Ennyire fun futáson se voltam még. :D Meg külföldre se sűrűn utaztam futni, de eljött ennek is az ideje.
Minc kollégája találta a grazi Zombie Runt még nyár végén, és nem kellett sok idő (kb. 5 perc), hogy totál belelkesedjünk és már az utazást tervezgessük. Ez a verseny nagyon más azokhoz képest, amiken eddig részt vettem. Inkább a Brutálfutáshoz hasonlít, akadálypályás csapatos móka, ahol nem csak az akadályokat kell legyőzni, de még zombik is kergetnek. Őszintén szólva kevés ennél szórakoztatóbb sporteseményt tudok elképzelni. :D Csekkoltam, a többi osztrák zombifutáson milyen képek készültek, azok alapján is jó mókának tűnt, úgyhogy megbeszéltük az utazás részleteit, foglaltunk szállást Grazban és megvettük a jegyeket. 50 euró volt a nevezési díj. Átszámítva ez soknak tűnhet, de itthon simán elkérnek 6-7-8 ezer forintokat sima futóversenyeken is, ahhoz képest szerintem teljesen korrekt. Utólag még inkább úgy érzem, hogy ez az élmény megért ennyit.
Kétféle jegyet lehetett venni: futó vagy zombi. A futó értelemszerűen fut, a zombit pedig kisminkelik zombinak és el kell kapnia a futókat.
Péntek késő délután, bérelt autóval indultunk Ausztria felé. Kis utakon kacskaringóztunk Graz felé, a határátkelő se volt túl forgalmas, de így is este 11 felé járt, mire leparkoltunk és elfoglaltuk a szállást. Egy (valójában kettő) levezető sört még megittunk egy kellemes kocsmában, majd mentünk aludni.
Óránként indították a csapatokat a futáson, mi a delesre jelentkeztünk. Úgy kalkuláltunk, hogy így nem kell baromi korán kelni, de várost nézni is marad idő bőven. Elkocsikáztunk a helyszínre, ami Graz külvárosában, a reptér melletti Airbase One szabadidőpark. Látványos volt, ahogy időnként felszállt egy-egy gép tőlünk nem messze. Ahogy megérkeztünk, a hangár felé vettük az irányt, ami versenyközpontként funkcionált. A hangulat hamar átragadt ránk: a sarokban letakart hullabábu, nem messze tőle egy kósza véres kéz, zombilány sétál köztünk mindenkire rámorogva, a falon pedig eltűntek fotói, akikről sejtjük, hogy élve nem látjuk viszont őket. Megkaptuk a rajtcsomagot, felvettük az övet, aztán hamarosan beálltunk az indulásra várakozók közé.
Dél előtt nem sokkal lépett közénk egy tipikus amerikai ezredest imitáló figura, aki elmondta a verseny szabályait először németül, majd kérésemre angolul is. Rajtunk kívül nem volt más külföldi a csapatban (az egész rendezvényen se nagyon), de rögtön ismertette a szabályokat velünk is. (Nagyjából értettem a németet, de az angol a tuti.) Minden futó kapott egy övet, rajta három szalaggal. A cél az volt, hogy úgy érjünk be, hogy legalább egy szalagunk megmarad, akkor túlélős medált kapunk. Ha nem marad szalagunk, akkor bizony megfertőződtünk, és infected feliratú medált adnak. A verseny alatt néhány helyen van szalagpótlási lehetőség, de akkor is csak egyet lehet elvenni. A zombiknak különböző típusaik voltak: volt mezei zombi, aki csak ijesztegetni tud, szalagleszedős zombi, szalagleszedős és futós zombi, aki futhat is utánad, és a szuperzombi, aki nem csak futhat, utánad is mászhat az akadályokon.
Dél után nem sokkal betereltek minket egy konténerbe, ahonnan füstfelhőben indultunk neki a zombiktól hemzsegő pályának. 20-25en voltunk egy csapatban, együtt is maradtunk a verseny végéig. Az első nagyobb kihívás az egy ház volt, ahova az ablakon keresztül másztunk be. Egy hosszú folyosón futottunk végig, ahonnan termek nyíltak, az ajtókban pedig zombik kapkodtak a szalagokért. Egyet le is szakítottak rólam. Kifelé az ablakban állt két zombilány, csak azért tudtam sértetlenül kimenekülni, mert épp egy másik futóval voltak elfoglalva. Ez az első akadály azért rávilágított, mire számítsunk. Futottunk, aztán kötelet másztunk, kúsztunk, korláton sétáltunk, megint futás, kötélmászás, fatörzsön átkelés, alagúton átmászás, volt minden. Ha nem erősödtek volna meg a karizmaim rúdtáncon, hát nem tudom, hogyan másztam volna kötelet. Valószínűleg nem véletlenül volt a csapat tele atlétikus alkatú emberekkel, néha úgy éreztem, nem készültem én fel rendesen erre a versenyre, mert azt hittem, hogy nem kell. :D
Szerencsére nem úgy nézett ki a dolog, hogy végig rohantunk, mindig bevártuk a végét, volt pihenő, volt séta. A legkeményebb a raktárépület volt. Addigra már csak egy szalagom maradt. Láttam, a csapattársaim hogyan dugdossák a nadrágjukba meg a pulcsijuk alá a szalagjaikat, így én is hátraraktam az enyémet, gondolván ezt senki nem veszi észre. Aha. Beléptünk a raktárba, full sötét és füst, csak néha villant fel a sarokban egy riasztólámpa fénye, és mindenhol zombik. Volt, hogy konkrétan nem láttam egyáltalán semmit, fasza, vagy rálépek/esek valakire, vagy nekimegyek valaminek, csodás :D Végül megtaláltam a kijáratot, és az utolsó lépéseknél vette el egy csaj a szalagomat, amit esküszöm nem tudom, hogyan vett észre, mert sötét volt és nem látszott. Mindegy, örültem, hogy kijutottam. :D Azt tudtam, hogy innentől mindegy, nincs több szalagom.
Az kicsit zavar, hogy a csapattársak nagy része csalt, elrejtették a szalagokat úgy, hogy senki nem veszi észre soha. Így könnyű. Nem tudom, valahogy bennem van, hogy nem csalok, annyit nem ér meg. Ha egy játékban nem bírja ki valaki csalás nélkül, akkor szerintem az élet egyéb területein se. :/ (Kivéve a Muchkin. Az más. :D )
Volt még egy para rész, ahol véres ruhák száradtak ruhaszárítón, köztük zombik, de addigra nekem nem volt tétje, nulla szalaggal aztán mindegy. :D De így is elég félelmetes volt.
Kb. másfél óra után értünk vissza a bázisra. Megkaptuk az érmeinket, aztán mindeki ment útjára. Elfáradtunk, fel voltunk pörögve, de nagyon jó élmény volt! Remélem egyszer eljut ez a versenysorozat Magyarországra is, nagyon király lenne! (A PlayIT-n régen volt, de akkor én még nem futottam. Most már ott sincs.)
Mentünk még egy kört, aztán visszasétáltunk a kocsihoz. A szálláson vettünk egy zuhanyt, aztán mentünk várost nézni. De az már egy másik poszt lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése