UkRAJna - day 11 - Kijev

Az utolsó kijevi napunkon nem nagyon akaródzott kidugni az orrunkat a szobából. Akartunk még várost nézni, de az előző napi utazástól még fáradtak voltunk, délig aludtunk. A hotel „éttermében” terveztünk ebédelni, de nagyon rossz ötlet volt. Kétféle menü volt összesen, és a pincérnek sikerült juszt is a másikat kihoznia. Kicserélték ugyan, de nem lettünk boldogabbak: az ehetetlen kategóriába volt sorolható, a legrosszabb menzás ebédek színvonalán. Mivel nem sok gusztusunk volt megenni, elindultunk inkább az Aranykapuhoz, a szökőkutas étterembe. Ott jól teletömtük magunkat borsccsal és lavassal.

Borscs

Időközben ránksötétedett, de be akartuk pótolni a városnézést, gyalog indultunk vissza a hotel felé.

Evőeszköz cica

Akármerre mentünk, nagy élet volt. A parkok megteltek emberekkel, több helyről élő muzsika szólt, kellemes időnk volt, minden ideális egy nyáresti sétához.

Szökőkút

A szállástól nem messze még beültünk egy helyre sütit enni és sörözni, utána mentünk csak aludni.

Éjszaka

Másnap korán keltünk, reggel 7.10-kor indult a budapesti járat. Az időzónák miatt 7.50-re értünk Ferihegyre, ami jól jött, mert leszállás után én bementem dolgozni – nem akartam még egy szabadnapot kivenni. Azt hagyjuk, mennyire voltam produktív.

Viszlát, Kijev!

Így ért véget a nagy kaland Ukrajnában. Örülök, hogy bátrak voltunk és bevállaltuk, igazi felfedezőnek éreztem magam néha. Sokat láttunk, szépet és bizarrt egyaránt, és átalakult a Kelet-Európáról kialakított képem. Szeretjük pocskondiázni magunkat, hogy mi már Kelet-Európa vagyunk, de az az igazság, hogy nagyon nem. Ukrajna, na Ukrajna igen. Sokkal kaotikusabb, sokkal balkánibb ország, és ahogy én láttam, legalább 20-30 év kellene, hogy európai színvonalon élhessenek az emberek. Itthon is bosszant a szemetelés és a sok szemét az utak mellett, ott ez sokkal durvábban van jelen. Látszik, hogy nagyon az unióhoz akarnak tartozni, és az EU-s zászló, amit rengeteg helyen látni, a reményt fejezi ki, de nagyon nagy fejlesztésekre lesz még szükség az országban.

Nagyon látszik az is, hogy aki ukránnak érzi magát, az ezt ki is nyilvánítja, nehogy valaki számára ne legyen egyértelmű. Ebben az országban még a macskakő is az ukrán zászló színeiben fog lassan pompázni.

Az emberek alapvetően segítőkészek voltak, néhány kivételtől eltekintve, és még ha nem is beszéltünk egy nyelvet, nagyjából megértettük egymást. A turistásabb helyeken sokan tudnak legalább alapszinten angolul, főleg a fiatalabbak, de bőven akadnak olyanok, mint az odesszai katakombás túravezetőnk, aki a turizmus miatt angolul tanul.

Elképesztően sok a kóbor állat, ami itthon ilyen mértékben elképzelhetetlen lenne. Magyarországon találsz egy macskát vagy kutyát az utcán, és már tolod fel a Pesten találtamba, hogy visszakerüljön a gazdájához, Ukrajnában az utcakép részei az éhes kutyák és macskák.  

Ami még jellegzetes és számunkra fura volt, az a marshrutka rendszere. Hogy milyen busszal utaztunk, az változó volt, de az látszott, hogy igyekeztek minél jobb állapotban tartani a járműveket, hogy az utasok őket válasszák. Azok után, hogy se nyugtát, se jegyet nem kaptunk, arra tippelnék, hogy nem feltétlenül annyit adóznak a tulajdonosok, mint kéne. Az is teljesen szokatlan volt, hogy ha valaki később szállt fel, és hátrébb ült le, minthogy elérje a sofőrt, akkor egyszerűen előreküldte a többi utassal a pénzt, akik ugyanígy adogatták egymásnak a visszajárót, míg el nem jutott a tulajdonosáig. Nehezen hiszem el, hogy Magyarországon a teljes összes megérkezne.

Lényeg a lényeg, aki érez magában egy kis kalandvágyat, menjen és fedezze fel Ukrajnát, megéri. Én is vissza fogok térni.