Ez a hely örökké visszahúz. Bár az az elemi honvágy és fájdalom már elmúlt, amit az erasmusos félévem után éreztem, még mindig megesik, hogy elmerengve bámulok a semmibe, és lélekben a cseh határon túl járok. Nem meglepő hát ilyen felvezető után, hogy idén a nyaralásomat is ide szerveztem.
Ha belegondolok, még nem is nagyon voltam így igazából önerőből nyaralni. 16 évesen jártam szülők nélkül Olaszországban, de akkor is vittek, nem voltam szervező, csak "csatolt rész". Az alapötlet most is két részből állt össze, köszönhetően Dave barátomnak (tudom, hogy utálod ezt a nevet, de sajnálom, jobb szeretem félig-meddig álnevekkel feltölteni a blogomat). Ő el szeretett volna menni Egerbe, én terveztem Prágát, tekintve, hogy a régi szobatársam, Ralitsa ott él jelenleg, és már nyár eleje óta hívott, hogy látogassam meg. Végül osztottunk-szoroztunk, és arra jutottunk, igazából az egri kiruccanásra félrerakandó pénzből simán elmehetünk Prágába is. Miért ne? Úgyhogy belevágtunk.
Arra most nem térnék ki külön, hogy közös munkahelyünkön hányan könyvelték el romantikus, kettesben eltöltős, összejövős nyaralásnak ezt az egészet. Felesleges lett volna cáfolni, úgyse lehet meggyőzni senkit, ha elhatározta, hogy ez így van és punktum.
A készülődés nem vett el sok időt, a már jól ismert
Student Agency buszra váltottunk jegyet (még mindig hihetetlen számomra, hogy 8400 HUF-ból oda-vissza megjártam Prágát, a buszon ingyen kávé/tea, saját képernyő beépítve az ülésbe, és még az ülés is egész kényelmes volt), szállást pedig a jó öreg
Strahovra foglaltam. Ennyi pénzből máshol is megszállhattunk volna, de mindenképpen a régi kolimban akartam lakni, ha csak pár napra is. Néha hiányzik az az ordenáré igénytelenség, na.
Rali nagyon izgatott volt, mikor elmondtam neki a tervem az utazásról. Biztosított róla, hogy minél több időt velünk fog tölteni, míg ott leszünk. Így is lett, mikor a 8 órás úttól elmacskásodott lábakkal letántorogtunk a buszról a Florencen, Ralitsa hatalmas vigyorral az arcán fogadott minket. Kiderült, elkéredzkedett korábban a munkahelyéről csak azért, hogy elénk tudjon jönni. Nagyon jó volt újra látni őt.
Igazából az a 4 nap, amit Prágában töltöttünk, leginkább az újrafelfedezésről szólt, számomra legalábbis biztosan. Davenek új volt minden, neki mutogattam a látványosságokat, amiket annak idején felfedeztem. Azt hiszem, a legfontosabb helyeket megjártuk (Petrin-park, Hradzsin, Orloj, Visehrad, Vencel tér, Károly híd, John Lennon emlékfal, Wallenstein kert, Letna park, zsidó negyed, sárga pingvinek a folyóparton, arc nélküli bébiszobrok). Lazultunk a Vltava partján, söröztünk a Strahovon, lejártuk a lábunkat, kicsit éheztünk is, mivel pénzváltásnál derült mennyire lóf*szt nem ér már a forint, a Koleje Strahov indokolatlanul kényelmes ágyain aludtunk, mókás volt. Azt meg el se tudom mondani, mennyire jó volt Ralitsával és Karellal újra találkozni. :) Valamiért mégse éreztem magam a prágai lét szerves részének, ami nem meglepő, hiszen 4 nap alatt nem tudtam volna visszaszokni, de iszonyatosan nyomasztó volt tudni, hogy én itt csak egy turista vagyok, semmi más. Hiányzik az ottani életem, zavar, hogy nem tudom fejből a villamosok útvonalát, nem emlékszem a kis egérutaimra, amiket ott fedeztem fel, a cseh feliratokat meg már alig értem, pedig régen elég sokat tudtam. Talán ezért is voltam időnként morcos, sajnos Dave ebből elég sokat kapott, pedig nem szolgált rá.
Míg ott voltunk, az elmúlt 2 év álomnak tűnt. Újra a száztornyú Prága utcáit jártuk Ralival, apróságokról trécseltünk, élveztük a város különleges hangulatát és a jó időt. Innen, Budapestről az a pár nap tűnik álomnak, Ralitsával, cseh sörökkel, Prágával együtt. Azt hiszem, nekem nem egy álmom van, hanem kettő.
 |
| kilátás a Letna parkból |
 |
| indokolatlan pszihedelikus epicség a John Lennon emlékfalnál |
 |
| szoba a Strahovon |
 |
| Óváros tér a kedvenc templomommal |
 |
| we want you to drink Czech beer! |
