Ahogy a Mélypont kellemes félhomályában üldögéltünk és extrémebbnél extrémebb macifröccsöket szürcsöltünk (a gránátalmás túl édes, a meggyes viszont főnyeremény), úgy éreztem, ennél jobb helyen nem is lehetnék. Valahol eltöltött a küldetéstudat, hogy igen, nekem igenis foglalkoznom kell a finnugrisztikával és az észt nyelvvel. Az emberek, akik körbevettek, mind ezt teszik. És milyen jó is számba venni, ki milyen finnugor nyelvet tanul, melyik világvégi oroszországi kis finnugor nép nyári egyetemére szándékozik elmenni, és hogy ki jön IFUSCO-ra Göttingenbe. Ráadásnak ott ült Julia, aki május óta úgy megtanult magyarul, hogy csak na, nem győztünk hova lenni a gyönyörűségtől, hogy egy német lány ellenállhatatlan vágyat érez rá, hogy megtanuljon magyarul, és sikerül is neki. Ezek után újult erővel vágok bele a nyelvtanulásba, a nyári egyetemi pályázatba, próbálom beszerezni a szükséges dokumentumokat IFUSCO-ra, és a szakdolgozatommal is elkezdtem foglalkozni. Jéjj, végre elhiszem, hogy ez az utolsó évem és végre diploma lesz a kezemben. Komolyan, ha korábban megismerkedtem volna ezekkel az emberekkel, lehet, hogy már sokkal előbb itt tartottam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése