Nem tudom, melyik kegyetlen HR-es találta ki azt a játékot, hogy az interjú másnapján hívjuk fel a delikvenst, hogy fel van véve, aztán jelezzük, hogy most három hét csend következik, aztán utána újra keresni fogunk. Nagyon örültem, hogy úgy búcsúztathattam az óévet, hogy tudtam, január végétől lesz munkám, de idegölő volt ez a három hét, amíg újra felhívtak. Persze tudtam (/reméltem), hogy így fog történni, hiszen megmondták, de nem nehéz belelovalnia magát az embernek a kétségekbe, hogy mi van, ha meggondolták magukat, vagy elfelejtenek hívni vagy csak poén volt az egész és elvesztegettem egy újabb hónapot.
Szerencsére nem így történt, tegnap reggel hívott egy ismeretlen szám, hogy még mindig úgy vagyok-e vele, hogy elfogadom a felkínált pozíciót. Hát naná! Hétfőn szerződést írunk, kezdődik az oktatás, az már munkanapnak számít.
Nem ez lesz az álommunkám, ráadásul csak fél évig biztos, de én nagyon boldog vagyok. A fizetés első munkához képest egész okés - kevesebb, mint amire azt mondtam júniusban, hogy az alatt én nem dolgozok, de beláttam, hogy a világ nem úgy működik, ahogy én képzeltem. És lesz ez több is, csak valahol el kell kezdeni. Már most jóval többet fogok keresni, mint amennyiből egyetem alatt éltem, ami szintlépés.
Amire pedig totál büszke vagyok, hogy önerőből, egyedül találtam munkát. Igaz, beletelt fél évbe, de nem ajánlott be senki, nem valaki valakijeként kerültem be, hanem azért, mert úgy gondolták, hogy jó leszek erre a feladatra. Nincs azzal baj, ha valaki megmozgatja a kapcsolati tőkéit, de szerettem volna enélkül boldogulni. És sikerült. Jééééj.
Hétfőtől telefonos kisasszony leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése