Kis séta a Virágos-nyereghez

Amíg a polgármesterek nem kaptak extra hatalmat a hétvégékre, addig olyan helyeken pihentük ki a kijárási korlátozások megpróbáltatásait, mint az Óbudai-sziget vagy a Népsziget. Persze nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek eszébe jutott a szigetekre menni, de szó nem volt tömörülésről, kényelmes távolságban voltak az emberek egymástól, és a legtöbben tényleg odafigyeltek, hogy ne legyenek túl közel másokhoz. Húsvét óta ennek vége, Karigeriék lezárnak minden szigetet és a római partot hétvégente, ahogy a környékbeli polgármesterek is zárkóznak be, sőt, turistautakat is lezárnak. Ezt már enyhe túlzásnak érzem: menj ki néha, mert mozogni kell, erősíti az immunrendszert, csak hely nem marad, ahova menni lehetne. Hálistennek a Városligetet nem tudják lezárni, ott tudunk sétálni, de őszintén szólva már baromira unom. Húsvéthétfőn kicsit messzebbre kalandoztunk, egészen a Virágos-nyeregig jutottunk. (A Solymár melletti Jegenye-völgyi vízesést akartam volna eredetileg megnézni, de az önkormányzat lezárta a Jegenye-völgyet.) 

Megpihent a korlát is

Eltekertünk a Bécsi út - Vörösvári útig, ahol lekötöttük a bringákat. Felkaptattunk az erdő széléig a Farkastorki úton át az Erdőalja útig. Itt választhattunk, mert két túraút is vezet a Guckler Károly sétaútra, ahol pont egy hónapja jártunk. A zöld barlangjelen indultunk el. Kicsit meglepődtünk, hogy a turistaút két ház között egy szűk átjáróként kezdődött, de kétségtelenül jó helyen jártunk. Az ösvény kifejezetten meredek volt, jó kis szuszogós emelkedő. A Tábor-hegyi-barlangnál jól esett tartani egy pihenőt. 

Tábor-hegyi-barlang bejárata

A barlang előtti kilátóhelyről Óbudára lehet lenézni. Muszáj volt megpihennünk, mert totál leizzadtunk - melegebb volt, mint amire számítottunk, és a vizünk is nagyon gyorsan fogyott.

És a barlang belülről

A 160 m hosszúságú barlangnak csak az előterét lehet megnézni, de már azt is látványos a mennyezetről beszűrődő fény miatt. Bár a bejáratot rácsajtó védi, ottjártunkkor nyitva volt, így be tudtunk lesni. 

Itt a tavasz

Folytattuk a mászást, és nagy lihegések árán, de feljutottunk a sétányra. Volt rajta forgalom, biciklisek, futók és kirándulók is jártak arra, de a többség odafigyelt, és ha valaki szembejött, akkor az út szélére húzódott. A sok egymást megfigyelős, gyanakvó, mindenkiben ellenséget látó alaphangulatú virtuális világ után felüdülés volt hús-vér emberekkel találkozni, akik kedvesen köszöntek előre/vissza. Nem hittem volna, hogy ez egyszer ennyire sokat fog jelenteni, de kb. az emberiségbe vetett hitem tért vissza ettől a rövid sétától.

Séta

A Virágos-nyeregnél leültünk, én el is terültem, és élveztem, hogy fűben fekhetek. Sokáig nem tudtunk ott ejtőzni, mert elkezdett csepegni az eső, ránk pedig egy viszonylag hosszú út várt még hazáig. 

A kedvenc képem a túráról

Visszafelé annyiban változtattunk az útvonalon, hogy nem a barlangnál, hanem kicsit korábban, a zöld kereszten másztunk le a hegyről, ami a Hedvig utcába torkollott. Visszabattyogtunk a bringákig, és hazagurultunk. Az esőt megúsztuk szerencsére. 

A vártnál jobban elfárasztott ez a kis túra, pedig nem volt hosszú egyáltalán, az Endomondo szerint 11 km összesen, de a mászós részt azért húzós volt. Ha elfáradtunk, nem baj, én azt mondom, amíg lehet, igenis ki kell menni sétálni.