UkRAJna - day 07 - Vilkovo második nap

A második vilkovói nap reggelén újabb hajótúrán vettünk részt. Ezúttal a helyiek életmódjával ismerkedtünk meg közelebbről.

Ukrán cica

Másik kapitányt kaptuk, és a hajó is turistahajósabb volt. Az ellenkező irányba indultunk el az előző naphoz képest. A szűk csatornából hamarosan kiértünk a széles folyóágra, ami már a román határ közelében van. A "nyílt" víz után újabb csatornába hajóztunk, lakóházak, alma- és szőlőföldek között ringott a hajó. Irigylésreméltóan nyugodtnak tűnt az élet. A kedvenc jelenetem a parton álló almafákról a vízbe hullott almák lassú sodródása volt – ha elég ügyesek lettünk volna, ki is halászhattunk volna egyet.

Kis csónak a nagy vizen

Elhajóztunk egy fa kápolna mellett. Ez egy emléktemplom, ha jól emlékszem. Egykor szerzetesek éltek erre, akiknek a rendjét elűzték, az épületeiket lerombolták. Ma ez a kis templom őrzi az emléküket.

Kis kápolna

Az óhitűek, vagy másnéven lipovánok, a régi orosz ortodox vallást gyakorolják, mármint a reformok előtti verziót. Az ortodox egyház hívei közt már akkor elkezdődött a szakadás, amikor a 17. században görögből újrafordították a Bibliát. Az új fordítással együtt olyan értelmezések jelentek meg, amik korábban nem léteztek. A teljes szakadás akkor történt meg, amikor Nagy Péter trónra lépett, egységesíteni próbálta a vallást, és az óhitűeket üldözni kezdték. Ekkor, a 18. században menekültek a Duna-deltába és környékére a lipovánok. Vilkovóban ma is 10 lakosból 7 óhitű. 

Itt kötöttünk ki. Az ukrán zászló színei dominálnak.

Ezek az emberek az egyházreform előtti szokásokat folytatják. Olyan eltérések vannak a modern ortodox vallástól, mint hogy a lipovánok két ujjal vetnek keresztet, míg hivatalosan az ortodoxok hárommal teszik ezt. Nem vágatják le a szakállukat, és a mai napig a régi, 300 éve beszélt orosz nyelvet használják. Érdekes egyébként, mennyire látványosan ragaszkodnak az ukrán színekhez a vilkovói ukránok: amit csak lehet, nemzeti színűre festenek. Kék-sárga a hajó, a bicikli, a hordó, a kikötő, a határkövek, az útjelző tábla. Az egész országra jellemző ez a nagy festésmánia - nem tudom, ez vajon 2013 óta lett divat, vagy korábban is művelték. 

Úsznak az almák

Kicsit meglepődtünk, amikor kapitányunk a saját földjénél kötötte ki a hajót. Körbevitt minket a szőlősben, megmutatta az almafáit, a hagyományos módszerekkel épített házikót, egy régi hajót, és egy ősöreg fát, ami egykor Vilkovo határát jelölte. 

Az én városom Budapest

Útjelzők sűrűjében

A telek előtt egy nagy útjelző tábla is állt, amin az egyik táblácska üres – ide krétával írhatják fel a látogatók a saját városuk nevét.

Csónak

Ősöreg fa

Megtudtuk, hogy az olcsó lengyel alma miatt már nem éri meg gyümölcsöt termeszteni, és ma már csak az idősek folytatják a földművelés hagyományát, a fiatalok elköltöznek városba. Sokan a földjükön meg tudják termelni az egész évre való élelmiszert, emellett naponta horgásznak, ergo halat esznek hallal. A turizmus és modernizáció erre az eldugott kis településre is betette a lábát: van már hotel, étterem, vízi eszközöket is több helyen lehet bérelni. Egy kis szigeten már konkrét üdülőkomplexum épült modern nyaralóházakkal.

Szürke hattyúk

A túrát a városka egy kisebb, természetközelibb csatornáján zártuk, onnan hajóztunk vissza a kikötőbe. 

Csatorna

Délután 2 körül indult vissza a busz Odesszába, előtte ebédelni akartunk. Jó fél órát sétáltunk a Pelikanig. Ez egy nagyobb szállóhely, lehet szaunázni, hajót bérelni, van játszótér. A folyóparton ültünk le egy kis fabódéba, leadtuk a rendelést, és vártunk. Közben foxszal megmártóztunk a Dunában. A víz tiszta volt, de elég hideg. Az se lett volna baj, ha belekortyolunk, mindkét hajóskapitányunk rendszeresen merített egy-egy flakonnal a Dunából, amit jóízzel elkortyoltak. Már nagyon rég vártunk, mikor megkérdeztük a pincérlányt, mikor lesz kész a kajánk, mert nekünk lassan vissza kéne mennünk a buszhoz. Kiderült, hogy még neki sem álltak. Ezt mondjuk mondhatták volna korábban is, egy órát vártunk a semmire. Kértünk helyi bort, de még azt se voltak képesek kihozni. :/ Visszamondtuk a rendelést inkább.

Békegalamb. Pár éve Lenin-szobor állt itt, amit a kijevi forradalom idején ledöntöttek.

A buszra már sietni kellett, ami a tűző napon annyira nem esett jól. Elértük persze, és felkészítettük magunkat a többórás útra. Nagyon nem volt jó, meleg volt, a buszban pedig nem volt ablak. Plusz egy idő után megtelt a jármű, dugóba kerültünk, de olyankor legalább kinyitotta az ajtót a sofőr. Érdekes volt megfigyelni, hogyan kezelik az ülőhelyek hiányát ezeken a kis buszokon. Mikor már csak állni lehetett, a leghátsó ülések mellől kis sámlikat adogattak az álló embereknek, akik erre tudtak leülni. Zseniális.

Elgémberedett tagokkal landoltunk Odesszában. Megkerestük a szállást – másik helyre foglaltam, mert a Hogwarts Hostelben már nem volt hely arra az időpontra. Ezúttal a Greek Hotelben szálltunk meg, de vicc hotelnek nevezni. A legfancybb szobát vettem ki saját fürdőszobával, de így is az egyik legótvarabb hely volt, amiért valaha pénzt adtam ki. A ho(s)tel egy olyan épületben van, amit belülről éppen renoválnak vagy építenek, nem tudtam eldönteni, melyik. Csengetni kell, hogy bejuss, sötét a lépcsőház és látszik, hogy minden épülőfélben van. A recepciós srác beszélt angolul, de így is volt egy kör, mire sikerült kisilabizálnia, hogy igen, mi már fizettünk előleget, amit ők kértek, különben nem érvényes a foglalás. A szoba bár nagy volt, de ablaktalan, ami elképesztően nyomasztó. Nem gondoltam, hogy ennyire. Nem is időztünk sokat, elmentünk inkább a Pasta&Pizzába vacsorázni. Utána Zizi indult vissza Kijevbe, mi meg a fantasztikus szállásra, ahol a fürdőszobában egy megtermett fekete bogár várt, hajnalban hangoskodó oroszok, és papírvékony falak.