 |
| Édes nedű |
Porva-Cseszneken a büfébe belépve finom forralt bor illata csapott meg, ott elvesztem. Annyi pihenőt engedélyeztünk magunknak, amíg a bort elkortyoltuk. A
Suttonyig tartó szakasz szinte végig ismeretlen volt számunkra.
 |
| Kutyuk ^_^ |
Két kutya kísért minket, nem győztünk nyunnyogni, annyira helyesek voltak! Össze-vissza szaladgáltak, kerülgettek bennünket, úgyhogy volt lehetőségünk stikában megsimítani a buksijukat. Olyan puha volt a bundájuk! A legjobb az volt, amikor a lehető legnagyobb nyugalommal feküdtek bele a pocsolyákba és onnan nézelődtek. :D
 |
| Cseszneki vár |
Szerencsére a Zörög-tetőt megkerültük, de a süppedős, csúszós sarat nem úsztuk meg. El nem estünk, de sokszor lassította a haladást a mély sár. A suttonyi kódos EP-ig sikerült elcsúszkálnunk. Pont ráláttunk a cseszneki várra.
 |
| Őserdő |
Vinye volt a következő állomás. Az idővel jól álltunk, úgy számoltuk, hogy délben indulunk tovább Vinyéről, ami a táv fele, és akkor még 5 óránk lesz beérni szintidőn belül. Éreztük, hogy kezdünk fáradni és jó lenne egyet pihenni, de a következő ellenőrzőpontig már nem akartunk megállni. Hatalmas faóriások között vitt az út, aztán az erdő szélén sétáltunk.
 |
| Csupasz bozótos |
Egy ponton még a pannonhalmi apátságot is láttuk a dombok között, de arról nem tudtam használható fotót készíteni, mert csak telefont vittem - nem lett volna kényelmes a fényképezőgépet cipelni.
 |
| A Kőpince-barlangnál |
Közeledtünk a Cuha völgyéhez, ahol a bővizűre duzzadt folyóhoz értünk. Nem is tudtunk ott átkelni, amerre a túraút vezetett, le kellett sétálnunk a kis hídhoz. Nem volt nagy kerülő, és végig szép volt a táj, szóval nem bántuk a kis kitérőt.
 |
| Itt úgysem jössz át! |
A
Vinye.hu büfében nem csak pecsétet, italkupont is kaptunk. A kettőnkét összedobtuk, úgy jött ki egy doboz sör ára - ennél többet nem láttam bölcs dolognak meginni. Tartottunk egy kis pihenőt, sós rágcsát majszoltunk, és már elmúlt dél, mire újra felkerekedtünk, pedig nem időztünk sokat.
 |
| Még valamennyire lelkesen |
Vinyétől a
Hódos-ér mentén sétáltunk. Megdöbbentett, hogy a környéken éltem egész gyerekkoromban, és talán egyszer jártam erre, és arról sincs sok emlékem. A Hódos-ér mente simán van olyan szép, mint a Cuha-völgy, viszont alig jár arra bárki is. Szeretném ezt a részt egyszer kényelmesen végigjárni.
 |
| Hódos-ér menti sziklafal |
Merthogy most sem gyűjtöttem túl sok emléket. Ez volt a túra abszolút mély- és holtpontja. Egyértelműen fáradtunk, csak tettünk egymás elé a lábainkat. Beütött a zombi üzemmód, egyre gyakrabban kellett valamit ennem, hogy funkcionálni bírjak.
 |
| A Hódos-ér is megduzzadt |
Az út egyenes volt, enyhe kanyarokkal, és szintben mentünk hosszú ideig. Hiába volt szép a táj, baromi unalmas volt, és egy végtelenségnek tűnt, mire letértünk a széles útról. Nem sokáig örülhettünk, mert dagonya következett, aztán az erecskén kellett átjutni. Húg áttrappolt a vízen, én egy faágakból épített, viszonylag stabil "hídon" másztam át.
 |
| Gémes kút és kilátó Porva közelében |
Közeledtünk Porvához, de párszor elkapott az érzés, hogy sosem érünk oda, én meg nem bírok még egy lépést megtenni. Spoiler: de, bírtam. Már csak a sör képe éltetett, ami a kocsmában várt.
 |
| Porván túl |
Az egy csodálatos pillanat volt, amikor a
porvai kocsmában egy korsó sörrel a kezemben leültem egy asztalhoz. A pogácsa már elfogyott -szipszip-, de italkupont kaptunk. Sajnos sokkal kevesebbet üldögélhettem, mint szerettem volna. A szintidő vészesen közeledett, és így is vagy fél órát eltöltöttünk itt, de egyszerűen baromi jólesett a sör és a pihenés is. Kínkeservesen összeszedtem magam, és megadtam magam a keserű sorsnak: továbbmentünk.
A jó az volt, hogy beütött a sör, felpörögött a kedvünk, és tompult a fájdalom a lábunkban. Azon elmélkedtünk, nem lett volna-e könnyebb az egész túra, ha már az elején berúgunk, akkor talán nem éreztünk volna semmi fájdalmat.
 |
| Dagonya |
Egy elektromos kerítés mellett újabb sártenger várt ránk. Végig féltem, hogy megcsúszok és ráesek a kerítésre, de valahogy megúsztam. Mire Borzavárra értünk, kezdett múlni a sör hatása, de egy kocsmában tudtunk utánpótlást venni. Eddigre már annyira fájt minden egyes lépés, hogy nem bírtuk volna a tompító nedű nélkül. A Fiatalító forrásig még fel kellett másznunk...
Az út ezen szakasza egy merő fájdalom és szenvedés volt még úgy is, hogy betompítottuk az agyunkat. Folyton az óránkat ellenőriztük és számolgattunk. Úgy tűnt, van még esélyünk beérni, de szoros lesz. Fotót se csináltam már egyet se, csak mentünk. A
Fiatalító forrás mintha nem közeledett volna, persze odaértünk végül. Itt mindig sárdagonya van, ha kicsit is esik, most is bukdácsoltunk az ellenőrzőpontig. Pecsételés után rohamléptekkel közelítettünk a város felé. Arra az eshetőségre is felkészültünk, hogy a végén kocognunk kell, de elég volt lendületesen haladni. Amikor a városba értünk, tudtuk, hogy ez már meglesz, és csak egy kicsit kell még szenvedni.
 |
| Megcsináltuk |
A szintidő vége előtt kb. 12 perccel értünk vissza a régi Békefi Általános Iskola épületébe. Végeláthatatlannak tűnő ideig álltunk sorban, de végezetül 8 óra 55 perccel az indulásunk után , 5 perccel a szintidőnk lejárta előtt hivatalosan is beértünk a célba. A világ legjobb dolga volt leülni és csak nézni ki a fejemből.
Megcsináltuk tehát, elindultunk a 35 km-es távon, és beértünk szintidőn belül. A túra alatt szentül fogadtuk húggal, hogy ezt soha többé, ez kegyetlenség, egy merő szenvedés. Tudjuk, hogy azt mindig elfelejtjük, mennyire volt rossz és fájdalmas túra közben, csak arra emlékszünk, milyen jó érzés beérni és mekkora büszkeség teljesíteni. A túra után három napig fájtak a lábujjaim, az egyik nagylábujjam körme még most is lila. Pár napig izomlázam volt, a combomat még négy nappal később pilatesen is éreztem. Az a baj, hogy már most, öt nappal később is halványul a szenvedés emléke, és pont az történik, amire szinte megesküdtünk a túra alatt, hogy soha többé nem tesszük meg: elgondolkodtam, hogy jövőre újra ezen a távon kéne indulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése