választás14

Szeretek szavazni. De tényleg. Még akkor is kiválóan éreztem magam, amikor beálltam az Eötvös utcai átjelentkezős sorba, ahol közölték, hogy másfél óra várakozásra kell számítani. Mondom jó, számítottam rá, már olvastam az indexen, hogy megint horrorsorok várnak az átjelentkezőkre, de engem aztán nem érdekel, álldogálok fél napot is, de én szavazni fogok és kész. Ehhez képest bő egy óra alatt bejutottam, várakozás közben pedig teát és vizet osztogattak, ami nagyon cuki dolog. Tiszta lelkiismerettel jöttem ki, megcselekedtem, amit megkövetelt a haza, és bizakodva vártam az eredményeket. 

Amiket komolyan nehezemre esik elhinni. Hol az istenben bujkál ez a rengeteg fidesz szimpatizáns? Az ismerőseim közül nagyon kevés olyan embert tudnék mondani, akiről tudom, hogy biztosan rájuk szavazott. Másrészt az emberek komolyan nem veszik észre, hogy ami az elmúlt négy évben történt, az rossz? Tényleg ennyire segghülye mindenki? Tényleg annyira király egy olyan országban élni, ahol döglődik a demokrácia, cigi csak a trafikból, állami földet csak a haveroknak, dübörög a stadionbiznisz, a köztévé cenzúráz, a felsőoktatás romokban és ki ne menj külföldre dolgozni te hálátlan egyetemista szarcsimbók, az általános iskolás meg tanulja csak meg, hogy buzinak lenni halálos bűn, a kórházak undormányok, de, DE tessék bazdmeg, az elmúlt évtized legköltségesebb és legelcseszettebb projektje, a négyes metró már jár. Igen, basszameg, tök jó lesz ez nekünk még négy évig. Kedvenc viktátorunk úgyis kitalál még pár remek intézkedést, amivel megszépítheti a hűmagyarok életét. 

Négy éve is azt mondtam, hogy most kéne dobbantani, most megismétlem önmagam: most kéne dobbantani. Amíg még lehet. 

Az meg valami elképesztő pofátlanság, hogy a kormánypárt 700ezer szavazatot vesztett a négy évvel ezelőtthöz képest, és lám, mégis lehet, hogy meglesz az a kurva kétharmad. Szégyen, szégyen és a demokrácia pofánköpése ez, kérem szépen.