Független objektív - Kortárs finn fotográfia

Rájöttem, hogy kicsit igazságtalan vagyok, mert kiállításokról csak akkor írok, ha külföldön látom őket. Most se magyar művészek munkáiról számolok be, de legalább Budapesten néztem őket. 

A Capa Központba évente egyszer szoktam eljutni, a magyar sajtófotó kiállítást mindig megnézem. Pár hete figyeltem fel a Független objektív - Kortárs finn fotográfia címet viselő kiállításra, amit mindenképpen látni akartam. Tegnap forrócsokizás előtt megnéztem, és nem bántam meg.

Tény, hogy nem érintett meg annyira, mint a legjobb sajtófotók válogatása, amiket elnézve néha szívem szerint kibújnék a bőrömből és elbújnék egy sötét sarokba, annyira nyomasztóak, valóságosak és súlyosak tudnak lenni. A finn képek ennél egy fokkal könnyedebbek, bár volt itt is néhány brutálisan őszinte fotó, amitől összeszorul a szív, mint a monokli nyomát viselő kislányé. A finnek egy olyan szemszöget mutattak be, amit eddig nem ismertem. Valahogy nagyon máshonnan próbálták megragadni a valóságot, mint ahogy eddig fotósoktól láttam. 

Két fotográfus munkája érintett meg leginkább. Az egyik Juha Suonpää és a Szent melankólia sorozat. A képeken a legtipikusabb finn jelkép, a Mikulás látható különböző élethelyzetekben. A beharangozó szöveg szerint "a Mikulás mint a finn öntudat allegóriája jelenik meg, ezen keresztül pedig általános nemzeti sztereotípiák kerülnek elő a romantikus nacionalizmustól átitatva." És tényleg így van. A fotókat nézve nem egyszer ütött be az aha-érzés, és valami olyan mély irónia szövi át a képeket, hogy némelyiknél muszáj volt nevetnem.

Juha Suonpää: Felemelkedés.

Ez az egyik kedvencem. Egyszerre mélységesen pátoszos és hihetetlenül nevetséges. Egyszerre érzem a mítoszok világának súlyát és titokzatoságát, és a modern, pazarló kor kifigurázását. 

A másik Riitta Päiväläinen, akinek a fotói egyszerűen elképesztően gyönyörűek. Ruhaanyagokat visz ki a természetbe, és olyan ízlésesen, olyan légiesen szépségesen helyezi el, majd örökíti meg őket, hogy elképesztő. Csak álltam a képei előtt és szívtam magamba a hangulatukat.

Alkony

Szalagok

Gyökerek

Álltam és néztem, és mindenki kis részletet észre akartam venni. Ahogy a fenti képen a szalag keresztül-kasul körbeszövi a gyökereket, ahogy a vékony kis ágak beleérnek a vízbe, ahogy a ruhaanyag elterül, mint a gyökerek, a földön a leveleket, a víztükör simaságát és dinamizmusát, mindent. Egyszerűen megnyugtatja a lelket. 

A kiállítás március 12-ig látogatható, a felnőtt belépő 1500 HUF, a diák 800 HUF. Bő fél óra alatt be lehet járni, de igen erős darabok. Én csak ajánlani tudom.

3 év

"Szerencsére a hormongőzös rózsaszín köd rég elmúlt, így még én is elhiszem, hogy ez egy valódi érzés, ami nem múlik el egyik napról a másikra." - ezt az első évfodulós bejegyzésemben írtam. Azóta eltelt két év, és csak megerősödni tudtam ebben az érzésben. 

Mostanra elég jól megismertük egymást, nagy meglepetéseket nem tudunk okozni. Összecsiszolódtunk, egymásra hangolódtunk, nyugodalmas kis életet élünk együtt. Néha van egy-egy részeg veszekedés teljesen indokolatlan dolgokról, amit aztán másnapra mélységesen megbánunk, és megfogadjuk, hogy soha többé ilyet. ("Mi az, hogy nem tudtátok megszerelni a biciklimet, hát így hogy megyek holnap dolgozni, a te hibád az egész, mert a te kollégádtól vettem!" true story. Másnap természetesen felfogtam, hogy sántított az érvelés.) Utazásokat tervezünk, mászkálunk, fetrengünk, fox elkísér a futóversenyekre, mozizunk, szocializálódunk, és ez mind olyan jó. Már az iszonyat jó, hogy tudom, hogy fox létezik. Az már igazi mák, hogy ráadásul velem van.

Tudom, hogy valószínűleg nem pusztulnék meg egyedül se, és azt is tudom, hogy statisztikailag minimális az esélye, hogy örökké együtt leszünk. Sőt, a legvalószínűbb, hogy tíz éven belül különválnak az útjaink, de most jó benne lenni. Szó sincs róla, hogy a kapcsolat végét akarnám, csak racionálisan nézve a párok bármennyire boldogok sokáig, az évek alatt megunhatják egymást, változhatnak ők és a kapcsolat is, és egy idő után általában búcsút intenek egymásnak. Persze az lenne a legjobb, ha velünk ez nem így lenne és mi lennénk a kivételek, de azt se tudom, jövő ilyenkor mit fogok csinálni, nem hogy életem végéig tervezzek bármit is. Inkább azt kívánom, hogy addig legyünk együtt, amíg boldogok vagyunk egymással. A minőség fontosabb, mint a mennyiség.

Na, lehet, hogy évfordulós poszthoz képest furán borúlátónak tűnik ez az írás, de a kapcsolatunk egyáltalán nem ilyen. Szeretet van, biztonság, nyugalom, bizalom. Vicces egybeesés, hogy pár napja kezdtünk el egészen komoly dolgokról beszélgetni. Izgi, izgi. 

Szóval fox, te vagy a legjobb. <3 Kezdjük el a negyedik közös évünket. ^_^

Kápolnák nyomában túra, 22.5 km

Meglehetősen kemény túrán vagyok túl. Nóra húgom felvette a teljesítménytúrázást tesiként az egyetemen, aminek a teljesítéséhez összesen 100 km-t kell túrázni, és a túrák egyenként nem lehetnek rövidebbek 20 km-nél. A mai Kápolnák nyomában túra 22,5 km-es távja megfelelő kezdésnek tűnt. Húggal és sógorral vágtunk neki, fox otthon maradt. 

Hogy is mondjam, erős kezdés volt. Szintidő 6 óra, szintemelkedés 770 m. A terep pedig, hááát, nem teljesen ideális. 9 előtt értünk a rajthoz, ami a Szépjuhászné állomás étterme volt. Befizettük a nevezési díjat (1200 HUF), átvettük az itinert és nekiindultunk az első körünknek. Nekem kicsit fura ez a rendszer, el is mondom, miért. Három távon lehetett túrázni: 8 km, 14,5 km, valamint 22,5 km. A 22,5km-es táv úgy jön ki, hogy egyszer lesátálja az ember a 8-as, egyszer pedig a 14,5-es távot. Nem nagyon díjazom az ilyen megoldást, mert ez azt jelentette, hogy a Szépjuhásznétól a Tücsök-rétig, és a Normafától a Szépjuhásznéig tartó szakaszokat kétszer is megjártuk. Akárhogy is nézzük, ez így unalmas. Ráadásul a 8km-es túrának kb. 2km volt az a szakasza, ami új terep. Szerintem látni a térképen is, mi a problémám. 

Kicsit sok volt a duplázás

A 14,5km-es távval kezdtünk, túl akartunk lenni a nehezén. Amikor megláttuk, merre vezet az út, azért kicsit elbizonytalanodtunk: tiszta jég volt minden.

Korcsolyapálya

Ahol tudtunk, az út melletti leveleken és sárban gyalogoltunk, de volt, ahol az is csúszott. Féltem, hogy a terepviszonyok miatt annyi időt veszítünk, amitől veszélybe kerül a szintidőn belüli teljesítés. Meg egyékbként se tudom, mennyire korrekt elvárni, hogy ennyire jeges utakon ugyanolyan gyorsan beérjen az ember, mint normális erdei terepen.

A János-hegy oldalában caplattunk a Tündér-szikla irányába. Miután túljutottunk a jeges részeken, jött a dagonyázós sár. A Tündér-sziklához ráadásul földes lépcsősoron kellett lemászni, folyamatosan féltem, hogy elcsúszok.

Köd

Akkora köd volt, hogy bár a szikla mellett mentünk el, alig láttunk belőle valamit. Amúgy sem álltunk meg nézelődni, próbáltunk minél gyorsabban haladni. Az első ellenőrzőpont nem volt messze, ott vált ketté a két táv. A többség a rövidebb kört választotta, mi mentünk a hosszabbon. Egyrészt fura volt, hogy visszajutottunk a civilizációba, másrészt hamarosan eltévedtünk. Van egy szakasz az itinerben, ami totál átbaszós. Azt írják, hogy a Király Béla utcán kanyarodj jobbra az Y elágazódásnál, csak azzal nem számolnak, hogy két ilyen elágazás is van, és ők a másodikra gondolnak. Azért is átbaszós, mert amúgy tök részletesen le van írva, mikor merre kell menni, de ott pont nem részletezik túl az útvonalat. Két másik sráccal együtt elindultunk a rossz irányba, aztán amikor teljes jégpáncél fedte az utat, elgondolkodtunk, hogy biztos erre kell-e menni. Nyilván nem. Köszi google maps és gps a segítséget!

Köd és jég és pocokfej - háttérben az út, ahova feleslegesen mentünk

Vigyázz, csúszik! - Útban visszafele a kitérő után. 

Hamar visszataláltunk, de legalább negyed órát veszítettünk, és újabb emelkedő várt ránk, még mindig városon belül. Kissé kiábrandító, amikor kirándulnál a városból, aztán a túra visz bele vissza. Az külön szemétség volt, hogy lesétáltunk a Mária-kápolnához, majd a szomszéd utcán sétálhattunk vissza ugyanarra az útra. A Széchenyi emlékműnél volt a második pecsételős pont, kaptunk szőlőcukrot és nápolyit is. Az emlékműre felmásztunk, de még mindig túl nagy volt a köd, nem volt kilátás.

A Széchenyi-hegyen keresztül értünk ki a Normafára, továbbra is házak között. Innen jutottunk vissza a természet lágy ölébe, de aki járt már a Normafától a János-hegyig tartó szakaszon, az tudja, hogy nem nevezhető igazi, háborítatlan erdőnek - tele van ugyanis emberekkel. Ráadásul a hivatalos útvonal a kék körön haladt, ami igencsak sáros. Megfogadtuk, hogy a második körben nem megyünk le a sárba, a murvás úton maradunk. Az Erzsébet-kilátóhoz szerencsére nem kellett felmenni, és egy felváltva sáros és jeges, kanyargós ösvényen jutottunk vissza a Szépjuhásznéhoz. Újabb pecsét, majd elkezdtük a második kört.

Annyiból jó volt, hogy már ismertük az utat. Kisütött a nap, melegedett az idő, és a jég teteje megolvadt, a latyakon pedig biztonságosabb volt a séta.

Romantika

Meglepően hamar elértük a Tündér-sziklát és utána a Tücsök-rétet. Pecsét. nápolyi, és rátértünk az új szakaszra. Hosszú nem volt, viszont annál meredekebb. Az, hogy meredek, nem lenne para, ha mellé nem lenne jeges, és nem lett volna már mögöttünk sok-sok km.

Erzsébet kilátó

Felvonszoltuk magunkat, elértük a Szent Anna-kápolnát, felfedeztük a full ingyenes és tök igényes WC-t a Normafán, majd megtettük ugyanazt a szakaszt el a János-hegyig és le a Szépjuhásznéig. Megkaptuk az okleveleket és kitűzőket, ettünk zsíros kenyeret, ittunk teát.

Oklevél és kitűző

5 és fél óra alatt teljesítettük a túrát, bőven szintidőn belül.  Elég büszke vagyok magunkra - azért ez szép eredmény, főleg a kis eltévedésünk és a terep figyelembevételével. Meg egyébként is jó móka volt, még ha az útvonallal nekem voltak is problémáim - hadd ne kelljen városban túrázni és duplán bejárni szakaszokat. Érdekes volt azt is látni, milyen sokan kelnek fel korán vasárnap reggel és vesznek részt ilyen túrán, és milyen sokféle ember: idősek, fiatalok, családok, párok, egyedül indulók, nagyon sokféle ember volt.

Én elfáradtam rendesen, sajog a lábam, de jóleső a fájdalom. Örülök, hogy nem a szobában döglődve töltöttem a napom. Jövő hétvégén folytatjuk. :) 

Marcica

Marcica a legcukibb macska a világon, erre meg mernék esküdni.

Az van, hogy nálam az anyai ösztönöket csakis macskákkal lehet előcsalogatni, embergyerekkel nem. Meglátom a kis szőrös cicapofikat és meghalok, úgy elönt a szeretet. Húgomék múlt héten szereztek be egy szőrös kis jószágot, én pedig jól beleszerelmesedtem. Meg úgy egyébként mindenki, aki eddig találkozott vele. Húgomék albija már tele van a macskának ajándékba hozott holmikkal.

Minimacska

Marcicáról azt kell tudni, hogy úgy néz ki, mint Erzsi, ő is brit rövidszőrű, és egy kicsit nyomi szegény. A tesóival együtt mozgáskoodinációs rendellenességgel született, dölöngélve jár, felborul, eldől, néha bukfencezik, de nem szenved, nem fáj neki, sőt! Ugyanolyan dorombolós, játékos kiscica, mint egy "egészséges" macska. Külön izgalom figyelni, hogyan lesz egyre ügyesebb - tegnap már egy csomót sétált egyenesen, négy lábon! Ügyesebb ez a macska annál, mint amit elsőre kinéztünk belőle: ugrál, játszik, lezúzza a tollas pálcát, és egy alkalommal felmászott az ágyra (!), amit sose hittünk volna. Az még nem derült ki, hogyan csinálta, mert pont nem figyelte senki, de valahogy sikerült neki. :O

Az állatdoki szerint minden adott, hogy hosszú, boldog életet élhessen, mert egyébként szervi baja nincs, betegsége nincs, vírusokra szűrték. Nagyon remélem, hogy így lesz. ^_^

a tollas pálcával

Nagyon jó arc ám. Ilyen puha és selymes bundájú cicával én még nem találkoztam. Meg olyannal se, aki ennyire hagyja magát simogatni.

Szóval mindenki be van zsongva a macskától, foxszal heti kétszer megyünk cicázni, és napi téma a Marcicáról szóló legfrisebb hírek kivesézése. Már az is felmerült, hogy nekünk is kéne macska, de akkor már ilyen kis nyomika. (Nem lesz macska, hörcsög van, és azért is lett Rambónk, mert ő egészen jól elvan magában, a macska meg unatkozna, amíg mi dolgozunk.)

Videó is készült róla, amit azt terveztem, hogy csak szűk családi körben mutogatok, de olyan eszméletlen cuki, hogy muszáj megmutatnom.

(A zene lényegtelen, csak azért raktam alá, hogy ne a beszélgetésünk hallatszódjon.)

Olyan vagyok most kicsit, mint a kisbabás anyukák, akik elárasztják a facebookot babás képekkel, csak én macskás képekkel csinálom ugyanezt. :D

Marcica <3<3<3 

British Museum

Három egész napot voltunk a két ünnep között Londonban, plusz érkezés napja és a távozásé. Egy napot töltöttem egyedül a Globe felfedezésével, a további kettőben múzeumokat látogattunk foxszal. És milyen jól tettük! 

A British Museum már egy évvel korábban is a terveink közt szerepelt, (mert ROSETTA STONE!!!) de sajnos akkor nem maradt rá idő. Most rászántunk egy egész napot, de kiderült, hogy egy nap marha kevés egy ekkora gyűjteménnyel rendelkező múzeum bejárására. Sőt, konkrétan alig láttunk valamit a teljes kiállított anyag méretéhez képest.

Bejárat

Dél körül értünk a Great Russel streetre. Odafele buszoztunk, nem bírom megunni a doubledeckereket - imádok felülni a felső szint első ülésére és bámulni ki az ablakon. A múzeum előtt nagy tömeg volt, egy sátorba kígyózott be a sor. Beálltunk mi is, és meglepően hamar behutottunk. A sátorban security check folyt, átnézték a táskáinkat, azán utunkra is engedtek.

A British Museum látogatása ingyenes, és így van ez a legtöbb múzeummal az országban. Abszolút követendő példa: a tudás és az emberiség régészeti örökségéhez való hozzáférés nem lenne szabad, hogy pénzhez legyen kötve. Az intézményt egyébként 1753-ban alapították Sir Hans Sloane magángyűjteményéből, a nyitásra viszont 1759-ig várni kellett. Nem mellesleg már akkor ingyen látogatható volt. 

rosetta stone testközelből

A múzeum tele van olyan tárgyakkal, leletekkel, amikről történelemórán is tanultunk. Személyes kedvencem a rosette-i kő, aminek segítségével sikerült dekódolni az egyiptomi hieroglifákat. Természetesen iszonyat csoportosulás állt a kő előtt folyamatosan, és mindenki csak fotózni akart, nem lehetett rendesen megvizslatni. Oké, én is fényképeztem, de utána egy ideig még áhitattal bámultam, mert úristen, úristen, rosetta kő! 

Próbáltunk valami rendszert vinni a múzeumi sétánkba. Végigmentünk Egyiptomon, Asszírián, az antik görög és római kiállításokon. Alig pár termet jártunk csak be, de már órák teltek el, és kezdtünk pánikolni, hogy nem marad idő semmire. Ha az ember úgy megy múzeumba, mint mi, és mindent el akar olvasni és rendesen megnézni, akkor alap, hogy lassan halad.

az asszír Nimrud városának oroszlánja

Futó lány szobra, Spárta

Periklész mellszobra, római másolat

a xanthoszi Nereida emlékmű

Megnéztük a Húsvét-szigetről 1868-ban ellopott moait. Ez egyike annak a pár szobornak, amit nem tufából, hanem kemény bazaltból faragtak ki. Utánaolvastam, és eredetileg szemei is voltak, valamint színesre festették, ám ezt lemosták, mikor hajóra rakták. 

Hoa Hakananai'a

A szobor neve azt jelenti: "a barát, akit elloptak". Mondhatni, tökéletes önbeteljesítő jóslat.

Tartottunk egy ebédszünetet, aztán belevetettük magunkat az egyiptomi múmiák világába. Ha lehetséges, itt még nagyobb volt a tömeg, a termekbe csak egy irányból lehetett bemenni, és mozdulni alig lehetett.

Csupasz múmia

Csinos szarkofágok

Falfestés Nebuman sírjából

A fenti kép nagyon ismerős volt, még rajz- és művészettörténet órákról emlékeztem, hogy az egyiptomi kétdimenziós térábrázolást szokták ezzel a festménnyel bemutatni. Itthon utánanéztem, és tényleg. Érdekesség még a fenti kép kapcsán, hogy Nebuman sírjából 11 falikép került a múzeum birtokába. A képeket egy görög sírrabló találta meg, aki aztán kevesellte az értük ajánlott jutalékot, és nem adta át a múzeumnak őket. Halála után kerültek a múzeumba, de a mai napig nem tudni, hol lehetett Nebuman sírja, mert ezt az információt a sírrabló magával vitte a sírba.

Mire az egyiptomi termeket bejártuk, igencsak igyekeznünk kellett, mert közeledett a záróra. Gyorsan megkerestük a Sutton Hoo sisakot.

Sutton Hoo helmet

Ez az a sisak, amit a 7. században élt angolszász király, Rædwald sírjában találtak. A sír nem akármilyen volt, konkrétan egy hajóban temették el Sutton Hoo területén, amit 1939-ben tártak fel.

És amin tényleg végig kellett rohannunk, azok az ékírásos emlékek voltak. :(

Agyagtáblák és hengerek Babilonból

Babilon építése

Még elrohantunk megnézni a Jerikó koponyát (? Jericho skull, nem tudom, van-e más hivatalos magyar fordítása). Ez egy 9500 éves lelet, egy férfi koponyája, amit gipsszel tovább formáztak, a szem helyét kagylóval fedték be, a belsejét pedig feltöltötték. Az őskorban így nézett ki a művészet.

Kissé creepy

Ekkor már nagyon zártak, úgyhogy muszáj volt lelépnünk. Nagyon kevés volt egy nap erre a helyre, kénytelenek leszünk még visszamenni.

Este még meglátogattunk egy rég nem látott barátot és söröztünk egyet. Kezdem megkedvelni az angol söröket, az a helyzet.

Az utolsó napunkat a Natural History Museumban töltöttük, arról majd legközelebb. Hát egy nap arra is nagyon kevés volt, azt elspoilerezem.

Shakespeare's Globe

Szóval a két ünnep között Londonba utaztunk foxszal. A karácsony egyébként kellemesen, de túl gyorsan eltelt, 26-án este már vissza kellett jönnünk Budapestre, hogy 27-én repülhessünk. A reptéren már rutinosnak éreztem magam, hiszen nem telt még el sok idő Stockholm óta. Kis késéssel szállt fel a gép, és délután 3-4 körül sikeresen leszálltunk. Szerencsések voltunk, mert bár nem ablak mellé szólt a jegyünk, pont nem ült ott senki, így beszállás után elfoglaltam. Érdemes volt, láttam a Csatornát, ami tele volt hajókkal, és a szigetország tengerparti szakaszát, nagyon izgalmas volt. 

Kilátás a repülőről.

Este fox családjával karácsonyoztunk, vacsoráztunk, társasoztunk. Fox kicsit betegeskedett, és másnap úgy döntött, jobban jár, ha az ágyban fekve pihen egy napot, nehogy később rosszabbul legyen. Én persze nem bírtam megmaradni, várost akartam nézni. Elterveztem, hova megyek és hogyan, és elindultam egyedül.

Az Elizabeth tower a Westminster-palota

Nem mondom, hogy tökéletesen magabiztos voltam, amikor felszálltam a vonatra, de úgy gondoltam, Stockholmban is boldogultam egyedül, Londonban is fogok. Bevonatoztam a Victoriára, onnan gyalog indultam a Temze felé. A cél a Globe volt. Nem akartam tömegközlekedni. Már maga az odaút felért egy városnéző túrával, amit kár lett volna kihagyni.

Átsétáltam a Westminster hídon, és a Temze partján gyalogoltam. Elhaladtam a tipikus turistalátványosságok mellett, mint a nagy akvárium, a London Dungeon vagy a London Eye. A tömeg hatalmas volt, rám is tört az emberiszony hamar. Emellett úton-útfélen karácsonyi vásárokba botlottam. Kedvet kaptam egy jó meleg forralt borhoz, de csak kártya volt nálam, azt meg nem láttam, hogy bárhol is elfogadták volna. Hideg volt, meglepő módon hidegebb, mint Stockholmban bármikor.

Legutóbbi londoni látogatásunkkor a másik oldalon sétáltunk, úgyhogy most újdonság volt minden. "Találtam" a parton egy olyan szakaszt, ahol le lehetett sétálni a vízhez, nagyon menő volt!

Le lehet menni a homokos partra.

Egy laza óra alatt elértem a Globe-ot.

A Globe

Befizettem a vezetett túrára, 6 font az ára. Az kicsit kemény volt, amikor a túravezetőnk, egy idősebb, jókedélyű pasas olyan mélységes britséggel kezdett angolul beszélni, hogy néha csak néztem. Elvileg tudok angolul, a séta alatt időnként elbizonytalanodtam. :D Hazudnék, ha azt mondanám, értettem minden szavát, sőt, megesett, hogy egyszerűen egész mondatokat maradtak ki. Mivel félóránként indulnak a vezetések, az előző és az utánunk következő csoportot is láttam, hát mindkét csapat idegenvezetője sokkal érthetőbben beszélt. Mindegy, a lényeget azért értettem.

Színpad

Kiderült, mennyire műveletlen vagyok. Én naivan azt hittem, hogy az eredeti Globe-ba megyek. Nagyon nem. Az eredeti, ami 1599-ben épült, 1613-ban leégett. Egy évvel később felépült a második Globe, amit 1644-ben lebontottak, miután két évvel korábban az összes londoni színházat bezárták - akkoriban ugye nem volt annyira elfogadott dolog a színjátszás. A Shakespeare's Globe, ahova én is ellátogattam, az eredeti színházhoz közel épült, 1997 óta látogatható és működik igazi színházként. :O

Színpad közelről

Azt érdekes volt hallgatni, hogyan nézett ki a korabeli színházi élet: a színpad előtti placcon tömörültek a csórók, fent a pénzesebbek. Színészek csak férfiak lehettek, a színészet nem volt egy túl előkelő foglalkozás. Maga a színházba járás se volt a magas kultúra csúcsa: előadás közben a közönség soraiban ettek, ittak, mulattak, és tök oké volt bekiabálni vagy megdobálni a színészeket. Nekem erről a vidéki focimeccsek hangulata jut eszembe.

Ülőhelyről

Megtudtam, hogy a Globe nem kör alakú - valójában egy 20oldalú sokszögről van szó. A jelenlegi épület nem csak a rekonstruált színházat foglalja magába: van egy fedett terme is, a Sam Wanamaker Playhouse. Ennek az a nagyon menő tulajdonsága, hogy rendszeresen tartanak benne előadásokat, ahol a gyertyák jelentik az egyetlen fényforrást. Hú, nagyon hangulatos lehet! Pont véget ért egy előadás, mikor arra jártam, és be tudtam kukucskálni. Egyszer szeretnék beülni egy előadásra, ahol gyertyával világítanak. 

Az épület túloldala. Shop, étterem és bár is üzemel benne.

A shopban csorgattam a nyálam Shakespeare-darabok fakszimile kiadásaira, és majdnem megvettem egy kis Globe makettet, amit kartonból kell kivágni és összeragasztgatni, már a kosárból raktam vissza a polcra. Elhoztam inkább a Shakespeare's Globe guide bookját (ahhoz képest, hogy a belépő 6 font, a könyv csak 5), és egy kis összefoglaló könyvecskét Shakespeare életéről.

Naplemente a Southwark Bridge-ről

Kezdett sötétedni, úgyhogy elindultam vissza Wallingtonba. Valamiért azt hittem, a Cannon Streetről én vonattal könnyen el tudok jutni arra a környékre, de túl macerás lett volna a két átszállás olyan helyen, ahol nem jártam még, és nem volt internetem se, ami nem árt, hogy le tudjam ellenőrizni az útvonalat. Visszametróztam a Victoriára, a vonaton pedig az új könyveimet olvastam.

Fox is jobban volt kicsit, mire visszaértem. Én hasznosan töltöttem a napot, ő gyógyult, igazi csapatmunka volt. (Jó, igazából nem vagyok túl jófej, hogy otthagytam, de nem bírtam volna egész nap semmit se csinálni, miközben fél óra London belvárosa. nope, nope.) 

csuklás

Több mint fél órája, növekvő intenzitással csuklottam, mikor fox úgy döntött, kézbe veszi az irányítást és beveti az ijesztegetős módszert.

- Egy szörny van az ágy alatt!

No para, tudom, mióta itt lakunk. Hukk. Hukk.

-Egy szörny van a plafonon!

Hukk. Hukk.

- Egy szörny van a fejedben!

Csend. A csuklás abbamaradt.

Kevès ennèl félelmetesebb dolgot tudok elképzelni. Fox meg elmehetne horrort írni. :D 

2. Zúzmara Futófesztivál, 10 km

Tavaly januárban kezdtem el rendszeresen futni, és már akkor nézegettem, milyen versenyek vannak. Láttam ezt a Zúzmara Futófesztivált, és bár én is hidegben futottam, azt csodáltam, hogy ilyen időben versenyt szerveznek, mert azt gondoltam, nem sokan akarnak hidegben futkározni. Idén megtapasztaltam, hogy ez nem így van. Nem volt akkora tömeg, mint a nyári eseményeken, de egyáltalán nem voltak kevesen.

A Hungexpónál rendezték meg a fesztivál. Ráparáztam, hogy sokáig tart odaérni, úgyhogy korán elindultam. 2 előtt volt a rajt, én már dél előtt a Pillangó utcához értem, onnan sétáltam a 3-as kapuig, ahol a bejárat volt. Az úton a félmaraton indulói küzdöttek az utolsó km-jeiken. 

A versenyközpontot a csarnokban állították fel. Átvettem a rajtcsomagot: több színből lehetett választani zúzmarás pólót. Először sárgát kértem, de rájöttem, hogy hülyén néz ki, és kicseréltettem egy sötétkékre. Teljesen meglepődtem, hogy a női S-est simán rá tudtam venni a trikó+hosszúujjú kombóra. Inkább M-es szokott lenni a méretem.

A sötétkék a legszebb

Időm még bőven volt a rajtig, viszont éhes voltam, úgyhogy a büfében betoltam egy melegszendvicset meg egy kis cappyt. Azt mondják, futás előtt egy órával már nem célszerű enni, még pont nem estem bele ebbe az időintervallumba. Éhesen futni még rosszabb lett volna, kell az energia. Pláne 10km-re.

Még mindig volt időm, úgyhogy körbenéztem a helyszínen. Akkor ért be egy 80 feletti bácsi 21 km-es távon. Basszus, én annyira elérzékenyültem ezen, hogy majdnem elsírtam magam. Annyira szeretnék én is ilyen öreg lenni, aki nem hagyja el magát, és csapatja a félmaratont!

Korábban kicsit aggódtam, hogyan is lesz a rajt. A rajtvonalhoz már negyed órával indulás előtt be szokás állni, várakozás közben még lehet kicsit bemelegíteni, megigazítani a ruhát, mentálisan felkészülni. Féltem, hogy mindez a szabadban fog történni. A futós ruha mozgás közben jó, de ha az ember kint ácsorog a hidegben, hamar átfagy benne. Szerencsére tök okosan lett megoldva: a rajt és a cél is a csarnokon belül volt. Az 5 és a 10 km-es táv versenyzői egyszerre indultak. Ahogy kiértünk a csarnokból, megcsapott a hideg. Brrr. A hideg a kisebb para, bemelegszik az ember és már nem is érzi, na de a pálya, uramatyám, borzasztó volt. Nem tettem meg 50 métert, és beázott mindkét cipőm. Fasza. Latyak, pocsolyák, sár, dagonya váltakozott hóval és jéggel. Köszi. Nem éppen ideális terep. Elfutottunk ott is, ahol nyáron a Color Run központja állt. Próbáltam előzgetni, tempósan haladni, de sokszor beragadtam kis családok mögé, akik gyerekkel nyilván lassan-óvatosan haladtak. Ez a dagonya tartott 5 km-en keresztül, amíg vissza nem kanyarodtunk a csarnokhoz. Itt az 5 km-es táv futói beszaladtak a célba, a 10 km-esek folytatták a futást, frissítés után immár betonúton.

Annyira nem szeretek betonon futni, de ezerszer jobb, mint jégen és sárban. Az első 5K kanyargós, kacskaringós útvonal volt, a második egy nagyrészt tökegyenes szakasz. Abban azt nem szeretem, hogy a hosszú egyenesek még hosszabbnak tudnak tűnni, ha nem látod a végét. Kikerültünk a szélvédett zónából, jeges szél fújt. Kezdtem fáradni. 7 és 8 km között nagyon rossz volt. Amikor tudod, hogy már nincs annyira sok hátra, de még túl messze vagy ahhoz, hogy ezzel nyugtatgasd magad. 8 km után elkezdett fájni a combomban egy izom, valamelyik combközelítő, de mindkét lábamban ám. Nem volt vészes, de azért éreztem. Kétszer is belesétáltam pár lépést, az segített. 9 km-nél már kezdtem örülni, de tudtam, hogy ilyenkor van az, hogy az ember azt hiszi, az az 1 km már lófaszestifényben, de meg kell azzal is küzdeni. Megküzdöttem. Beértem. Örültem.

1 óra 17 perc 13 másodperc. Jobban örültem volna egy 1 óra 10 perc felé közelítő eredménynek, de ez nem az a terep volt, ahol ez reális lett volna. Meg őszintén szólva nem is nagyon készültem fel, utoljára 10K-t október végén futottam, mondjuk akkor rekordjó eredménnyel, 1 óra 13 perc 7 másodperccel. Anno a Vivicitta 1 óra 20 perc 33 mp volt, a Coca Cola Futógála 1 óra 24 perc 15 mp. Háthát. Bízom benne, hogy az októberi eredmény vagyok inkább én, a mostani meg a terepviszonyok miatt lett ilyen.

Jó volt ez a verseny, örülök, hogy télen is lehet szervezetten futni. A táv azon szakaszait, amit lehetett, letakarították a szervezők, a többivel sokat nem tudtak volna kezdeni. Meg kell tapasztalni ezt is, most már tudom, hogy totál beázik a cipőm.

Cuki póló, cuki érem

 Otthon pihentem egy pár órát, és mentem korizni húgomékkal. Csodálkoztam is, mert ilyen futások után általában annyira kimerülök, hogy csak aludni van kedvem, most simán koriztam másfél órát. Az óbudai főtéren egész jó a pálya. Nem túl nagy, de jó a jég és ingyenes. És este 10-ig nyitva van. Fogunk még menni oda ebben a szezonban. Annak külön örülök, hogy kiderült, nem felejtettem el korizni. ^_^ Nagymenő sose voltam, de alapszinten el tudok közözni a jégen. Kori után beültünk egy kellemes legalja kocsmába egy-két sörre. Egy órát töltöttünk ott, és utána jött a feketeleves: annyira, de annyira fájt a combizmom, hogy alig bírtam menni. Elvonszoltam magam a buszig, itthon pedig belevetődtem az ágyba. Ma is érzem még, de már jobb. Egy kicsit lehet túlerőltettem. Holnapra múljon el, mert biciklizni akarok, este pedig rúdtánc edzés.

Úgy szeretek ilyen sportosan élni. :)

Winter is coming - or is it already here?

Egyrészt brrr. Másrészt imádok télen biciklizni!

Sokáig azt gondoltam, hogy jóvan, jóvan, vígan eltekergetek én nyáron, ősszel meg meglátjuk. Ősszel nem akartam letenni a bringát, hiába esett, gurultam rendületlenül. Úgy voltam vele, hogy na jó, akkor majd ősz végén elmegy a bicikli aludni, a téli álom után pedig tavasszal új lendülettel veszem elő. Haha, na persze. Hiába lett egyre hidegebb, csak nem akaródzott bkv-ra szállni. Már kezdtek röpködni a mínuszok, de még kitartottam. Az utakon már csak az igazán kitartók tekeregtek, köztük én, amikor lecsapott az igazán hideg. Az első mínusz 10 fokos biciklizésem kifejezetten nagy élmény volt, kisebb hősként ünnepeltem magam. Nem bírok nem biciklizni, mindig eszembe jut a nyomorgás a villamoson, és azonnal megyek ki inkább a fagyba, minthogy tömegközlekedjek. Nope, nope, nope. Bérletet se akarok venni, de ha lenne bérletem se szállnék fel semmire, ha nem muszáj. 

És sokkal kényelmesebb is így az utakon: a bicikliutak szinte üresek, de sokszor az egész út is, főleg estefelé: se autóval, se gyalog nem szívesen mennek ki az emberek. Én pedig élvezem, hogy úgy tekerhetek, ahogy akarok, alig van kit kerülgetni, enyém a világ! Igaz viszont, hogy aki kint van, az hajlamos elfelejteni, hogy vannak olyan őrültek, akik ilyenkor is bringáznak. Az a kevés gyalogos hajlamosabb rátévedni a bicikliútra. :/ De még így is ezerszer jobb, mint nyáron. Most tényleg csak a keménymag teker. 

Lassan véget ér ez a kemény, reggel-este mínusz 10eket produkáló idő. A végére egészen belejöttem. Egy kesztyűben fáztam, úgyhogy ma már kettőt húztam egymásra. A sálból olyan fasza kis maszkot tekertem az arcomra, hogy pár km után le kellett vennem, mert melegem lett tőle. A kabátom tökéletesen tartja a meleget. A nadrág az egyetlen gyenge pont, abból még nem sikerült télit vagy bringást beszereznem, sima farmerben járok. Néha a lábam is fázik, nem nagyon, csak épp annyira, hogy kicsit zavarjon, pedig direkt vastag csizmát vettem. Most, hogy kialakultak a trükkjeim, kibírok bármit, de amíg egy réteg kesztyűt hordtam, megesett, hogy küszködtem, hogy ne sírjam el magam, annyira égetett és fájt a hideg. 

Elképesztően brutál hideg van. (Jó, mindig van rosszabb. A komi Alex olyan fotókat posztol facebookra, ahol mínusz 50-nél abbahagyta a hőmérő a mérést, de csak azért, mert addig tart a skála. :O)

Elég hálás vagyok, hogy van egy mennyezet a fejem fölött, meg egy meleg ágy takarókkal, ahova be tudok bújni és meleg van. Meg van fűtés. Sokaknak ezek közül egyik sincs meg.

A Duna gyönyörű a jégtáblákkal. Reggelente mindig megállok fotózni munkába menet. Este meg van, hogy megállok a Margit hídon, és negyed óráig bámulom, ahogy a háznyi jégtáblák a pillérnek ütköznek, széttöredeznek, egymásba csúsznak. Egyik este havazott is, nagyon hangulatos volt hazabiciklizni. 

Szeretem én a telet, úgyhogy nem panaszkodom. 

Jeges Duna - egy reggelem munkába menet

Bebugyolálva

Tolkien Nap 2017

Ez jó volt. Egy LEP, ahol tökéletesen megvolt a munka-szórakozás egyensúlya. 

Tavaly vittem először én az infópultot, na az halál volt. Főleg nyitáskor. Merthogy olyan bonyolult előregisztrációval dolgoztunk, ami elméletben jól működött, a helyszínen viszont az volt, hogy az információs pult előtt tolongott ezer ember, az egyiknek ilyen foglalása volt, a másiknak olyan, a harmadik azt hitte, hogy ilyen, de valójában olyan, a negyedik meg nem is foglalt és most szeretne, szóval totál káosz és követhetetlenség volt. Később javult a helyzet, de se enni, se sehova nem tudtam elmenni egész nap, pedig voltak segítőim is. Na de idén, hajjaj, olyan csill és nyugalom volt, hogy csak na. Közöm nem volt a foglalásokhoz, az információs pult tényleg csak információkat adott. Volt időm beülni két előadásra, nem szakadtunk meg, közben ugyanúgy tudtunk válaszolni a látogatók kérdéseire. 

Úgy sikerült tehermentesíteni egy tavaly nagyot szívó területet, hogy közben az nem ment a minőség rovására. Zseniális. És ezek után lehet úgy hazamenni, hogy igen, ott voltam, segítettem, én is hozzájárultam ahhoz, hogy egy fasza rendezvényt hozzunk össze, mégse vagyok totál hulla,és tök jól éreztem magam. És amikor hazafelé menet még odaszól egy csapat résztvevő, hogy nagyon jól érezték magukat és köszönik, akkor szívből érzi az ember, hogy igen, megérte. És lehet rendezvényt úgy is szervezni, hogy nem kell belepusztulni.

Jó volt ott lenni, és látni, hogy akármennyit nyavalygunk is évközben, azért csak össze tudunk hozni minden évben egy olyan rendezvényt, amire alapvetően külsősök jönnek, és úgy tűnik, jól érzik magukat. 

Nem is nagyon tudom ezt tovább ragozni. Jól éreztem magam és pont. És még a sörcsapolási képességeim is javultak! :D 

2016 összegzés

Mindenki rettenetesen gyűlöli 2016-ot, most ez a trendi. Aláírom, a világ- és belpolitika is egy kalap szar volt, brexit, Trump, Népszabadság, és igen, meghalt egy rakás zenész meg színész, nekem mégis egy kájó év volt.

Korábban úgy fogalmaztam, hogy 2014 a párkapcsolat éve volt, 2015 pedig a fiatal felnőttség kezdete. 2016 ennek a fiatal felnőttségnek a folytatása: kezdek egyre otthonosabban mozogni ebben a szerepben, konkretizálódnak a céljaim, a hosszútávú terveim. Hobbijaim vannak, ami megint egy olyan dolog, amit általában akkor enged meg magának az ember, ha van rá pénze és szabadideje, és a kocsmázás meg partizás már nem kielégítő elfoglaltság. Már az se zavar, hány éves vagyok. Csendben betöltöttem a 27-et, de nem tudok emiatt pánikolni. Tudom, hogy most építem fel magam, hogy aztán a 30as éveimben még jobban kiteljesedhessen az életem. És bár vannak terveim, az sem vág földhöz, ha menet közben mégsem úgy alakul minden, ahogy elképzeltem. 

2016 sűrű év volt. 

• Elkezdtem rendszeresen futni: volt, hogy heti egyszer, volt, hogy háromszor, de csináltam, és végre az életem részévé vált. Egy rakás versenyen jártam, amiket nagyon élveztem. Ha nem kezdek el futni, akkor nem jutok el Grazba a Zombie Runra és a stockholmi Santa Run is kimarad. 2016-ban 294 km-t futottam, 12 versenyen voltam, ebből 8 helyen adtak érmet. 32:51 volt a leggyorsabb 5K-m. Azért nem rossz, ha azt nézem, hogy januárban még 45 percek kellettek egy 5 km-es távhoz. :) 
  Egyszerűen imádom ezt az egészet, hogy futok és fejlődök, és mindig van hova tovább fejlődni. A kedvenc versenyem a zebegényi Panorámafutás volt, azt élveztem a legjobban mind közül. 
• Ha már mozgás, nem csak futottam: az I bike Budapest után újra elkezdtem biciklivel közlekedni, rúdtáncon pedig már a középhaladó csoportban vagyok. Emellett életemben nem túráztam annyit, mint 2016-ban.
• Befejeztem a kiadványszerkesztő OKJ-t, lett egy szakmám. A programozást végül nem tudtam elvégezni - egyrészt elbalfaszkodta az iskola: idén ősztől lett volna egy nagyon intenzív felkészítés a  2017 január-februári vizsgára. Nem láttam reálisnak, hogy tartunk ott, hogy már vizsgázzunk, és azt se tudtam, mikor tudnék felkészülni rá, plusz a munkahelyen is jött egy sűrű szakasz. Decemberben nem tudtam volna bejárni az órákra, mert külföld, ennyi hiányzással vizsgázni se engedtek volna. Így ezt a részét elengedtem, szabadidőmben szoktam programozgatni.
• Lett egy fasza munkahelyem, ahol már sikerült szintet lépnem az új projekttel. Az új csapattal jól összerázódtunk Stockholmban, végre igazán a helyemen vagyok, és a végén még beindul a kis karrierem.
• Újra elkezdtem németezni.
• Megműttettem a szemem: február vége óta sasszem vagyok. :) És decemberben kifizettem a műtét utolsó részletét is. Mint egy igazi felnőtt!!!
• Idén is sokat voltam külföldön: Prága, Komarno, Zágráb, Drage és környéke, Graz, Bécs, Stockholm, London. Belföldön is kalandoztam: Veszprém Esztivel, Szentendre, Komárom, Győr, Mecsek, Bakonybél, Lillafüred, Zebegény, Parádfürdő.
• MTT: januárban LEP-et szerveztem, nyáron voltam táborban, ahol mesterré avattak, ősszel pedig összehoztunk egy elég fasza KÖMFT-öt. Volt tevékenyebb évem is, de a munka miatt ennyi fért bele idén. Ja meg az IHB-k, de arra egyre kisebb az érdeklődés. 
• Fesztiváloztam: Alfa Fesztiválon és Utcazenén is voltam. 
• Lett egy Rambónk, aki a világ legcukibb törpehörcsöge. <3 

És még mindig jó emberek vesznek körül. Ez még mindig megnyugtató.

A párkapcsolatom pedig változatlanul zseniális.

Szóval én eredményes évet zártam, és úgy érzem, egyre csak ível felfelé az életem. Azt kívánom, hogy ez folytatódjon 2017-ben. Legyen sok futás, szépen alakuló karrier, barátok, család, hörcsög, utazás és egyszerűen boldogság. És mindig legyen mellettem egy fox, aki a legjobb társ ebben a nagy kalandban.

fölszállt inkább a fejünk fölè

-Jövőre máshogy csinálom. -közöltem a húgommal. - Úgy intézem, hogy több napot legyek itthon karácsonykor.

- Úgyse tudsz megülni a seggeden. - hangzott a válasz.

Azt hiszem, van benne valami. Nemsokára indul a gépünk Londonba, ahol fox rokonaival karácsonyozunk. Azért egy kis városnézés is bele fog férni szerintem.

Nem hiszem, hogy utaztam volna valaha ennyit egy hónapon belül. Meglehetősen élvezem. :)

Érdekességek Svédországból

Fun fact: tegnap bementem az irodába, mármint a budapestibe, és két hét alatt sikerült úgy elszoknom tőle, hogy majdnem rossz emeletre mentem, nem értettem, miért nem indul a lift (gombnyomás előtt csippantani kell a kártyával), kerestem a kávéautomatát a konyhában, és felborult az időérzékelésem, mert délután 3-kor még világos volt.

A svédországi kalandjaim meséjét egy kis összefoglalóval zárom, amiben azt taglalom, milyen kulturális-történelmi eltéréseket tapasztaltam. Ezek egy része hamar megszokható, de van, amit soha életemben nem tudnék magaménak érezni. 

Sötétség.
Ez mondjuk pont nem kulturális eltérés, hanem földrajzi, de a hatása érzékelhető a mindennapi életben. Ottjártunkkor reggel 9-re lett világos, ez eltartott délután 3-ig. Nehezen szoktam meg, hogy reggel sötét van, nem egyszer aludtam el emiatt. Mivel mindig sötét volt, nem érzékeltem, hogy éjjel mennyire van késő, ezért simán ébren voltam hajnalig. A sötét miatt Svédországban nagy divat a gyertya. Éttermek, középületek, hotelek, irodaházak bejárataihoz nagy, kültéri gyertyákat raknak mintegy útjelzőként. Több helyen kis tűzrakásoknál lehet melegedni. A kocsmákban, éttermekben tuti minden asztalon van kisgyertya, karácsony előtt pedig szinte minden ablakban látni fénydekorációt. A lenti videót én csináltam, vettem magamnak forgó gyertyatartót, annyira szép! 

 

Gender equality. 

Svédországban nem kell félni attól, hogy utánad füttyögnek az utcán, alaposan végigmérnek férfiak, vagy előreengednek az ajtónál. Amerre én jártam (Kista és a belváros), ott egyszer sem tapasztaltam ilyet. Csodálatosan megnyugtató érzés! Sok a koedukált wc, de ezek általában egyfős fülkék külön ajtóval, amire a férfi és női piktogramm is fel van festve. És elmondhatatlanul rengeteg apukát látni babakocsival, magára kötözött babával vagy kisgyerekekkel. Mert ott apukának nem szokás kivonnia magát a gyereknevelésből, ami mindkét szülő feladata.

Krákogás, szipogás.
Ez viszont nagyon undi szokás. Északon barbár dolognak tartják a zsebkendő használatát, és ahelyett, hogy kifújnák az orrukat, inkább visszaszürcsögik. Fújjj, fújjj, fújjj. Nem bírom elképzelni, hogyan szocializálódhatnak úgy emberek, hogy ezt tartják normálisnak. Nem tartják undorítónak, amikor lecsorog a torkukon? Fújj, mindjárt hányok, ha csak eszembe jut. Nem egy svéd kollégával dolgoztunk együtt, aki meg volt fázva, hát nem mondom, hogy élmény volt egy légtérben lenni velük. Egyszer láttam egy lányt a metrón, aki elővett egy zsebkendőt (!!!), de csak megtörölte vele az orrát. Soha nem tudnám megszokni a szipákolást. 

Értelmes tömegközelekedés.
A stockholmi bkv az SL, és a miénknél ezerszer értelmesebben szervezett a városi közlekedés. A metróba csak csippantós kapun juthatsz át, így a bliccelés esélye minimális. A villamosra még a megállóban csippantani kell felszállás előtt, a buszon pedig a sofőrnél kell lehúzni a kártyát, gyakorlatilag nem lehet bliccelni. Az SL kártyára (aminek a kiváltása 20 SEK) lehet pénzt feltölteni, de akár többnapos bérletet is vásárolhatunk vele. Lehet zónajegyet venni, de egy darab jegy drágább (36 SEK), mint ha legalább négyet vesz az ember (25 SEK/darab). Három zóna van: A, B, és C, de az A zóna olyan nagy, hogy az egész városra kiterjed. Még Kista, ahol mi laktunk és erdők, mezők választották el a várostól, még az is A zóna volt. Egy jegy 75 percig érvényes. 

Kaja
Svéd húsgolyó! Vörösáfonya! A legfinomabb csipszek! És a csoki! A legjobb csokikat a svédek gyártják. Hiányozni fog. 

Systembolaget
Svédországban komoly téma az alkoholizmus elleni harc. Erősebb alkoholt csak kijelölt boltokban, a systembolagetekben lehet vásárolni, 3,5 % alatt kapni sört az élelmiszerboltokban is. A systembolagetek nyitvatartása is korlátozott: este 7-kor zárnak, és vasárnap nincsenek nyitva, én legalábbis nem láttam vasárnap nyitva egyet sem. A személyit rendszeresen elkérik, tőlem minden alkalommal. Éttermekben viszont minden további nélkül lehet magas alkoholszázalékú italt venni, de minden esetben kibontják, olyan nincs, hogy kocsmában vagy étteremben megveszed a piát és hazasétálsz vele. Az utcán alkoholt fogyasztani tilos, de vannak kijelölt parkok, ahol lehet.
A systembolagetekben azt szeretem, hogy minden italnál kis zászlócskával jelzik, honnan származik. Én alapvetően a svéd söröket kerestem, így nem kellett a dobozok apró betűit böngésznem. 

Bevándorlók
Rengeteg a bevándorló. Svédország mindig is kedvelt úticélja volt a jobb életkörülményekben reménykedőknek, és az elmúlt pár évben is rendesen kivették a részüket a szír menekültek befogadásában. A kistai plázában sétálgatva szinte csak bevándorlókat látni, de láthatóan nem svédek a bolti eladók, a metrónál a jegyárusok, a takarítók, a szobalányok, szóval a kuli munkát ők végzik. Úgy láttam, nincsenek nagy konfliktusok; a fejkendős nők lazán svédül cseverésztek szőke, kék szemű barátnőikkel. A cégnél is vannak bevándorlók, ázsiaiak, lengyelek, amerikaiak és magyarok is akadtak.

Gyerekek
Rengetegen vannak! Nekem ez egy horror volt. Mindenhol, de mindenhol gyerekek, akik rohangálnak, visítoznak, üvöltenek. És nem csak a bevándorlók gyerekei voltak sokan, rengeteg az "őshonos" svéd baba. El lehetne gondolkodni mondjuk úgy kormány szinten, hogy vajon nem lenne-e értelme a svédországihoz hasonló kedvező körülményeket teremteni a gyerekvállaláshoz, és akkor itthon se kéne sírni, hogy fogy a magyar. Svédországban a szülők 480 napig jogosultak gyes-re, ebből 390 napig a fizetésük 80%-ának megfelelő támogatást kapnak. A 480 napból 90 nap kötelezően az apát illeti. Emellett a gyerek 16 éves koráig havi támogatást is kap a család, 19 éves korig pedig ingyenes az oktatás, és ebben a napi egy ebéd is benne van. Vannak városok, ahol a közlekedés is ingyenes gyerekkel.
A múzeumok is tárt karokkal várják a gyerekeket, szinte mindenhol van gyereksarok, gyerekkiállítás. És a szülők viszik is őket. Az összes múzeumban, ahol jártam, találkoztam babakocsis családokkal. A gyerekek visítva rohangálnak a múzeumokban, na ez mondjuk szerintem rohadt idegesítő, meg az is, hogy senki nem szól rájuk. Én néztem csúnyán, de nem hiszem, hogy bárkit is érdekelt volna.
Láttam viszont példát nagyon rossz szülőségre: a skanzen éttermében anyuka az ölében fogta a láthatóan iszonyat beteg, négy év körüli kislányát. Szerencsétlen gyerek majd megfulladt, annyira tele volt takonnyal a torka, azt vártuk, mikor hány oda, piros volt a feje a láztól és csak feküdni tudott. Mi a jó életet keresett ott anyuka egy olyan gyerekkel, akinek ágyban lett volna a helye? Anyuka közben szemrebbenés nélkül csevegett egy másik anyukával. Nincs gyerekem, nem is okos dolog olyanba belekotyognom, amihez nem értek, de ha valaki beteg, akkor nem kéne csakazértis elvinni a skanzenbe, és nyugodtan megvacsorázni, míg a gyerek a halálán van. :/

Angol
Nem nagyon találkoztam olyannal, aki ne tudott volna angolul. Még Mári néni a sarki postában is angolra váltott, amikor angolul szólítottam meg. Svédországban nem szinkronizálnak, eredetiben, felirattal mennek a filmek. Nem csoda hát, ha megtanulnak angolul.

Jeges utak
Az utak tisztítása viszont egyáltalán nem divat. Amikor leesett a hó, se a járdát, se az utakat nem takarították. Pár nap múlva felszórták kicsi kavicsokkal, attól legalább kevésbé csúszott, de azt se mindenhol. Meg kellett hát tanulnom gyorsan totyogni a jégen.

WC-k
Ah, imádtam, hogy a legtöbb helyen a WC-fülkében van csap és kéztörlő is. Nem kell közösködni a kinti csapnál.

Függönytelenség
Az ablakokon nincsenek függönyök. Ahol vannak, ott biztos nem svédek laknak. Egyik kolléganő megkérdezte a svéd kollégákat, miért nem zavar senkit, hogy mások belátnak a lakásba. Frappáns volt a válasz: you know, you're not supposed to look, vagyis te vagy a paraszt, hogy leskelődsz. Teljesen korrekt.

Most ennyi jutott eszembe, ha valami még beugrik, beírom a listába.

Még egy adag városnézés

Vasárnap megint próbáltam időben elindulni, ezúttal még az idő is ideális volt: kisütött a nap. 

A városnézést egy hajós túrával kezdtem. A Kungstradgardennél szálltam le a metróról, onnan pár perc a part és a kikötő. A Strömma bódéjánál megérdeklődtem, milyen opcióim vannak. 5 perc múlva indult egy 50 perces hajóút, 35 perc múlva egy 3 órás. A hosszabb biztos nagyon szép és izgalmas volt, de a rövidebbet választottam, mert más terveim is voltak aznapra. A Royal canal tourért 190 SEK-et fizettem. 

Beálltam a sorba, és hamarosan elfoglalhattam a helyem. Kicsit vicces kinézetű, egészen lapos hajónk volt, rengeteg üléssel. Beültem az ablak mellé. Audio guide egy rakás nyelven volt, az angolt választottam. Érdemes volt hallgatni, mert érdekes infókat osztott meg az utasokkal. 

Tükröződés

Az általam leggyakrabban meglátogatott Djurgarden sziget körül tettünk egy kört. 

Idill

A város szélén

Nagyon gyorsan eltelt az 50 perc. 

Katarinahissen

Abból a szempontból mondjuk nem volt baj, hogy természetesen felhoztak egy üvöltő gyereket a hajóra. :/ 

Gamla Stan

A Gamla Stan karácsonyfája

Remélhetőleg járok még Stockholmban és akkor el tudok menni egy hosszabb hajóútra. Ez az 50 perc is elég látványos volt, bírtam volna még nézelődni.

Hajózás után elindultam gyalog a stadshuset, azaz a városháza felé. Kényelmes sétával 20 perc alatt értem a Kungsholmen szigetre.

Stadshuset

A városháza csak vezetéssel látogatható. Angol nyelven 10-től délután 3-ig óránként indulnak séták, én a 2 órásira fizettem be. A 45 perces túra 70 SEK-be került, egészen baráti ár. Cserébe egy rahedli pénzt otthagytam a shopban, de ez már az én hülyeségem. :D

Belső udvar

1907-ben döntött úgy a stockholmi városvezetés, hogy új városháza épületre van szükség. Pályázatot írtak ki, amit Ragnar Östberg nyert meg. 20 évig folyt az építkezés, a hivatalos megnyitó 1923 júniusában volt. Ma a kék teremben tartják a Nobel díjátadó utáni bankettet, maga a díjátadás máshol történik.

Itt ülésezik a városvezetés

Az a nagyon durva az épülettel kapcsolatban, hogy ránézésre több száz évesnek gondolná bárki, közben nincs 100 éves.

Itt szoktak aranyáron házasodni a svédek

A túravezetőnk elmesélte, hogy az ülések nyilvános. Külön lelátót kapnak az újságírók, hogy elsőkézből értesüljenek a hírekről, és bárki bemehet egy ilyen ülésre, még csak svéd állampolgárnak se kell lennie. Emellett online is közvetítik. És egyébként a városnak nincsen polgármestere.

A toronyba nem tudtunk felmenni, mert az télen zárva van.

Arany terem

Az arany terem tényleg arany díszítésű. Megtudtuk, hogy eredetileg ide tervezték a Nobel banketteket, de akkora a vendégsereg, hogy át kellett helyezni a kék terembe. Liftet viszont ide építettek, és az épület szerkezetét nem alakíthatják át, úgyhogy a pincérek egy lépcsősoron hurcolják az ételt a lehető legelegánsabb módon. Megtudtam, hogy a mulatságon 300 diák is részt vesz, ők "lottózhatnak", és sorsolással dől el, ki jöhet. Mennyire jó már!

A kék terembe értünk vissza. 

Kék terem

Nagyon örülök, hogy befizettem erre a sétára, nagyon érdekes volt.

Egy állomás volt még hátra a betervezettek közül, a Historiska Museet, a történeti múzeum. A városházától hosszabb séta volt odajutni. Útközben csodás naplementét láttam.

Naplemente

A múzeumba ingyenes a belépés. A legjobban a vikingeket bemutató kiállítás érdekelt.

Kövek

Nem gyakran látok igazi viking emlékeket.

Rúnák

Muszáj lesz elmennem Birka szigetére. A vikingek idején fontos kereskedelmi központ volt, 700 lakosa is lehetett fénykorában. Ma múzeum működik a szigeten, és egész napos túrákat szoktak szervezni Stockholmból Birkára - nyilván nem télen. Sajnos. A történeti múzeumban egy férfi, egy nő, és egy kislány sírja és a benne talált leletek adják a vikinges kiállítás nagy részét.

A többi kiállításon szinte csak végigrohantam, nagyon fáradt voltam már.

Ezt a képet a svéd történelmet bemutató részlegen lőttem, srsly wtf, rémálom.

Félelmetes :(

Ez a múzeum is egész napos program lenne, ha mindent el akar olvasni az ember.

A stockholmi két és fél hét alatt azért azt hiszem, elég sok mindent láttam. Próbáltam minél több időt a városban tölteni. Azért izgalmasabbak az ottani múzeumok, mert olyan dolgokat látni, amiket Magyarországon nem. Komolyan fantasztikus volt Stockholmban lenni, hálás vagyok, hogy bár céges úton voltam, turistának is érezhettem magam. De még így is vannak helyek, amik kimaradtak. Hagyni kell látnivalót legközelebbre is. ;)

(Az nem tudom, mennyire jött át, de az árakat nem hencegésből írtam mindenhova, hanem arra az esetre, ha valamelyik olvasóm Stockholmba menne valamikor és kíváncsi rá. Meg azért magamnak is, hogy ne felejtsem el. Jelenleg egyébként 1 SEK kb. 33 HUF.)