Éorl háza - Helm öröksége, Tolkien tábor 2016

Nem voltam eddig képes a táborról írni. Nem mintha olyan súlyos poszttábori depresszióm lett volna, de valahogy nem bírtam rászánni magam. Na majd most!

A visszaúton baktattunk a tábor területétől a buszhoz, mikor azon fanyalogtam, hogy az első táborom óta nem jött vissza az a mélységes boldogság, amit akkor szinte végig éreztem. Attól tartok, az egyszeri alkalom volt, az elsőtáboros élményzuhatag hozta ki belőlem, ennyire új élmény tábor már nem lesz számomra.

Valójában akkor jöttem rá, mekkora coolság volt az a 10 nap, amikor begurult a busz Budapestre. Jöttek szembe a hányadék, uszító "Tudta?"- plakátok, és legszívesebben elsírtam volna magam, hogy miért kell nekem ezzel foglalkoznom, miért ilyen fos minden ebben az országban, miért nem vagyok Öregvárban és varrom a következő bőrtáskámat vagy játszok éppen hololót. És hogy egyébként mennyire hálás vagyok, hogy bő másfél hétig teljesen kivonhattam magam a hétköznapokból, előjöhetett újra a kreatív énem meg a csapatjátékos is. A tábor egy nagy feltöltődés, egy mély lélegzetvétel, amivel az ember megpróbálja kihúzni a két tábor közötti unalmas hétköznapokat. 

Idén rekormennyiségű táborozó volt, amit én is megéreztem. Talán emiatt is nem találtam a helyem sokszor. Most a dohányzórendet kifejezetten nem szerettem, mindig hatalmas tömeg volt, volt csapatás meg veretés, de olyan beszélgetések, amikben szívesen részt vettem volna, nagyon ritkán. Zenét hallgattunk, mindenki próbálta túlüvölteni a másikat, nem, egyszerűen nekem nem volt jó. Néha sikerült jót beszélgetnem, az mindig feltöltött, de az általában akkor történt, ha elszivárgott a tömeg. A jó beszélgetéseket viszont imádtam. <3

A csapatom király volt, a csapvezeimről nem is beszélve. Idén nem vontam ki magam annyira a közös programokból, mint tavaly, élveztem a játékokat (nem volt harcipuszi, jeee!), sokkal összetartóbb közösség voltunk, mint a tavalyi csapatom. És váááá, beszélgettem in-ben NPC-kkel, ilyet se csináltam még. :D 

A keretjáték összességében jó volt, szép kerek egész, megnyugtató lezárással. Viszont megintcsak 2014-re kell visszautaljak, ami nekem az alfa és omega, mert a részesének éreztem magam, a fonalas szavazással úgy érezthettük, hogy konkrétan ráhatásunk van az események alakulására, és a végső konfliktusban benne volt, hogy egy szerethető NPC elhalálozhatik. Most a szereplőket nem tudtam hozzám közelállónal érezni, a konfliktusaik is kifejezetten hidegen hagytak, és mivel nem volt kérdés, hogy Fréalaf lesz a király, igazából nem nagyon volt min izgulni. Kicsit tét nélküli volt az egész. Vagy csak én nem tudom beleélni magam igazán.

Az éjszakai őrség viszont mindkétszer, mikor ott voltam, király volt. Ahhoz szoktam hozzá, hogy az éjszakai őrség megindul 11-kor, fél 12-kor van egy happening, aztán joccakát. Most rendesen meg lettünk sétáltatva. Ráadásul első alkalommal azt vártam minden pillanatban, hogy na mindjárt történik valami, szóval MINDEN gyanús volt, minden kis nesz az erdőben. Így történhetett, hogy egy fatuskó elgurulása sikoltozós rémületet okozott az őrségben, nekem is kihagyott egyet a szívem. :D 

Nekem a rendek a szívem csücskei. A tábor első felében kiránduló rendben voltam, a másodikban bőrmíveskedtem. A túrák szépek voltak, a közös kalandozás összekovácsolta a csapatot, szerettem velük lenni és beszélgetni. A bőrmíveskedés meglepően jól ment, élveztem nagyon.

Ilona-völgyi vízesés

Hegymenet

Jobb szélen a Kanázsvár. Megmásztuk.

Kilátás a várból

Kilátás a másik irányba, Mátraderecske felé

Még tábor elején eldöntöttem, hogy én mestervizsgázni fogok. Egy bőrtáskát készítettem, amit imádok. Nem is az elkészítés volt a nehéz, hanem az, hogy hogyan álljak neki. Szabásmintát életemben nem csináltam, táskáét meg még annyira se, úgyhogy voltak kétségeim, hogy lesz ebből bármi értékelhető. De lett. :D És mester lettem! ^_^

Én csináltam. :)

Az utolsó esti buli nagyon jól indult, de az, hogy mindenki hozza a kedvenc zenéjét és az megy felügyelet nélkül hajnalban, az egy óriási baklövés volt. Én jobban örültem volna, ha a szokásos felállás van, felkért dj-k saját sávokkal, mert a buli vége elég lagymatag lett így. Le is húztuk hajnal 3-kor, pedig 4-ig tartott volna.

Nagyon elfáradtam tábor végére, de kellemes fáradtság volt ez. Összességében jól éreztem magam, bár voltak dolgok, amik nem tetszettek. Az, hogy a reggeli ébresztő tart 8-ig és utána full csend van a táborban, az nálam azt eredményezte, hogy simán visszaaludtam minden egyes nap. És szerintem nagyon rossz ébresztőzenék szóltak, engedjétek meg nekem ezt a véleményt.

A közös pikniken volt egy igen csúnya baleset, aminek a kezelése nem volt túl sikeres. Engem teljesen kiakasztott, hogy míg szerencsétlen srác törött álkapoccsal szenvedett, mindenképpen fontos volt még a raktári holmit bepakolni a miatta odarendelt autó csomagtartójába. Egy kissé elcsúsztak itt a prioritások.  Meg szerintem elvárható lett volna, hogy az eset után valaki kiáll és elmondja, hogy igen, ez volt, a srác már kórházban van, minden oké lesz vele, nem kell aggódni, és nem fű alatt mennek az infók. Nagyon rosszul lett kezelve az egész szituáció.

(Meg lett mondva, hogy küldjük el a véleményünket a táborról és ne blogokban rage-eljünk. Amint lesz véleményes kérdőív, megteszem.)

Azt mondtam tábor előtt, hogy ez volt az utolsó egy ideig, jövőre nem megyek. Szeretem, de a szabadnapjaim harmadát a táborra vettem ki, pedig el tudtam volna utazni őket. Most azt mondom, meglátjuk, de úgy sejtem, úgyis ott leszünk jövőre is. :)

Virágkoszorú

indulás

A naptáramban elértünk ahhoz a naphoz, ahova nagy betűkkel felírtam, hogy MTT tábor. Juhújjj!

Akkor most off to Tolkien tábor.

Csülök Majoranna jelentkezik

Azzal kezdtem, hogy átolvastam a tavalyi tábor utáni bejegyzésemet (amit egyébként itt lehet megtalálni). A kiüresedettség stimmel, valami viszont nagyon más. 

Nagyon más volt már az is, hogy idén már én is szerveztem. Igaz, valahogy sosem éreztem magam "igazi" szervezőnek, hiszen nem én találtam ki a programokat, nem én festettem táblákat, nem én egyeztettem busz ügyében, én csak feltöltöttem és csinosítgattam a tohu-s cikkeket, meg írtam a facebook eseményhez. (Meg próbáltam reklámozni, hát nem vagyok túl elégedett a teljesítményemmel, na mindegy. ) Viszont ha már így alakult, ott voltam Parádf  Öregdombon a 0. napon, ami jó volt ráhangolódás szempontjából, meg azért hiányzott a helyszín, vigyorogtam idióta módra rendesen, mikor megérkeztünk. Fura volt az első nap délutánján figyelni és segíteni a táborozókat, nem egynek lenni a frissen érkezett emberek közül. 

Az biztos, hogy most nagyon sokan érzik úgy, hogy ez minden idők egyik legsikeresebb tábora volt. A szetting nagyon hálás volt: hobbitnak lenni könnyű, csak sokat kell enni, inni, bulizni meg pihenni, megy mindenkinek. Meg parasztosan beszélni, ezzel se volt gond. Az már a saját nyűgöm, hogy mivel hobbitéknál olyan borzasztó nagy drámák és váratlan események nem történnek, laposnak éreztem a keretjátékot a tavalyihoz képest. Szó se róla, nagyon is rendben volt, jók voltak a karakterek, Hurkabá for prezident, cukik voltak a történések, de engem totál hidegen hagyott, hogy Gálmód megszerezte a kocsma tulajdoni jogának nagyobb részét. So what? Tavaly tiszta idegben voltam, hogy Anardil megtarthatja-e a fejét meg Damrod észre tér-e, idén nem volt izgalom. És hangsúlyozom, ez a legtöbb embernek nagyon is bejött, nekem meg ez még csak a második táborom, szóval én még vérhalálpusztulást akarok. 

A műhelyem viszont nagyon jó volt. Mármint nem azt mondom, hogy én olyan kurvajól tartottam volna, hanem zseniális emberek jöttek. Nem nagyon kellett senkit noszogatni, hogy írjon valamit, aki nem érezte a csít, magától jelezte, hogy inkább pihenne, nem volt ebből gond, senkire nem akartam semmit ráerőltetni. Az első alkalom után, amikor hajnalig szerkesztettük a lapot Mogyival, hogy másnap reggelre meglegyen pöpec módra az újság, ki tudjam nyomtatni és még csapatidő előtt Bögyös Tóni kezébe nyomni, hogy vigye ki a fertályoknak, na akkor azért erősen elgondolkodtam, hogy mekkora hülye ötlet volt ezt kitalálni és mennyire nem gondoltam bele, mennyi plusz munkával jár. Utólag nyilván megérte, szerintem egészen sikeres lett a Megyei Hírmondó, jöttek az emberek, hogy hol lehet beszerezni meg ez meg az a cikk dejó lett, nem is gondoltam volna. 

Ami még nagyon jó volt, hogy idén tényleg megismertem új embereket, vagy jobban olyanokat, akiket  már eddig is ismertem távolról. Sokkal-sokkal felszabadultabb voltam, mint tavaly, szívesebben beszélgettem. Csapatidő alatt viszont nagyon kivontam magam, játszani játszottam, de kevés volt a közös kaland ahhoz, hogy a közösség szerves részének érezzem magam, pedig tényleg jó kis csapat jött össze. 

Ahogy láttam, az elsőtáborozók is jól érezték magukat, ami juhú! Jöjjenek még sokat MTT-be. :) Zsolti végigbrillírozta a tábort, hát elég büszke voltam rá. 

Valahogy nagyon hülyén dolgozom én fel a poszttábori sokkot, túl jól kezelem. Rossz, hogy nem vagyunk együtt az Öregdombon, de túlélem. Nem tudok igazán szomorú lenni, mert jól éreztem magam, és tudom, hogy jövőre is jól fogom, meg utána is. Tavaly valahogy jobban megérintett a hirtelen visszatérés a valós világba, idén hamar akklimatizálódtam. A tábor mindig úgy jó, ha éppen benne vagy. Azokat ez érzéseket úgyse tudod felidézni később, amik ott elöntenek és ringatnak kilenc napig. 

(Vegyem rá magam, hogy válogassam ki a fotókat.)

arnor turia bain

Zúgóvölgyből hirtelen Óbudára kerültem. Efkú itt alszik mellettem, engem a tíz napos internetelvonás és hírhiány nem hagy aludni. Pedig fáradt vagyok, a buszon hazafelé félálomban bambultam a tájat és kúszott bele az alapmoraj a kezdődő álomba. Mióta az ágyban fetrengek, az utcáról jövő hangok egyfolytában megtévesztenek: hol egy babarendi tag sírását vélem hallani, hol valamelyik táborozó hangját hallom bele ismeretlenek beszélgetéseibe. 

Ahogy megérkeztünk Népligetbe, nem nagyon tudtam a fejemben elhelyezni, hol is vagyok tulajdonképpen. A világ melyik szeglete is ez? Itt olyan emberek rohangálnak fel és alá, akik nem voltak ott velünk az éjszakai kószulásokon, nem fetrengtek térdigérő fűben a vihar kellős közepén titkos küldetésen, nem tudják, ki Damrod kapitány, nem látták Dera krípi mozgását, fogalmuk sincs a dohányzórendről vagy a yolométerről, nem csapatták hajnalban pónidubstepre, nem vették fel minden reggel a köpenyt és az alkarvédőt, nem küzdöttek meg hősiesen a hadijátékban, nem festettek zászlót, nem jártak a lelkek erdejében, nem gyűjtöttek kegypontot, nem írtak krónikát, nem ismerik a kilencest, semmit, de semmit nem tudnak. És ha mesélnék róla, valószínűleg elmebeteg nyomoréknak gondolnának. 

Hazajöttem, és teljesen kiürültem. Valószínűleg a fáradtság teszi és a civilizációba való visszatérés okozta sokk, de most nem érzek az égvilágon semmit. Tudom, hogy az elmúlt tíz-tizenegy nap minden percét élveztem, valami hatalmas boldogsággombóccal a gyomromban mászkáltam a táborban, mindenkit cukinak találtam és szeretek minden egyes táborozót, de az érzést nem bírom felidézni. Majd leülepszik lassan a sok új élmény, rendet rakok magamban, és jóság lesz megint.

Pedig mennyire nem akartam menni, mennyire reméltem, hogy addigra lesz munkám és "sajnos" nem tehetem meg próbaidő alatt, hogy eltűnök napokra. És mennyire hálás és boldog voltam az első naptól, hogy ott lehetek Thaliondor földjén, kreatívkodhatok, írhatok, csapatozhatok. Az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem. Innentől viszont nincs az az isten, aki engem távol tart az mtt tábortól.

Folyt. köv. jövőre!

(Utolsó napra végre sikerült megtanulnom, hogy arnor turia bain. Legalábbis remélem, ha mégse, javítsatok ki.)