Fúha. Mostanában elkezdtem emlékezni az álmaimra. Ez általában jó, mert legalább van egy kis sejtésem, mivel szórakozik az agyam éjszaka, de ma megint olyat sikerült kitalálnia, aminek a hangulata rajtam maradt.
Szóval álmomban nem volt fox. Hogy elhagyott vagy nem is létezett soha, azt nem tudom, de szingli voltam. De nem az a "végre kicsit egyedül vagyok és nyugi van és azt csinálok, amit akarok", hanem az a szingli, aki már pont ráunt erre és érzi, hogy most már jó lenne valakivel lenni. Éreztem azt a feszítő érzést, hogy amúgy jól vagyok, csak a fszom már, hát nem igaz, hogy nem bújhatok oda senkihez esténként, és egy mardosó hiányt valahonnan a mellkasomból, ahol a felfűtött szerelmes állapotnak kéne lennie.
Így ébren megnyugtató, hogy ez az időszak rég elmúlt, nem téma, hogy ki lesz a következő, tartós lesz-e, nincsenek béna játszmák, egyéjszakák, habkönnyű kavarások. Annak is megvolt a maga szépsége, mert sosem tudod, mit várj, sosem tudhatod, hátha aznap találkozol valakivel, aki megmozgat, és ez borzasztó izgalmas tud lenni. De egy-két év után bele lehet unni, fáradni, elkezd hiányozni az az érzés, hogy van mellettem valaki, akiben megbízok, szeretem és viszontszeret.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Líthas. Életem elsője. Pont odaértünk a naplemetére, Pilinszky után el bírtam volna viselni némi csöndet. A gyertyák a kőfalon eleinte a halottak napját idézték fel bennem, de egy idő után képes voltam tündércsalogatóként tekinteni rá. Tábortűz, tábortűz melletti beszélgetések, Ickével mindig történik valami, sülő krumplik és kolbászkák, sör, enyhe spicc, pisilés a természet lágy ölén, félhold, a kőfal megvilágítása néha egészen kísérteties, az idő kellemes, utolsó pillanatban beeső váratlan vendégek, éjfél után búcsúzkodás és indulás haza, megindulunk és meglátjuk, de a táv rövidebb, mint számoltuk*, jééé, az már a kolosy?
Szép volt, örülök, hogy eljutottam.
*Utólag ellenőrizve látom, hogy azért az 5 km séta megvolt a katlantól.
Szóval álmomban nem volt fox. Hogy elhagyott vagy nem is létezett soha, azt nem tudom, de szingli voltam. De nem az a "végre kicsit egyedül vagyok és nyugi van és azt csinálok, amit akarok", hanem az a szingli, aki már pont ráunt erre és érzi, hogy most már jó lenne valakivel lenni. Éreztem azt a feszítő érzést, hogy amúgy jól vagyok, csak a fszom már, hát nem igaz, hogy nem bújhatok oda senkihez esténként, és egy mardosó hiányt valahonnan a mellkasomból, ahol a felfűtött szerelmes állapotnak kéne lennie.
Így ébren megnyugtató, hogy ez az időszak rég elmúlt, nem téma, hogy ki lesz a következő, tartós lesz-e, nincsenek béna játszmák, egyéjszakák, habkönnyű kavarások. Annak is megvolt a maga szépsége, mert sosem tudod, mit várj, sosem tudhatod, hátha aznap találkozol valakivel, aki megmozgat, és ez borzasztó izgalmas tud lenni. De egy-két év után bele lehet unni, fáradni, elkezd hiányozni az az érzés, hogy van mellettem valaki, akiben megbízok, szeretem és viszontszeret.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Líthas. Életem elsője. Pont odaértünk a naplemetére, Pilinszky után el bírtam volna viselni némi csöndet. A gyertyák a kőfalon eleinte a halottak napját idézték fel bennem, de egy idő után képes voltam tündércsalogatóként tekinteni rá. Tábortűz, tábortűz melletti beszélgetések, Ickével mindig történik valami, sülő krumplik és kolbászkák, sör, enyhe spicc, pisilés a természet lágy ölén, félhold, a kőfal megvilágítása néha egészen kísérteties, az idő kellemes, utolsó pillanatban beeső váratlan vendégek, éjfél után búcsúzkodás és indulás haza, megindulunk és meglátjuk, de a táv rövidebb, mint számoltuk*, jééé, az már a kolosy?
Szép volt, örülök, hogy eljutottam.
*Utólag ellenőrizve látom, hogy azért az 5 km séta megvolt a katlantól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése