Bergen, Norvégia - day 01. Fløyen hegy

Reggel kinéztem az ablakon, és azt láttam, hogy havazik. Ez a tény talán nem annyira meglepő a messzi északon, mégis nagyon boldoggá tett. Igazi tél! Nem mintha nem egy behavazott Budapestet hagytunk volna magunk mögött, de a havas Bergen teljesen más élmény.

Bryggen a kikötőből

Elmajszoltuk a szendvicsből és kis üdítőből álló reggelit, ami a szobaajtóra akasztva került szervírozásra, kértünk forró vizet a termoszba a recepción, és nekiindultunk a városnak. A három nap alatt több helyen is így szereztük be a vizet teához, és mindenhol szemrebbenés nélkül, kedvesen, teljesen ingyen töltötték tele a termoszunkat.

Fløibanen 

A kikötő felé sétáltunk, mert meg akartuk tudni, milyen sétahajózási lehetőségek közül választhatunk. Illetve a „milyent” azt tudtuk, csak a mikor volt kérdéses. Az irodát, ahova mentünk volna, zárva találtuk, így elengedtük aznapra a kérdést. 

Fløyen hegy ködös-havas panoráma

Jobban felcsigázta az érdeklődésünket a lanovka, amit előző este a buszból leszállva már messziről láttunk. A Fløibanen 1918 óta üzemel, tengerszint felett 320 méter magasra visz, és a pálya hossza majdnem 1 km. 

Itt elvileg a hó alatt lépcső és padok vannak

Érdemes legalább egyszer felülni rá, bár tény, hogy egyáltalán nem olcsó mulatság: 95 NOK (3000 HUF) a retúrjegy, 50 NOK (1600 HUF) az egyirányú. A kilátás elképesztő a Fløyen-hegy tetejéről, bár ebből nem sokat láttunk, a sűrű havazás lerövidítette a látótávolságot, de még így is látszott, hogy szép időben gyönyörű lehet.

Troll!

Volt egy túra a Stolzekleivenre, amit meg akartunk volna tenni, 15 km-es. A hegyre felérve megnyugodtunk, hogy jól tettük, hogy elhalasztottuk: a túra egy lépcső megmászásával indult volna, és a Fløyenen ért volna véget. Hóban, jégben lépcsőt mászni nem lett volna túl szerencsés. Akkor döbbentünk rá, mekkora a lefagyott hómennyiség, amikor rájöttünk, hogy a kilátónál, ami egy nagy jeges domboldalnak tűnt, valójában lépcsők és padok (!) is rejtőznek a hó alatt. 

Fenyőfák és hó, a két kedvenc dolgom együtt ^_^

Spontán elindultunk az egyik úton a közeli Brushytten felé. Igazi mesevilágban sétáltunk óriási fenyőfák között, szakadó hóesésben, kanyargó erdei úton. A hó ropogott a lábunk alatt, és nem győztünk örömködni azon, hogy egy képeslapban sétálunk.

Síelők

A síelőkkel és szánkózókkal alig bírtuk kerülgetni egymást, de szerencsére nem szenvedtünk sportbalesetet.

Lóitató

A fenti képen egy hóborította lóitató látható. Az 1890-es években nyílt meg a Fløyen tetején az első étterem, és elkezdtek utakat építeni a hegyen. A turistákat és az építőanyagokat lovaskocsikkal juttatták fel, ezért több helyen itatók szegélyezték az utat. 

Motivációs tábla: If you're looking for a sign, this is it! 

Elképesztően idilli szépséges volt a táj. 

Pad félig eltemetve

A Brushytten csak 1,8 km-re fekszik a Fløibanentől, nem igazán fáradtunk még el, ezért kacérkodtunk a gondolattal, hogy folytatjuk a sétát a Rundemanen toronyhoz. 

Fagyott vízfolyás, efkú for scale

A Blåmanen hegy mellett vezetett egy út. Hamarosan korlát szegélyezte a hóban taposott ösvényt, mellettünk szakadék, felettünk a kopár hegyoldal. 

Blåmanen

Azóta is azzal vigasztalom magam, hogy belátó voltam és józan, nem pedig gyáva, de egy ponton szóltam foxnak, hogy én nem megyek tovább. Az ösvény a korlát felé lejtett, csúszott, és a korlát alatt hatalmas lyukak tátongtak, ergo ha megcsúszol, semmi garancia, hogy nem csúszol ki alul. Nem éreztem biztonságban magam, így visszafordultunk. 

Nem látszik, de nagyon nem volt jó az út

Kisebb korlát

Azt csak két nappal később vettük észre, hogy egyébként lett volna a hüttétől egy másik út, a télre javasolt útvonal, a hegy másik oldalán.

A szürke-piros bódé a Blåmanen

Visszamentünk a kis kabinhoz, ami csak vasárnaponként van nyitva néhány óra erejéig.

Havas Szonja

Havas mink

Elindultunk a Fløyen felé, de egy elágazásnál a Skomakerdiket tó felé indultunk, és a befagyott tótól mentünk vissza a kiindulópontra.

Romantikus fotó párás kerettel

Nem volt egy hosszú túra, de hóban caplatni meglepően fárasztó. A hóesés és a táj együtt és külön-külön is gyönyörű volt.

Valahol a padon és a táblán túl van egy tó a hó alatt

Kiderült, hogy ez a Norvégia egy kifejezetten veszélyes hely: külön tábla hívta fel rá a figyelmet hogy ne ijesszük meg a bébi dínókat, és ne is etessük őket, mert a végén még meg találnak enni.

Norvég humor

Hogy felmelegedjünk, beültünk a Fløistuen Caféba, ami az egyik kedvenc helyünk lett azonnal. A kávézóban nagy faasztalokhoz lehet leülni, a padokon valamilyen állat bundája szolgál párnaként, a forró csoki és a kardamomos csoki pedig szuperfinom.

Szíverősítő

A pultnál olyan kedvesen mosolygott a lány, és végig olyan közvetlen és vidám volt, hogy öröm volt nézni. Addig üldögéltünk, amíg újra minden végtagunkat éreztük, és készek voltunk egy újabb sétára.

Köd

Az a kemény, hogy mire kiértünk, már akkora köd volt, hogy a kilátóból egyáltalán nem látszott a város. Nagyon reménykedtünk, hogy lesz még szép idő, amíg ott vagyunk, és láthatjuk a teljes panorámát fentről. (Spoiler alert: láttuk.)

Boszorkányveszély

Boszorkányvadászveszély

Úgy döntöttünk, lefelé nem lanovkázunk, kipróbáljuk a gyalogutat. Hosszabb és kanyargósabb volt, mint amire számítottunk, és még ez is szépséges volt. Útközben boszorkányokra, boszorkányvadászokra figyelmeztető táblák mellett haladtunk el, csúszkáltunk a jeges úton, befagyott vízeséseket nézegettünk.

Szerpentin

 Ahogy lejjebb értünk, előbukkant a város a felhők alatt.

Várossasolás

Vicces volt, ahogy néha tipegve próbáltunk haladni, mellettünk meg elhúzott egy-egy síelő vagy szánkózó emberke. Sőt, futóval is találkoztunk!

Méretes vízesés

És a folytatása

Leérve kicsit megint átfagytunk, sötétedni is kezdett, úgyhogy visszamentünk a szállásra pihenni és vacsorázni. Találtunk egy kisboltot, láthatóan olcsó hely volt, a legtöbb turista itt vásárolt. Beszereztünk zsemlét, sajtot, vajkrémet, holland paradicsomot, és fejedelmi lakomát csaptunk a szálláson, mellé 2,4%-os sört kortyoltunk. Norvégiában is állami alkoholboltok üzemelnek, amik szombat este 6-kor zárnak, és hétfő 10-kor nyitnak újra. Mi bőven este 6 után voltunk boltban, és az ottani készletből is csak ezt az egy gyenge sört lehetett megvenni. Különösebben nem volt finom, de nagyon rossz se volt.

Esteledik a városban

A meleg (feltekertem minden létező fűtőtestet) szobában éreztük, hogy jobban elfáradtunk, mint gondoltuk, ezért az aznapi kalandozásnak véget vetettünk. Próbáltunk korán aludni menni, hogy másnap hamar indulhassunk várost nézni.

McDonals's - ahogy Stockholmban, itt is legalja helynek számít

Éjszaka megint ment az őrjöngés az utcán meg a diszkóban. Ezúttal füldugó se kellett az elalváshoz, olyan fáradt voltam.

Bergen, Norvégia - day 0. Megérkezés

Szintén egy wizzaires akció keretében sikerült viszonylag olcsón repülőjegyet vennünk Bergenbe. Péntek esti indulás munka után, hétfő este visszaút, csak egy nap szabit kellett kivenni. Héfőn késő este indult a gép Budapestre, így három teljes napot tudtunk a városban tölteni. 

Szállást nem volt olyan egyszerű találni: olyan hely kellett, ahova este 11-kor is be tudunk csekkolni, és nem iszonyat drága. A P-Hotels Bergenre esett a választásunk. Beszédes volt a 6,5-es átlagpont a booking.com-on, de a fenti paramétereknek megfelelt. A nem iszonyat drága azt jelenti, hogy 3 éjszakára 47.000 HUF-ot fizettünk egy shared bathroom-os, 8 négyzetméteres szobáért. 

Este 10-kor landoltunk Bergen repülőterén. A Stockholmból már ismerős Fylbussen reptéri járatával buszoztunk be a városba olyan 20 perc alatt. A szállásig nem kellett sokat sétálni. A recepcióra érve kicsit sokkolt az alattunk dübörgő zene hangereje: a hotel alagsorában egy diszkó üzemel, ahova a helyi tinédzserek járnak bulizni. Konkrétan folyamatosan rezegtek az ablakok. A recepciós biztosított róla, hogy lesz ez még hangosabb is. Olvastam a hely értékeléseiben, hogy ez lesz, készültem is füldugóval, de durva volt élőben megtapasztalni. A szobába lépve kellemes meglepetés ért minket: volt fürdőszobánk, pedig shared bathroomos szobát foglaltam, és a szoba is nagyobb volt az ígértnél. Nem tudom, miért történt mindez, nem is reklamáltunk, inkább örültünk a váratlan kényelemnek. 

Johanneskirken

A megérkezés örömére úgy döntöttünk, teszünk egy pici sétát, és ha találunk hangulatos helyet, megiszunk valamit. A szállástól egy köpésre volt a Johanneskirken, azaz Szent János templom. Felsétáltunk a gótikus templomhoz, ami nem meglepő módon zárva volt. 

Ez egy asztal

A Baran Caféba ültünk be, kellemes helynek tűnt a kirakaton keresztül: bent félhomály, mécsesek, régies bútorok. Fox egy ír kávét kért, én egy sört - a csapolt helyi elfogyott, savanykás, gyümölcsös sört ittam helyette -, mindezért több mint 8000 HUF-ot fizettünk átszámítva. Elképesztően brutáldrága ez az ország.

Serital

Nem volt opció egy újabb kör kikérése, úgyhogy visszacsorogtunk a hotelbe. Az utca tele volt részeg tinikkel, nem volt egy szép látvány. A szobába persze felhallatszott a dübörgés, így az első éjszakát füldugóval oldottam meg, de alapvetően azért annyira nem volt vészes. Ez az olcsó szállás ára.  

BBU Föld Alatti Futás 2018. 4,7 km

Sokáig húztam a nevezést a BBU FöldAlatti Futására, pedig tavaly is jól éreztem magam rajta. Sokalltam a nevezési díjat, emlékeztem, hogy a föld feletti szakasz azért elég szenvedős volt, és őszintén bevallom, hogy idén egyszer voltam csak futni, ezért nem is voltam biztos benne, hogy jó lenne egy 7-essel kezdeni.

Végül kompromisszumos megoldást választottam: a 4,7 km-es Alagút körön indultam, ami árban és távban is kevesebb, mint a 7 km-es Alagút minimaraton. Ráadásul csak délben indult ez a futam, korán se kellett kelnem.

A helyszín ismerős volt tavalyról. Idén technikai póló is járt a nevezéshez, de bár ne járt volna: ugyanaz a típus, mint amit a Crazy Runon adtak, hordószerű, elméretezett, nem áll sehogy. Megint nem tudtam, hogy nincs külön női-férfi verzió, így M-est kértem, de elég lett volna az S-est. Ezt az M-est három réteg ruhára fel tudtam venni úgy, hogy nem feszült.

Annyira hideg volt, hogy egészen a rajt előtt 5 perccelig ki se dugtam az orrom a versenyközpontból. Pont a bemelegítésre értem ki, utána pedig a harmadik szakasszal indultam is a futáson. Az első pár száz méteren azt éreztem, hogy „futok, fúúúú ez de jó és mennyire hiányzott”, majd az első emelkedőnél azt, hogy „oh god why, miért csinálom már megint ezt magammal?” Miután túléltem az emelkedőket, normalizálódott a helyzet, onnantól csendes megnyugvással tűrtem, hogy ez most már így van, végig kell futni, nincs mese.

Upszi, itt egy fotós.

Rövidebb táv lévén hamar a pincerendszerbe jutottunk. Tavaly is nagyon tetszett a dekor, idén még látványosabb volt. Megint voltak labdazsonglőrök, volt templombelső fényfestéssel, zongoránál játszó csontváz, diszkó, de szerintem több volt a falfestés. Az elsuhanó metró egészen zseniális volt, még a hanghatás is járt hozzá.

Futottam rendületlenül, a nagyon sötét részeken meg-megállva. Egy mélyebb pocsolyába így is sikerült belelépnem, be is ázott a cipőm. Sok volt a vizes szakasz, vigyázni kellett, hogy ne csússzon el az ember. Sokan voltunk, ezért volt, hogy alig lehetett haladni, a vaslépcsőn, amin fel kell jutni, csak egyesével lehet elférni, ott még várnom is kellett.

Tudom, hogy ez nem úgy verseny, hogy tétje lenne, pláne nem az olyan lassú futóknál, mint én, mégis nagyon idegesített egy nő, aki bár lassabb volt nálam, az összes lehetséges helyen rövidített, ahol csak bírt. Tudom, tudom, számoljon el mindenki a saját lelkiismeretével, és azzal, hogy a neki megelőlegezett bizalommal így visszaél, de utálom a csalókat. Ha nem bír ennyit lefutni, akkor ne induljon el, vagy vállalja fel, hogy belesétál. Délután gyalogtúrák is indultak a pincébe, ott kitűzőt kaptak a végén a résztvevők, mehetett volna inkább arra. Egyszer ránéztem nagyon szúrós szemekkel, onnantól nem láttam. Nem gondolom, hogy onnantól nem rövidített, de engem legalább elkerült.

Szégyen, nem szégyen, nagyon örültem a célnak, és nagyon nehezen ment a futás a végére. Mármint ment, de már nagyon abba akartam hagyni. Kiestem a gyakorlatból.

Beérve kaptam érmet, a frissítőponton banánt, almát, teát és vizet kínáltak. A környezettudatosság jegyében nem vettem el a félliteres vizespalackot, csak egy kis pohár teát, a saját palackomat töltöttem meg később csapvízzel inkább, a poharat pedig elhoztam, hogy majd kidobom a szelektívbe.

Jól vagyok, még nem haltam meg.

Hát na, azért leizzadtam rendesen, kicsit sok volt a négy réteg felső, alig bírtam megszabadulni tőlük. Nem sokat időztem átöltözés után, siettem vissza Budára, mert 3-ra már a Batthyány téren gyűjtöttük az aláírásokat a Kétfarkú Kutypártnak. Indulás előtt még a helyszín előtt megálltam rendszerezni a hátizsákom és lőni egy fotót kültéren az éremről, mikor megjelent egy diktafonos srác, és a versenyről kérdezgetett. Egészen összeszedetten válaszolgattam, azt hiszem, a Magyar Rádió interjúja óta fejlődtem ebben a tekintetben.

A verseny király volt, ezzel a helyszínnel nehéz mellélőni. A nevezési díjat sokallom egyedül: inkább ne legyen póló, és legyen olcsóbb, nem ér annyit az a póló. Az érem megint zseniális lett, szeretem, hogy ennyire egyedi minden évben.

Róma - day 03

Reggeliztünk, kijelentkeztünk a szállásról, és a csomagokkal elmetróztunk a Vatikánhoz. Online vettünk jegyeket a Vatikán Múzeumba, ami bár így fejenként 4 euróval volt drágább, a helyszínre érve nem győztünk hálát adni érte, mert iszonyat sorbanállást úsztunk meg így.

A jegyeket konkrét időpontra lehet venni: mi délre vettük, de félkor már bementünk, és senkit nem zavart ez a tény. Le akartuk adni a csomagjainkat, ám csak hosszas keresgélés és utánajárás után tudtuk meg, hogy az a főbejáratnál, a biztonsági ellenőrzés mellett van. Visszamenni nem lehetett, mert a jegyet le kell csippantani befelé menet. A kijáratnál egy biztonsági őr jófej volt, és megengedte, hogy elszaladjak a csomagokkal, leadjam őket, és nála visszamenjek. Gyanítom, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik így jártak, tényleg nem jelezték látványosan a csomagmegőrző helyét. Ha nem lett volna nálunk két hátizsák az egész hétvégére való holminkkal, nem lett volna ennyire égető a kérdés.

Kilátás a múzeumból

Megkönnyebbülve, cuccok nélkül vágtunk neki a múzeumnak, ami úgy tűnt, végtelen hosszú. Antik szobrok, freskók, aranyozott bútorok és oszlopok között haladtunk. Egyszerűen annyi látnivaló volt, hogy azt már alig tudtuk befogadni. A magyarázó feliratok kis hányadát tudtuk csak elolvasni, mert ha mindent elolvasunk, még most is ott böngésznénk.

 Hé paraszt, melyik út megyen Budára?

Megnéztük az etruszk emlékeket, végtelen mennyiségű festményt és szobrot, és folyamatosan láttuk kiírva a Sixtus-káponát, mint a végső nagy látványosságot. 

Térkép Szoba

Közben áthaladtunk a Térkép Szoba folyosóján, aminek a plafonja tele volt festve, és minden kis képecske maga egy műalkotás volt. 

Fura fejű bácsi

Láttuk Raffaelló freskóit, Az athéni iskolát például, amit lehetetlenség szemből lefotózni.

Az athéni iskola

A Sixtus-kápolna annyiból nem volt hatalmas meglepetés, hogy ugyanolyan festett, freskós terem volt, mint sok másik, annyi, hogy ez valamiért ismertebb, mint a többi. Nem lehetett fotózni, amit megint nem értek, annak fényében pláne, hogy mindenhol máshol engedték.

Plafonrészlet

A kápolna után a múzeum kantinjában megettem életem legolajosabb pizzáját, majd a kávézóban ittunk kávét. Tudom, hogy szentségtörés délután capucchinot rendelni Olaszországban, de egyrészt a Vatikán nem Olaszország, másrészt ahhoz támadt kedvem. A pultos persze megvetően nézett a rendelésemet hallva, és az utánunk következőnek még hallottam, hogy olaszul magyarázott valamit a capucchinóról. Mi scusi.

Falfirka a freskón - valaki egy címert vésett bele :O 

Nem hittük el, hogy ilyen hamar a végére értünk a múzeumnak, ezért elkezdtünk újra körbejárni. Találtunk is antik szobrokat, korai keresztény emlékeket, bélyegeket és érméket.

Már megint az a kupola...

Az udvaron egy elsőre érdektelen gömb állt, de ahogy az ember közelebb megy, kiderül, hogy több rétegből áll, és rendkívül látványos.

Gömb

A szobrok közül az egyik kedvencem ez az érdekes megoldás: a ruha más anyagból készült, mint a fej. Mennyivel máshogy néznénk az ókori szokrokra, ha az összes így készült volna.

Más színű a ruha

A másik kedvencem annak a rekonstrukciója, hogyan nézhettek ki az ókorban a szobrok. Régészek találtak festéknyomokat az antik szobrokon, úgyhogy valószínű, hogy színesek voltak. Megnyugtató, hogy nem hófehér, halott tekintetű szobrokkal vették körbe magukat, hanem életteli, vidám darabokkal. 

Színes szobor

A csigalépcsőn át távoztunk a múzeumból, amikor közeledett a záróra. 

Csigalépcső

A tartalmas múzeumozás után elsétáltunk a Szent Péter térre, ami egyébként kisebb, mint amire számítottam. Hozzáteszem, hogy így is elég nagy, de valamiért hatalmasnak képzeltem. 

Szent Péter tér

Lenn a téren

Próba-szerencse alapon beálltunk a biztonsági kapuhoz álló sorba a bazilikához. Hivatalosan 6-ig volt nyitva, ekkor már majdnem fél volt. Sikeresen bejutottunk, a belépés itt is ingyenes volt. 

Főhajó

Talán ez volt az első hely életemben, ahol belépéskor azt éreztem, mindjárt elsírom magam. Utólag kicsit megmagyarázhatatlan ez az érzés, de ahogy beléptem ebben a 220 m hosszú, 150 m széles, 136 m magas épületbe, letaglózott az érzés, mennyire apró és jelentéktelen vagyok. Értem már a középkori katedrálisépítés divatját, el tudom képzelni, hogy egy hívő lélek térdre borul ekkora érzelmi sokk hatására. Tökéletes pszichológiai fegyver. 

Piéta

Én nem is tudtam, hogy a Piéta is itt található. Azt meg csak most olvasom, hogy azért van törhetetlen üveg mögött, mert egy magyar származású ausztrál geológus Jézusnak képzelte magát, és kalapáccsal nekiesett a szobornak 1972-ben. 

Minden nagyon hatalmas

Ámultunk és bámultunk, és próbáltuk bejárni az egész épületet, amit nem egyszerű. Egy-egy oldalkápolna maga akkora, mint egy komplett templom. 

Apszis. Székek for scale

Az apszisban éppen misét celebráltak, az oda vezető terület le volt zárva. Távolról figyeltük a misét, érdekes volt. Mikor véget ért, megnyitották azt a területet is, így közelebbről is megnézhettük az oltárt.

Szent Péter sírja

Már látszott, hogy zárásra készülnek, a kincstárat nem is tudtuk megnézni. Megtaláltuk viszont a magyar korona elküldésének emléktábláját.

Magyar korona

Az épületből kisétálva még megálltunk a Szent Péter téren kicsit, aztán elindultunk a metró felé. 

A tér sötétben

Este 10-kor indult a gépünk vissza Budapestre, ideje volt lassan elindulnunk. A gép persze késett, de Ferihegyen meglepi 100E busz várt minket, ami menetrend szerint már nem is járt. Hajnal 2 körül kerültünk haza. Nem vettem ki plusz szabadnapot, úgyhogy délelőtt mentem dolgozni. Bumbi még két napig hisztis volt, amiért egyedül hagytuk hétvégére - pedig volt szittere nem is egy.

Szóval Róma izgalmas volt, elképesztő látványos, és történelmileg monumentális. Amit láttunk, az csak kis szelete volt a rengeteg látnivalónak. Muszáj lesz egyszer ide is visszamennünk.