agymenés következik

Ma képes voltam azt mondani a kicsi számmal a munkahelyemen, hogy én úgy készülök majd államvizsgára, hogy meló után este tanulok. Erre itt vagyok 10 (tíz!) munkaóra csinovnyikoskodás után (a héten másodszor), és überrottyon vagyok. A szavak nem jönnek, vagy nem úgy, vagy csak félremennek, nem bírok egy értelmes mondatot megfogalmazni, logikusan gondolkozni, per arra emlékezni, mit mondtam öt perccel ezelőtt. Kicsit olyan, mintha konstans lennék részeg. Azt hiszem, totál elfelejthetem a diákmunka+tanulás kombót. Cserébe az agyrohasztó munkahely helyett váltottam egy hasonló agyrohasztóra, de legalább itt ki tudom kapcsolni teljesen az agyam, beállok zombi üzemmódra, és darálom az adóbevallásokat. (Jövőre már meg fogom tudni  csinálni a sajátomat legalább.) 

Arra legalább már most elég motivációt kaptam, hogy érezzem a késztetést egy rendes munkahely megtalálására. Ami elég nehéz, ha azt se tudod, mit szeretsz csinálni vagy mivel foglalkoznál szívesen munka címszó alatt. Úgy érzem magam, mintha póni lennék, és próbálgatnám, mire szánt a sors vagy mire szántam magam, és mikor lesz már cutie markom. Arra már rájöttem, hogy nem akarok semmilyen állami cég csinovnyikja lenni, mert kizsigerel és mellesleg én totál leszarom, ha félreírok egy számot, az ilyen bürokratikus rendszerek meg pont azon az elven működnek, hogy mindent pontosan kell csinálni, különben borul az egész. Úgy szeretnék kreatívkodni, meg írni, amúgy a cicákat is szeretem, nyitok egy cat cafét és a dögjeimet imádja majd minden vendég, miközben én a sarokban írom a kis novelláimat. (Úgyis rég írtam.) 

Nem mondom, hogy kivagyok, mert toltam már heti hat napot három műszakban gyárban, ez ahhoz képest semmi, de az se állapot, hogy a kevés szabadidőmet se tudom kiélvezni. Meh, szeretem a felnőttlét szabadságát, de a munkásélet nem tetszik. Ez a fajta legalábbis tuti nem. 

Abban meg egészen biztos vagyok, hogy holnap ha mindezt visszaolvasom, csodálkozni fogok, mik jutottak eszembe, mert a poszt megírás után tíz perccel már nem is fogok emlékezni az egészre. 

Írás közben eszembe jutott egy tök frappáns befejezés, de mitadisten elfelejtettem menet közben. Mindegy, ma tök sokan felköszöntöttek a névnapomon, Bogáta még virágot is hozott nekem (de rég kaptam virágot. legutóbb is pont tőle. :) <3 ) Meg az eltés bürokrácia is belátta valahol, mennyire önmaga ellen szólott, amikor az évekkel ezelőtt elfogadtatott tárgyaimra azt mondta, hogy fogadtassam el újra, és ma a to-s néni személyesen hívott fel, hogy sztornó, nem kell még emiatt szaladgálnom, el van fogadva. Szóval amúgy minden rendben van, csak legyen egy nap 48 óra, és abból léccilécci hadd aludjak 24-et. És azt is a kedvenc ágyamban. Köszi. 

bürokrácia

Amikor azt hinnéd, hogy azzal, hogy leadtad a szakdogádat, célegyenesben vagy és már csak a záróvizsgára kell tanulni, akkor szembejön a facebookon (!) egy emlékeztetető, hogy még lesz egy köröd a TO-n, vidd be a nyelvvizsgáidat, fizesd be a tartozásaidat, menj el négy könyvtárba és pecsételtess le egy darab papírt annak bizonyításaképpen, hogy nincs tartozásod, mindezt még akkor is, ha be se tetted oda a lábad tanulmányaid során, és pont most kezdtél az új munkahelyen, ahol reggeltől estig heti hat napot akarnak dolgoztatni, akkor elkezdesz kalkulálni, hogy mégis mikor és hogyan és minek. Amúgy tudhattam volna, minden barátom átesett ezen a procedúrán, de esküszöm, ez a legnehezebb része a diploma megszerzésének. meh. Közben enyhén rettegek, hogy nehogy az utolsó észt zh-mon bukjon minden, nem bírok én már ilyenekkel foglalkozni, legyek már túl rajta. És még egy rakás tételt kell megtanulnom.

Még jó, hogy a kis magánéletemben boldogság van, meghittség és szeretés. Nem is tudom, mi lenne velem most egyedül.