300 dpi, cmyk, psd

Na jól van, örömmel konstatáltam, hogy megvannak a régi reflexek. Jövő péntekig le kell adnom a kiadványszerkesztős portfóliómat és vizsgamunkámat, és természetesen pont most jutott eszembe nekiállni nagytakarítani. Mentségemre szóljon, hogy a vártnál jobban állok, munka közben volt időm gyakorlásként összedobni egy magazinvázlatot, ami meglepetésemre olyan faszán sikerült hogy már csak fel kell töltenem tartalommal, borítót és hátoldalt tervezni hozzá, és a végén még csinosítgatni rajta kicsit. Csodás, csodás. Ráadásul fogunk még javítani a munkánkon az elkövetkezendő hetekben, szóval az se para, ha csak 80-90%-ban van kész a vizsgaremek jövő hétre. 

Elég izgi egyébként. Ja ugye maga a vizsgaremek egy min. 8 oldalas magazin, plusz a portfólió olyan egyebekből áll össze, mint oldalpár terv, szóróanyag, fotóretus, montázs, névjegykártya stb. Utazási magazint tervezek, és bár nem elvárás, úgy döntöttem, saját képekkel töltöm fel. Így most belevetettem magam a sok év alatt összegyűlt képbe, és időnként olyan gyöngyszemeket találok, hogy jajj. Régi családi nyaralások, erasmus, kirándulások exekkel, bulifotók, van minden. El is kapott a nosztalgia. És újfent meg kell állapítanom, hogy kövér vagyok, a régi képeimen olyan kis vékonyka voltam,.. Pedig minden egyes fotóra emlékszem, hogy amikor készültek, akkor is kövérnek tartottam magam. Vagy az énképemmel van valami nagyon nagy gebasz, vagy folyamatosan dagadok, mint a kisgömböc, aztán jobban járnék, ha a mostani alakommal lennék elégedett, mert pár év múlva sóvárogva gondolok vissza, milyen kis vékony voltam 2016-ban. 

Ami kicsit nehéz, az a családi fotókon túllendülés. Valamilyen értelemben a családunk szétesett, egybetartják még szálak, de ha az embernek elválnak a szülei, utána elég nehéz olyan képeket nézegetni, ahol bár voltak nehézségek, de legalább egy egységet tudtunk alkotna a klasszikus módon. Ilyenkor néha szomorú, néha meg dühös vagyok, jobban szerettem a régi felállást, amikor még számíthattam a családi háttértámogatásra (és most nem az anyagiakra gondolok). Meh, sic transit. 

31. Vivicitta futás, 10 km

hát huh. Ez nem volt egy egyszerű. Korábban már említettem, hogy van jó futás meg rossz futás. A tegnapi Vivicitta 10 km számomra egyértelműen rossz futás volt. Ennek köze nincs a szervezéshez, egyszerűen arról van szó, hogy végig borzasztóan éreztem magam, agyban nem voltam ott, és egy hatalmas mélypont volt az egész verseny, alig volt pár perc, amikor tényleg élvezni tudtam a futást.

Őszintén beismerem, alaposan kicsesztem saját magammal, előző este ugyanis spontán iszogatást tartottunk a lányokkal, és én hülye, ahelyett, hogy éjfélkor hazamentem volna kialudni magam, hajnal 2 után indultam haza. Reggel természetesen fejfájással ébredtem, ideális állapot egy jó futáshoz. :/ Igyekeztem rendbe szedni magam, ettem, ittam egy rakás vizet, feküdtem és aludtam, amíg lehetett. Mire indulni kellett, nagyjából már jól voltam, de állandóan szomjas voltam. 

A verseny előtt feltöltöttem a vizespalackomat, elbúcsúztam foxtól, aki volt olyan kedves, és kijött szurkolni, aztán beálltam az 5-ös szektorba. Innen azok a futók indultak, akik úgy tervezték, hogy 6 percnél lassabban futnak le egy km-t. Hogy is mondjam, én 8 perc alatt szoktam, ami elég gyenge, javítanom kell rajta. Amitől nagyon féltem, mióta megtudtam, hogy létezik, az a záróbusz. A mezőny végén indult, és 7perc 30 mp/km tempóval haladt. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a busz gyorsabban halad, mint én, úgyhogy valós volt a félelmem, hogy utolér. 

Erre futottunk. Katt a nagyobb képért forrás: http://www.futanet.hu/cikk/31-vivicitta-varosvedo-futas-2016/-39

Három hullámban indultunk, én a harmadikban a lassú futókkal. Annak nagyon megörültem, hogy fox még odajött a kordonhoz integetni egyet. Kezdődött a futás. Hát. Borzasztóan demotiváló, amikor más sem történtik, mint folyamatosan hagynak le a többiek. Próbáltam keresni valakit, akivel fel tudom venni a tempót és követni, de akit kinéztem, az elég hamar meg is állt, a többiek meg számomra tarthatatlan tempót diktáltak. Mire elértük a 2 km-t, izzadtnak és kimerültnek éreztem magam. 3km-nél őszintén elgondolkoztam, hogy megállok és bevárom a záróbuszt, de végül nem adtam fel. Még nem értük el az első frissítőhelyet, mikor nekem már alig volt vizem. Az egyik futó figyelmeztetett is, hogy figyeljek a vízre. 4 km-nél volt a frissítő, jól esett, de pár méter után ugyanolyan szomjas voltam. Akkor már a távolban megpillantottam a záróbuszt, de nem bírtam gyorsítani. 

Innentől a futásom másról sem szólt, mint hogy menekültem a záróbusz elől. :D Úgy voltam vele, hogy ha a Lánchídon átérek, akkor már van esélyem, hogy befejezzem a versenyt. Lassan elértem a 7 km-t, akkor eldöntöttem, hogy oké, engem most már nem ér utol az a kurva busz, ha már ideáig eljutottam, akkor olyan nincs, hogy érem nélkül megyek haza. Próbáltam kicsit gyorsítani, az pluszban motivált, hogy nem volt már messze a második frissítőpont. Innentől jött a java: amikor tudod, hogy már nincs sok hátra, de még fel kell futni a Margit hídra, és hiába érsz a szigetre, onnan még 1 km a cél. Viszont ahogy felértem a hídra, hiába voltam fáradt, a korlátnál álló szurkolók bíztatása tartotta bennem a lelket. Nem hittem volna, hogy ennyit számít. Volt egy idősebb férfi, pacsinál megszorította a tenyerem és azt mondta, hogy innen már csak egy kanyar meg a célegyenes, menni fog. Basszus ennyi, egy szorítás meg egy biztató mondat annyi erőt adott, ami hihetetlen. Meg a többi drukkoló és pacsizó ember, minden kedves szótól mosolyognom kellett, és a végére majdnem elsírtam magam, annyira jólesett és annyira szükségem volt a biztatásra. (Kb. most is bekönnyezik a szemem, annyira sokat számított.) Tényleg elmondhatatlan érzés. Iszonyat hálás vagyok mindenkinek, aki vette a fáradságot hogy ismeretlen futóknak hajrázzon, komolyan. 

800 m-re céltól az ember már csak azt látja maga előtt, hogy lassan végre megállhat. A cél olyan távolinak tűnt, de tudtam, hogy basszus, most már megcsináltam. Megláttam a mosolygó foxot az kordon mellett, az elég erőt adott az utolsó pár méterhez. Amikor beértem, mosolyogtam, mert basszameg, sikerült! Megkaptam az érmet és a befutócsomagot, aztán lerogytam a fűbe. 1óra 20 perc 33mp alatt teljesítettem a távot, utánam még 16 ember ért célba, szóval a sereghajtók közé tartozom, de az a helyzet, hogy nem tudom emiatt bénának érezni magam. Voltak, akik be se értek. A legtöbben meg se próbálták. Jövőre gyorsabb leszek, most pedig büszke vagyok az idei eredményemre. Tavaly 2,5 km-en indultam, bő 3 hónapja futok heti egyszer, én nem érzem rossznak ezt a teljesítményt.

Tanulságos volt ez a verseny. Ezelőtt nem futottam betonon, és nem volt egy jó élmény, eléggé megfájdult a hátam. Megtapasztaltam, lelkileg mennyire megterhelő egy verseny, mennyire rossz lemaradni, de azt is, mennyire támogatóak az emberek. Legközelebbre igyekszem valami taktikát követni, nem csak futni bele a nagyvilágba és a túlélésre hajtani. És legközelebb kipihenten állok csak a rajthoz. És természetesen hiába gondoltam futás közben végig azt, hogy én ezt soha többet, futni se fogok soha, bizony lesz következő. 

Mert akármilyen szenvedés volt, akkor is megérte.      

szabad vasárnap

Végre, végre a világ egy kis szelete visszaáll a normális kerékvágásba: vasárnap nyílnak a boltok. Egy év szenvedés után ez elég megnyugtató érzés - visszatérnek a vasárnapi nagybevásárlások, nem kell szombaton elrohannom ruhát venni, és ha vasárnap főzöcskézek és valami sos kell, nem kell azt figyelni, elmúlt-e dél, mert zár a kisbolt. Jééééj! 

Borzasztó vicces, ahogyan sokan azonnal elkezdtek nyávogni meg fake nyílt leveleket osztani, merthogy ez azt is jelenti, hogy vasárnap bizony munka van. Tökre nem tudom megérteni ezeket a felháborodott, önsajnáltató hangokat. Nem arról van szó, hogy egy alanyi jogon járó dolgot vettek el tőlük, hanem egy mesterségesen kialakított rendszer szűnik meg végre, aminek hatására a társadalom nagy része fellélegezhet. Őszintén szólva nem nagyon tudom sajnálni azokat a kereskedelmi dolgozókat, akiknek most újra munkába kell állniuk. Cserébe hétköznapon lesz szabadnapjuk (mit nem adnék érte, ha nem kéne szabadnapot kivennem, ha ügyeket kell intéznem), pluszpénzzel jár a hétvégi munka, és egyébként kereskedelemről beszélünk, a jó ég áldjon meg benneteket, a cukrász, a pincér, a fagyiárus ugyanúgy dolgozik, ahogy ti is, aki a kereskedelemben és vendéglátásban keresett munkát, ne csodálkozzék, ha hétvégén is dolgozni kell. Abban meg biztos vagyok, hogy a diákmunkások el fogják lepni a boltokat újra, annyival kevesebb állandós dolgozó lesz bent hétvégén. Btw egy rakás ember dolgozik hétvégente rajtatok kívül. 

Nem akarom oda vinni ezt az eszmefuttatást, hogy ha nekem szar, legyen másnak is, de amikor 6 napot dolgoztam egy héten, mert túlóráztam szombaton, a kutyát nem érdekelte, hogy vasárnap, amikor értelmesen tudtam volna vásárolni, zárva volt minden. Az én életemet totál megkeserítette ez a nyomorék vasárnapi zárvatartás, gyűlöltem. És kikérem magamnak, amikor önzőnek és plázafüggőnek titulálnak emiatt - ezen logika alapján nem pont az lenne az önző, aki a saját kényelmét helyezi előnybe a társadalmi igényekkel szemben? Hagyjuk már.

Szóval elég a rinyából.

Húsvéti túrák - Borzavár&Porva-Csesznek

Húsvéthétfőn Dave mellett a húgaim és a sógor (muhaha, nekem van egy sógorom, ez még mindig annyira vicces!) társaságában indultunk egy nagyobb kirándulásra. Ezúttal nem tévedtünk el. 

A tervezett és meg is valósult útvonal.

Kényelmesen sétálva vágtunk át az erdőn Borzavár irányába. Nem turistautat követtünk, hanem erdészeti utakat, de nagyon nem tudtunk volna amúgy sem eltévedni, így vagy úgy, de az összes út Borzavárra vezetett. 

Erdei tavacska

Kellemes időnk volt.

A kis csapat - plussz én, a fotós

Borzavárra megérkezve tartottunk egy pihenőt, szisszentek is a sörök rögtön. :D

Csinos volt a kilátás

Innen a Csárdás-völgyön keresztül haladtunk a falu másik végéből induló Keskeny-dűlő felé.

Csak a lányok!

Útközben természetesen fotózkodtunk is.

Magányos fa.

Az ebédünket egy magasles tetején fogyasztottuk el, nagyon hangulatos volt.

Legjobb lakoma

Innen eltéveszthetetlen út vezetett Porva-Csesznek irányába. Nem sokkal a vasúti megállóhely előtt egy domboldalon muflonokat láttunk szaladni. Nagyon meglepődtünk, én speciel sosem láttam erdőben ilyen lényeket. Fotót sajnos nem sikerült lőni róluk.

Ahogy elértük Porva-Cseszneket, meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a magunkkal hozott nem csekély sörmennyiség elfogyott, úgyhogy feltankoltunk a büfében.

Cuha

Porva-Csesznekről a hazaút kb. 6 km. Gyerekkorunk óta ismerjük ezt a vonalat, és bár most is szép volt, nagy meglepetéseket nem tartogatott a számunkra. Két helyen kell átkelni a Cuhán, ami kicsit nehézkes volt, kicsit magasabb volt most a vízszint, mint nyáron.

Hóvirágmező!

Még világosban értünk haza. Azt nem mondom, hogy teljesen józanul, de a húsvét már csak ilyen. :D

Cuha mégegyszer.

A táv, amit megtettünk, 11-12 km lehetett összesen. Az út alapvetően jól járható, Borzavár után kellett csak egy olyan éren átkelnünk, ahol a kijelölt átkelőt elmosta a víz, de nagyobb ugrással mindannyian szárazon megúsztuk. A Cuha néha trükkösebb tud lenni, de érdemes figyelni a vasúti töltést: ha átfolyik alatta a patak, érdemes megkeresni azt a szakaszt, ahol a víz értintése nélkül át lehet kelni.

Idén sokat fogok túrázni, nagyon rákaptam. ^_^

Húsvéti túrák - Bakonybél

A húsvéti hétvégét végre a szabadban töltöttem és a Bakonyban kalandoztam. Mostanában sokkal nagyobb igényem van a mozgásra, mint egyetemista koromban, a természetbe való mászkáláshoz meg még több kedvem van. Így történhetett, hogy a húsvét előtti szombatot Bakonybélben, a húsvéthétfőt pedig a Borzavár és Porva-Csesznek környékén töltöttem. Beszámolók következnek.

Bakonybélt azért néztem ki, mert egyrészt gyönyörű környezetben van, másrészt van medvehagyma! Dave-vel vágtunk neki a napnak. Első utunk a Pannon Csillagdába vezetett - ha már egyszer ott vagyunk, nézzük meg azt is alapon.

Megvettük a belépőt (felnőtt: 2000 HUF, diák 1600 HUF, és lehet SZÉP kártyával fizetni), és rögtön feltereltek minket a planetáriumba, ahol kezdődött az Oázis az űrben című dokufilm vetítése. Nyilván sokkal kisebb, mint a budapesti planetárium, de így is elég élvezetes volt, a téma is izgalmas. Ami kevésbé tetszett, az a hatalmas rakás gyerek, akik egyszer csak a semmiből ott teremtek és megtöltötték a termet, majd folyamatosan kommentálták a filmet. 

kilátás a Csillagda teraszáról

A vetítés után megnéztük a csillagászattörténeti kiállítást. Pont pár hete voltunk a Gateway to Space-en, és azt kell mondjam, ahhoz viszonyítva is egy nagyon igényes kiállítást raktak össze Bakonybélben. 

Meteoritot tapizok éppen.

Rengeteg információt lehet szerezni a kiállított tárgyakból a legkorábbi csillagászati felfedezésektől napjaink űrkutatásáig, és nem egy interaktív információs elemmel is találkoztunk. Ami kicsit hosszúvá teszi a tárlat végigjárását, az az elképesztően sok olvasnivaló. Én nagyjából végigolvastam mindent, így is vagy két órát ott töltöttünk, de a sok rohangáló gyerek feltételezésem szerint nem. Engem zavartak, mert nem tudtam nyugodtan haladni, őket meg untatta a sok szöveg. 

Elég cool dolgokat láttunk.

Felmentünk a távcsőkupolába, de sajnos felhős idő volt, így nem tudtuk megnézni távcsőn keresztül a Napot. Kénytelenek leszünk visszamenni még egyszer. :) 

Van ennél menőbb?

A legnagyobb menőség a bejáratnál felállított húsvéti festett tojásos barkaköteg volt. Már ezért megérte elmenni. A shopban még vettem egy űrkutatásos könyvet, Dave egy csillagdás pólót, majd beültünk a közeli kocsmába megebédelni és tisztázni a túraútvonalat. 

Az eredeti terv

Úgy terveztem az útvonalat, hogy bőven útbaessen medvehagymás terület, de ne legyen borzasztó hosszú a túra, mert a franc tudja, milyen a terep az erdőben - előző nap esett az eső, aznap reggel is csöpögött. A cél a Witt kilátó lett volna. Igen, a hangsúly a "volnán" van. 

Medvehagyma!

Bakonybélből kiérve a zöld kereszten indultunk el. Nem hazudok, ha azt mondom, 50 méter után meg kellett állnunk, akkora volt a szintemelkedés. Nem bántam, mert a táj csodás volt, és amerre a szem ellát, medvehagyma mindenhol. ^_^ Pár hete jártunk a szokásos kószakommandós mecseki medvehagymás túrán, és nem gondoltam volna, hogy a Bakonyban több medvehagymával találkozom, mint a Mecsekben. 

Megtömtem a zacskómat medvehagymával, bontottunk egy sört, beszélgettünk, és haladtunk tovább, hamarosan áttérve a piros négyzetre. Nem sokkal a halomsírok után elágazáshoz értünk, ahol a piros csíkon kellett folytatnunk az utat. 

Nem voltam ám egyedül :)

Kicsit meglepődtünk, amikor egy "Fokozottan védett természeti terület, Belépés csak engedéllyel" tábla fogadott minket. A térképen sehol nem találtunk arra utaló jelzést, hogy csak engedéllyel járható az út. Visszafordulni nem akartunk,  mentünk tovább. Az út kezdett egyre járhatatlanabbá válni: az ösvény tele volt kivágott fákkal, ágakkal, egy csúszós fatörzsön seggre is ültem - a fényképezőgépet ellenben megmentettem, nem lett baja az eséstől! :D Egy idő után eljutottunk egy mesterségesen duzzasztott tavacskához. Innentől tudtam, hogy rossz irányba indultunk a piros csíkon, a térkép egyértelműen a másik irányban mutatott egy tavacskát.  Nem voltam 100%-ig biztos benne, hogy ez az a tó, de erős volt a gyanúm.

Tekintve, hogy épp egy elég veszélyes szakaszt hagytunk a hátunk mögött, úgy döntöttünk, megyünk tovább. Engem azért aggasztott ez a tévedés, elképzelésem se volt, mennyi idő alatt érünk vissza olyan helyre, ahonnan könnyen visszajutunk Bakonybélbe, és tartottam tőle, hogy megint nehezen járható szakasz következik. Alaptalan volt a félelmem, azt leszámítva, hogy többször is át kellett kelni az erecskén, ami az ösvénnyel párhuzamosan csordogált, nem ütköztünk nagyobb akadályokba. Kellemes tempóban értünk el a Vörös János-sédi pihenőhöz, ami igen, pont az ellenkező irányban van, mint a Witt kilátó. A pihenő a civilizáció közelségét jelezte, itt már találkoztunk más kirándulókkal, volt szalonnasütő hely, és még pottyantós wc is! 

Az eredeti tervhez képest teljesen más utat jártunk be.

Innentől a főút mellett, a Gerence patakkal párhuzamosan folytatódott a visszaút, a kék keresztet követtük. Hazafele is rengeteg medvehagymába botlottunk, nem bírtam ki és szedtem még egy keveset. 

Bele is fetrengtem.

Medvehagyma tenger

Úgy számoltuk, nem érjük már el az utolsó előtti buszt, ami 6 körül indul Zircre, úgyhogy nem siettünk. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor 6 előtt 5 perccel elértük a település határát. Tudtam, hogy a tempomnál 18:08 körül van a busz, de hiába láttuk a templomtornyot, tudtuk, hogy ennyi séta után nem bírnánk elfutni odáig. Igencsak boldogok lettünk, mikor észleltük, hogy a buszfordulónál lyukadtunk ki, ahonnan a busz indulni fog. Pár perc múlva beállt a busz, és míg beértünk Zircre, élveztük, hogy végre ülhetünk. Zircen ettünk egy jól megérdemelt hotdogot és ittunk egy még jobban megérdemelt zirci sört, majd levezetésként a Randiban még egy sör-jéger lecsúszott. Hullafáradtan értem haza, de egy nagyon tökéletes napon voltam túl. :)

sasszem 1 hónap után

A héten voltam egyhónapos kontrollon. Úgy tűnik, az átlagnál gyorsabban gyógyul a szemem, a klinikán teljesen elégedettek voltak vele. 

A szokákos szemnyomásméréssel és fénytörési hiba méréssel kezdődött a vizsgálat, majd a látótáblás olvasás után még a doktornő külön belenézett a szemembe. Olvasásnál nagyon durva volt, hogy külön-külön mindkét szememmel el tudtam olvasni az utolsó sorokat is, ergó a látásélességem beállt 125%-ra mindkét szemnél. Felmerül a kérdés, hogyan lehet 100%-nál több? Nekem is utána kellett néznem, és nem tudom, mennyire van ez tényleg így, de azt a választ találtam, hogy azért, mert lézeres műtéttel a szaruhártya felületén minden egyenetlenséget és fénytörési hibát korrigálnak, így a páciens jobban lát, mint egy olyan ember, aki világéletében jól látott. Elvileg a jól látók szaruhártyája nem teljesen egyenletes, lehetnek minimális hibák azon is. Találtam egy ábrát is erről. 

forrás: http://www.glamouronline.hu/geletstilus/hogyan-lehet-a-lataselesseg-125-os-14917

Cáfoljon meg, aki jobban ért hozzá. 

A doktornő megkérdezte, hogy egyébként hogyan látok, mondtam, hogy teljesen tisztán. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy nem mindenkinek áll be ilyen tökéletesre egy hónap alatt a látása. Azt mondta, hogy tükörsima a szaruhártyám, és olyan szépen gyógyulok, hogy ráérek legközelebb két hónap múlva menni - talán emlékeztek: arról volt szó, hogy fél évig havi kontrollok lesznek. 

A szemcsepp továbbra is Flucon, de napi öt cseppentésről csökken az adag napi négyre, egy hónap múlva pedig már csak napi hármat kell majd csepegtetnem. Most már mehetek uszodába, szaunázhatok, és ha sportolnék labdajátékot vagy küzdősportolnék, azt is csinálhatnám. Két hete sminkelhetek, a szem környékét azért annyira nem erőltetem. Ja, és végre dörzsölhetem a szemem! Eddig műkönnyet javasoltak helyette arra az esetre, ha késztetést éreznék a szemdörzsölésre. Igazából annyira megszoktam már, hogy nem piszkálom, hogy szerintem továbbra sem fogom.

Amire továbbra is nagyon figyelnem kell, az a rendszeres csepegtetés és a fokozott UV védelem. Ha süt a nap, mindenképpen kötelező az UV-szűrős napszemüveg - az a mondás, hogy ha látszik az árnyékom, akkor félig borult időben is kell hordani. Egyébként nekem ez nem nagy áldozat, amúgy is mindig napszemüveget hordok napsütésben, különben nagyon hunyorognék. Érvényes ez a dolog az UV-lámpára is - így lehet, hogy a Marina and the Diamonds koncertet napszemüvegben toltam végig, és bárhova megyek, minden gyanús fényről azonnal ki kell deríteni, milyen lámpából ered.

Úgy tűnik tehát, hogy minden a legnagyobb rendben van. :) Néha még nyúlok reggel a szemüveg után, de kezdem megszokni, hogy nincs rá szükségem. Életemben nem láttam ilyen jól. ^_^

9!!!

úristenúristenúristen, már nagyon közel vagyok a 10 km-hez! Ma megint úgy indultam neki, hogy nem éreztem az erőt. Tegnap hatalmasat révültünk a suttyódiszkónak köszönhetően, hajnal 4-re értünk haza, nem egy sört megittam, nem ideális futós állapot. Úgy tűnik, ez másokra igaz, én azt veszem észre, hogy akkor futom a legjobbakat, amikor másnaposan kezdek neki. Kibattyogtam a szigetre, de csak túl akartam esni rajta, és az is lehetséges volt, hogy egy kör után megállok. Hét közepén kimentem egyet szaladgálni, akkor annyit sikerült ugyanis. Ráadásul féltem, hogy a cipőm kikezdi a lábam - szerdán négy vízhólyag keletkezett rajta. Úgy tűnik, a zokni volt a ludas, most semmi ilyesmi nem történt. 

Szóval elindultam, egész fegyelmezetten és egyenletesen haladtam egészen 3,5 - 4 km-ig, amikor is olyan elemi erővel csapott le rám két holtpont egymás után, hogy majdnem megálltam. Van az, amikor szinte fel se fogod, hogy eldöntötted: "most megállsz", olyan gyorsan reagál a tested, és már lassulnak a lépteid, és meg kell erőltetned magad, hogy mégis visszagyorsulj - na, ez történt pár méteren belül kétszer. Borzalmas volt. Viszont utána mintha elvágták volna, elkezdtem élvezni a futást, hamar befejeztem a kört, és bőven éreztem erőt a folytatásra. Innentől már titokban reménykedtem, hogy túlszárnyalom a 8-at. 

Teljes új körbe nem mertem kezdeni, úgyhogy belőttem célnak a második kör 2. km-jét, ahonnan visszafordulva meglátjuk, meddig jutok. Közben viszont újabb akadályozó tényező merült fel: alig maradt vizem, és azt is keserűnek éreztem. Pénzt nem vittem, hogy vegyek, az ivócsap pedig nem működik - minek van egyáltalán kirakva??? Sebaj, bőszen nyalogattam a számat, de már teljesen kiszáradt, viszont az utolsó kortyokat megállás utánra tartogattam. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele, pár km-t még kibírok így. Eljutottam 2 km-ig, visszafordultam, majd 7,5 km-nél elkezdtem érezni, hogy nagyon fáradok. 8-nál még inkább, de ekkor már elhatároztam, hogy nem állok meg, 1 km-t még igazán le tudok futni, nem sok az. Most először volt az, hogy tényleg nagy küzdés volt a vége: nem akartam megállni, de a szervezetem egyre inkább jelezte, hogy a kapacitása végénél jár. Amikor elértem a 9-et és megálltam, hát tényleg majdnem összeestem. De megvan! És biztos vagyok benne, hogy ha legközelebb nem dehidratált állapotban megyek, akkor nem merülök ki ennyire. 

Megint nagyon büszke vagyok magamra, és megint csak az van, hogy sose hittem volna, hogy valaha is képes leszek ennyit futni. Most már karnyújtásnyira van a cél. 

Viszont jövő héten komoly bevásárlást tartok futós cuccok terén. Sose higyjetek annak, aki azt mondja, a futás olcsó sport, mert csak egy cipő kell hozzá. Ma úgy kidörzsölte a nadrágom mindkét combomat, hogy fáj minden lépés. Múltkor ugye a vízhólyagok, egyébként meg állandó probléma, mibe pakoljam a cuccaimat és hogyan vigyek magammal vizet. Azt se ártana pontosan tudni, hogyan alakul a pulzusom futás közben, plusz pontosan mennyit is futok. Szóval tervezek beszerezni egy futónadrágot, futózoknikat, valami tartót a cuccoknak, valamint pulzusmérő és lépésszámláló se ártana, ha kombinálva van a kettő, az még jobb. Ja és kéne még egy cipő, a mostani volt, hogy dörzsölte a lábam. 

9! Látszik, hogy végem volt.

newjob

Köszönöm a drukkot, most így a harmadik munkanapom után ki merem jelenteni, hogy sikerült, el tudtam jönni előző helyről - nem volt egyszerű menet, és ha rájuk várok, esélyes, hogy még most is ott csücsülnék. (Óriási mázli, hogy elmentem ihb-ra és másnap tudtam ajánlani embert a helyemre.) Felvettek az új helyre, és el is kezdtem dolgozni. Illetve betanulni, tréningelődni. 

Hát huh, most már tudom, hogy van a kulturális sokknak munkahelyi változata. Az előző helyen lazán ment a kezdés, full új csapat tagja voltam, mind akkor ismerkedtünk a munkahellyel, a munkakörrel, egymással, végül jó kis csapat alakult ki, akikkel ma is szívesen tartom a kapcsolatot. Most bekerültem egy kész csapatba, összeszokott emberekkel, amin kissé megszeppentem, pedig számíthattam volna rá. És minden olyan más, tök mások a szabályok, a szokások, bele kell még rázódnom. A mai nap után már úgy érzem, hogy nagyon is jó lesz ez, menni fog, kezdek akklimatizálódni, a kollégák és a várható feladatok is szimpatikusak, fasza lesz ez. Szakmailag (és fizetésileg) is előrelépés, úgyhogy továbbra is elég izgatott vagyok és várom, hogy konkrét feladatokat kapjak. És nagyon remélem, hogy beválok és elégedettek lesznek, és hogy én is hasznos tagja leszek a csapatnak. Végre úgy érzem, hogy igazi munkám van. (A call centerről tudtam, hogy átmeneti, ahogy az adatrögzítésről is. A panaszkezelést csináltam volna szívesen, de nem hagyták.)

És tele van az infopark ismerősökkel. ^_^ És ma rollerral mentem haza, kerek fél óra volt az út. Bkv-val 45 perc. Már azt is tervezem, hogy mikor megyek bringával vagy kezdem a napot egy jó futással munkába menet. Csupa jóság. :)

London - day 05

Adós vagyok még a londoni út utolsó napjának beszámolójával.

Az utolsó teljes napunkat fox családjával töltöttük. Egy kiadós english breakfast után eltömegközlekedtünk a Royal Dockshoz, ahonnan a libegő indul. A londoni libegőt 2012-ben nyitották meg, az olimpiára készült. Átvisz a Temze felett, és az O2 aréna környékén van a másik vége. Maga a libegés elég jó élmény, de az az igazság, hogy a panoráma elég csúf. 

Ez azért olyan nagyon nem csodálatos.

Fotóztam, de nem mutatok több képet, tényleg nem szép. Szó se róla, tök jó, hogy kipróbáltuk, szeretem az ilyen attrakciókat, de a kilátás egyáltalán nem szép. Nem csodálom, hogy annyira nem népszerű látványosság. 

Beslisszoltunk az O2-be pisilni - mit slisszoltunk, táskamutogatós security check volt a bejáratnál. Londonban tényleg az van, hogy nem szaroznak, inkább ellenőriznek mindenhol, minthogy para legyen. 

A Királyi Obszervatórium. A piros gömb jelti a 0° hosszúsági kört.

Buszra szálltunk, de pár megállóval úticélunk előtt dugóba keveredtünk, úgyhogy gyalog közelítettük meg a greenwichi királyi parkot. A park tele van kövér mókusokkal, akik egyáltalán nem félnek az emberektől, simán odajönnek elvenni a kaját, ha adsz nekik.  

Ez a mókus se éhes már.

Felsétáltunk az obszervatóriumhoz. Belépőt szednek, ha rá akarsz állni a félkört jelölő lécre, úgyhogy ezt az élményt kihagytuk.   

Kilátás.Bal szélen a kerítés mögött a léc, amire pénzért rá lehet állni.

Mi inkább kint fotózkodtunk az óránál.

Jesszum, ezt a képet kiraktam facebookra szerkesztés nélkül. Most, ahogy kroppoltam, feltűnt, hogy ferde, mint a disznó. Itt már nagyjából beállítottam, de jajj. Megnézhettem volna jobban korábban. 

Visszatérve. Mikor meguntuk a nézelődést, lesétáltunk a tengerészeti múzeumhoz. Eredetileg itt is a mosdó volt a cél, de bent ragadtunk. Nem néztünk meg mindent, mert ahhoz nagy volt, az időnk pedig kevés. 

A múzeum bejáratánál.

A múzeum után elmentünk ebédelni. Életemben először ettem fish and chipset. Valahogy úgy képzeltem, hogy szétomlik a hal a számban és citromos lesz, de a valóságban halat ettem sültkrumplival, semmi extra. Kicsit szomorú vagyok, hogy már tudom, milyen, így már nem olyan misztikus. 

Ha már ott voltunk, meg akartuk nézni a Cutty Sarkot, de pont pár perccel maradtunk le az utolsó csoportos vezetésről, így nem mehettünk be. 

Cutty Sark

Közben besötétedett, foxszal megittuk életünk legdrágább forralt borát (5 font volt 2 dl, ha jól emlékszem), majd menetrend szerinti hajójárattal visszahajóztunk a belvárosba. Mozgó hajóról nem volt egyszerű fotózni, egy idő után fel is adtam, csak a tower bridgeről próbáltam pár képet lőni. 

Tower bridge hajóról.

Ezután foxszal ketten folytattuk tovább az estét. Elmentünk a Victoriára, majd az mtt éppen londonban tartozkodó különítményével beültünk egy hangulatos pubba. Az biztos, hogy több sört ittunk, mint amennyit a pénztárcánk tartalma alapján terveztünk, de ha egyszer végig kell kóstolni a legizgalmasabb nevű ale-eket, akkor nincs mese. 

A következő nap már tényleg csak a pakolásról meg az utazásról szólt. Terveztük, hogy ha belefér, beugrunk a british museumba megnézni a rosette-i követ, de nyilván nem fért bele. Emiatt kicsit szomorú vagyok, de legalább egy néznivaló maradt legközelebbre. 

A hazaúton nem történt semmi izgalmas. Nagy szél volt, amikor felszállt a gép, volt turbulencia rendesen, de előnyünkre vált. A kedvező szélirány miatt fél órával hamarabb értünk ferihegyre, mint a menetrend szerint kellett volna.

Mit is mondhatnék, nagyon cool volt London. Engem teljesen magával ragadott a multikultisága, a pezsgés, és hogy közben mégis áthatja a történelem. Egyszerűen borzasztó pozitív a város hangulata. Hjaj, mennék is vissza!

sasszem

5. nap

Mivel már eléggé untam a négy falat, elmentünk Szentendrére andalogni egyet. Továbbra is homály minden, főleg a távoli dolgok, de létezni azért lehet így, bár kicsit zavaró. Mondanám, hogy meg lehet szokni, de nem az a cél. A nap nem sütött, nem is vettem napszemüveget, nem zavart a fény. Talán ez volt az első olyan nap, amikor nem fáradt el a szemem, fájdalmat már az előző nap se éreztem. Azért elég csodálatos dolog ez: leégetik a szemed felszínét, és pár nappal utána már vígan nézelődsz. Elég varázslatos. 

Kezembe vettem a műtét óta árválkodó Asimov összes első kötetét. Folyamatos olvasásra még nem volt alkalmas a szemem, kicsit, nagyon kicsit összefolytak a betűk - nem is az összefolyás a jó szó, inkább a kontúrok voltak életlenek. Inkább nem erőltettem a könyvolvasást, viszont megnéztünk egy filmet. (!) Na jó, a végére azért néha félszemmel kellett néznem, de valószínűleg már álmos is voltam. 

Ja, és persze nem bírtam ki, megmostam a hajam. Ilyen körülményes hajmosásom még sose volt, valószínűleg nem is lesz. Nem egyszerű végig úgy egyensúlyozni a zuhany alatt, hogy ne érje víz a szemem, de a sampon is rendesen be legyen dörzsölve, aztán a balzsam se folyjon le. Megoldottam. Borzalom belegondolni, hogy ha betartom az előírásokat, még mindig zsíros hajjal üldögélnék. Brr.

Kissé körülményes volt a hajmosás.

6. nap

Reggelente rosszabbul látok, mint esténként. Ha felkelek, sokkal homályosabb minden, idő kell, mire megszokja a szemem, hogy fókuszálni kell. A betűk is könnyebben elfolynak a monitoron. Ami viszont érdekes, hogy sokszor élesebben látom a kijelzőkön, monitorokon lévő dolgokat, mint a valóságot. 

Ezen a napon már minden probléma nélkül néztem sorozatokat, még egy tohu-s cikket is be tudtam fejezni. Na meg blogolni. 

Este viszont megtörtént, ami nyilván senki mással nem történhet meg. Én vagyok a lány, aki képes olyan ügyesen sört inni, hogy az belefröccsenjen a (viszonylag) frissen műtött szemébe. Egy hétig nem érheti még víz se, nemhogy sör... Abban bízom, hogy mivel lassan az egy hét végén járunk és kimostam műkönnyel, nagy bajom nem lesz. Ez a vizes dolog se úgy működik, hogy amikor az orvos azt mondja, attól a pillanattól mehet víz a szembe, de előtte öt perccel még ártana. 

7. nap

Eljött az egyhetes kontroll ideje. Amikor kiballagtam a villamoshoz, megdöbbenve tapasztaltam, hogy full HD-ben látom a világot. Annyira csodálatos! Mást se csináltam a villamosút alatt, csak nézelődtem. Közelre még nem látok tökéletesen, de a vizsgálaton azt mondták, ez normális, először a távoli látás javul, utána a közeli.
Mértek szemnyomást - az egyik legviccesebb vizsgálat a világon. Konkrétan belefúj egy gép a szemedbe, és hiába számítasz rá, akkor is ugrasz egyet. :D Olvastattak, hát az egynapos kontrollon jobban ment, de így is 95 és 85%-ot állapítottak meg látásélességnek, és megnyugtattak, hogy ez jobb lesz még. Új szemcseppet írtak fel az eddig használt Tobradex helyett, innentől Flucont fogok csepegtetni napi ötször a következő kontrollig, ami március 23-án lesz.
Minden rendben van, szépen gyógyulok. Már sportolhatok, de uszodába vagy fürdőbe még nem mehetek három hétig. A szememet is megmoshatom már tiszta vízzel - ettől rendkívül boldog vagyok! Az van, hogy ha az ember napjában többször is mindenféle dolgokat csepegtet a szemébe, azok egy része lefolyik a szempillájára és rászárad. Eddig nem nagyon volt hatásos ellenszerem, mert ugye lemosni nem tudtam, mert víz, úgyhogy jobb híján kézzel próbáltam lekapargatni néha, de esélytelen volt a küzdelem, a szempilláim pedig úgy összeálltak, mintha hajlakkal fújtam volna be őket. Sminkelni nem javasolt még egy hétig, de toltam egy kis púdert az arcomra. Egy hétig nem kentem rá semmit, actonikot se, pedig azt hetente egyszer-kétszer szoktam. Ennek hatására csodás zsíros lett a bőröm, most már muszáj elkezdenem kezelni.

A továbbiakban nem fogok naponta beszámolni az állapotomról, majd csak az egyhónapos kontroll után. Így bő egy héttel a műtét után azt mondom, hogy nagyon keserves volt az eleje, de totál megérte. Aki úgy dönt, hogy belevág és PRK-zik, az készüljön fel rá, hogy az első két-három napban akkor jár a legjobban, ha nem csinál mást, csak alszik. Hiába a fájdalomcsillapító, az idegentest érzés megmarad, tényleg át kell aludni.
Nem bánom azt se, hogy a PRK-t választottam a FEMTO helyett, ez a lebennyel macerálás kicsit félelmetesen hangzik utólag.

Zárásként belinkelem a klinika PRK-t bemutató egyperces ismertetőjét.

737 nap

jaj hát közben történnek ám más dolgok is, nem csak a szemem világáról tudok nyígni. Szépen csendben átléptünk a harmadik közös évünkbe foxszal. ^_^ Ami wow. Nem tűnik úgy, hogy ilyen régóta együtt vagyunk, még mindig van egy csomó dolog, amit el kell mesélnem neki, amit együtt kell csinálnunk, amit közösen kell kipróbálnunk, ahova együtt kell elmennünk, amit át kell élnünk. Olyan jó érzés, hogy mellettem van, mellettem szuszog éjszaka, elviseli, ha szánkózok a hátán vagy megrágom a fülét, támogat, szeret és megpuszilgat, mosolyog, ha találkozunk, és nem tesz úgy, mintha tudná, hogyan kell vigasztalni, ha egyszer nem tudja, de azért igyekszik. Gyakran nem vagyok benne biztos, mivel is érdemeltem ki. Mert igen, megtaláltam a legőrültebbet az mtt-ben, de ostoba szar lettem volna, ha az ismeretlentől való félelem miatt elszalasztom - mert kiderült, hogy nekem ő a legeslegjobb. Határoztatlan ideig nem kell más, még mindig. 

Nem is tudom, van-e értelme ezt tovább ragozni. Ránézek és mosolyognom kell, mert annyira szép és annyira szeretem. 

Szeretnék még sok szép évet, mert még nagyon sok dolgunk van együtt.

gyógyulás vol. 2

Megnyugtató, ahogy egyre veszem lejjebb a nagyítást a képernyőn. Ha lassan is, de javul a látásom.

Tegnap a 3 napos kontrollon semmi különös nem történt, megállapították, hogy egyenetlen a hámréteg, de már ki lehet venni a lencséket. (halleluja!) Ehhez érzéstelenítő cseppet kaptam, majd egy csipesszel kiszedték. A látásom azonnal le is romlott, még homályosabb lett, mint lencsével volt. Nem baj, már nagyon zavart, örültem, hogy kiszedték. 

Este elmentem ihb-re, de vagy túlerőltettem magam napközben vagy a lencsétlenség bezavart, de borzasztó száraz volt mindkét szemem, az egyik folyamatosan szúrt, és hiába csepegtettem, nagyon rossz volt. Nem is maradtunk sokáig, egy sört megittam - azt is csak félve, mert szárítja a szemet. Rokkant vagyok, na. 

4. nap. 

Apróságokon veszem észre, hogy lassacskán jobban látok. Ahogy fent is írtam, egyre kisebb betűket tudok monitoron olvasni. A telefonom kijelzőjét már minden probléma nélkül látom. A cukrászdában már el tudtam olvasni a sütik neveit - két napja még nem. Tegnap megnéztem egy részt a The Leftoversből. Egy egész sorozatrészt! 

Már csak napi 3szor kell cseppentenem a mostani szemcseppel, kedden pedig újat kapok. Műkönnyet igény szerint használhatok, ami azt jelenti, hogy ma megvettük a második dobozt, mert kedd óta majdnem teljesen elfogyott. 

Elmentünk Tolkien Klubra a pulcsimért, amit rendeltem, az Oktogonig sétáltunk. Néha kicsit elkeseredek, mennyire homályos a parlament a margit hídról, alig tudom elolvasni a nagyobb feliratokat is, máskor meg örülök, mert tudom, hogy ez csak jobb lesz, és már most sokkal jobb, mint a műtét előtt volt vagy akár pár napja. 

Igazi idegölő türelemjáték ez.

gyógyulás

Két nap tömény szenvedés és rengeteg alvás után ma reggel úgy ébredtem, hogy hiába vártam, nem jött a szokásos fájdalom, képes vagyok nyitva tartani a szemem, és ha homályosan is, de látok. Most giganagyra állított betűkkel írok, kicsit homályos így is, meg nem tudom, meddig bírja a szemem, de megpróbálok nagyjából beszámolni a történtekről.

a nagy nap - 0. nap

A műtét napján elkövettem azt az ostobaságot, hogy elkezdtem prk műtét utáni tapasztalatokat olvasgatni a neten, és megbizonyosodtam róla igen hamar, hogy meg fogok vakulni, megkínoznak, még rosszabb lesz a szemem, mint volt, kettős látásom lesz egész életemre és sötétben nem fogok semmit se látni. Miután vinnyogtam egy sort foxnak, kénytelenek voltunk elindulni, mert közeledett az időpont. Útközben felszedtük Esztit, és hármasban érkeztünk a klinikára. Betessékeltek a műtétre várakozós recepcióra. Megkaptam a beleegyező nyilatkozatot, amit átolvastam, aztán vittek is vizsgálatra. Belefotóztak a szemembe, hogy okés-e a szaruhártyám, meg néztek azt hiszem egy gépes dioptriamérést, aztán olvasgathattam tovább a nyilatkozatot. Épp elkezdtük a részletfizetést megbeszélni, amikor egy doktornő magával vitt és táblát kellett olvasnom: a jobb szememre állítólag jobban láttam, mint az előző viszgálatkor. Elmondta, hogy maga a műtét 3 perc, minden oké lesz, csak majd ne mozogjak. Visszamentem a többiekhez, kaptam egy xanaxot, kitöltöttük a papírokat, fizettünk, aztán pár perc múlva hívtak, hogy menjek, cseppentenek a szemembe. Meg is indultam, azt hittem, még utána visszamehetek foxhoz, úgyhogy el se köszöntem, erre kiderült, hogy a-a, itt már műtétre előkészítés történtik. óshit. Kaptam cseppeket, hajhálót, köpenyt, a cipőmre is, aztán vártunk. A nővérke, aki beöltöztetett, kedves volt és csupa megnyugtató dolgokat mondott, plusz hatott a nyugtató, úgyhogy egész lazán vártam, hogy szólítsanak. 

Amikor ez tényleg megtörtént, elég fura érzés volt realizálni, hogy bármennyire elbagatelizáltam én ezt a dolgot, itt egy konkrét műtét fog történni. Lefektettek az asztalra, elrendezték felettem a műszert, szóltak, hogy ne mozogjak, aztán talán még cseppentettek a szemembe, ezt nem tudom pontosan, de utána elkezdték lekaparni a szaruhártya felületét. Nem igazán éreztem, de nem volt jó érzés. A látásom homályosult, és maga a tudat se kellemes. Kérték, hogy nézzek középre, azt se tudtam sokszor, hova nézek éppen. Tényleg nem tartott sokáig, de örültem, amikor vége lett. Ekkor jött a lézer, az kismiska ehhez képest.  Egy zöld pöttyöt kellett néznem, a lézer beindult, a pötty helyett már csak csíkokat láttam. A legrosszabb az volt, amikor megéreztem a saját szaruhártyám égett szagát. Teleöntötték a szemem fertőtlenítővel, rácsapták a védő kontaktlencsét, aztán viszontlátásra, következő szem. Tényleg nagyon gyorsan történt minden. 

Mikor mindkét szemmel megvoltunk, én alig mertem kinyitni. Homályosan, de tök jól láttam. Megnyugtattak, hogy ez ennél csak jobb lesz. Lőttek rólam egy fotót (miért???), aztán mehettem utamra. 

A hazaúton élveztem, hogy látok. Mivel még hatott az érzéstelenítő, sokat kellett pislognom, mert az ember képes elfelejteni. Kiváltottuk a szemcseppeimet, aztán mentünk is haza pihenni. Aznap szinte nem is volt semmi kellemetlen tünet - ha kicsit homályosan is, de jól láttam, még chatelni is tudtam a telefonomról. Az egyetlen mellékhatás, hogy két telefonbeszélgetésre estére már nem tudtam visszaemlékezni. Kiderült, hogy ez a xanax egyik mellékhatása. Az éjszaka nyugodtan telt, már kezdtem is szerencsésnek érezni magam, hogy ennyivel megúszom. Aha. 

1. nap

Ahogy kinyitottam a szemem, elkezdett ömleni a könnyem. De folyamatosan. Egész nap. Nyitva csak másodpercekre bírtam tartani, fájt és csípett, tortúra volt a napi 5 cseppentés is. A nap nagy részében aludtam, és igazi kínszenvedés volt elmenni az egynapos kontrollra. Egyedül nem tudtam volna, Eszti jött a megmentésemre. Mint egy drogos celeb, akit most visznek az elvonóról, úgy néztem ki szerinte. Hát úgy is éreztem magam. Nehezen bírtam elképzelni, hogy a vizsgálaton rá bírnak venni arra, hogy olvassak a tábláról, de sikerült. Nem volt könnyű a könnyáradat alatt fókuszálni. Belenéztek a szemembe, szépen hámosodik, holnap már jobb lesz, tv-zni is fog tudni, de a ma éjszaka még keserves lehet. Hát jó. Hazaszenvedtük magam, aztán aludtam is tovább. Éjjelre bekaptam egy altatót, mert annyira szúrt a szemem, hogy nem tudtam elaludni tőle. Amikor pár másodpercre ki bírtam nyitni, akkor tökéletesen élesen láttam. 

2. nap

Vártam én a tv-nézést, de csak nem voltam rá képes. Továbbra is alig bírtam nyitvatartani a szemem, úgyhogy aludtam vagy Csáth Gézát hallgattam hangoskönyvben. Este kimentem foxszal a ház mögötti cukrászdába, hát kellemetlenebb élmény volt, mint gondoltam. Mivel az első hámréteg összeért a szemem előtt, a látásom elhomályosult. Az utcán fedeztem csak fel, mennyire durván homályos minden. Sütiválasztásnál nem láttam a feliratokat, fel kellett mindent olvasni, és egyébként is zavart a fény, már otthon akartam lenni. 

Egész nap olyan érzésem volt, mint amikor rosszul van berakva a kontaktlencse a szembe, full idegentest érzés, ami borzasztó. Legszívesebben megdörzsöltem volna a szemem,de azt nem lehet. Hozzá se érthetek egy hétig. Alvásnál megint betoltam egy altatót, mert féltem, hogy annyira zavarni fog ez az érzés, hogy nem tudok aludni. Valamiért viszont sokáig forgolódtam, altatóval is nehezen aludtam el. És hol maradt a jól megérdemelt tv nézés? Hát sehol. 

3.nap

Azaz ma. Az, hogy egy ilyen hosszú posztot megírtam, elég nagy csoda. Reggel alig mertem kinyitni a szemem, nehogy fájjon, de hálistennek semmi. Nem fáj, és bár továbbra is homályosan, de látok. Sose hittem volna, hogy ilyen öröm lesz az, ha folyamatosan nyitva bírom tartani a szemem. Mivel eléggé unalmasan telt ez a pár nap, ma elkezdtem rendet rakni, mosogattam, és bekapcsoltam a laptopot. Gigabetűkkel, de tudok írni. Nagyjából olvasni is. 

Délután megyek a 3 napos kontrollta, ha minden jól megy, kiveszik a védőlencséket, és lassan elkezd élesedni a látásom. Keddre már értelmesen fogok látni, ha minden jól alakul. 

Amit biztosan tudok, hogy tök felesleges volt mások gyógyulástörténeteit véresen komoly műként olvasnom, mert tényleg tök máshogy gyógyul mindenki. Van, akinek alig vannak fájdalmai. Van, aki 5 nap után tud csak nyitott szemmel közlekedni.
Az elmúlt két nap borzasztó volt, nagyon vártam, hogy vége legyen. Ha innentől csak csendes gyúgyulásban lesz részem és semmi fájdalomban, akkor nagyon boldog leszek. 

úristen, ma műtenek

Eljött ez is, pár óra és megműtenek. Nem kifejezetten izgulok vagy félek, inkább izgatottan várom. Remélem nem fog semmi kellemetlen érni, nem fog fájni - bár le leszek zsibbasztva, szóval kétlem, de mivel még sosem lézerezték a szemem, fogalmam sincs, mire számítsak.

Mivel vállaltam, hogy részletesen beszámolok a műtét körülményeiről, elregélem, milyen korlátozások vonatkoznak a műtét előttre közvetlenül.

• Kontaktlencsét egy hete nem hordok már. Ez lencsefajtánként változó, a napi cseréjű lágy lencsére ez vonatkozik, de ha például olyan lencsém lett volna, ami folyamatosan a szememben van, akkor 3 hete abba kellett volna hagynom a használatát. 
• Tegnap beszereztem (na jó, foxot megkértem, hogy míg dolgozom+suliban vagyok, vegyen) illatmentes deót, ma ugyanis nem illatozhatok. 
• Bár ruhát még nem választottam, nem szabad kötött pulcsit vagy gyapjút viselnem ma, mivel ezek szöszölnek és nem móka, ha a műtőt szöszölöm össze. 
• Alkohol miniböjt. Műtét előtt egy nappal már nem szabad, és utána 3 napig szintén nem. Csudijó volt a tegnapi évfordulós vacsoránkon limonádéval koccintani. :D (sebaj, farsangon ittam előre is erre a 4 napra. Pénteken meg ihb, aznap már szerintem lehet.)
• Hajmosás. Muszáj ma hajat mosnom, mert műtét után egy hétig nem lehet, nehogy samponos víz érje a szemem. (Be akarok szerezni egy úszószemüveget, nem hiszem el, hogy azzal ne moshatnék hajat.) Amit kicsit nem értek, hogy illatos parfümöt nem használhatok, a samponra viszont nincs korlátozás e tekintetben. 

Műtét után egy hét, mire használhatóra beáll a látásom, azon jobban aggódok, hogy addig mennyire látok majd. 

8!

És igen, megvan a 8 km! A múlt heti szerencsétlenkedés után kellemes időben, kényelmesen futottam le a távot. Belegondolva nagyon durva, hogy ilyen sokat egyhuzamban most életemben először sikerült futnom, és nem haltam bele. Most azért érzem a lábaim, de nem volt olyan szenvedős edzés, mint a múlt heti. Úgy tűnik, nagyon sokat számít az időjárás is, a szembeszél nem kifejezetten előnyös. Ami kicsit zavar, hogy mostanában kimondottan forgalmas a margiszigeti futópálya. Olyan jó volt januárban futkározni, amikor alig volt kint valaki! Nyugodtan tudtam a saját tempómban haladni, most sokszor érzem magam csigalassúnak, miközben ezren megelőznek. 

8 km után

Elajándékoztam a kontaktlencse folyadékomat, és a mai nappal búcsút intettem a kontaktlencsének. Műtét előtt egy hétig nem lehet hordani - keddig még várhattam volna, de úgy vagyok vele, hogy holnap suliba meg munkába jó lesz a szemüveg is. Az egyetlen, ami fáj a lelkemnek, hogy MTT farsangon is szemüvegben leszek. Rendkívül autentikus jane austen korabeli lány leszek. 

Tegnap pedagógustüntetésen voltam. Másfél órát áztunk a szakadó esőben, mára meg is fájdult a torkom, de megérte. Rengetegen voltak, jók voltak a beszédek, és megintcsak azt éreztem, hogy egy jó ügy mellett állok ki. Egyébként meg elképesztően elkeserítő, ami ma a közoktatásban történik. Valamennyire az okj miatt érintett vagyok, még ha minimálisan is, de már az is elég durva, amit az én sulimmal művelnek. Őszintén hálás vagyok érte, hogy nem most vagyok általános vagy középiskolás, és el nem tudom képzelni, mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik most azok. Milyen felnőttek lehetnek így, hogy ellehetetlenítik a boldogulásukat már gyerekkorukban? Elkeserítő, de tényleg. 

Ami napok óta izgalomban tart, az nagy királyság lenne, ha összejönne. Pár nap, és kiderül. Ha pozitív választ kapok, akkor ihajcsuhaj de jó munkám lesz! Szurkoljatok plíz! :)

Ez történik a szemműtét előtt

Ha lézeres szemműtétben gondolkodik az ember, először talán azt érdemes átgondolni, anyagilag mennyi fér bele. Nagy különbségek vannak ugyanis a különböző eljárások árai között: ami kényelmes és gyors felépüléssel jár, annak az árát nyilván meg is kell fizetni. 

Több helyen is körbenéztem, mire megtaláltam az óbudai Optik-Med Sasszemklinikát. Úgy néztem, hogy árban máshol se kínálják olcsón a műtéteket, viszont náluk van lehetőség részletfizetésre, ami sok helyen nem opció. A műtétet teljes körű szemvizsgálat előzi meg, ez ingyenes, ha online jelentkezik rá az ember vagy kitölti az alkalmassági tesztet. Igazából nagyon bénának kell lenni ahhoz, hogy az embernek fizetnie kelljen ezért.

Feltételezem, hogy máshol is ezek a műtétfajták elérhetők.

1. PRK - ez a legolcsóbb, a gyógyulási folyamat ennél a leghosszabb: 6 hónap szemcseppezés, műtét után egy hét pihenő, és pár napig kellemetlen érzés lehet a szemnél. Műtét után kontrollra kell menni másnap, harmadnap, egy hét múlva, egy hónap múlva, majd fél évig havonta, végül egy évvel később. Ennél az eljárásnál a szaruhártya felszínén végzik a lézeres kezelést. Ára: 140.000 HUF/szem
2. FEMTO - duplaannyiba kerül, mint a PRK, de kényelmesebb: másnap lehet menni dolgozni, nincs kellemetlen érzés, 3 hétig kell csak csepegtetni. Ennél az eljárásnál két lézerrel dolgoznak, és a lézer egy védőlebenyt alakít ki, így teljesen érzéketlen területen kezeli a szaruhártyát. Ára: 245.000 HUF/szem

A klinika olyan, ahogyan az ember egy fizetős klinikát elképzel és amit elvár tőle: tiszta, kellemes, ügyfélbarát. A recepciósok kedvesek, az orvos bemutatkozik és mindenről tájékoztat, amit csinál, végig biztonságban érzi magát az ember. Az összes vizsgálat fájdalommentes, kivéve az utolsót, de az is inkább kellemetlen. Pupillatágítót csepegtettek a szemembe, amitől közelre nem láttam szemüveggel. Mikor elég tágnak ítéltetett a pupillám, következett a szemfenék-vizsgálat, ami nem lesz a kedvenc emlékem. Kitágított pupillánál az ember szeme nagyon érzékeny lesz a fényre. Ez a vizsgálat pedig konkrétan arról szól, hogy percekig erős fénnyel világítanak a szembe, és közben az utasításoknak megfelelő irányokba kell nézni. Nem egyszer éreztem azt, hogy ezt nem bírom, azt se tudtam, tényleg arra nézek-e, amerre kérik, mert elvakított a fény és nem éreztem, mozog-e egyáltalán a szemem. Nem volt túl kellemes, de túl lehet élni.

A pupillatágítás hatására aznap közelre nem nagyon láttam, és másnap is óriásiak voltak a pupilláim, bár akkorra már helyreállt a látásom. A legrosszabb az volt, hogy elmentünk vásárolni, és fel kellett olvastatnom foxszal a pici szövegeket, mert nem bírtam őket kisilabizálni, szétfolytak a szemem előtt.

Miután mindennel végeztünk, megkaptam a papírjaimat. Külön kiemelném, hogy nem csak az eredményeket, hanem az orvosi rövidítések jegyzékét is megkaptam, hogy értsem is, melyik eredmény mit jelent. Megbeszéltük a műtét időpontját és a műtétet követő kontrollok időpontjait, valamint a fizetési lehetőségeket, na meg a műtét utáni gyógyulási folyamat velejáróit. Innentől már csak ki kell várni a kitűzött napot. Elég nagy lehet a forgalom, mert leghamarabb 3 héttel későbbi időpontra tudtam volna menni, csak az nekem nem volt jó, így pár nappal későbbra írtak be.

Ahogy említettem, részletfizetésre is van lehetőség, egy kezesre szükség van mindenképpen. Két konstrukció közül lehet választani: vagy ugyanazt az összeget (PRK-nál 13.000 HUF/szem) fizeted 13 hónapig, vagy a kifizetsz egy nagyobb összeget (PRK-nál 49900 HUF/szem), és utána 10 hónapig fizetsz az előbbi megoldásnál kevesebb törlesztőt (PRK 10.000 HUF/szem). Én az utóbbit választottam, jobban megéri. Az én esetem annyiban speciális, hogy mivel határozott idejű munkaszerződésem van, nekem kell vinnem egy adóst magam helyett, plusz egy kezest. Egyikőjük se lehet egy háztartásba bejelentve velem.

Ami még fontos lehet, hogy a műtét után kapok majd igazolást, amivel a háziorvos ki tud írni táppénzre. Szükségem is lesz rá. 

Folyt. köv. a műtét után

London - day 04

Winter Wonderland! Újabb látványosság, amit még az utazás tervezgetése közben szúrtam ki. Először a metropolban akadt meg a tekintetem egy képen, amin jégszobrok voltak láthatók azzal a felirattal, hogy megnyitotta kapuit a Hyde parkban a Winter Wonderland. Utánaolvastam, és kiderült, hogy konkrétan a Magical Ice Kingdomról van szó, ami külön belépős attrakció, nem is kifejezetten olcsó, de én mindenképpen látni akartam. A honlapon azt javasolták, foglaljunk előre időpontot és vegyük meg a jegyeket, így kerüljük el a tömeget, úgyhogy péntek délután 3-ra szóló jegyekkel érkeztünk.

Nekem már maga a tény, hogy a Hyde parkba megyünk, az is elég bizsergős érzés volt. Az, hogy egy giga karácsonyi vásár is lesz ott, az egy hatalmas pirospont volt emellé. A(z egyik) bejáratot simán megtaláltuk, kértünk térképet a jegyeladós lánytól, és megindultunk. Maga a Wonderland ingyenes, csak bizonyos szolgáltatások kerültek pénzbe, mint a korcsolyázás, az óriáskerék, vagy az ice bar. Ez utóbbit kihagytuk, de pár héttel később Prágában volt hozzá szerencsénk.

Nem sokat nézelődtünk első körben, megkerestük az ice kingdomot. Kicsit korábban értünk oda, mint 3 óra, ami utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, ugyanis mi még kényelmesen végig tudtuk nézni a szobrokat, nem volt nagy sor a fotósnál, de pár perccel később elöntötte a tömeg a helyszínt.

A mókus igen népszerű motívum volt

Miután leadtuk a jegyeket és betessékeltek az előtérbe, mások példáját követve elkezdtünk rendesen felöltözni: sapka, sál, kesztyű. A -8 az -8 fok, ezen a hőmérsékleten tárolják a jégszobrokat. Ahogy beléptünk, meg is csapott a jeges levegő. Az első pillantásra látszott, hogy egy alapvetően hangulatos, de iszonyatosan felülárazott látványosságra érkeztünk. A jégszobrok szépen kidolgozottak voltak, de én arra számítottam, hogy sokkal több lesz belőlük. Fél óra alatt végig lehetett járni a kiállítást, bár az is igaz, hogy ennél több időt abban a hidegben egyébként se nagyon lehet eltölteni. A szobrok témáját se nagyon értettem, nem vágom, miért jó az, ha félelmetesnél félelmetesebb goblinokat mutogatnak a háromszázadik ugyanolyan mókussal. Mindezek ellenére én baromira tudtam élvezni, elvarázsolt minden egyes szobor, de valahol mélyen tudtam, hogy ez a látványosság alapvetően gyerekeknek szól, mi vagyunk csak ilyenek, hogy ezt a tényt leszarjuk. Én beálltam a sorba a gyerekek közé és lecsúsztam a nagycsúzdán, és ilyen jót még sose csúsztam. :D

Ha akartad és megvártad, amíg az előtted levők végigszerencsétlenkedik, rólad is készített a kihelyezett fotós képeket. Ez úgy ment, hogy a kijáratnál a pultos lányok a képedbe tolták a már kinyomtatott fotókat, hogy tessék, meg lehet venni. Ha már egyszer ki van nyomtatva, a francnak van kedve otthagyni. És ha már a kettő 10 font, az egy meg 8, akkor nyilván megveszed mindkettőt, mondván, hogy azon a két fonton már nem múlik. A fotós meg szerintem gyűlöli a munkáját és az a hobbija, hogy minél borzalmasabb pillanatukban kapja el az alanyait, mert esküszöm, nem nehéz rólam értelmes képet csinálni, na neki nem sikerült. Mindegy, van két iszonyat giccses előnytelen kép rólunk az ice kingdomból. :D

Csodás :D

Igazából a bent töltött fél óra után menekültünk is kifele, és bár addig azt hittem, hűvös van kint, szabályosan melegnek éreztem a kinti időt. Még szegény fotóapparatom lencséje is megsínylette, full bepárásodott, féltem is, hogy úgy marad.

ezek a manók nagyon félelmetesek voltak

most nem?

Gandalf, te vagy az?

még jéglánca is van a trollnak

A délután további részében végigjártuk a vásárt és meg kellett állapítanunk, hogy valójában az oktoberfest londoni kiadásában járunk. A legtöbb játék, amire fel lehetett ülni, német felirattal hirdette magát.

Igazi karácsonyi hangulatba hoz a sugárban vért fröcskölő fa.

Az meg a másik, hogy bár a wonderland egy része tényleg tüneményes karácsonyi vásár volt, a másik valami nagyon morbid: kísértetkastélyok, vért síró fák, a karácsonyi hangulat garantált.

A kakukk és a bajor férfi gigaszobra. Mozogtak és énekeltek. Igazi WTF élmény.

Volt azért magyar vonatkozása is a dolognak, a kürtős kalács népszerű helyszínnek tűnt. Egyébként nyilván minden borzasztó drága volt.

Nem ettünk itt, minek? Itthon bármikor vehetünk lángost meg kürtős kalácsot is.

Majdnem elcsábultunk egy sörre vagy forralt borra, de megláttuk, mennyibe került egy kis pohár, és úgy döntöttünk, inkább kihagyjuk.

karácsonyfa

Mikor meguntuk az egész forgatagot, kisétáltunk a parkból és a Buckingham palota felé vettük az irányt. Odafele a legnagyobb felfedezés számomra az volt, hogy feltűnt, hogy nem csak járda és autóút vezet arra, hanem konkrétan homokkal felszórt lovassáv is! Wow.

Fox és a palota

Nekem a palota volt csalódás, ha lehet ilyet mondani. Valamiért azt hittem, nagyobb, és több része nyitott a turistáknak. Belegondolva nem is értem, miért hittem ezt. Ja és őrségváltás is elég ritkán van, napjában talán egyszer, mi pedig este értünk oda, szóval tök esélytelen lett volna látni egyet.

Jobb ötletünk nem lévén elindultunk gyalog az Elisabeth Tower felé. Útközben egy padon elmajszoltuk a lidlis péksütijeinket, és azon elmélkedtünk, mit is csináljunk. Abban maradtunk, hogy vacsorázunk a Victorián felfedezett hamburgeres helyen, aztán buszozunk egyet. Egy sörrel és hamburgerrel később már fent csücsültünk egy double decker felső szintjén az első ülésben. Vááá, annyira zseniális volt! Nem is volt kedvem leszállni. Nem volt konkrét célunk, egy random buszra ültünk fel. Elmentünk x megállóig, ahol már látszott, hogy eléggé eltávolodtunk a belvárostól, aztán visszabuszoztunk. Lehet, nem nagy dolog, nekem mégis az volt, hiszen kis gimis korom óta akartam ilyen buszon utazni. ^_^

A buszos kalandot követően visszavonatoztunk a szállásunkra, hogy a másnapi családi kirándulásra időben fel tudjunk kelni.