9!!!

úristenúristenúristen, már nagyon közel vagyok a 10 km-hez! Ma megint úgy indultam neki, hogy nem éreztem az erőt. Tegnap hatalmasat révültünk a suttyódiszkónak köszönhetően, hajnal 4-re értünk haza, nem egy sört megittam, nem ideális futós állapot. Úgy tűnik, ez másokra igaz, én azt veszem észre, hogy akkor futom a legjobbakat, amikor másnaposan kezdek neki. Kibattyogtam a szigetre, de csak túl akartam esni rajta, és az is lehetséges volt, hogy egy kör után megállok. Hét közepén kimentem egyet szaladgálni, akkor annyit sikerült ugyanis. Ráadásul féltem, hogy a cipőm kikezdi a lábam - szerdán négy vízhólyag keletkezett rajta. Úgy tűnik, a zokni volt a ludas, most semmi ilyesmi nem történt. 

Szóval elindultam, egész fegyelmezetten és egyenletesen haladtam egészen 3,5 - 4 km-ig, amikor is olyan elemi erővel csapott le rám két holtpont egymás után, hogy majdnem megálltam. Van az, amikor szinte fel se fogod, hogy eldöntötted: "most megállsz", olyan gyorsan reagál a tested, és már lassulnak a lépteid, és meg kell erőltetned magad, hogy mégis visszagyorsulj - na, ez történt pár méteren belül kétszer. Borzalmas volt. Viszont utána mintha elvágták volna, elkezdtem élvezni a futást, hamar befejeztem a kört, és bőven éreztem erőt a folytatásra. Innentől már titokban reménykedtem, hogy túlszárnyalom a 8-at. 

Teljes új körbe nem mertem kezdeni, úgyhogy belőttem célnak a második kör 2. km-jét, ahonnan visszafordulva meglátjuk, meddig jutok. Közben viszont újabb akadályozó tényező merült fel: alig maradt vizem, és azt is keserűnek éreztem. Pénzt nem vittem, hogy vegyek, az ivócsap pedig nem működik - minek van egyáltalán kirakva??? Sebaj, bőszen nyalogattam a számat, de már teljesen kiszáradt, viszont az utolsó kortyokat megállás utánra tartogattam. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele, pár km-t még kibírok így. Eljutottam 2 km-ig, visszafordultam, majd 7,5 km-nél elkezdtem érezni, hogy nagyon fáradok. 8-nál még inkább, de ekkor már elhatároztam, hogy nem állok meg, 1 km-t még igazán le tudok futni, nem sok az. Most először volt az, hogy tényleg nagy küzdés volt a vége: nem akartam megállni, de a szervezetem egyre inkább jelezte, hogy a kapacitása végénél jár. Amikor elértem a 9-et és megálltam, hát tényleg majdnem összeestem. De megvan! És biztos vagyok benne, hogy ha legközelebb nem dehidratált állapotban megyek, akkor nem merülök ki ennyire. 

Megint nagyon büszke vagyok magamra, és megint csak az van, hogy sose hittem volna, hogy valaha is képes leszek ennyit futni. Most már karnyújtásnyira van a cél. 

Viszont jövő héten komoly bevásárlást tartok futós cuccok terén. Sose higyjetek annak, aki azt mondja, a futás olcsó sport, mert csak egy cipő kell hozzá. Ma úgy kidörzsölte a nadrágom mindkét combomat, hogy fáj minden lépés. Múltkor ugye a vízhólyagok, egyébként meg állandó probléma, mibe pakoljam a cuccaimat és hogyan vigyek magammal vizet. Azt se ártana pontosan tudni, hogyan alakul a pulzusom futás közben, plusz pontosan mennyit is futok. Szóval tervezek beszerezni egy futónadrágot, futózoknikat, valami tartót a cuccoknak, valamint pulzusmérő és lépésszámláló se ártana, ha kombinálva van a kettő, az még jobb. Ja és kéne még egy cipő, a mostani volt, hogy dörzsölte a lábam. 

9! Látszik, hogy végem volt.