Óbudai Terepfutó és Túrafesztivál, 20 km

Egy héttel az Ördög-árok megpróbáltatásai után, október 7-én újabb túrán indultunk foxszal és húggal: az Óbudai túrafesztivál 20 km-es távján. A honlapon az szerepelt, hogy a szintidő 8 óra. Arra tippeltünk, hogy a szervezők így akarnak kedvezni az idősebb vagy gyerekes indulóknak, hiszen 8 óra alatt nem kihívás 20 km-t gyalogolni. Teljes nyugalomban készültünk egy laza, nézelődős, fotózgatós sétára. A regisztrációs pultnál ért a meglepetés, mikor átvettük az itinereket: azon a szintidő 6 óra volt. Ennyit a kényelmes sétáról, welcome back loholás.

Az útvonal lilával van jelölve a térképen

Útvonal: Fenyőgyöngye –Libanoni Cédrus–Hűvösvölgy–Határ-nyereg–Hármashatár-hegy–Virágos-nyereg – Csúcs-hegy – Csúcs hegyi menedékház

Táv: 20 km Szintidő: 6 óra Szint: 654 m

Veszett már több Mohácsnál, mégis kissé nyűgösebb lett a hangulat, fel kellett készítenünk magunkat egy megerőltetőbb túrára - sokszor írtam már, mennyire fontos része a futásnak a szenvedés elfogadása és az erre való felkészülés, a tortúráknál sincs ez máshogy. Foxszal amúgy is idegállapotban voltunk, nagyban folyt a KÖMT szervezése, már elindult a jelentkezés, amikor reggel azt vettük észre, hogy az éjjel valaki leállította a jellapot egy szó nélkül. Persze tudtuk,hogy ki, és tudtuk, miért, de nagyon dühös voltam, hogy így kellett megtudnom, és még csak nem is tudtuk kommunikálni az emberek felé, hogy figyi már, most kicsit nem fogsz tudni jelentkezni. Nehéz a túrára koncentrálni, ha tele van az agyad tök más gondolatokkal. 

Húg táskája persze az indulás pillanatát választotta arra, hogy a szíja szétessen. Sebtiben biztostűvel megszereltük, de elsőre sikerült kifordítva rögzíteni. A hisztihangulat kiteljesedését elkerülendő előkerült egy doboz sör, ez lenyugtatta a kedélyeket. A random kedvesség, amikor a futóverseny frissítőpontjánál kaptunk szőlőcukrot, mert olyan sok megmaradt a futók után, még jobban lenyugtatott mindenkit.

Látszik a Hármashatár-hegy

Meglepően forgalmas volt a környék aznap, több futóversenyt is tartottak, és szerintem túrából is több volt. Vicces volt, ahogy mindenki bizalmatlanul méregette a másikat, aki olyan irányból jött/arra ment, ami az ő térképe szerint nem a helyes irány. Itt aztán nem lehetett bekövetni más indulókat, sose lehetett tudni, ki melyik rendezvényen vesz éppen részt.

Az útvonal sok esetben nem okozott meglepetést, már keresztbe meg kasul is bejártuk a budai hegyeket. A libanoni cédrusnál mondjuk még nem jártam, elég szépséges volt.

Emlékhely a vitorlázó reptéren

A Hármashatár-hegyre menet történt a túra legcukibb pillanata. A túraút házak között haladt, és az egyik háznál egy nagy kutya lófrált a kerítésnél. Észrevettünk a földön egy teniszlabdát. Hamar kikövetkeztettük, hogy a kutya azért várakozik a kerítésnél, mert szeretné visszakapni a labdát. Fox visszadobta neki, a kutya pedig azonnal rávetette magát. :D

HHH

Felüdülés volt, hogy kivételesen a Hármashatár-hegyről másztunk le a Virágos-nyeregre, és nem fordítva. Túl sokszor kellett már a Virágos-nyeregtől felmásznunk, és egyszerűen gyűlöljük. Az, hogy felmászol egy meredek emelkedőn, aztán le, aztán megint fel, az borzasztó. Lefelé tűrhető volt. 

Csúcs-hegyi-nyereg kilátás

A Csúcs-hegyi-nyereg is ismerős volt, egyszer már jártunk erre, amikor a Kálvária-hegyre másztunk fel. Az meglepő volt, mikor bringával jött szembe egy srác, hiszen egy nagyon keskeny és meredek ösvény vezet a hegyoldalban, én még gyalog is veszélyesnek éreztem.

Nagyon benéztem a térképet, mert még meg voltam róla győződve, hogy legalább 10 perc gyalog a következő EP, mikor egyszer csak ott állt egy bácsi pecséttel. Innen már csak pár km volt a cél, a Csúcs-hegyi menedékház. 

Célfotó xD

Beérve az meglehetősen kiábrándító volt, hogy néhány vihogó, az asztalt csapkodó tinédzser ült a célban, akik láthatóan nem vágták, mit csinálnak egyáltalán. Megkaptuk az utolsó pecsétet, de külön rá kellett kérdeznünk, hogy kitűzőt kapunk-e. Gondolom érettségihez szükséges közmunkában voltak ott, vagy én nem tudom, de látszott, hogy nincsenek teljesítménytúrához szokva. Akármekkora is a táv, egy erős kézszorítás mindig jólesik az embernek a célban, na itt nem volt ilyesmi, még oklevelet se kaptunk. A kitűző ráadásul egy vékony gumis anyagból készült plecsni, se nem tartós, se nem elegáns.  Kaptunk viszont ebédet, az nagyon finom volt, jóízűen megettük.

Leves!

Összességében kevésbé volt megterhelő a túra, mint a szintidő kiderültekor tippeltem. Menni kellett, de azért nagyjából még így is kényelmes tempóban haladtunk. A táj szép volt, az útvonal második fele izgalmas - az első felét már bejártuk párszor. Az Ördög-árokhoz képest kellemes séta volt ez, pont erre volt szükségünk.