Kőszegi hétvége

Kőszeg mindig is a szívem csücske volt, az egyik kedvenc helyem Magyarországon. Gyerekkoromban sokszor jártunk erre, tekintve, hogy jóanyám Kőszeg-imádata még az én rajongásomnál is erősebb. Meg is sértődtem, amikor kiderült, hogy jóanyám és kishúgom beterveztek egy kőszegi hétvégét úgy, hogy nekem nem is szóltak, mert „úgyse érsz rá”. Hát csak ráértem, igaz, egy nappal korábban jöttem vissza Pestre, mint ameddig ők nyaraltak, de két éjszakát így is ott töltöttem.

Az ő szállásukra nem mehettem, mert oda a kiemelten forgalmas augusztus 20-i hétvége miatt minimum 3 éjszakát kellett volna fizetnem. A vár melletti Pont Vendégházban volt még szabad szoba, ott foglaltam magamnak egy kis egyágyas szobácskát.

2019. augusztus 16. péntek
Pénteken korábban eljöttem munkából, és 4 után nem sokkal már robogtam is Szombathely felé. Az út végtelenül hosszú és unalmas volt, az egyetlen izgalom egy hatalmas szivárvány volt nem sokkal Szombathely előtt. Megérkezve szinte azonnal át tudtam szállni a kőszegi vonatra. 

A szállásom és a vár bejárata

Közben szállásadóm megírta, hogy eljön értem a vasútállomásra, ami nagyon jófejség volt részéről, és sok időt spórolt meg mindkettőnknek – én hamar odaértem, és ő is tudta, mikor vagyok ott. A vendégház egy műemlék épületben működik, nagyon hangulatos. Este még pizzáztunk a kiscsaláddal a Garabonciás Pizzériában - nagyon jó a pizzájuk, csak ajánlani tudom - , aztán eltettük magunkat másnapra.

Hősök kapuja koraeste

2019. augusztus 17. szombat
Szombaton a Fő tér tejivójában indítottuk a napot. Talán kissé túlzásba estem a banános tejturmixszal és mézes latte macchiatoval, de úgy gondoltam, a túrára kell az energia. Ezúttal nem én választottam ki az útvonalat, Anya talált egy 10 km-esnek feltűntetett túrát a környéken.

A kőszegi Kálvária

Miután megreggeliztünk, elsétáltunk a Kálvária dombhoz, ahonnan a túra indult. Az útvonal első szakasza kisebb módosításokkal  megegyezett azzal, amerre tavaly novemberben jártunk húgékkal, csak a vége volt teljesen ismeretlen számomra. Felkaptattunk a Kálvárián, hát nem ez a kedvenc emelkedőm. Ahogy kapaszkodtunk fel a stációk mellett, azon gondolkodtam, mennyire morbid Jézus halálát várni – de tény, hogy az jelenti az egyébként kifejezetten meredek emelkedő végét.

A Kálvária-templom jellegzetes épülete

A Kálvária-templomot 1734-ben szentelték fel. Korábban fakereszt és kis kápolna állt itt, de az 1700-as évek eleji pestisjárvány idején a kőszegiek fogadalmat tettek egy kőtemplom építésére. Állítólag a téglákat a helyiek és zarándokok cipelték fel a hegyre, másként nem nagyon tudták feljuttatni az építőanyagot. A berendezése sajnos elpusztult 1947- ben egy gyújtogatás miatt, de ma is aktívan használt templom: nagyböjt alatt tartanak itt miséket.

Trianon kereszt

A barokk templomtól párszáz métert sétáltunk, és a Trianon kereszthez jutottunk. A Trianon keresztet 1936-ban építették, és a hely kiválasztásának szempont volt, hogy az Ausztriához csatolt területekre nézzen, és onnan is jól lehessen látni. Akárhogy is nézzük, ez az emlékmű nem éppen a jószomszédi viszony megteremtésének céljából áll ott ahol, nem meglepő, hogy lett egy osztrák testvére is - de erről később.

Kis kilátó

Kellemes meglepetés az emlékmű: ezelőtt vagy 10 évvel jártam arra, akkor egy sokkal rosszabb állapotban lévő betonkeresztet találtunk az erdőben. Azóta láthatóan felújították, a környékét megtisztították, kis kilátót építettek a domboldalra, és végre tényleg van kilátás Ausztria felé.

A távolban az Alpok

Ahogy folytattuk a sétát, nem volt hiány szép látványban: megmásztuk a Pintérhegyet, aminek a tetejéről egészen az Alpokig elláttunk.

Földút kilátással

Novemberben a felhőktől és a hótól nem láttunk túl sokat.

A kép, amin jóanyám úgy néz ki, mintha a nővérem lenne

Elágazáshoz értünk, ahol a Hétforrás és az Óház-tető felé vezető utak között választhattunk; az Óház-tető felé indultunk el a kék háromszögön, a Hétforrást később érintettük. Az Ördögtányér-sziklánál erőt gyűjtöttünk.

Ördögtányér-szikla

Az út melletti szikladarab eredetéről annyit sikerült megtudnom, hogy a kő tetején lévő mélyedést ördögi eredetűnek tartották. Tényleg egészen egyedi az alakja, mint egy tölcsér. Mikor ott jártunk, éppen vízzel volt tele, olyan volt, mint egy kis madáritató.

A madárítató

Innentől enyhén emelkedett az út. Nem kis meglepetésünkre egy középkorú pár szembejőve megkérdezte, merre vezet ez az út - nekik csak sejtésük volt róla. Örültünk, hogy mi ennél azért jobban felkészültünk.

Éppencsak átértük hárman

Ahogy közeledtünk az Óház-tetőre, egyre nagyobb és terebélyesebb fákat láttunk, volt, amelyiket éppencsak átértük hárman. A kilátóhoz kicsit mászni is kellett, de aztán megpillantottuk a várszerű épületet, ahogy fölénk magasodik

Óház-tető rekonstruált lakótornya

A torony szemből

A 609 méter magas Óház-tetőn a 13. században vár állt, ez volt Kőszeg első vára, az Óvár vagy Felsővár. Mivel a 14. században megépült a város központjában a Jurisics vár, ezért az Óvár már nem volt annyira jelentős, egyre jobban pusztult. A 19. század végén fa kilátó várta a kirándulókat, de azt egy szélvihar felborította. A ma látható kilátót 1996-ban emelték, az egykori lakótorony hiteles rekonstrukciójaként.

Kilátás az Óház-tetőről

Másik irány

Kishúggal felmásztunk, egészen messzire elláttunk. Belátni egész Kőszeget, át az Alpokaljára, és még messze el a távolba. Kedvet kaptam, hogy a Kőszegi-hegység osztrák oldalát is felfedezzem.

Gyönyörű

Kőszeg a magasból

A kilátótól leereszkedtünk a Hétforráshoz. A Hétforrás egy bővízű forrás, amihez 1896-ban, a Millenium évében hét kivezetőt építettek a hét honfoglaló vezér tiszteletére. A víz ihatóságáról olvasni ezt is, azt is; mivel forrásvízről van szó, ezért a minősége nem állandó. Nekünk éppen elfogyóban volt a vizünk, úgyhogy kockáztattunk - a legrosszabb, ami történhetett volna, egy kiadós hasmenés, de szerencsére nem lett semmi bajunk.

A Hétforrás pihenőhely

A forrásnál tartottunk egy pihenőt. Megebédeltünk, és kishúggal letelepedtünk a forrás melletti vízmedencéhez festeni. Egy fél órát töltöttünk ezzel, és hát a végeredmény részemről nem lett valami nagy mestermű, de teljesen kikapcsolt a festegetés. Néha kell egy kis pihenő az agynak, amikor semmi másra nem kell figyelni, csak a kreativitásra.

Nos. Legalább jól éreztem magam, amíg festettem xD

Az egyetlen, ami kellemetlen, hogy hiába kedvelt kirándulóhely, még egy pottyantós wc sincs a közelben, mi is a bokrok jótékony homályát tudtunk kihasználni már a kéken tovább sétálva. Nem mentünk sokat a kéken, mert megjelent a zöld sáv jelzés, ami a túránk utolsó szakaszát jelölte. A zöld a Vasfüggöny túrautat jelzi, ez egy országokon átívelő bicikliút lenne elvileg, gyakorlatilag megnézem én azt a bringást, aki ezen a szakaszon el tud menni biciklivel. Az út sokszor nehezen járható, köves, meredek, benőtte az aljnövényzet.

Saint-Germaini kereszt

Hamarosan megláttunk egy jelzést az út mellett, ami a Saint-Germaini kereszthez vezető ösvényt jelölte. Pár lépés, és a Trianon keresztre válaszként állított ellenkereszt előtt álltunk. Elég nagy fricska, hogy a kereszten egyszerre emlékeztetnek arra, hogy nyenyenye, Rőtfalva a miénk ('1997 Rattersdorf 75 Jahre bei Österreich'), közben nagy betűkkel felvésik a kőre, hogy Béke. Az 1919-es saint-germaini békeszerződés az osztrák Trianonnak tekinthető, területének több mint 60% veszítette el.

Út a határszélen

A határ mentén haladva próbáltuk elképzelni, hogyan nézhetett ki a táj a határnyitás előtt. Nézegettünk a fák közé, de sok nyomát nem találtuk az egykori fizikai határnak, leginkább egy mély árkot láttunk, néhol pedig határköveket.

Andalgó, a bokrok megeszik a padot 

Ahogy közeledtünk vissza Kőszeg felé, belefutottunk az Andalgó nevű tanösvénybe, ahol már információs táblákkal is találkoztunk. Az út járható volt, láthatóan időnként tisztítják, mégis elhanyagolt hatást keltett, mintha alig járna arra valaki. Hamarosan ki is értünk az erdőből, a kőszegi tó mellett jutottunk vissza a Kálvária elé. A szállás felé még vettünk egy adag szedret egy becsületkasszás asztalkáról. Van ez a rendszer Kőszegen, amit imádok, hogy a házak előtt kint hagyják egy asztalkán az árut egy árlistával és egy persellyel, és onnan lehet dolgokat venni, főleg gyümölcsöt.

Bár a túra hivatalosan 10 km, az Endomondo és az okosórám is 15 km körüli távolságot mért, és érzésre is ennyi volt inkább. Ezek után jólesett egy vacsora a Kékfény Étteremben a Fő téren, élvezni az estét és a finom ételeket.

2019. augusztus 18. vasárnap

Reggel kifizettem a szállást, átsétáltam a többiekhez, és onnan mentünk a belvárosba inni egy kávét és reggelizni. Az Ibrahim Kávézóba ültünk be, ahol sajnos csak melegszendvicset tudtak adni reggelire, talán rántotta meg virsli lett volna még. Egy főételt egyszer megkóstolnék ott, mert a menü izgalmasnak tűnt, csak én nem értem rá kivárni. 

Belváros

Még egy desszert belefért az időnkbe és gyomrunkba az Arany Strucc Cukrászdában, aztán nekem mennem kellett a vonatomra. 

Jézus szíve templom

Jó volt a kőszegi hétvége, kicsit sajnáltam is, hogy vissza kellett mennem, el tudtam volna még tölteni időt ebben a helyes kisvárosban, de másnap újabb kaland várt: indultunk a kószákkal egy kétnapos ágasvári túrára. Kőszegre meg persze alkalomadtán visszatérek még.