegközlekedni, de a Belvedere, első állomásunk majd egy óra sétára lett volna, úgyhogy vettünk inkább egy napijegyet 8 euróért. Abszolút megérte, gyalog nem fért volna bele a betervezett program a napba, és hullafáradtak lettünk volna, pedig így is eléggé elfáradtunk.
Felső-Belvedere
No de Belvedere. A legegyszerűbb út a metró+vasút kombó volt. Sikerült is abszolválnunk, a Quartier Belvedere-nél szálltunk le, de egész végig azon f*stunk, hogy a napijegy vajon érvényes-e a vonatra is. Elvileg az, kalauzzal nem találkoztunk, nem cáfolt rá senki. Az aluljáróból kisétálva gyorsan irányba kerültünk, és besétáltunk a Belvedere parkba. Az épület előtt karácsonyi vásár volt, de mi mentünk célirányosan a bejárat felé. Online már megvettük a jegyeket (15 euró volt a felnőtt jegy), úgyhogy nem számítottunk sorbanállásra. Így is lett, a helyszíni jegyvásárlókat kikerülve azonnal bejutottunk. A ruhatárhoz gigasor állt, pénzbe is került, ezért nem akartuk leadni a cuccokat, de egy teremőr figyelmeztetett, hogy le kell adnom a hátizsákot (10 literes kishátizsák, kicsit nevetéges, hogy nem vihettem magammal), de van az alagsorban értékmegőrző, ami ingyenes. Ingyenes is volt abban az értelemben, hogy a bedobott 1 vagy 2 euróst a végén visszakapod - még szerencse, hogy volt nálam korábbi utazásokból megmaradt apró. Mindenesetre tényleg kényelmesebb volt táska nélkül mászkálni.
Belülről
Felsétáltunk az emeletre, és a kiállítás bejáratánál találtuk magunkat, itt is fél perc alatt bejutottunk. Akkor nem volt nagy sor, de mire mi végeztünk, rengeteg helyszíni jegyvásárló várta, hogy bejusson. Komolyan, ez az online jegy mintha valami VIP jegy lett volna, nem is értem, mások miért nem vették meg előre.
Belvedere park
Szégyen,de Klimt neve nekem nem sokat mondott eddig, régen volt már az a művészettörténet óra gimiben, azóta meg nem nagyon foglalkoztam ilyesmivel. A kiállítás tetszett, szép képeket láttunk, kedvet is kaptam hozzá, hogy jobban elmélyedjek a témában. Szeretek festményeket nézegetni, megnyugtat.
Ebéd (Anett fotója)
Mire végeztünk az épület két szintjének bejárásával (a Klimt csak egy fél szintet töltött be), beütött az egy hét nem alvás (Lassi tördelés utolsó hajrája), a hatnapos munkahét, a kávénemivás és a koránkelés, úgy éreztem, menten elalszok. Féltem, hogy így maradok, keserves nap lett volna, de a Hundertwasser ház alatti kávézóban a capuccino és a világbajnok vaníliafagyis-tejszínhabos, még meleg apferstrudel helyretett.
Kishúggal Hudertwassernél
A Hundertwasserhausról most nem írok részletesen, két éve már megtettem. Szép még mindig, és láthatóan népszerű a turisták körében. A kávézóba alig tudtunk leülni, tele volt folyamatosan, pedig emlékszem, két éve mi voltunk az egyedüli vendégek. Karácsony előtt biztosan megnő a forgalom.
Stephansdom
Jóllakottan metróztunk el a belvárosba, a Stephansdomnál szálltunk le. Ha már ott voltunk, bementünk a templomba, és az ingyenesen látogatható részeit megnéztük.
A Stephansdomnak van egyébként szép magyar neve is, Szent István-székesegyház, de nem nagyon hallottam még így emlegetni. Már a 12. században templom állt a helyén, ezt építették át több alkalommal, míg a mai gótikus formáját el nem nyerte. Nevét az első keresztény vértanúról, Istvánról kapta. 1945-ben a háborúban kigyulladt és részben leomlott, de szinte azonnal elkezdték az újjáépítését - a mai napig restaurálják, ezért is van szinte mindig felállványozva.
Falfestés
Az Albertinára siettünk, a Monet kiállítás helyszínére. Itt is ugyanazt tapasztaltuk, mint a másik kiállításon: hihetetlenül hosszú sorok, amik mellett mi vidáman elsétáltunk az előre megváltott jegyeinkkel (16 euró volt a felnőtt jegy), és azonnal bemehettünk. Annyiból élvezetesebb volt a Monet, hogy itt részletes leírásokat kaptunk a képek mellé, a festő életét is bemutatták és a művészettörténeti jelentőségét is elmagyarázták. Ahogy a Klimten, itt is sokan voltak, de lehetett normális tempóban haladni. Monet havas képei nagyon tetszettek, tényleg elképesztő, mennyire vissza tudta adni a tél ezernyi árnyalatát.
Épület díszítése
Elégedetten libegtünk ki olyan másfél órával később, addigra még nagyobb lent odakint az épület előtt a sor. Szerettem volna beülni a Sacher Caféba enni egy igazi Sacher tortaszeletet, de nem volt szerencsénk: a kis kávézóba az ajtón kívül állt a sor. Beálltunk megnézni, milyen gyorsan halad, de nem tudtuk kivárni, lehet, hogy egy óra múlva kerültünk volna sorra, annyi időnk nem volt.
Glühwein
A Rathausplatz karácscsonyi vásárába, a tömény karácsonyi őrületbe még elmerültünk, hogy egy bódék közötti, kevesek által ismert csendes helyen megigyunk egy forralt bort. Az itókától jókedvűen metróztunk vissza az Erdbergre, este 7-kor már indultunk is vissza Budapestre.
Ez a kis kirándulás bár fárasztó volt, mégis feltöltött; a kiállítások változatossá tették a napot, az meg sikerélmény volt, hogy én kalauzoltam húgékat a városban. Örülök, hogy tudtam mutatni nekik egy-két izgalmas helyet, és úgy tűnt, élvezik a városnézést, aminek a programját én állítottam össze. Jó utazni, de az élményt másokkal megosztani még jobb. Arra meg külön büszke vagyok, hogy mindenhol németül beszéltem, megértettek és én is megértettem mindent. Nagyon jó érzés újra németül tudni.
Felmerülhet a kérdés Kassa kapcsán, hogy jó, vannak szép templomok meg lakóházak, de hol a vár? Nem volt egy valamirevaló erőd sem, ahonnan védték? A válasz igen is meg nem is. A mai óvárost erős városfallal védték, de a kassai vár a várostól odébb, a Hradová (Várhegy) hegyen állt. Régen Kassa és Felkassa külön települések voltak, és ez utóbbi területén építtetett egy kővárat az Aba nemzetségbeli Amade nádorispán 1301-ben. Az építkezés jogtalan volt, mert a terület a felkassai polgároké volt, lett is nagy lázadás belőle. A nádor ráadásul új adókat vetett ki, korábbi jogaikban korlátozta a polgárokat, akik 1311-ben megelégelték mindezt, és megölték a nádort. A vár visszakerült a város polgárainak tulajdonába, akiket maga az épület nem érdekelt, és hagyták elpusztulni. Ma csak egy várfalat és egy bástya romját találni a területen, bár a régészeti ásatások nem tártak még fel mindent. A 17. században volt még egy ötszög alakú erődítménye is Kassának, de a Rákóczi-szabadságharc után elrendelték a lebontását, nehogy újra kuruc kézre kerüljön.
Helló, öhm, vikingek?
Ezt a várat akartuk megnézni, és a mellette felállított kilátótornyot. Mehettünk volna busszal, de nem volt a közelben jegyautomata, és mire találtunk volna, a vasárnaponként nem túl gyakran járó busz elment volna, hívtunk inkább egy taxit, ezzel is gyorsítva az eseményeken. Egy magyar nevű srác jött értünk, beszélt is magyarul, de nem volt csevegős kedvében, pedig kivételesen szívesen beszélgettem volna. 10 perc lehetett az út, folyamatosan emelkedve, ködben, hóesésben. Sejtettük, hogy a kilátóba nem tudunk felmenni, mert rossz időben lezárják, de a várat látni akartuk.
Várfal és újabb szobrok
A parkolóig vitt taxisunk, onnan negyed órát sétáltunk ködben a csúszós erdei úton.
Várfal másik oldala
A várból tényleg nem sok maradt. A falmaradványon belül kis színpadot állítottak fel, nem messze pedig épületek állnak, jó időben itt tudnak enni, kávézni és megpihenni a vár látogatói - most persze minden zárva volt.
Kilátó
Lépcsőn másztunk fel a kilátóhoz, természetesen zárva volt az is. Nem csodáltam egy pillanatig se: odafent erős szél fújt, havazott, és jeges volt minden, már a lépcső és a korlát is nagyon csúszott, a kilátóba kínszenvedés lett volna feljutni.
Persze akadt, aki csalódott volt. Sad fox :(
A 16 m magas toronyból az egész Kassai-medencét beláttuk volna szép időben. Next time.
Séta jeges fák között
A bástyáig azért elsétáltunk a csúszós pallókon.
Vastag falú bástya
Remélhetőleg egyszer eljutunk még ide szép időben is. Illetve nekem ez is szép volt. :D
Mesés
Visszacsoszogtunk a parkolóba, és egy újabb taxival visszavitettük magunkat a belvárosba. Újra a karácsonyi vásárba keveredtünk, és ha már ott voltunk, megint beültünk a Karczma Mlynbe. Olyan rántott sajtot ettem, hogy sírni tudtam volna a gyönyörtől: a panír fűszeres volt, a tartár is, elképesztően finom volt, sose ettem ilyen izgalmas ízvilágú sajtot. Szívem szerint életem végéig nem ennék semmi mást, csak ezt.
Balra a harangjáték
A Rodostói házhoz menet elhaladtunk a székesegyház mellett. A színház és a templom közötti parkban egy harangjáték található, ami minden órában muzsikál.
Két gyertya ég
Közben a koszorún már két gyertya égett, hiszen advent második vasárnapjába léptünk.
A ház a galériából fotózva
1906-ban nemcsak Rákóczi hamvai kerültek Kassára, hanem a rodostói ház ebédlőjének berendezése is. A Rodostói házat, a fejedelem által rodostói száműzetése során lakott ház hasonmását (nem pontos másolat) 1943-ben kezdték építeni az egykori Hóhérbástya udvarában. Egy lakóházat és egy istállót építettek át, de a munkálatokkal csak a rendszerváltás után, 1991-ben fejezték be, ekkor nyílt meg a ház a látogatók előtt.
Rákóczi szobájának és székének másolata
Mikor odaértünk, éppen egy hatalmas turistacsoport várakozott vezetésre, és a pénztárat kezelő hölgy némi sopánkodás közepette adta át a jegyeinket. Minket és még pár önálló látogatót elvezetett az emeletre, a többieket átterelte máshova. Eközben egy másik nagy csoport szállingózott kifelé a múzeumból, úgyhogy aznapra volt forgalmuk bőven. Itt nem kellett félni, hogy nem beszélnek magyarul, visszhangzott a magyar szótól a ház.
Az eredeti ház makettje és az építkezés
A kiállítás nem nagy, és én picit hiányoltam információkat. Rákóczi élete, a szabadságharc bukása nagyjából mindenki számára ismert, viszont nagyon érdekelt volna, hogyan éltek a száműzöttek Rodostóban. Azt megtudtam, hogy kvázi saját kis kerületük volt, de nagyon érdekelt volna, hogyan töltötték a mindennapjaikat - jó, olvassam el a Törökországi leveleket, oké.
Eredeti bútorok
Annyit mindenesetre elért nálam a kiállítás, hogy meg akarjam nézni az eredeti házat is.
Eredeti stukkó díszítő elem - már amennyi a tükröződéstől látszik
Az alábbi videón részletesebben be lehet pillantani a házba.
A belépőnk érvényes volt a Miklós-börtönbe is, ami szintén a Hóhérbástya udvaráról nyílik. Ez egy kifejezetten nyomasztó hely. Az udvarból a hóhérlakba léptünk be, innen jutottunk át az egykori börtön épületébe, ami egy háromszintes, hideg, kegyetlen börtön volt. Az kifejezetten morbid, hogy a felső szinten, ahol a viszonylag enyhe büntetést töltötték a rabok, az egykori cellákban helytörténeti kiállítást rendeztek be: ez volt egykor a női tömlöc, de most tessék, itt vannak a régi gyógyszerészeti eszközök. Nos.
Egykor cella, ma tűzvészek elleni védekező eszközök bemutatóterme
Audio guide-ot hallgattunk, mert itt nem voltak magyar feliratok.
A kassai iron man
Miklós hóhér
Miklós hóhér, akiről a börtön a nevét kapta, hírhedt kivégző volt, különösen kegyetlen kínvallatásairól volt ismert. II. Rákóczi Ferenc idején ő volt a hóhér Kassán.
Lejárat
A pince tényleg nem egy szívderítő hely, itt már előkerült a sapka és sál, olyan hideg volt. Bele se akarok gondolni, mennyire fázhattak azok, akik itt raboskodtak.
Apró cella
A legalsó szinten már tényleg horror lehetett: itt történtek a kínzások, a konyhából egy vödörben engedték le az ételt, hideg kőfalak, döngölt padló, kicsi hely, tiszta borzalom.
Horror
Megkönnyebbülés volt kimenni innen. A Rodostói házban még vettünk hűtőmágnest emlékbe, és eligazítást kértünk a Kelet-szlovákiai Múzeumhoz, ahol a kassai aranyat őrzik. Nem hallottál még róla? Nem csoda, én sem, pedig 2010-ben Magyarországon járt a gyűjtemény, a Nemzeti Múzeumban lehetett megnézni. A Lőcsei-házban vacsorázás közben olvastuk végig Kassa történelmét a wikipédián, akkor hallottunk először a kincsről.
Arany!
A kassai arany egy nagyon különleges érmelelet, amit 1935-ben, az egykori Szepesi Kamara egyik épületének átalakításakor találtak meg munkások egy befalazott rézdobozban. A megtalálók megpróbáltak néhány érmét ellopni, ami kiderült, így a megtalálásért járó jutalomtól elestek. A gyűjtemény 2920 arany érmét, három aranymedált és egy reneszánsz aranyláncot tartalmaz. Az érmék nagy része Magyarországról, a többi szerte Európából származik, időben a legkorábbi érme az i.e. 4-3. századból származik, valószínűsíthető tehát, hogy olyasvalaki gyűjtötte össze, aki értett is hozzá, pénzügyi szakember lehetett. Esélyes, hogy Thököly Imre felkelése idején rejtették el, Thököly 1682-ben ugyanis elfoglalta Kassát.
Magyar érmék egy része
A múzeum negyed óra sétára található a Rodostói háztól. Az út két oldalán egymással szemben található a művészettörténeti és a történelmi múzeum, persze elsőre rossz helyre mentünk be, de átirányítottak a megfelelő épületbe. A belépő 3 euró körül volt.
További érmék, fox fotója
Az érmegyűjteményt a múzeum páncéltermében őrzik. Nagyon mókás egyébként, hogy a megtalálás után Kassán igazi kincsvadászat kezdődött, az emberek vadul ástak és bontottak falakat, hátha ők is találnak aranyat.
A széf bejárata
Van olyan vélekedés is, ami szerint az arany Rákóczi kincstárából származhat, de ezt még nem sikerült bizonyítani. Bámulatos egyébként ez a lelet, kár, hogy az üveg mögött nem lehet aprólékosan megfigyelni az egyes darabokat. Interaktív kijelzőn van erre lehetőség, de az nem ugyanaz az élmény.
A Gulity Donut karácsonyfája
Ezzel végére értünk a dolgoknak, amiket mindenképpen látni akartunk. A lista menet közben alakult, az óváros és a vár már az utazás előtt felkerült rá, a többi spontán, már a helyszínen alakult. Egy fánkot még ettünk a Gulity Donutsban, egész finom volt, forralt ciderrel öblítettük le. A hostelben némi kalamajka után visszaszereztük a hátizsákokat - az ajtó zárva volt, csöngetésre senki nem jött, a kiírt telefonszámot nem vették fel, közben egy német srácokból álló társaság is megjelent a táskáikért. Fox talált a kapun még egy telefonszámot, azt végül felvették, de a vonal végén a hölgy csak szlovákul beszélt. Végül rájött, mit szeretnénk, és ajtót nyitott sűrű bocsánatkérések közepette. Kellemetlen lett volna lekésni a vonatot, mert a következő reggel 6-kor indult. Nem késtük le, és még vásárolni is volt időnk a vasútállomás Lidljében, fél 10 körül pedig már Budapesten voltunk.
Nem gondoltam volna, hogy Kassa ennyire izgalmas és érdekes hely, szinte kevés volt ez a két nap. Kimaradt a Márai emlékszoba, a maratonfutó szobrát csak sebtében láttam, és a kilátóba is visszamennék még. A környék is szépséges képek alapján, túrázni is jó lenne erre. Nagyon jó választás volt Kassa, örülök, hogy itt töltöttünk egy hétvégét. A karácsonyi vásár pici, de nem különösebben egyedi, csak ezért nem érdemes menni, viszont maga a város nagyon hangulatos.
Talán már mondhatjuk, hogy szokássá vált nálunk foxszal az, hogy december környékén legalább egy külföldi karácsonyi vásárt felkeresünk. Három éve Prága, két éve Bécs, tavaly Pozsony, idén egy másik szlovákiai városra, Kassára esett a választásunk.
Kassát először 1230-ban említik írásos források, 1347-től szabad királyi város. Az évszázadok során gyakran cserélt "gazdát", ostromolta többek között I. Ulászló, I. Ferdinánd, Szapolyai János, Bocskai István, Bethlen Gábor. I. Rákóczi Györgyöt itt választották fejedelemmé. A 15. században a Magyar Királyság második legnagyobb városa volt Buda után. 1703-ban hódolt be II. Rákóczi Ferencnek, 1711-ig kuruc város. Rákóczit 1906-ban temették a kassai dóm kriptájába. A város Trianonnal Csehszlovákiához került, az első bécsi döntéssel újra Magyarország része lett. 1941-ben Kassát bombázták felségjel nélküli repülők, ennek következtében lépett be Magyarország a II. világháborúba a Szovjetunió ellenében. Ma Szlovákia második legnagyobb városa, lakosságának mindössze 2,6%-a vallja magát magyarnak.
December 7-én, péntek este munka után szálltunk fel a kassai vonatra a Keletiben, és este 10-re már az ottani vasútállomáson voltunk. Kissé meglepődtünk, amikor majdnem kicsúszott alólunk a talaj, de szó szerint: az utak és a járda nagy része le volt fagyva. Upszi. A szállás a vasútállomástól 10 percnyi sétára található. Igen ám, de a google maps által javasolt útvonal nem opció, ugyanis a park, amin át kellett volna sétálnunk, már zárva van. Hideg volt, sötét, a járda jeges, ráadásul később értünk a szállásra a kerülővel, de fél 11-kor már csekkoltunk befele a Košice Hostelben. A hostel első ránézésre semmi extra, kicsit az ostravai szállás jutott róla eszembe, de később észrevettem, hogy hostelhez képest nagyon tiszta, és hiába voltak vékonyak a falak, nem is nagyon észleltem, milyen sokan szálltak meg itt, csak kicsekkoláskor láttam, hányan aludtak még itt rajtunk kívül; valahogy senki nem zajongott és mindenki tiszteletben tartotta a másik pihenéshez való jogát. Tiszta döbbenet.
Kassai utcácska
A szoba teljesen puritán volt, három egyszemélyes ágy (hogy miért három? passz), egy egyszerű asztalka két székkel, és három egymásra tornyozott szekrényke. Ja meg egy tv. A fűtés ment rendesen, nem fáztunk a hétvége alatt. Szereztünk a recepción egy-egy sört, amit Lassi tördelés, ill. korrektúrázás közben elkortyoltunk, aztán alvás.
Balra a régi "Vendéglő" felirat ritka erre, régi korok emlékét őrzi
Nem siettünk sehova, úgyhogy szombaton sokáig aludtunk. Ebédidő volt már, mire elsétáltunk a 10 percre lévő karácsonyi vásárba. A vásár nem túl nagy, emberi léptékű, de nagyjából ugyanaz a felhozatal, mint bármelyik másik karácsonyi vásárban: díszek, sütemények, édesség, forralt bor, sültek, kézműves termékek. Nem láttunk semmi kedvünkre valót, a forralt bort későbbre tartogattuk. Kerestünk egy éttermet, ahol megebédelhetünk, a Karczma Mlynre esett a választás. És mennyire jó volt, hogy ide ültünk be! Középkorias hangulatú a hely, elképesztően finom ételekkel. Kaptunk magyar nyelvű étlapot, aminek nem sok értelme volt, mert a pincérek nem beszélnek magyarul. Fokhagymakrémlevest ettünk cipóban, nagyon jó volt!
Fokhagymaleves kis cipótetővel
A kassai belváros sétálóutcája a leghosszabb Szlovákiában, ezt mi is érzékeltük. Nem csak hosszú, de rendkívül bájos is a rengeteg műemlék jellegű épülettel, elszórtan elhelyezkedő templommal, éttermekkel, kávéházakkal. Egyszerűen nem lehetett csúnya házat találni.
Sétálóutca
Betértünk a helyi tourinformba, turistatérképpel felszerelkezve jöttünk ki. Nem lehet semmivel se összetéveszteni a Szent-Erzsébet székesegyház épületét. A gótikus templom alagsorában nyugszik II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, és Rákóczi három rodostói társa.
Sétálóutca a székesegyházzal
A székesegyház helyén már a 13. században is állt egy plébániatemplom, ami később leégett. Ennek a helyére épült a gótikus templom, ami szintén gyakran vált tűzvész áldozatává. Az 1775-ös tűz után újra átalakították, majd 1896-ra nyerte el ma ismert alakját, amit Steindl Imre, a Parlament tervezője álmodott meg.
II. Rákóczi Ferenc emlékműve a székesegyház oldalán - semleges latin nyelven
Az épület kívülről csodaszép. Bent is tettünk egy kört, de a belseje nem varázsolt el annyira. A kriptába se mentünk le: konkrét okot nem tudnék mondani, nem is lett volna drága, de kihagytuk. Nagyon nem bánom, nem hiszem, hogy bármit is adott volna, ha látom Rákócziék sírját.
Csipkés torony a magasból
Felmentünk inkább a toronyba - a tornyokat szeretjük, mert a városokra fentről lenézni jó.Volt belépő, vagy 1,5 euró. Hosszú csigalépcsőn sétáltunk fel időnként teljes sötétben, nem minden lámpa égett. A lépcső keskeny volt, és ha ez nem lett volna még elég, fel és lefele is ugyanazt a lépcsőt használta mindenki, ergo ha a két irányból haladók szembetalálkoztak, akkor vagy nagyon össze kellett húzniuk magukat, hogy elférjenek, de még így is balesetveszélyes volt egymás kerülgetni, vagy valaki engedett, és visszakacsázott a legközelebbi teremig, ahol meghúzódott, amíg tiszta lett a levegő. Elég para volt.
Fentről ráláttunk a belvárosra és a távolabbi hegyekre is, bár a köd és a hófelhők miatt a képeken ez nem nagyon látszik.
Kalapom egy harang
A toronyban volt egy harang, amit meg lehetett kongatni - én kalapnak használtam.
Koszorú és a harang
A város nagy adventi koszorúja az Orbán torony előtti téren álló harangot ölelte körbe. Ez az 1557-ben öntött harang akkor tört el, amikor 1966-ban egy tűzvész során leesett az Orbán toronyról. Nem az esés miatt tört el, hanem a vízzel oltás repesztette meg. Külön pikáns, hogy a harangot az 1556-os tűz után megmaradt harangok maradványaiból öntötték. A toronyba egy másolatot helyeztek vissza, a téren pedig a sérült harang áll. A koszorútól sokat nem láttunk belőle.
Füzetke
Épp beslisszoltunk a közeli szuvenírboltba zárás előtt, ahol az eladólánynak lelkesen magyarul hálálkodott egy turistacsoport tagja, amire a lány magyarul válaszolt. Gyanús volt, hogy néhány alapszóban merül csak ki a lány nyelvtudása, de azért tettünk egy próbát: a kirakatban látott kézzel kötött füzetke érdekelt minket. A sejtésünk helyes volt, hamar angolra váltottunk. Egyébként rengeteg magyar volt a hétvégén Kassán, de meglepő módon találkoztunk német fiatalokkal is.
Rodostói ház másolata
Betértünk egy délutáni kávéra és sütire a Cukráreň Aidába, de nem volt egy túl jó élmény, kommersz tömegsütit kaptunk, nem ajánlom senkinek. Visszaindultunk a szállás felé, de útba ejtettük a Rákóczi rodostói házának másolatát. Leellenőriztük a nyitvatartást és a jegyárakat, másnap terveztünk bemenni.
A székesegyház tornya sötétben
Koszorú este - egy gyertya ég
Kis pihenés után visszatértünk a belvárosba egy esti sétára.
Vásári hangulat
Karácsonyfa
Ittunk a karácsonyi vásárban egy forralt bort, hát nem volt egy nagyon jó minőség, kesernyés volt, de sebaj.
Vörös vagy fehér? Oly nehéz a választás...
Soooo shiny...
Mindenre számítottunk, de arra nem, hogy a vásárban esténként igazi partihangulat van. Egy felállított színpadról szóltak a popslágerek, az emberek iszogattak, táncikáltak, mint egy falunapon. Kicsit indokolatlannak éreztem, nem hozta közelebb lélekben a karácsonyt, de láthatóan sokakat érdekelt. Jól érezték magukat, ez a lényeg.
Csillagkapu
Kassa sötétben is nagyon szép, és a karácsonyi dekorral sem fukarkodtak.
Lőcsei-ház este
A forralt borra megéheztünk. Már korábban kinéztük a Hostenic Pivovar nevű helyet, ami Szlovákia legrégebbi éttermeként reklámozta magát. Kiderült, hogy ez a hely Lőcsei-házban van, ami már legalább a 14. század vége óta létezik, és 1569 óta működik benne vendéglő.
Bundás kenyér vajjal, tejföllel és ketchuppal
Sose hittem volna, hogy Szlovákiában olyan bundás kenyeret fogok enni, ami a szlovák és angol nyelvű étlapon is úgy szerepel, hogy "Bundás kenyér". A vaj + ketchup kombó kicsit fura volt, és a ketchup íze is szokatlan volt, de nekem ízlett. A vacsorához megkóstoltuk a helyi söröket, aztán visszamentünk a hostelbe. Kicsit még szerkesztettük a Lassit, aztán eldőltünk aludni, mert másnap 10-ig el kellett hagyni a szállást. A kalandok viszont nem értek véget ezzel, hiszen a vonatunk csak este 6-kor indult vissza Budapestre. Ez viszont egy következő poszt lesz már.
