Március 24-én ketten indultunk el húggal az Óbuda Sport által szervezett Ódubai Tavaszköszöntő Teljesítménytúra 22 km-es távján. Előre regisztráltunk, és bár 8.30-10.30 között bármikor elindulhattunk volna, már 9-re odamentünk a Laborc utcai rajthelyszínre. És milyen jól tettük!
Kőtaraj |
Ugyanezen szervezők őszi teljesítménytúráján elég kevesen indultak, a rajtnál pár perc alatt megkaptunk mindent. A tavaszi túrán egy borzalom volt az indulás. Hiába regisztráltak több ezren, a szervezők egyszerűen nem voltak felkészülve a feladatra, és hosszú sor kígyózott a bejárat előtt. Sorbanállás közben semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, pedig mint kiderült, a kerületi lakosok külön sorba kellett álljanak, mert nekik ingyenes volt az indulás.
Budapest a Kőtarajról |
Másfél órát vártunk, mire nagy sokára el tudtunk rajtolni. Az ember azért megy teljesítménytúrázni, hogy a természetben mozogjon, nem azért, hogy egyre idegesebb emberek között álldogáljon egy helyben. A legdühítőbb, hogy a szervezők láthatóan nem láttak ebben semmi problémát, a rendezvény utána vidáman posztolták a képeket a hatalmas sorról, lelkendezve, hogy milyen sokan akartak részt venni a programjukon. Arról már nem írtak, hogy szervezési hiba miatt álltak órákat sorban az emberek. Fel lehetett volna készülni több önkéntessel, szét lehetett volna szedni a távokat és a fizetős-ingyen indulós résztvevőket, meg lehetett volna oldani. Nagyon remélem, hogy azért tanulnak ebből.
A túra részben általunk már ismert, részben még felfedezetlen helyeken vezetett. Az első nagyobb emelkedő a Kőtarajra vezetett, sose jártam még ott, pedig szép a kilátás. A Fenyőgyöngyétől az Újlaki-hegyen át a Virágos-nyeregig tartó szakaszon már jártam, innen viszont ismeretlen folt következett a térképen.
Újlaki-hegy |
A Gercsi templomnál nem jártam még. Éppen húsvét előtti imádkozást tartottak fiatal papnövendékek, úgyhogy a templomba csak imádkozni lehetett bemenni. Nem volt kedvem eljátszani, hogy imádkozom, inkább nem mentem be, pedig szépnek tűnt.
Dagonya |
Úgy éreztük, belassultunk, úgyhogy próbáltunk gyorsítani. Ez olyan jól sikerült, hogy 50 perc alatt megtettünk 5 km-t a következő ellenőrzőpontig. A Csúcs-hegy támadása nem esett túl jól, a sáros úton amúgy is nehéz volt haladni, de egy lovascsapat azt gondolta, nincs is jobb időpont az erdőben randalírozni, mint akkor, amikor teljesítménytúra van. Az egy dolog, hogy a vágtázó lovasok majdnem elütöttek, de a keskeny, csúszós, meredek úton is muszáj volt egy lovasnak felkaptatnia.
Úton a templomhoz |
A Csúcs-hegytől már csak el kellett jutni a Virágos-nyereghez, ahonnan a végtelenül hosszúnak tűnő Jablonka úton keresztül sétáltunk vissza a célba. Addigra fájt már minden, de leginkább a lábunk. A célba éppen jókor értünk be, nem volt nagy sor, utánunk esett be egy nagyobb tömeg.
Szintidőn belül beértünk, 5 óra 25 perc lett a vége, 6 óra volt a szintidő. Megint gumis kitűzőt kaptunk. Járt volna egy leves is, de egyikünk se eszik húst, és a frankfurti leves nem éppen vegabarát megoldás. Hazamentünk inkább és rendeltünk egy jól megérdemelt pizzát.
Szintidőn belül beértünk, 5 óra 25 perc lett a vége, 6 óra volt a szintidő. Megint gumis kitűzőt kaptunk. Járt volna egy leves is, de egyikünk se eszik húst, és a frankfurti leves nem éppen vegabarát megoldás. Hazamentünk inkább és rendeltünk egy jól megérdemelt pizzát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése